Magyar Méh, 1904 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1904. január / 1. szám
ír t terjedelmes művet nézegetve, lapozgatva s a gyönyörű képeket és felvételeket csodálgatva a 272. és 273. lapok között nagy örömömre egy kép és rövid leírás ragadta meg figyelmemet. Eleinte nem akartam hinni szememnek, pedig hát csakugyan az volt, amit egy pillanatra eltűnni láttam t. i. egy méhes. Első tekintetre nem is gondoltam mást, mint a turkesztáni vándornépek mindmegannyi sátorát a pusztában. Már lapokat fordítgattam, amikor bántott a méhes szó, melyet hirtelenében valami ázsiai vidék nevének gondoltam. Csak amikor újra megnéztem, láttam, hogy az csakugyan egy méhesféle, ezzel a felirással. .. Méhes a tízan-Tas szorosban. “ Hihetetlennek tartottam méhest látni Turkesztánban. Mit kereshet ez ott Ázsia közepén, a harczias turkesztánok között, hiszen ennek harczias lakosai inkább rablással, legfelebb pásztorkodással, nem pedig méhészettel foglalkoznak. Hát bizony nem is azok a méhészek, hanem a meghódítás után közéjök letelepedett oroszoké ez a nemes foglalkozás. Ezek az oroszok használják fel Turkesztánnak szelídebb vidékeit méhészetük fejlesztésére és jövedelmeik gyarapítására. A nagy műben egy gyönyörű méhes felvétele mellett — mely öt sorban felállított 69 méhlakot vagy kast mutat fel — ezek vannak írva a 274. és 275-ik lapon: „Az Isszuk-Jcul medencéjének (Turkesztán hegyes vidékén) környéke, különösen az észak felé fordult lejtők híresek arról, hogy a méhészetre különösen kedvező virágdísz fedi őket. Az orosz parasztok nagyban ki is használják ezt a körülményt, s így a hegyekben mindenfelé méheseket lehet látni, melyek nem ritkán száznál több kasból is állanak. A tulajdonosok a közelben építenek maguknak valami egyszerű izbát (ház, vagy kunyhófélét), ahol nyáron át őrzik a méhest és bevárják a bőséges és értékes aratást. A Przsevalszk-vidéki méz egész Turkesztánban híres az ő tiszta pompás, aromatikus édességéről: nagy mennyiségben exportálják nyugat felé, s ámbár nevetségesen alacsony ára van ott a helyszínen, hisz alig fizetnek érte többet, mint 1—3 rubelt padonként (egy pad , 16,3 kiló), mégis tetemes jövedelme van belőle a méhésznek. A méhes kertek rendesen nagy területet foglalnak el, mert az egyes tarkára festett fából összerótt karókat többszörös sorban állítják fel, több lépésnyire egymástól; némi, az eső ellen védő kis fedélen kívül, ezek az időjárással szemben egyéb védelemben nem részesülnek. Rendesen a méhes valami festőies völgykatlan ölébe simul, s így igen kedves képet nyújt, annál is inkább, mert a színesre mázolt magas kasok kis deszka tetőjökkel sir emlékekre emlékeztetnek, s az egyszerű kerítéssel körülvett méhes úgy tűnik fel, mint valami békességes, csendes falusi temető." Ennyi az egész közlés, melyből azt lehet következtetni, miután több méhest emleget, hogy ott is, ahol ő nem járt, a kedvező vidéket és talajt felhasználják az oda települt oroszok s a méhészkedés nemes foglalkozását nagy haszonnal űzik. Rövid a leírás. Sajnos, hogy többet nem mond. Hogy egy-egy méhész mennyi mézet termel, hogy mily módon veszik el a mézet a kaptárokból, hagynak-e valamily mennyiséget a téli hónapokra? Azt hiszem, hogy még pergetővel nem igen dolgoznak s talán csurgatás útján, vagy