A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közleményének Havi Füzetei, 1930 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1930-01-01 / 1-2. szám
nagyot alkotott, természetesen mindenkor igyekezett maradandót is alkotni és ezért nagy alkotásait kőből készítette, úgy évezredek előtt, mint a legújabb időkben. De kő és kő között nagy a különbség. Míg sok, négy-öt, vagy még több évezred előtt kőből létesített szíriai, babilóniai vagy egyiptomi építmények még ma is épen állanak, addig a legújabb korban, napjainkban emeltek, szemünk előtt pusztulnak el, sokszor teljesen. Azt nem lehet mondani, hogy tájékozatlanság vagy gyakorlatlanság az oka ennek. A körülmények teszik ezt. A technikai eszközök óriási fejlődése ellenére is ma nem alkothatjuk építményeinket 10 méteres gránittömbökből, mint ahogy azt Szíriában tették 4000 évvel ezelőtt. De a tudás, a tapasztalat és a gyakorlat mai fejlettsége mellett mégis kell, hogy elkerülhető legyen az, hogy amit 20, 30 vagy 40 évvel ezelőtt óriási áldozatok árán a művészet oly nemes formáiba öntöttünk, az ily hamar az enyészet martalékául essék. Lehetetlennek látszik, hogy ma, amidőn az ember átrepüli az óceánt, amidőn a New Yorkban játszott zenét vagy beszédet Budapesten tudjuk élvezni és amidőn már csak pénz kérdése, hogy a vonatok a tenger alatt közlekedjenek a kontinens és Anglia között, akkor meg ne tudnók gátolni monumentális építményeinknek azt a gyors pusztulását, melyet itt Budapesten, de mindenütt máshol is látunk. De a pusztulásnak e meggátlása nem tisztán az építész feladata, a tudósnak kell azt a módot és eljárást megtalálnia, mellyel a pusztulás megállítható és melyet az építésznek azután alkalmaznia kell. Hogy a nagy felkészültségnek, az akarásnak és az ez irányban kifejtett nagy munkásságnak még oly igen kevés az eredménye, az annak tulajdonítható, hogy az elmélet még nem jár kellőkép együtt a gyakorlattal, a tudós nem dolgozik kellőképen karöltve az építésszel. E tanulmányban először az építőkövek pusztulásának okait kívánom röviden feltárni, azután ismertetem azokat az eljárásokat és eredményeket, melyeket a tudomány és a gyakorlat e pusztulások meggátlása céljából kitalált, alkalmazott és elért. Azzal a felfogással szemben, mely szerint e tanulmány már nem időszerű, minthogy a természetes köveket a műkövek mindjobban kiszorítják az építőiparban, rámutatok arra, hogy természetes kövekből épültek összes műemlékeink és az utolsó évtizedek alatt keletkezett monumentális építményeink mind, amelyeket fenn kell tartanunk, de természetes kövekből építünk még ma is igen sokat és fogunk még többet építeni, ha a természetes köveket a jövőben jobban tudjuk konzerválni. De rá fogok mutatni arra is, hogy az, amit a természetes kövek elmállásáról és konzerválásáról mondok, nagyjában érvényes a műkövekre is. A kövek elpusztulását, azaz kompakt egészet alkotó struktúrájuknak emberi beavatkozás nélküli szétbomlását általában mállásnak nevezzük. Minden kő mállásnak van alávetve. A mállás folytán előállott elváltozást legszembetűnőbben a kövek eredeti lelőhelyein, fennsíkokon vagy igen gyenge lejtőkön látjuk, hol az átalakulás összes termékei a helyszínen maradtak. Itt rendkívül hosszú, mondhatnék százezer éves idő alatt végbemenő elváltozás keresztmetszetét láthatjuk. Ilyen helyen, ha eredetileg tiszta kő volt is a földkéreg felszíne, ma alulról felfelé haladva, a még eredeti alakulatban levő kőanyag felett először egy már megtámadott, belsejében meglazult átmeneti réteget, felette mállási törmeléket, ezt fedő agyagos földes réteget és legfelül egy már szerves anyagokban gazdag humuszréteget találunk. Más a helyzet ott, ahol az átalakulás termékei nem maradnak meg az eredeti helyünkön, például hegyes vidéken. Az épületkövek mállásának foka általában két tényezőtől függ: 1. A külső befolyásoktól, melyek a földrajzi fekvés, az éghajlat, az évszak, az építmény fekvése, a kő elhelyezési módja stb. szerint változnak. 2. Az épületkő tulajdonságaitól, főkép ellentálló képességétől, mely minden egyes kőfajtánál, minden egyes kőfajtának lelőhelye, sőt ugyanannak a lelőhelynek egyes rétegei szerint is változik. Az épületkövek mállásának megítélésekor mindenkor e két szempontot vesszük tekintetbe. I. A külső befolyások a tudomány szempontjából háromfélék. 1. Fizikai, illetve mechanikai behatás. Ezeket főkép a hőmérsékleti változások, a nedvesség» és nyomás» változások idézik elő. 2. Kémiai behatások, mint vegyi átalakulások eredményei. 3. Organikus behatások, melyek főkép a por közvetítette állati és növényi szerves életre vezethetők vissza. 2. ábra. Erzsébetvárosi templom. Északi torony. A kövek, melyeket a látható vasak tartottak, már régen elpusztultak. 3. ábra. Erzsébetvárosi templom. Fiálék a sekrestye fölött