Magyar Lettre Internationale 2011-2012. tél (83. szám)
MIŁOSZ - Miłosz, Czesław - Frolow, Silwia: Nem végleges diagnózis (beszélgetés oroszokról, lengyelekről, litvánokról)
© ERAZM CIOtEK. INSTYTUT KSIAZKI CZESLAW MKOSZ-SAL SYLWIA FIOLOW BESZÉLGETETT Nem végleges diagnózis SYLWIA FROIOW ■ Juliusz Bardach professzor „többfokozatúnak” nevezte a Litván Nagyfejedelemség polgárainak nemzeti tudatát. A litván nemesség sokkal inkább ki volt téve az Oroszországgal való közvetlen kapcsolatoknak, mint a „lengyelhoni”, ez pedig igen bizalmatlanná tette. Milyen kapcsolatban állt a családja Oroszországgal? Otthon Vilnában, a családban CZESLAW MKOSZ ■ A családom már jó néhány emberöltő óta a Litván Nagyfejedelemségben élt. Lengyelül beszélt. Apám vilnai orosz gimnáziumot végzett, ahol nem volt szabad lengyelül beszélni, ezért nagyon jól eligazodott az orosz irodalomban. A rigai Műszaki Egyetemen képezték ki mérnöknek, Krasznojarszkban kapta az első állását. Az első világháború alatt utászként hívták be a cári hadseregbe. Mi meg mentünk anyámmal mindenhová, ahol hidat épített. Már kisgyerekkoromban is beszéltem oroszul, nem is voltam tudatában annak, hogy időnként átváltok az egyik nyelvről a másikra. Hatéves koromban, a Volga menti Rzsevben éltem át a forradalmat. Azokból az évekből maradt meg bennem a nyelv ismerete, és még bevésődött az emlékezetembe néhány jelenet, részlet. Otthon Vilnában, a családban gyakran váltottunk át oroszra a vicc kedvéért, apám meg a barátaival részleteket szavalt orosz irodalmi művekből. Például azt a jelenetet is idézték, amelyben két méltóság veszekedését írja le Szaltikov-Scsedrin: I rugalisz tak uzsaszno, sto vosztorzsennije boszjaki jezseminutno kricsali ura! [És olyan rettenetesen szitkozódtak, hogy a lelkes csavargók minden percben hatalmas hurrá kiáltásban törtek ki!] Ami a lengyel-orosz viszonyt illeti, a Litván Nagyfejedelemség területén szigorúan elkülönült egymástól a két oldal. Szinte nem is voltak társasági kapcsolatok, eltekintve néhány kivételtől. Amióta felosztották az országot, vagyis bevonultak az orosz csapatok a Litván Nagyfejedelemség területére, hűvös távolságtartással kezelték, betolakodóknak tekintették az oroszokat. „ Azt írta a Családias Európában: „Elgondolkodtató, mennyire hat egy gyerekre egy ország hangulata.” Ilyen ország volt Önnek Oroszország? ■ Igen, mindmáig nagyon elevenen élnek bennem az oroszországi jelenetek az első világháború és a forradalom időszakából. ■ Dmitrij Merezskovszkij mondta az Ön egyik barátjának, hogy „Oroszország asszonyi természetű, de soha nem volt férje. Csak megerőszakolták a tatárok, a cárok és a bolsevikok. Lengyelország lehetett volna az egyetlen Oroszországnak való férj. De Lengyelország túlságosan gyenge volt hozzá.” Ha megengedi, én is hozok egy példát a legszűkebb környezetemből. Amikor a nagyapám, Dmitrij megnősült, bekerült egy tipikus krakkói család életébe, márpedig ne felejtsük el, milyen város volt Krakkó. Azt írta róla a fiatal Zeromski: „Leugatni az oroszokat, ettől lesz itt valaki nagy ember és derék állampolgár.” A nagyapám a maga tipikus orosz birodalmi gondolkodásmódjával olyan volt, mint egy őrjöngő buldog a harapós uszkárok falkájában. Nem gondolja, hogy az orosz-lengyel kapcsolatok tragédiája mindig is a két fél túlzott intimitása volt, noha ennek a kapcsolatnak harmadik személyek részvételét lehetővé tevő nyitott formális együttélési szerződésnek kellett volna lennie. ■ Azt hiszem, Merezskovszkij viccnek szánta ezt a kijelentését. A lengyel-orosz konfliktusokban meghatározó szerepet játszott a pravoszláv-katolikus megosztottság ténye. Végtére is az egykori Nemesi Köztársaság keleti részén húzódott a határ. Amikor a zavaros időszakban lengyel csapatok vonultak be Moszkvába, szó volt arról, hogy