Magyar Lettre Internationale 2011-2012. tél (83. szám)

MIŁOSZ - Miłosz, Czesław - Frolow, Silwia: Nem végleges diagnózis (beszélgetés oroszokról, lengyelekről, litvánokról)

© ERAZM CIOtEK. INSTYTUT KSIAZKI CZESLAW MK­OSZ-SAL SYLWIA FI­OLOW BESZÉLGETETT Nem végleges diagnózis SYLWIA FROIOW ■ Juliusz Bardach professzor „többfokozatúnak” nevezte a Litván Nagyfejede­lemség polgárainak nemzeti tudatát. A litván nemesség sokkal inkább ki volt téve az Orosz­országgal való közvetlen kapcsolatoknak, mint a „lengyelhoni”, ez pedig igen bizalmatlanná tette. Milyen kapcsolatban állt a családja Orosz­országgal? Otthon Vilnában, a családban CZESLAW MK­OSZ ■ A családom már jó néhány emberöltő óta a Litván Nagyfejedelemségben élt. Lengyelül beszélt. Apám vilnai orosz gimnáziu­mot végzett, ahol nem volt szabad lengyelül be­szélni, ezért nagyon jól eligazodott az orosz iro­dalomban. A rigai Műszaki Egyetemen képezték ki mérnöknek, Krasznojarszkban kapta az első állását. Az első világháború alatt utászként hívták be a cári hadseregbe. Mi meg mentünk anyámmal mindenhová, ahol hidat épített. Már kisgyerekko­romban is beszéltem oroszul, nem is voltam tu­datában annak, hogy időnként átváltok az egyik nyelvről a másikra. Hatéves koromban, a Volga menti Rzsevben éltem át a forradalmat. Azokból az évekből maradt meg bennem a nyelv ismerete, és még bevésődött az emlékezetembe néhány je­lenet, részlet. Otthon Vilnában, a családban gyak­ran váltottunk át oroszra a vicc kedvéért, apám meg a barátaival részleteket szavalt orosz irodal­mi művekből. Például azt a jelenetet is idézték, amelyben két méltóság veszekedését írja le Szal­­tikov-Scsedrin: I rugalisz tak uzsaszno, sto vosz­­torzsennije boszjaki jezseminutno kricsali ura! [És olyan rettenetesen szitkozódtak, hogy a lelkes csavargók minden percben hatalmas hurrá ki­áltásban törtek ki!] Ami a lengyel-orosz viszonyt illeti, a Litván Nagyfejedelemség területén szigo­rúan elkülönült egymástól a két oldal. Szinte nem is voltak társasági kapcsolatok, eltekintve néhány kivételtől. Amióta felosztották az országot, vagyis bevonultak az orosz csapatok a Litván Nagyfeje­delemség területére, hűvös távolságtartással ke­zelték, betolakodóknak tekintették az oroszokat. „ Azt írta a Családias Európában:­ „Elgondolkod­tató, mennyire hat egy gyerekre egy ország han­gulata.” Ilyen ország volt Önnek Oroszország? ■ Igen, mindmáig nagyon elevenen élnek ben­nem az oroszországi jelenetek az első világháború és a forradalom időszakából. ■ Dmitrij Merezskovszkij mondta az Ön egyik barátjának, hogy „Oroszország asszonyi termé­szetű, de soha nem volt férje. Csak megerősza­kolták a tatárok, a cárok és a bolsevikok. Len­gyelország lehetett volna az egyetlen Oroszor­szágnak való férj. De Lengyelország túlságosan gyenge volt hozzá.” Ha megengedi, én is hozok egy példát a legszűkebb környezetemből. Amikor a nagyapám, Dmitrij megnősült, bekerült egy tipikus krakkói család életébe, márpedig ne fe­lejtsük el, milyen város volt Krakkó. Azt írta róla a fiatal Zeromski: „Leugatni az oroszokat, ettől lesz itt valaki nagy ember és derék állampol­gár.” A nagyapám a maga tipikus orosz birodal­mi gondolkodásmódjával olyan volt, mint egy őrjöngő buldog a harapós uszkárok falkájában. Nem gondolja, hogy az orosz-lengyel kapcsola­tok tragédiája mindig is a két fél túlzott intimi­tása volt, noha ennek a kapcsolatnak harmadik személyek részvételét lehetővé tevő nyitott formá­lis együttélési szerződésnek kellett volna lennie. ■ Azt hiszem, Merezskovszkij viccnek szánta ezt a kijelentését. A lengyel-orosz konfliktusokban meghatározó szerepet játszott a pravoszláv-ka­tolikus megosztottság ténye. Végtére is az egyko­ri Nemesi Köztársaság keleti részén húzódott a határ. Amikor a zavaros időszakban lengyel csa­patok vonultak be Moszkvába, szó volt