Magyar Méh, 1921 (42. évfolyam, 1-12. szám)

1921. január / 1. szám

3 menyeivel is meg lehetett elégedve. Az anyaneveléshez már több szó férhet, de okkal-móddal mindenhol elmúlott a veszedelem. A méhészek száma hihetetlen módon megszaporodott s bár ennek indító oka elárvult népünk nyomorában, a cukoranyagok árának boszor­kányos magasra szökésében, nehéz munkára képtelen rokkantjaink nagy számában s a tisztviselői osztály megélhetésének teljes alázuhanásában lelheti magyarázatát, mi mégis örvendeni tudunk e jelenségnek, mert attól a hazai méhészet felvirágzása, öntudatos s a méheket önzetlenül szerető méhészek kinevelődése s a méhészkedés kellő értékelése, igazi megbecsülése fog kisarjadzni, amint a konjunktúraméhészek sártömegei lecsapódnak örvendetes gördülésnek induló méhészetünk kerekeiről. A tömörülés, az összetartozás eszméje is észrevehetően erősödött az elmúlt évben. Végre kezdjük talán belátni, hogy szükségünk van egymás vállvetett támogatására s közös ügyünknek csak az tesz ma már igazi szolgálatokat, aki összekovácsolja az egy célért küzdőket s nem az egyéni hiúság, üzleti nyereségvágy, önös érdek által vezérelt külön táboralakítók. Egyesületünk tagjainak létszáma a csonka területen is elérte az eddigi egész Magyarországból való tagjainak számát s fiók­köreink folytonos szaporodása mutatja az erős kapcsolatot, mely minket az ország méhészeivel egybeforraszt. A tudásvágyat mi sem tüntetheti fel hívebben, mint az a Buda­pesten s az ország különböző vidékein rendezett több méhészeti tan­folyam, melyre anyagi áldozatok árán is kérték magukat felvétetni az érdeklődők, ellentétben az eddigi kezdőkkel, kiket ingyenkaptárak, méhek s eszközök adományozásával kellett a méhészethez édesgetni. Ma már a méhészet mint önálló életpálya is el van ismerve s a tehetősebbek sok ezeres befektetésektől sem idegenkednek többé, miről pedig a múltban beszélni sem lehetett volna .. . Ennyi örvendetes jelenség mellett természetesen árnyfoltok is mutat­koznak. Megszállott területeinkkel nemcsak a kincseket érő havasi flórát vesztettük el, de elvesztettük erdeinket, bányáinkat, a tűz, a meleg forrását s a kényszer a mi mézforrásainkra vezette a favágó fejszéjét s az egymás­után ledöntött ák­ác-, aylanthus- és hársfák halomra döntötték az aggódó méhész minden hitét és reményét a jövőbeli eredményes méhészkedást illetőleg. Megmaradt kicsiny területünk a hazamenekültek millióival is megszaporodott lakosságunkat nem képes az eddigi kényelmes gazdál­kodási rendszer mellett táplálni. A megélhetési kényszer modern gazdál­kodási berendezkedést parancsol ezután még a konzervatív gondolkozá­­súnak is. A modern gazdálkodás alapfeltétele a tarlóbuktatás, az pedig a méhészek bánata, mert így eke alá kerül a tarlók milliókat érő fehér virágtengere s vele a kiaknázhatatlan nektárforrás. É­s ez ellen tenni semmit sem lehet! ... Az új év kezdetével újabb teendők várakoznak reánk . . . Nem elég ma már a békés megértést prédikálni, a méhészeket egy táborba tömöríteni, szakkönyvek, lapok, tanfolyamok útján kitanítani s az eddigi szokás szerint — ennyivel megelégedni. Végre a nagyhangú szónoklatok s a bankettek abbahagyásával igazán a tettek mezejére kell lépnünk. A szép­­beszédben való jártasságunknak ezer év óta már sok fényes tanúbizonyságát adtuk, sikerült is agyonbeszélnünk magunkat, az Isten szerelmére tegyünk végre is valamit, de komolyan, férfiasan, határozottan lássunk a munkához . .. Nagy dolgoknak megvalósítása csak önzetlenség

Next