Magyar Napló, 2014 (26. évfolyam, 1-12. szám)

2014-06-01 / 6. szám

nyitást képviselt, avantgárd nyitást. Viszonylag urbánus szókincsű, hömpölygő, némi­képpen expresszionista költé­szet még a Szilágyi Domokosé is. Legjellemzőbb ez Lász­­lóffy Aladárnál volt, hosszú­versek hosszú sorokkal, visz­­sza a történelembe, előre a kozmoszba. Hangok a tere­ken (Lászlóffy Aladár), Álom a repülőtéren (Szilágyi Do­mokos) - maguk a címek mu­tatják, milyen ez a költészet. Ehhez képest radikális for­dulatot vagy talán vissza­fordulást jelentett a Vitorla­ének, de ebben az idősebbek hangvétele még benne van. Ugyanolyan szívesen olvas­tam Lászlóffy Aladárékat és Farkas Árpádékat, két egymást követő generáció egymástól nagyon eltérő habitusú hangadóit. Hogy milyen jellegű volt az a nemzedékindulás, hogy milyen típusú volt ez a kis költői forradalom, azt az is mutatja, hogy az urbá­­nusabb költőik a peremre szorultak, például Csíki László. Nem az ő nevével jellemezték a nemzedéket, pedig nagyon fontos költő és író volt. Kenéz Ferenc is csak afféle társutasnak számított. [...] Ki tagadná, utólag, hogy éppoly érvényes volt Csíki László vagy Kenéz Ferenc? Többen teljesen elakadtak, például Éltető József, akinek pedig volt egy érdekes verses­könyve, az Ismeretlen beszéd. Eltért a nemzedéki stí­lustól, ez is közrejátszott abban, hogy kimaradt.”33 A Vitorla­ énekéhez képest a Varázslataink köl­tészete nem jelentett markáns nemzedéki indulást, radikális hangváltást - ez derül ki az utólagos meg­ítélésekből. Az első Forrás-nemzedékkel indult Jan­csik Pál antológia-szerkesztőként eleve az arcélüket villantó költőegyéniségekre koncentrált. Főként azok­ra, akik kivételes tehetségükkel „művelték a csodát”. Akik közül jó néhányan - önhibájuk okán vagy a dik­tatúra tehetségrombolása következtében - torzóban maradt életművet hagytak ránk. Pomogáts Béla irodalomtörténete több mint fél­száz lapon veszi számba a Forrás második költő­nemzedékét. A Vitorla-ének szerzői közül szintézis olvasható Király László, Farkas Árpád, Kenéz Ferenc, Molnos Lajos, Cseke Gábor, Balla Zsófia költészetéről. Rövid feljegyzések Elekes Ferenc, Máté Imre, Miklós László, Paizs Tibor pályájáról.34 A Huszonnyolcakból hatan nem jutottak el az önálló kötetig (Apáthy Géza, Balázs András, Krizsán Zoltán, Soós László, Szabó Barna, D. Szabó Lajos.) Műfajt váltott Aradi József, Bordy Margit, Cseke Péter, Komzsik István, Tatár György. Elhunyt Apáthy Géza, Balázs András, Máté Imre, Miklós László, Vásárhelyi Géza. Jó megérzése volt Szilágyi Domokosnak: az idő igazolta Kántor Lajos judíciumát is. Nemkülönben Láng Gusztávét, aki a Gaál Gábor Körből és a Vi­torla-énekből kinőtt második Forrás-nemzedék körü­li viták kapcsán 1978-ban - jóval Szőcs Géza költői jelentkezése után - megnyugtathatta a kedélyeket: az egyetemességigény nem vezet a hagyománytagadás öncsonkításához. „A második Forrás-nemzedék im­már e meghódított egyetemesség emelkedettségével vehette szemügyre a »helyi színeket«; így lett az ő táj- és folklórkultuszuk nem tagadása, hanem szer­ves kiegészítője líránk modernségének.”35 A kiállítás részlete 33 Kőrössi P. József: A magyar kártya. Beszélgetés Markó Bélával 34 Pomogáts Béla: Magyar irodalom Erdélyben (1968-1989). Pallas- Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010. 35 Láng Gusztáv: Nemzedékek kézfogása. Utunk Évkönyv, 1978. 146-148. M­AGY­AR NAPLÓ 23 2014. június www.magyarnaplo.hu SZEMHATÁR

Next