Értekezések, Beszámolók, 1943 (1. évfolyam, 2-6. szám)

2. szám

Talán ez magyarázza azt, hogy a régebbi, úgy­nevezett klasszikus gazdaságtudomány pusztán a béke közgazdaságával foglalkozott. A háborút — a gazda­sági élet szempontjából — egészen kivételes, rend­kívüli állapotnak tekintették. Csak a német List Frigyes (1789—1846), aki a klasszikus közgazdasági iskola első, s igen kemény bírálója volt, és az ő követői — a német történeti iskola — vetették el ezt az irányzatot, s elsőnek vitték be tudományos rend­szerükbe a túlzottan kozmopolita és individualista felfogással szemben a nemzeti szempontot. (List több­ször megfordult hazánkban is, és ipari védővámos álláspontja nagy befolyással volt Kossuth felfogá­sára.) List­nél — politikai gazdaságtanában — jut első ízben kifejezésre a háborús gazdálkodás kérdése, mint a nemzeti függetlenség megszerzésének egyik eszköze. Azonban a háborús gazdálkodás kérdésével az 1914—18. évi világháborúig az elméleti gazdaság­­tudomány behatóbban nem foglalkozott. Ezt talán megmagyarázza az a körülmény, hogy különösen az 1870—71. évi­ porosz-francia háború tanulsága alapján az a felfogás vált uralkodóvá, hogy az egyes háborúk csak rövid ideig, talán csak hónapokig tarthatnak, s azok részben az előzőleg összegyűjtött hadikincstárból, a készletekből és végül a legyőzött által fizetendő hadisarcból finanszírozhatók. Talán egyedül Angliának lehetett más képe a háborúk tartamáról, mert a múlt században több, hosszú évekig tartó háborút viselt különféle gyarmatain, ide értve a búrháborút is. Bizonyos az is, — ezt már a történetírás azóta teljes tárgyilagossággal megállapította, — hogy az 1914—18. évi világhábo­rúba éppen a háború rövidségébe vetett hit foly­tán a központi hatalmak gazdaságilag teljesen felkészületlenül léptek be, és minden fényes katonai sikerük ellenére, ez a felkészületlenség okozta le­­győzetésüket. Gratz Gusztáv dr., — sajnos, csak igen kevesek által ismert — Ausztria—Magyar­ország gazdasági összeomlása című kitűnő könyvében­) igen részletesen ismerteti a monarchia háborús gazdálkodását és összeomlását. A készletek teljes kimerülése már 1916 végén je­lentkezett, és az ennek következtében várható teljes összeomlást csak meggyorsították a két államban uralkodó politikai állapotok, de különösen az, hogy­ az egyes kormányrendelkezéseket rendszerint csak igen nagy késedelemmel adták ki, akkor is mindig hosszas habozás után, úgy, hogy mire ezek életbe léptek, a tőlük várt hatás teljesen elmaradt. Az egyszer elhatározott rendelkezések végrehajtá­sánál is hiányzott minden energia! Gratz idézi a francia közmondást: la petite patrie vaut mieux que la grande, s azt mondja, hogy a parciális érdekek kielégítése sokkal fontosabb volt, mint a monarchia egyetemének érdeke. E részről szóló fejtegetéseit azzal végzi, hogy : a világ­háború alatt gyakran hallottuk, hogy a gazdaság­­tudomány összes tantételei elvesztették érvényessé­güket , a valóságban a háború azt bizonyította be, hogy a gazdaságtudomány alaptörvényei nem kerül­hetők meg és azokkal szemben nem lehet büntetlenül vétkezni. Vájjon levontuk-e mindebből mai hely­zetünkben a megfelelő következtetést? Aligha. Az 1914—18. évi világháború gazdasági tanulsá­gai irányították azután első­sorban a német nagy­vezérkart arra, hogy a háború gazdasági oldalát is mind behatóbb tudományos jellegű vizsgálat tár- 6­ 6 Minister a. D. Dr. G. Gratz und Prof. Dr. R. Schüller: Der wirtschaftliche Zusammen­bruch österreic h-U n g a r n s, A Carnegie-alapit­­vány kiadása, Wien, 1930. gyává tegye. Ezekből, az eleinte természetszerűleg főkép katonai jellegű tanulmányokból lassanként új tudományág alakul, melyet a német szakirodalom Wehrwirtschaftslehre-nek (honvédelmi gazdaságtan­nak) nevezett el. Ennek fokozatosan igen jelentős tudományos irodalma alakult többféle irányzattal; legjellegzetesebb képviselői Németországban M. von Montgelas gróf, tábornok, Hesse, Hunke, Gottl- Ottlilienfeld, Guido Fischer, a régebbiek közül pe­dig Adolf Gaspary, stb. Svájcban Alfred Amonn dr., a berni egyetem tanára, Georg Keller, Franciaor­szágban Qualid és Francis Delassi, a párisi egyetem tanárai, Réquin tábornok, Prof. André Mayer, Ang­liában Victor Lefebvre és I. F. C. Fuller tábornokok, Paul Einzig egyetemi tanár (Economic War­fare c. 1940-ben megjelent munkájában), stb. Még nagyobb a száma azoknak a szakíróknak, akik fő­képp a háború financiális kérdéseivel foglalkoznak; ezek közül elsősorban I. M. Keynes világszerte is­mertetett munkáira kell utalnunk. (Természetesen az e helyen való felsorolás nem tart számot a teljes­ségre, egyrészről, mert ez nem is célunk, másrészről pedig a háború folytán az idegen államok idevágó szakirodalmáról alig alkothatunk képet.) A kialakult általános felfogás szerint Wehr­wirtschaft alatt értjük mindama gazdasági termé­szetű intézkedéseknek az összességét, amelyek az ú. n. egyetemes (totális) háború előkészítésére szolgál­nak. Ez az egyetemesség csak a háború esetén lép ugyan fel, azonban előkészületének hatása már­ a háborút megelőző időben is jelentkezik. Azonban nem a feladatunk, hogy e helyen a Wehrwirtschaft, a honvédelmi gazdálkodás problé­máival behatóan foglalkozzunk, itt csak annyit kell megjegyeznünk, hogy a Wehrwirtschaft-nak négy egymást követő fejlődési fokát különböztethetjük meg. A harmadik fejlődési fok már maga a Kriegs­wirtschaft, a hadigazdálkodás. Az első lépcsőfokon a gazdasági mozgósítás általá­nos terveinek előkészítését értjük, ez az ország védel­mének a gazdasági élet területén való előkészítését jelenti. Közelebbről: a háborúban álló hadsereg szükség­leteinek fedezéséről való gondoskodás, ami tehát fel­öleli a hadbalépés időpontjában és a háború egész tar­tama alatt felmerülő szükségletről való gondoskodást oly módon, hogy azt minden körülmény között biztosí­tani tudjuk. Ide tartozik annak az előkészítése is, hogy az ország gazdasági berendezése a háború alatt kelet­kező veszélyekkel szemben biztosítva legyen, hogy min­den egyes üzem pontosan tudatában legyen annak, hogy a háború alatt mi lesz a feladata. A második lépcső pedig a valóságos gazdasági mozgósítás (ú. n. ország­mozgósítás), tehát a béketermelésnek fokozatos átállí­tása háborús termelésre. Ennek az intézkedésnek ter­mészetszerűleg nem kell a háború kitörésével össze­esnie, ez az átállítás rendszerint már megkezdődik akkor, amidőn azt a háborús veszedelem kiéleződése indokolttá teszi. Az első lépcső tehát a tervezés, mint ahogy minden nagyszabású emberi tevékenységet, külö­nösen, ha az műszaki és gazdasági területre terjed ki, meg kell előznie a széleskörű és alapos tervezésnek. A második s harmadik lépcsőfok pedig a tervek mind fokozatosabb végrehajtása és annak ellenőrzése. Ez a három lépcsőfok jut tehát kifejezésre a honvédelmi gaz­dálkodásban is. A negyedik lépcsőfok pedig — különö­sen egyes német és egyéb külföldi szakértők felfogása szerint — a háború alatt és annak vége felé a békegaz­dálkodásra való átmenet (átmenetgazdálkodás) előkészí­tése. Ez tehát a honvédelmi gazdálkodás szerves és azt kiegészítő része. Hiszen szinte magától értetődő az, hogy ha a gazdasági életet a háborús veszély küszöbén átál­lítottuk a hadigazdálkodásra s ha a termelést felfokoz­tuk bizonyos maximumra, akkor gondoskodnunk kell arról is, hogy a gazdasági életet visszavezessük az élet rendes keretei közé,­­ még akkor is, ha azt valljuk, hogy a béke csak újabb felkészülés és erőgyűjtés a ké­

Next