arról, hogy cár lehet a lengyel királyfi, azzal a feltétellel, hogy felveszi a pravoszláv vallást, de a lengyel király nem akart beleegyezni ebbe. A pravoszlávia és a katolicizmus közti ellentét rányomta a bélyegét a történelemre. Ami pedig az imént említett formális kapcsolatot illeti, ezt nem nagyon tudom elképzelni. A bécsi kongresszus után az orosz cár lengyel király is lett. Lengyel­­országban parlamentáris rendszer volt, paradox módon, s mint tudjuk, nem állta ki az idő próbáját. A moszkvai Nas Szovremennyik című folyó­iratban jelent meg a főszerkesztő, Sztanyiszlav Kunyajev A nemesség és mi című cikke, melyben azt akarta bemutatni kimerítően az orosz köz­véleménynek, hogy milyen bűnöket követtek el a lengyelek az orosz nép ellen. Ez a legterjedelme­sebb publikáció, ami csak megjelent 1991 után a lengyel-orosz kapcsolatokról. Itt mára tébollyal határos a sovinizmus, de ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a lengyeleknek ezt csakis klini­kai esetként kell kezelniük. Ön gyakran ír arról, milyen érzelmekkel viseltetnek egymás iránt a lengyelek és az oroszok - a megvetéstől és a vi­szolygástól a gyűlöletig terjed a skála. Ez a pub­likáció tán nem a legjobb bizonyíték arra, hogy az egyszerű tudatlanságtól elképesztően rövid út vezet a megvetésig, ha pedig eljutunk odáig, akkor már minden baromságot be lehet beszélni az embereknek? ■ Ez a történelmi ismeretek függvénye, az if­jabb nemzedékek tájékozottsága erősen kétséges. Olyan tudás kell, amely a lehető legobjektívebben mutatja be az egyes országok és a köztük lévő kapcsolatok történetét. A legközelebbi példa, a lengyel-ukrán viszony tele van gyilkosságokkal, kölcsönös kegyetlenkedésekkel. Ha méltóképpen akarunk egymás mellett élni, az ifjú nemzedék­nek objektív, nemzeti nézőponttól mentes képre van szüksége. Ami pedig Kunyajev cikkét illeti, van egy két­ségbevonhatatlan tény: Oroszország nagy volt, Lengyelország pedig kisebb... Ha azt mondják, hogy a nyúl követett el minden bűnt, nem árt ké­telkedni... Van egy varsói dialektusban mesélt vicc arról, hogy a kutya rávetette magát a nyúlra. Nagy perpatvar lett belőle, nekiestek a kutya gazdájá­nak, aki azzal védekezett, hogy „a nyúl kezdte”. A legfontosabb az objektivitás, manapság ez viszonylag szoros kapcsolatban áll a felelősségér­zettel. Minden vád, amellyel egy másik országot támadnak, veszedelmes reakciókat vált ki, az os­toba emberek fölkapják, és érvek helyett botokat használnak. ■ Az orosz történelemkönyvek sok kívánniva­lót hagynak maguk után... ■ El tudom képzelni. Tudom, hogy az oroszok hajlamosak nagyon elfogultan magyarázni a törté­nelmet, ez a távoli múltban gyökerezik, de a kom­munista időszakra is jellemző. Ezért feltételezem, bár nem ismerem a történelemkönyveket, hogy ez lehetséges. Két szomszédos ország irodalma ■ kárhoztatja a lengyel irodalmat, mert kö­vetkezetesen kerüli az orosz irodalomban mé­lyen gyökerező problematikát, a Gonosz témáját. MK­OSZ MK­OSZ, Czeslaw Múzsáim palettja (válogatott versek) Európa, 1987 A rabul ejtett értelem (Fejér Irén ford.) Európa, 1992,2011 A hatalom megragadása (Bojtár B. Endre ford.) Századvég­­ 2000, 1993 Szülőhazám Európa (válogatott esszék) (Bojtár Endre et al. ford.) Kalligram, 1993 Az Issa völgye (Fejér Irén ford.) Magvető, 1994 A kétségbeesés tisztasága (válogatott esszék) (Bojtár Endre és Pálfalvi Lajos szerk.) Osiris, 1999 Ahogy elkészül a világ (válogatott versek) (Gömöri György ford.) AB-ART, 2001 Az Utro országa (Pálfalvi Lajos ford.) Európa, 2001 Milyen is lesz a mennyben: Isten-kereső versek (Zsille Gábor ford.) Új ember 2004. Metafizikai pauza (Bojtár Endre et al. ford.) Nagyvilág, 2011 Családias Európa (Pálfalvi Lajos szerk.) (Bojtár Endre et al. ford.) Kalligram, 2011 A lengyel irodalom története (Mihályi Zsuzsa ford.) Attraktor, 2011­ ­

Next