Magyar Lapok, 1940. április-június (9. évfolyam, 71-138. szám)

1940-04-02 / 71. szám

2 „Magyar Nők Lapja“ Szépirodalom. Művészet. Divat. Modern kézimunka és gyermek.lap melléklettel, megjelenik havonta háromszor. E pompás kivitelű legszebb magyar folyóirat, új és kiváló írók és írónők ragyogó sorát hívta meg, hogy tolluk és tehetségük tüzét állítsák a magyar család, a magyar otthon és a magyar nő szolgálatába. A „Magyar Nők Lapja“ bensőséges barátja minden családanyának, segítő társa és irányí­tója minden magános nőnek és ifjú hölgyek gondolkozásának A hit és tiszta szellem vezeti a „Magyar Nők Lapja“ hasábjain megjelenő nagyszerű író­gárdát, amely Papp Jenő, kiváló író és a rádió közkedvelt krónikása irányítása mellett még Harsányi Zsolt, Zilahy Lajos, Kodolányi János, Bóka János, Ignácz Rózsi, Nyirő József, dr Hosszú Zoltán (színművész és kiváló humorista), Hunyady Sándor, Babay József, K. Lányi Piroska, Háry László és Nyíri László kiváló erők munkáival fogja gyönyörködtetni olvasóit. Regényei meglepőek és versei­ mindig a legjobbak. Ajándék akciói továbbra is teljes mér­tékben folytatódnak A­­Magyar Kők Lapja­ vezetősége becsülettel igyekszik beváltani minden szavát hogy meg­teremtse a tisztesség, a szépség és a költészet csodálatos egy égét a táradalom részére. Megrendelési hely: TOROK JÁNOS Oradea, Casuta postala 47. szorgág idején Poroszország francia rokon­­sze­nvnek örvendett. Úgy tekintettek rá, mint az egyedüli német liberális országra, amelynek támogatása álltal a reakcionárius Ausztria gyen­gíthető. Ez az irány állandó tett és a jakobi­nusok gondolata késői képviselőre talált még II. Napóleonban is, aki Solferinónál a nemze­tiségi elv érvényesítéséért küzd és nem érti me­g politikája lényegét még az 1866-os szadovai po­rosz győzelem után sem. Négy évvel később Szedán tetőzte be a ré­gi hagyományos politikai vonal elhagyásának hibáit. A porosz j­egyben kialakult és 1871-ben Versa­illésben proklamált német egység a nem­zetiségi elv logikus kifejlődésének egyik ter­mészetes eredménye- 1914-ben is Franciaország­ban ingadozások észlelhetők e tekintetben, mi­vel a jakobinus elvek még mindig hatóerővel bírtak. 1919-ben a jakobinus politika következ­tében Franciaország a lehető leghívebben akarta alkalmazni a nemzetiségi elvet. Egy ország azért hadakozik, hogy egy kö­zeli, vagy távoli veszély ellen védekezzék, ami­kor pedig győzedelmes békét köt, akkor hatá­rainak állandóságát igyekszik bizosítani. 1919- ben Franciaország különbékét köthetett volna Bajorországgal, Szászországgal, Würtemberg­­gel, Poroszországgal és ezáltal könnyen visz­­szatérhetett volna a westfáli béke szelleméhez és eredményeihez. Azonban az, amit Charles Maurras a „Mauvais traite“, Jaques Bainville a „Con­se­­quences politiques de la paix“ és Maurice Bar­­rés a „Les problémes du Rhin“ című munkák­ban kimutattak, azt az akkori politikai gondol­kozás tévedésnek, a nemzetiségi elv megtaga­dásának tekintette, amely sehogyan sem érhető el Németország feldarabolásával. A Mangin tábornok, a Verdun hőse által felvetett és képviselt Rajna-köztársaság terve is tragikus körülmények között bukott meg az el­lentétes törekvésekkel szemben. Franciaország nem a vesztfáli béke szellemében gondoskodott a maga és Európa biztonságáról, hanem a ja­kobinus nemzetiségi elv alapján. Igaz, hogy még ha akarta volna, akkor sem tudta volna érvényesíteni akaratát, mert mozgási szabadságát Anglia gátolta, az az Ang­lia, amely egyensúlyba akarta hozni az európai helyzetet a győztes Franciaország és a legyőzött Németország között-Mivel pótolta Franciaország a hiányzó biz­tonságot? Új