Magyar Méh, 1918 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1918. január / 1. szám
2 Jelentés az Országos Magyar Méhészeti Egyesület 1917. évi működéséről. Egyesületünk a harmadik háborús évet élte át. Ez az év a maga pusztításaival, öldökléseivel, borzalmasságaival, szenvedéseivel és nyomorúságaival méltán csatlakozik az előző kettőhöz, sőt felül is múlja azokat, nem marad azok mögött, sőt utána még több nyomorúság marad, mint elődei után. És mégis, csodák csodája, mintha kevesebb megrendülés, kevesebb jájszó és kevesebb siránkozás hallatszanék. Mintha a háború borzalmasságait az emberek megszokták volna, mintha a nyomorúságot egészen természetesnek találnák. A béke vigasztaló reménye mintha erejét vesztette volna s helyét mégsem foglalta el a kétségbeesés, sőt inkább valami önérzetes dac azt mondatja velünk: tűrünk, mert tudjuk, hogy minket legyőzni nem lehet; az újabb diadalok is nem ragadnak ujjongó rivalgásra, inkább mintegy elfásulva azt mondjuk: nekünk győzni kell. A diadal áraként elfolyt drága vérözön nem fakaszt sírásra, ellenségeink leverése s újabb termékeny mezők megszállása nem ejt mámorba, kezdünk minden ilyet egészen természetesnek találni. Az élet folyása is erre a csodálatos lelkiállapotra utal. Minden pusztul, de teljesen nem pusztul el semmi, milliókra borult sötét éjszaka s a nap ma is szeretettel mosolyog az élőkre, tengernyi vér folyt a pusztulás árkaiba s az élet ma is folyik, milliónyi erős kézből esett ki örökre az eke szarva, a kapa, kasza nyele s a termés és aratás mégsem szűnt meg, sok magyar méhész aluszsza örök álmát s ime, az élők olyan mézárakat értek meg, melyről pár évvel ezelőtt álmodni sem mertek volna, alig van már néhány régi méhész kedvelt méhei között s ime, a méhészek száma megsokasodott, mintha az elpusztult méhcsaládok mint méhészek tértek volna vissza a hegyek által övezett virágos mezőkre. A pusztulás romjai felett új élet pezsdül, mely munkára szólítja a munka embereit, mely megsokasítja azok munkáját. A méhészek tábora csoportokba verődik, vezetőit körülvéve, azoktól vezetést, irányítást, irányító értékes munkát követel, azok pedig magasra emelvén a munka zászlóját, elszántan vágnak neki a munkának, melyet félbenhagyni idejök sem volt s vezetik csapataikat a munkák mezején a diadal felé, mely azonban egészen más természetű diadal, mint hős fiainké a harctéren, mert míg ez a diadal ezreket tesz hajléktalanná és éhezővé, a mi diadalunk tízezreknek készít elő csendes boldog otthont és benne mézes kenyeret. Ez a helyzet jellemzi egyesületünk munkáját is, amely azonban ez évben is még részben a mentés, részben az építés munkája volt. Ezeken kívül jellemzően háborús tevékenységet is fejtett ki az egyesület, melynek fontosabb mozzanatai újabb hadikölcsön jegyzése, a hadikórházaknak mézzel való támogatása és 12 rokkant méhésznek a Koppély Géza alelnök úr által ajándékozott 1000 korona és a földmívelésügyi minisztérium által adományozott 1000 korona terhére méhessel való ellátása. A mentés munkájának legjellemzőbb mozzanatai voltak: 1. a gazdátlanná lett méhesek gondozása. E munkát főképpen egyesületünknek azok a derék, főképpen pap, tanító és jegyző tagjai végezték.