Magyar Lettre Internationale 2016. tavasz (100. szám)

KOMMENTÁROK, VITÁK - Majerek, Rafal: Vilikovský meg az Első és utolsó szerelem

M a g \ arc Int ern a t in1 (i n . s z a m Itt tavasa VILIKOVSKY, Pavel Első és utolsó szerelem (Garajszky Margit ford.) Kalligram, 2016 ahogyan A gonosz önéletrajzában (2009). Az emlékezet problémája áll a 2013-ban megjelent Első és utolsó szerelem közép­pontjában: ezt igazolják a szöveg külön­böző elemei, a hősök konstrukciója, az intertextuális réteg, az érintett kérdések köre is. Érdemes talán hozzátenni, hogy az idő kategóriája, amely az emlékezet szem­pontjából kulcsfontosságú, már a címben is hangsúlyt kap. Az első és utolsó szerelem két önálló, egymástól független szöveg­ből áll, amelyek valószínűleg a tematikai hasonlóság miatt jelentek meg egy kötet­ben: mindkettőben a múltbeli tapasztala­tok felkutatásáról, az alany múlthoz fűződő viszonyáról, az „Igazság” értelmezéséről és nyomainak kereséséről van szó. A szerző egy interjúban elárulta, hogy eredetileg még más szövegeket is szeretett volna a kötetben elhelyezni, de akkor a könyv nem lett volna koherens. (Balogh—Vili­­kovsky, 2013.) Az emlékezet bal partján Az első, Az emlékezet bal partján című elbeszélésben az ismert és elismert fotog­ráfus, Kamil Deák áll a középpontban, aki miután otthagyta szakmáját, egyre inten­zívebben, noha gyakran nem is tudatosan próbál visszaemlékezni a múltra, amely azelőtt, mint mondja, nem nagyon keltet­te fel az érdeklődését. A narrátor a követ­kezőképpen jellemzi hősét: „Kamis nem volt se sírrabló, se a saját múltjának régé­sze. Ritkán emlékezett, és a gyerekkorára szinte egyáltalán nem. Ha valaki rákérdez­ne, a gyerekkorát illetően a 'boldog' rub­rikát jelölné be, de úgy tekintette, hogy egy volt a sok közül. Betöltötte a rendel­tetését, felnőtt, a továbbiakban nem kell vele foglalkozni. Nem emlékezett akkori önmagára, minek is kellene, hiszen lénye­gében egy és ugyanaz az ember, legalább­is annak tartotta magát." (Vilikovsky, 2013. 15). A múlttal szembeni közönye akkor kezd el oldódni, amikor elhatározza, hogy felhagy a fényképezéssel. Az új helyzet, amelyben közte és a világ között nincs ott a gép biztonságos távolságot terem­tő objektívje, amikor a világ érzékelésé­ben a „belső iránytű” kezdi a főszerepet játszani, arra kényszeríti, hogy változtas­son korábbi perspektíváján, és adja fel megrögzött meggyőződéseit. Az elemzés során az elhomályosult emlékek felfede­zésének folyamatát, valamint a hősben általuk keltett reflexiókat és érzéseket vizs­gálom majd meg, előbb azonban sze­retnék kitérni a fotográfia kérdésére. Ez a mű egyik legfontosabb eleme a cselek­mény síkján, a szereplők beszélgetéseiben, a valóság „megragadásával” kapcsolatos reflexiókban, illetve ez jelenik meg a való­ság és a kép viszonyának felfogásában is. Az egyszerű történet arról szól, hogy Kamii barátja, Vilo Kavka, aki már évek óta Kamii fotográfusi karrierjének mene­dzselésével foglalkozik, felajánlja, hogy kiad egy fényképalbumot Kamil munká­iból, és szervez egy kiállítást, amely az album anyagát mutatná be. A hős jellem­zése szempontjából meghatározó a mód, ahogyan elutasítja ezt az ajánlatot:,,Bárki fényképezhet, a mai gépekkel gyerekjá­ték. És a fotós tudja a legjobban, hogy mit akar látni a képen. Miért lenne bárki is kíváncsi arra, hogy nekem mi tetszik? Ki mondta, hogy az én képeim jobbak, iga­­zabbak, művészibbek vagy hogy is fogal­maznál? Milyen joggal kényszerítsek bárkit is arra, hogy megnézze őket? Már én sem nézem meg mások fotóit, hányingerem van tőlük.” (i. m., 9.) Az, hogy visszauta­sítja a munkái bemutatására vonatkozó ajánlatot, összefügg azzal a fent említett döntéssel, hogy felhagy a fotózással, s a belső képekre figyel, amelyekről azt mondja: „.. .ezeket a képeket a fejében lévő albumba szánja, a saját szemének, a saját örömére.” (i. m., 8.) E döntés hátte­rében először is a hősnek az a meggyőző­dése húzódik meg, hogy túltermelés van képekből, másodszor pedig az, hogy nem egyértelmű az alany szerepe a fényképe­zés folyamatában. Kami­, aki látja, hogy a turisták a lehető legtöbb tárgyat és szi­tuációt igyekeznek megörökíteni, másfelől