államok sorával, amelyeket éppen a nemzetiségi elv alapján hívott életre, vagy erősített meg: Lengyelországra, Csehszlovákiá­ra, Jugoszláviára és Romániára várt a feladat, hogy a német kolosszus erejét egyensúlyozzák. Most azonban — húsz évvel Versailles után — Franciaország tapasztalhatja számításainak gyengeségét. Az övezet gyengének bizonyult. Innen ered egy más megoldás szükségessége, innen ered ..Ausztria európai hivatásának­ új felfedezése, amelynek Wladimir d'Ormesson a „Le Temps“ hasábjain hangot adott. Érdekel bennünket — fejezi be fejtegetését Pamfil Sei­­caru — hogy a francia felfogás mitt tart „Ausztria új európai hivatásának“, — annál is inkább, mert ez egyszer az angol felfogás is ezt a ,,hivatást“ vallja. Számunkra ez döntő jelentőséggel bír. RUBENSZ"'--’ Irta: CASTANO-KŐSZEGHY MARIANNE $5­2 Itália: Minden művész á­ma minden korokon át! Ide készül Rubens. Albert herceg nemes pártfogónak bizonyult. Fényes ajánlólevelekkel küldi el a festőt abba az országba, ahol mindig kék az ég és e halhatat­lan kékség olyan lángelméket ihletett felejthetet­­len alkotásokra, mint voltak Leonardo, Raffael és Botticelli. Rubens ekkor férfikorának teljében, művésze­tének legszerencsésebb korszakában, csupa frisse­­ség és befogadó készség minden feléje tárulkozó szépség iránt. Egy boldog ember. Nincs már egye­dül, — ifjúságának első bálványát, unokatestvérét, Brant Izabellát veszi feleségül. Mint királynő, mint istennő, — mint bacchánsnő, szűz és mártír jele­nik meg Izabella a rubensi aratás ez első dús idő­szakában. Ő Rubens első szépségideáljának valódi megtestesülése. Benne jelenik meg az a típus, melyet akkor íratlan törvénnyel, mint az egyedül legszebbet, ismert el Rubens és kora. Az a nő, ki­nek egész megjelenése ragyogóan telt és virágzó, mint Tizian nimfái, aranyos, gyanaéd és lebilin­cselő, mint szende Madonnák Raffael képein, — misztikus és bájos, mint I.eonardo nagystílű renais­­sance dámái. Izabellával vonult be az a forró és lüktető stí­lus Rubens festészetébe, mely örökre jellegzetessé tette minden ecsetvonását is mely sohasem hagyta el őt. _ Mert valóban: Rubens az asszonyok egyik leg­­nagyob festője volt.* Rubens egész életműve tulajdonképen nem­­ más, mint egyetlen hatalmasan szárnyaló óda az életörömhöz. Kora ifjúságától késő öregségéig, egész életén keresztül ez a lendületes életöröm da­lol fent a magasban, elvonatkozva földi tépelődé­­sekt­ől, röghöz kötött, kicsinyes gondoktól. Ez a rubensi öröm azonban sohasem válik monotonná. Még leggyászosabb témájú képein is, mint Krisztus síratásán, a tragikum, a bánat megjelenésében is, — a tompított színek borongása alatt is, — ott vibrál, ott rejtőzik ez a diadalmas életöröm. Ecset­kezelésének mámoros ereje, az élénk fények kris­tálytiszta ragyogása szinte tagad minden zordsá­got és szomorúságot. Mindamellett ez a folytono­san előretörő, jellegzetes életöröm mégsem az in­tellektus, a filozófus öröme, a Rubensnek, az alapjában véve primitív ösztönök emberének fes­tészetében a harsogó egészség, az érzékek erőteljes és vad játéka üli féktelen ünnepét. Szenvedélyé­nek billentyűütéseire időnkint vulgárisan csökken művészete, azonban mindenkor saját győzelmes erejére támaszkodva, ugyanez a művészet hatalma­san éled újra és emelkedik fel az ihlet elképzel­­h­etlen magasságába. A páni öröm fogakna, az antik nagyság lenyű­göző ereje, az egész természet félelmes bűvölete tetőfokát érte el Rubens eredetien ösztönös művé­szetében.