Értekezések, Beszámolók, 1943 (1. évfolyam, 2-6. szám)
2. szám
22 Kelemen Móric: Értekezések Beszámolók, tőbbi háborúra. Vissza kell vezetnünk és a termelés maximumát az átlagra le kell szállítanunk, mert semmiféle élő organizmus — márpedig a gazdasági élet is az — nem képes hosszú időn keresztül megfeszített erővel a legtöbbet és a legnagyobbat teljesíteni. Pihenésre a gazdasági életnek is szüksége van, a háborús óriási teljesítmény-fokozás után a békegazdálkodás a gazdasági organizmus pihenője. Azonban az átmenetgazdálkodás, a háborús leszerelés és a béketermelésre való áttérés kérdését fejtegetéseink sorából egyelőre kikapcsoljuk, mert ennek ismertetése tárgyának sokfelé való ágazása folytán túl messze vezetne. Hadigazdálkodáson (Kriegswirtschaft-on) a békegazdálkodásnak teljes átállítását értjük arra a gazdálkodásra, amelynek az egyetemes háború szükségleteinek teljes fedezése a célja. A hadigazdálkodás alatt a nemzet összes termelő erői kizárólagosan a háborús cél szolgálatában állanak. Ez azután az a korszak, amikor a gazdasági élet teljesen állami irányítás alá kerül. Ekkor lép életbe a teljes kényszergazdálkodás. Természetesen mindez máról-holnapra nem következhetik be, az átállítás fokozatosan, de mind erőteljesebb ütemben megy végbe. A kérdés azután az, hogy melyek azok a gazdasági erők, amelyeket a háborús gazdálkodás előkészítésére igénybe kell vennünk, illetve amelyeket mozgósítanunk lehet és kell. Erre vonatkozólag új fogalommal kell megismerkednünk. És ez a potentiel de guerre (a hadi teljesítőképesség) fogalma, amelyet először a francia katonai szakirodalom állított fel, s amelyet idővel minden más nemzet is átvett. Hadi teljesítőképességen értjük mindama tényezők összességét, amelyeket a háború viselése céljából valami módon felhasználhatunk, de amely tényezők természetük és eredeti rendeltetésük szerint — szembeállítva a közvetlen katonai természetű tényezőkkel— némi háborús célt szolgálnak. A közvetlen katonai tényezők ugyanis a következők: 1. azok az emberi munkaerők, akik katonai szolgálatot teljesítenek és azok, akik katonai kiképzésben részesülve a hadsereg tartalékát alkotják; 2. az az anyag, ami a békében is katonai célt szolgált, tehát amelyet mint hadianyagot a hadsereg állandóan készenlétben tart; 3. a határ- és parterődítések. A hadi teljesítőképesség ama közvetett tényezői pedig, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a közvetlen katonai tényezőket fenntartsák, kiegészítsék és megsokszorozzák, a következők: 1. az emberi munkerő, az állandó hadsereg és a kiképzett tartalék emberanyagát kivéve; 2. mindaz az anyag — a fenti 2. pont kivételével —, ami a hadianyag-gyártáshoz közvetve vagy közvetlenül, vagy mint segédanyag szükséges; 3. a földrajzi helyzet, a határok hossza és mineműsége, a külföldi összekötő vonalak, a fontosabb gazdasági és kulturális központok fekvése, természeti erőforrások, stb.; 4. a közlekedési eszközök; 5. az az idő, ami alatt az ipar a békebeli termelésről a haditermelésre át tud térni. Az idevágó szakirodalom újabban ezt a felsorolást még jobban részletezi, azonban a mi vizsgálódásunk szempontjából elégséges, ha erre az öt pontra hivatkozunk. A mi vizsgálódásunk körébe e tényezők közül csak az anyagnak és az emberi munkaerőnek kérdését sorolhatjuk, mivel felsősorban ezek azok a tényezők, amelyek a racionalizálással közvetlen kapcsolatban állanak. De ide kell még soroznunk annak az időtartamnak igen nagy jelentőségű kérdését is, amely alatt az állam békegazdasága háborús gazdasággá alakulhat át, illetve háborús termelésre tér át. Mielőtt azonban ezekkel a kérdésekkel behatóbban foglalkoznánk, röviden meg kell azt is vizsgálnunk, hogy mi is a racionalizálás, mert csak így leszünk képesek a honvédelmi gazdálkodás és a racionalizálás között fennálló kapcsolatokat világosan érthetővé tenni. 