cár lehet a lengyel királyfi, azzal a feltétellel, hogy felveszi a pravoszláv vallást, de a lengyel király nem akart beleegyezni ebbe. A pravoszlávia és a katolicizmus közti ellentét rányomta a bélyegét a történelemre. Ami pedig az imént említett formális kapcsolatot illeti, ezt nem nagyon tudom elképzelni. A bécsi kongresszus után az orosz cár lengyel király is lett. Lengyelországban parlamentáris rendszer volt, paradox módon, s mint tudjuk, nem állta ki az idő próbáját. A moszkvai Nas Szovremennyik című folyóiratban jelent meg a főszerkesztő, Sztanyiszlav Kunyajev A nemesség és mi című cikke, melyben azt akarta bemutatni kimerítően az orosz közvéleménynek, hogy milyen bűnöket követtek el a lengyelek az orosz nép ellen. Ez a legterjedelmesebb publikáció, ami csak megjelent 1991 után a lengyel-orosz kapcsolatokról. Itt mára tébollyal határos a sovinizmus, de ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a lengyeleknek ezt csakis klinikai esetként kell kezelniük. Ön gyakran ír arról, milyen érzelmekkel viseltetnek egymás iránt a lengyelek és az oroszok - a megvetéstől és a viszolygástól a gyűlöletig terjed a skála. Ez a publikáció tán nem a legjobb bizonyíték arra, hogy az egyszerű tudatlanságtól elképesztően rövid út vezet a megvetésig, ha pedig eljutunk odáig, akkor már minden baromságot be lehet beszélni az embereknek? ■ Ez a történelmi ismeretek függvénye, az ifjabb nemzedékek tájékozottsága erősen kétséges. Olyan tudás kell, amely a lehető legobjektívebben mutatja be az egyes országok és a köztük lévő kapcsolatok történetét. A legközelebbi példa, a lengyel-ukrán viszony tele van gyilkosságokkal, kölcsönös kegyetlenkedésekkel. Ha méltóképpen akarunk egymás mellett élni, az ifjú nemzedéknek objektív, nemzeti nézőponttól mentes képre van szüksége. Ami pedig Kunyajev cikkét illeti, van egy kétségbevonhatatlan tény: Oroszország nagy volt, Lengyelország pedig kisebb... Ha azt mondják, hogy a nyúl követett el minden bűnt, nem árt kételkedni... Van egy varsói dialektusban mesélt vicc arról, hogy a kutya rávetette magát a nyúlra. Nagy perpatvar lett belőle, nekiestek a kutya gazdájának, aki azzal védekezett, hogy „a nyúl kezdte”. A legfontosabb az objektivitás, manapság ez viszonylag szoros kapcsolatban áll a felelősségérzettel. Minden vád, amellyel egy másik országot támadnak, veszedelmes reakciókat vált ki, az ostoba emberek fölkapják, és érvek helyett botokat használnak. ■ Az orosz történelemkönyvek sok kívánnivalót hagynak maguk után... ■ El tudom képzelni. Tudom, hogy az oroszok hajlamosak nagyon elfogultan magyarázni a történelmet, ez a távoli múltban gyökerezik, de a kommunista időszakra is jellemző. Ezért feltételezem, bár nem ismerem a történelemkönyveket, hogy ez lehetséges. Két szomszédos ország irodalma ■ kárhoztatja a lengyel irodalmat, mert következetesen kerüli az orosz irodalomban mélyen gyökerező problematikát, a Gonosz témáját. MKOSZ MKOSZ, Czeslaw Múzsáim palettja (válogatott versek) Európa, 1987 A rabul ejtett értelem (Fejér Irén ford.) Európa, 1992,2011 A hatalom megragadása (Bojtár B. Endre ford.) Századvég 2000, 1993 Szülőhazám Európa (válogatott esszék) (Bojtár Endre et al. ford.) Kalligram, 1993 Az Issa völgye (Fejér Irén ford.) Magvető, 1994 A kétségbeesés tisztasága (válogatott esszék) (Bojtár Endre és Pálfalvi Lajos szerk.) Osiris, 1999 Ahogy elkészül a világ (válogatott versek) (Gömöri György ford.) AB-ART, 2001 Az Utro országa (Pálfalvi Lajos ford.) Európa, 2001 Milyen is lesz a mennyben: Isten-kereső versek (Zsille Gábor ford.) Új ember 2004. Metafizikai pauza (Bojtár Endre et al. ford.) Nagyvilág, 2011 Családias Európa (Pálfalvi Lajos szerk.) (Bojtár Endre et al. ford.) Kalligram, 2011 A lengyel irodalom története (Mihályi Zsuzsa ford.) Attraktor, 2011