* A flamand festők szerettek utazni. Alig talál­ható a híres németalföldi nagyságok között olyan, aki ne kalandozott volna el évek hosszú során Itá­liába, Spanyolországba, Franciaországba. Ezzel szemben az olaszok sohasem mozdultak ki hazájukból. Ez meglátszik tájképfestészetükön is. Mindig ugyanaz az állandó, tipikus olasz táj je­lenik meg piktúrájukban­­— a Campagna és a ten­ger. Vagy pedig —­ alkalmazkodnak a múltba és ezáltal az erőteljes jelen friss benyomásai gyakran elsikkadnak műveikből. Flandria többet tanult Olaszországtól, mint­­ megfordítva. Észak nyert a Déltől. Mindig a derű, a fény hazája volt az a kiszámíthatlan vonzerő, mely csábította a művészszemet. Dacára ennek, — már Van Eyck korában elég önálló életet élt a fla­mand művészet. Sőt, szórványosan, olasz tanítvá­nyok is dolgoztak Van Eyck oldalán, aki egyéb­ként is sajátságosan független egyéniség volt, — világjáró zseni, ki kora ifjúságában már beutazta egész Európát. Az olasz túlerő azonban győzedelmeskedett Michel­ Angelo, Leonardo és Raffaello korszaká­ban. Ez az az idő, amikor maga Brueghel, a legna­gyobb flamand művészek egyike, egy szép napon arra ébred, hogy tanítványai — Francken, Floris, Lombard, Maerlen de Vos, Calvaert, de Witte — elhanyagolják­. Szívvel-lélekkel az olaszokat má­solják. Ez „a fattyúművészet“ még azután is sokáig éreztette hatását a németalföldi piktúrában. Brueghel után Rubens volt az első igazán önálló művészegyéniség, akinek alakja először határolódik el élesen az olasz befolyástól, bár Itália napfénye mindvégig kedves maradt előtte. Kezdetben, az első Olaszországban töltött évek az ő lényére is rá­nyomták bélyegüket: Rubens akkor piktúrájában is olaszul beszélt. Később azonban ezt is levetkette és mindinkább előtérbe hozta saját hatalmas fes­tői egyéniségét. Társai elfelejtették lelküket e szolgai másolás­ban. Egyik Rafaelt, a másik Michel­ Angelot pró­bálta utánozni; Tizian és Tintoretto Van Veent, a római iskola pedig főleg Lombardot vonzotta. Rubens belső ereje azonban igazi teremtő erő volt és így rokonszenve az itáliai művészet iránt mégsem került az utánzás veszedelmének kátyú­jába. Felszívta az új művészeti tanokat, azok ellen­ben nem szívhatták fel őt. Az olaszok friss lendü­lete csak még frissebb, még lendületesebb lesz az 5 kezében; a rubensi palettát éppúgy felüdítik a ve­lenceiek színei, mint Van Eyckét, melyen a vörös. MAGYAR LAPOK IX. évf­ 71- szám. — Kedd, 1940. április 2 fi visszaél­ései­ leh­etőségének megszüntesse érdekében közös szervezetbe akarták tömöríteni a közbirtokossági erdőségeket Serban Mihály dr. miniszter pártfogá­­sába vette a tervet Cluj-Kolozsvár. Saját tud. A földművelés­ügyi minisztérium nagy gondot fordít arra, hogy a közbirtokossági erdőségeknél elköve­tett visszaéléseket megakadályozza és megtorol­ja. Ennek a tisztogatási munkának egyik ered­ménye, hogy a máramaros megyei Borsa köz­ség közbirtokosságának vezetőit elmozdították és bűnvádi eljárást indítottak ellenük. A ható­ságok most vizsgálják ki azokat a körülménye­ket, ahogyan a 10.000 katasztrális holdra rugó borsai erdőket a múltban kezelték, kitermelték, illetve értékesítették. Minthogy Borsán kolozs­vári cégek is vásároltak faanyagot, a vizsgálat­nak bizonyos vonatkozásban kolozsvári érde­kessége is van. Szakkörökben komolyan tartja magát a hír, hogy a hivatalos tényezők az ösz­­szes máramaros­ megyei közbirtokosság­ erdő­ségeknek közös szervezetbe való tömörítésére törekszenek, ami a visszaélések lehetőségét is megszüntetné. Ez a közös szervezet több, mint 70000 katasztrális hold erdőség ügyeit irányí­taná. A nagyszabású terv iránt a máramarosi származású dr. Mihail Serban miniszter is ér­deklődéssel viseltetik, aki a közbirtokossági kérdések egyik legszakavatotabb ismerője.

Next