Magyar Műhely, 1962. augusztus (1. évfolyam, 2. szám)
1962 / 2. szám - Czudar Dárius: Versek
CZUDAR DÁRIUS К A Fi 0 L Ó К A R О 1ч Karoló karok fonva-fonódó sövénye, vállak várfala, körülé vonuló felderítő ösvény, dombokra törő futóvirág vágy, furosó kanóclány, s őrizett tested rejtező lőrései lesnek, s csetepatéra hínak szemedben lobogó zászlók. Aztán, mint pillák álcázta géppuskafészek, álnokul eget irányoz, csapongó repülőt kisér, fordul, s elszédül a világ... Álmában őrjöngő, zölden hajlongó-ringó asszonyi fűtenger, fiatal halaktól csobbanó, hulló falevelekkel csendes hosszú folyóvíz partján, a víztől s ifjúságtól kissé már távol, mint zuhanó bombázó mezőt lángba borít, kigyúlt benned a szerelem, leterített, lám a gazdátlan aranygyilok átjárt, s engem ágyékon sújtott estedben diadalmas melled. Égtájakra dől-támaszkodik páros sudár híd, nyárdélben izzó bronz égi bikaként fordul meg, forog-tapos a magasan fénylő csalikban, árad, tolul, seregei ezeresen gerince remegő húrján a harsány szerelmes áram. Vesztét kihívó tested fegyverszép aljzottaj. Idegét pengetni hangszerként gondoltam, hogy csak játszva fogom, és most diadaljelvénybe meredten milyen egekbe lőtt hát ki, hogy nem gondolok hova-hulltommal sem már? - míg te földre roskadsz, — bárcsak én is melléd, vagy vágyad szerint, hogy szívedben állnék meg rezegve. Fölfénylik szétterült fekete hajad kitáruló álmában karod örömök legelésző nyáját karolja ölelő fektében.