Magyar Kurir, 1828. július-december (42. évfolyam, 1-52. szám)
1828-08-01 / 10. szám
86 négy szegletü hadi rendben álló vadászaink is mind ágyúval mind puskáikkal rettenetesen tüzeltek és bennek sok kárt tettek. Látván tehát, hogy czéljukat el nem érhetik, Koslidsába húzták viszsza magokat. Prészünkről ezen csatákban 9-en estek el és 34-en sebesedtek meg Az ellenség közül többet találtunk halva az útak mellett 200 embernél. Jul. 9-dikén Gróf Such télen Generalis Várna felé indult seregével, hogy ezt a’ várat megszállja. A’ hatodik sereg osztály, melly Hirszovánál szállott által a’ Dunán Szilistriát fogja bézárni. Messer Vice Admirális ki a’ Bosporus torkolatját tartja szemmel 9 szállító hajót fogott el, mellyen 20 Török és 074 Görög volt. Egyik hajón volt egy Kurír is, a’ ki a’ Várnai Seraskierhez a’ Török Kormányszéktől parantsolatot akart vinni. Török Ország. Konstantzinápolyból. Jul. 10-dikén. Miolta a’ Porta tudósítást vett Brajla vára sorsa felöl, hogy az t. i. kemény ellentállás után magát az Oroszoknak alku szerént Jul. 18-dikán feladta, azolta itt a’ hadi készületek megkettöztetett szorgalommal és gondal tétetnek. A’ fővárosnak minden arravaló lakosai kénszeríttettek fegyvert fogni és hadi forgásokban és tüzelésben folyvást gyakoroltatnak. A’ Nagy Vezér a’ táborhoz készűl menni; de a’ mint látszik, tsak arra az esetre, ha a’ Balkáni hegyek tövében fekvő erősségeken ’s kiváltképpen annak kultsán Sumlán és az ott magát bésántzolt Török táboron az ellenség erőt venne, vagy azokat megkerülné. Huszszein Basában, ki ott vezérkedik, nagy bizodalma van a’ Szultánnak , a’ ki mindent is el fog követni, hogy az ellenségnek ellent állhasson. A’ Sumlai táborhoz szünet nélkül mennek újabb újabb seregek , szállíttatnak az ágyuk és mindenféle hadi szerek. Juh 3 dikán érkezett meg ide Mehmed Emin Basa Kis-Asiából 6 ezer emberrel , és 8 dikban megindult seregével Sumla felé. A’ Filippopolisi Dervis Basa, ki egy idő ólta Bruszszában volt számkivetésben , elébbeni hivatalába viszsza tétetvén, Filippópolisba küldetett, hogy ott sereget szedvén, az ott lévő hegyek szoros általjárásait oltalmazza. Nagy bizodalmát helyhezteti a’ Porta különösen jól gyakorlott ágyúzó seregében, melly több ezer emberből áll, ’s ezek mind ollyan helyekre küldettek, mellyeknek birtokába jutni, az ellenségnek legfőbb igyekezete. Minthogy pedig az Oroszok mozgásai arra mutatnak, hogy Várnát kezekre keríthessék, oda Izzed Mehmed indult el Jul. 3-dikán számos hadi néppel, hogy a’ vár oltalmazását általvegye. A’ Bosporus torkolatjának fedezésére Mustafa Bei vagyon kirendelve, ki magát a’ Navarini ütközetben vitézül megkülömböztette. A’ Bosporus két mellyékén fekvő várak és sántzok oltalmazható jó állapotban vannak, ágyúkkal és őrizettel elegendőképpen megrakva, úgy hogy ha azokat az ellenség megtámadná, minden esetre ellent állhatnak. — Több ízben jelentek ugyan már meg Orosz hadi hajók a’ Bosporus előtt, de mind eddig kiszállani nem próbáltak, és apró tsatázásoknál egyéb ott nem esett. A’ mennyire itt tudjuk az ellenség még tsak Szaktsánál jött által a’ Dunán, másutt nem. Egyébaránt mi itt az Orosz seregek és a’ mi hadaink között esett tsatákról igen keveset tudunk, legalább bizonyost. A’ fővárosban tsendesség van. A’ Kormányszék legnagyobb gondja most