azt is tudja, mennyi negatívot őriz ő maga a pincében, arra a következtetésre jut, hogy sokkal több a soha meg nem nézett kép, mint a világgal való közvetlen kontak­tus révén szerzett benyomás. E reflexió kapcsán idézhetjük Susan Sontagot, aki megjegyzi: „A fotográfusok arra irányuló erőfeszítései, hogy helyreállítsák a meg­gyengült valóságérzékelést, csak a való­ságérzék további gyengüléséhez vezetnek. Az a nyomasztó érzésünk, hogy minden elmúlik, még inkább tapinthatóvá válik attól, hogy a fényképezőgépek eszközt kínálnak a múló mozgás 'megörökítésé­re'. Még gyorsabb tempóban fogyasztjuk a képeket, és beigazolódik Balzac sejtése, aki arról beszélt, hogy a fényképezőgépek felfalják a test rétegeit, a képek felfalják a valóságot.” (Sontag, 1986. 164.) A főhős viszonya a fényképezéshez, illetve a fényképezés és a valóság kapcso­latának értelmezése nem következetes. Villés folytatott beszélgetéseiben kijelenti: az ő szerepe pusztán annyi, hogy meg­nyomja az önkioldót, és passzívan regiszt­rálja a „kemény tényeket” és a „meztelen valóságot”, mintha csak le akarná tagadni, hogy van saját, egyéni látásmódja. Más­kor viszont arról beszél, hogy érzelmi kapcsolatot kell kialakítani a lefényképe­zett tárggyal, s fotózás közben a kom­pozíción töpreng. Ezeket a kijelentéseket párhuzamba állíthatjuk a fotográfiával fog­lalkozó tudósokéival (pl. Soulages, 2007, Roullié, 2007, Belting, 2007), ez azonban nem feltétlenül szükséges, tekintettel arra, hogy a hős emlékezete szempontjából a fényképeknél lényegesebbek a mentá­lis képek. A fotográfia szerepe viszont ez esetben másodlagos a múlt felidézésének és rekonstruálásának folyamatában. Ahogyan már említettük, a hős, miu­tán felhagy a fényképezéssel, a valóságot csak a maga számára, fejben próbálja megörökíteni­­ a kép kivágatát a belső optika jelöli ki, s az önkioldót csak gondo­latban nyomja meg. S éppen ekkor kez­denek visszajönni az emlékek, a konkrét hellyel, eseménnyel, személlyel összefüg­gő képek. Ilyen emlék például a találkozás egy lánnyal az egyetemi évekből. A hős ...megnyomta a belső fényképezőgé­pe gombját, de a merengő kávéházi nő helyett egy szikrázó cseppekkel beborí­tott, kéjesen borzongó lányarcot látott maga előtt a Lido jéghideg zuhanya alatt - vizes haja a homlokára öblítve. Nem erotikus fellángolástól felhevült arc volt (végül is nem volt köztük sok ilyen pilla­nat), csak egy test nélküli kislány feje, aki teljességgel, gyanútlanul átadja magát az élménynek. Kami­ erről a Duna-parti - a jogi karról csak egy ugrásra volt a folyó - délutánról már régen megfeledkezett, de most már nem csodálkozott. Végül is volt benne logika: ha a képkeresője belső, a találatok is azok." (Vilikovsky, 2013. 13.) A múltba való visszatérést eleinte a képek jelentik, később egy adott hely­zetet hosszabb emlékezések jelenítenek meg, amelyek kérdéseket hívnak elő a gyermekkor, a felnőtté válás, a munká­ban töltött évek időszakára vonatkozóan. Az elmúlt eseményekhez való visszatérés minden alkalommal meglepetés a hősnek, mert ellentétes azzal a korábban magá­énak érzett életfelfogással, hogy az élet nem más, mint epizódok hosszú soro­zata, „jelenidők” egymásutánja, amelyek közül mindig csak az éppen aktuálisnak van jelentősége. Ráadásul nem tudja megma­gyarázni, mi az oka annak, hogy az egyes emlékek megjelennek, nem talál választ arra a kérdésre, milyen emóciók a forrá­sai (szerelem? gyűlölet?), mint ahogyan azt sem tudja megállapítani, miért életének éppen ebben a pillanatában tűnnek elő. A szövegben azonban vannak támpontok, amelyek segíthetnek magyarázatot talál­ni a hős bizonyos kérdéseire. A narrátor a következőképpen jellemzi a hős állapo­tát: „Valójában saját magát nem értette. Meglehetősen kacifántos helyzet, ha az ember egyidejűleg az, amit nem ért, és egyben az is, akit nem értenek - azt se tudja, hová kapjon hirtelen vagy kinek az oldalára álljon. Egyszóval Kamil zavaros időszakát élte.” (i. m. 52.) A „zűrös idő­szak” kifejezés sokszor bukkan fel a szö­vegben: nyugtalanságra, kétségekre, az elmúlás mindinkább elhatalmasodó érzé­sére utal, arra, hogy a hősnek át kellene értékelnie, ahogyan eddig a világról, az

Next