3. A racionalizálás keletkezése, lényege és főbb irányai A gazdaságtörténelem szerint az 1770—1825-ig terjedő időszakot nevezzük az ipari forradalom korszakának. Eredetileg Anglia történetének azt a korszakát nevezték így, amelyben a gépek és főkép a gőzgép használata folytán az egész ipari termelés jellege alapjában véve megváltozott. A második ipari forradalom az 1914—18. évi világháború után, a 20-as évek elején veszi kezdetét. Ebben élünk még ma is és valószínű, hogy benne leszünk még egy-két évtizedig. E korszak jellegzetességét a racionalizálás, azaz a tudományos üzemvezetés elméletének messzemenő és tágkörű gyakorlati alkalmazása adja meg. A második ipari forradalom tehát a racionalizálás jegyében indul meg s annak képét hordja magán. Maga a racionalizálás a tudományos üzemvezetés (Scientific Management) fogalmából származik, ez pedig Taylor amerikai mérnöktől ered. Frederik Winslow Taylor az Amerikai Egyesült Államokban 1856-ban született, és miután középiskoláit részben Európában (Berlin, Páris, Róma) elvégezte, megszerzi egyik amerikai műegyetemen a gépészmérnöki képesítést, és mint fiatal mérnök több amerikai gépipari vállalat szolgálatába lép. Az itt szerzett tapasztalatai alapján 1893-ban magánmérnöki irodát nyit, amely kizárólag üzemvezetési tanácsadással foglalkozik. Számos kisebb és nagyobb iparvállalat kéri ki Taylor tanácsait, mígnem 1898-ban az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb acélműve, a Betlehem Steel Company meghívására hozzáfog ahhoz, hogy ennek a nagy műnek a telepein alkalmazza időközben kialakult rendszerét. Erre az időszakra esik a gyorseszterga-acél találmánya is, melynek angol szabadalmáért 100.000 dollárt kap. 1901-től ismét tanácsadó mérnöki tevékenységet folytat, amellett idejét főkép üzemgazdasági elméletének az üzem szervezésére és vezetésére vonatkozó részeinek kialakítására fordítja. Ebben az időben jelennek meg nagyszabású és az egész világon feltűnést keltett munkái: Üzemvezetés, A tudományos üzemvezetés alapelvei, amelyeket azóta 17 nyelvre fordítottak le. Rendszere Amerikában igen gyorsan terjedt, nevét a hír hamar szárnyra vette, sikeres vagyont szereztek számára és a külső elismerés sem maradt el. 1906-ban az Amerikai Gépészmérnökök Egyesülete választja elnökévé, 1912-ben pedig egyik newyorki egyetem tiszteletbeli doktorává avatja. Aránylag korán, 59 éves korában, 1915-ben Philadelphiában hal meg. Élete utolsó éveiben háza a tudományos üzemvezetés híveinek valóságos Mekkájává vált; a világ minden tájékáról felkeresték, hogy tanácsát és útbaigazítását kikérjék.7) Taylor munkásságának hatása az évek folyamán folyton erősbödik és mind szélesebb körre terjed. Hívei halála után megalapították a New Yorkban székelő Taylor Society-t, ezt az igen magas színvonalon álló tudományos társaságot, amely teljesen Taylor szellemében műveli tovább az üzemgazdaság tudományát. Taylor a maga rendszeréről, amelyet még életében követői tudományos üzemvezetésnek (Scientific Management) neveznek el, megállapítja azt, hogy az nem statikus, hanem dinamikus fogalom, tehát tartalma és célkitűzése a gazdasági élet fejlődésével együtt módosul és bővül. W. Meakin: The new Industrial Revolution. London, 1928. 7 Fr. В. Copley: Fr. W. Taylor, 2 kötet, New- York, 1923.