Magyar Méh, 1921 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1921. január / 1. szám
2 1920. augusztus 1-vel azon tagok részére, akik 1920-ra még 12 2 korona tagdíjat sem fizettek be, lapunk küldését beszüntettük. Erre az indított, hogy a fenti időpontban törzskönyvelt 5627 tag közül csak 4143 tag fizette be tagdíját. A mai viszonyok között csak annyi lapot nyomathatunk, amennyi tagunk tagdíjat fizet. Előre figyelmeztetjük és felkérjük tagjainkat, hogy tagdíjaikat az alapszabály szerint legkésőbb 1921. március 31-ig fizessék be, mert másképpen a lap küldését kénytelenek lennénk ismét beszüntetni, viszont utólag, ha a lapok kifogynak, nem tudjuk az elmaradt lappéldányokat pótolni. Felkérjük végül t. tagjainkat, hogy ha valaki a lapot kellő időben (minden hó első napjaiban) bármi okból nem kapná meg, egy levelezőlapon azonnal jelentse be, hogy a hiányt pótolhassuk és az elmaradás okát megszüntethessük. Esetleg hónapok után történő bejelentés alapján sokszor lehetetlen már a pótlás és kellő intézkedés. Budapest, 1921. január 1. Az elnökség. Új esztendő . . . Az idő megállást nem ismerő szekere újra átdöccent egy olyan barázdán, mely az'éveket választja el egymástól. A nagy mindenség időméretében egy év a másodpercek milliomodrészecskéje lehet, de az emberi életben számottevő időpont, melynek elmúltánál önkénytelenül is megállunk, hátratekintünk s számot adunk magunknak, hogy miként vonult az el fejünk felett, bevallotta-e a hozzáfűzött reményeket, sajnáljuk-e eltávozását, mert jó volt, vagy örvendezünk tovahaladásának, hogy már egyszer megszabadultunk tőle?! Az elmúlt 1920. év eltávozásán országos átlagban nincs mit keseregnünk. Gyászkeretben született s meghozta a temetést. Szerencsétlen hazánk ez évben daraboltatok fel hivatalosan s mi a tehetetlen fájdalom égő tekintetével, lebilincselt öklünk eredménytelen ropogtatásával, fogcsikorgatva láttuk édes testvéreink erőszakos letépését kebelünkről és most fátyolos hangon, alig hallható gyenge sóhajként suttogják ajkaink, hogy ez így mégsem maradhat... Nem, nem, soha!.. . ideig-óráig meg lehet zsibbasztani egy élnivaló nemzet életereit, de a bugyogó forrás újra futásnak indul s ha a megszokott mederben nem haladhat tovább, áttöri magát a mesterségesen emelt torlaszokon s új csatornát várva, halad új utakon, mert a felgyülemlett erőt le kell vezetnie, ha mindjárt gátszakítások, újabb árterek létesítése árán is. Mi nem politizálunk ... A mi jelszavunk a kitartó, becsületes, soha nem ernyedő munka. Mi ezt látjuk, ezt tanuljuk tanítómestereinktől, a kis méhecskéktől. Most sem foglalkozunk hát a politikai esztendővel, csak a méhész szemüvegén keresztül pillantunk hátra és ezen visszatekintéssel — Istennek legyen hála! — meg lehetünk elégedve . . . Méhészeti tekintetekben az elmúlt év a jobb esztendők közé sorozható! Az időjárás tűrhető volt, a mézhozam kielégítő, a kritikusnak ígérkező cukorbányt a méz enyhébb lefolyásúvá tompította, a méhcsaládok egészségi állapota — a már közismerten fertőzött helyek kivételével — nem hagyott sok kívánnivalót hátra és — bár a méhek igen szeszélyesek voltak tavaly — a tudás teljességével dolgozó méhész a rajzás ered-