Magyar Nemzet, 1900. január (19. évfolyam, 1-30. szám)
1900-01-01 / 1. szám
lizmus nevében való meggyanusítása. E czímen nem vethetik el többé a visszahatás sárkányfogait azok, akiknek a politikai küzdelmek után nem maradt egyebük a liberalizmus trikolórjának egy foszlányánál. Széll Kálmán kibontotta és magasra emelte ezt a trikolórt. Ezzel vezérli a nemzeti munkára a szabadelvűpárt diadalmas táborát. E munka megindulásának útjából az akadályok legnagyobb része már el van hárítva. A még létező akadályokat elhárítja a legközelebbi jövő. És akkor a szabadelvűpárt egységesen, tömören sorakozva vezére mögött, a nemzeti konszolidáczió nagy akcióját fogja végrehajtani. A mai napon diadalmasan hirdethetjük, hogy ez akció közvetlen küszöbön áll. Nem kell azt megelőznie újabb, kormányzati vagy pártkibontakozásoknak A nemzeti munka vezére, vezérkara és hatalmas serege felvonult ma az ország szeme előtt. Ez a vezér, vezérkar és sereg szilárd összetartásban, kölcsönös szeretetben s fáradhatlan kitartással bizonyára hosszú évek munkája által fogja megvalósítani a legnagyobb feladatot, valamennyiünk reményét és vágyát, a végleg konszolidált magyar nemzetet és magyar nemzeti államot. Az újévi üdvözlések: Budapest, január 1. Az újévi üdvözlések alkalmából nagyszámban gyűltek össze a szabadelvű párt tagjai. Tíz órakor már hatalmas kocsitábor képződött a Lloyd-klub helyiségei előtt, ahol a párt elnökének, Podmaniczky Frigyes bárónak üdvözlésére jöttek össze a párttagok. Vidám élet folyt a szabadelvű klub nagytermében. A sárga márványoszlopok árnyékában zsibongva hullámzott a nagy tömeg. Meleg kézszorítással kívántak egymásnak boldog új esztendőt a képviselők. A párt egy-egy kitűnősége körül egész udvarok képződtek. Még nem volt tíz óra, mikor a párt ősz elnöke megjött. Látszott rajta, hogy valami fontos, nem mindennapi közlendője van. Kezében levelet tartott, a melyet halotti csendben olvasott fel. A levél szenzácziót jelentett. Csáky Albin grófnak a párt elnökéhez intézett sorai voltak azok s igy hangzottak : Budapest, 1899. deczember 31. Nagyon tisztelt barátom! Tegnap vadászaton hóval teljesen bomritott gödörbe zuhanván egyik lábammal, ezt derekasan megrántottam, a minek a következménye, hogy nagyon nehezen mozgok, és egyelőre borogatások alkalmazása végett nyugágyon kell hevernem. Holnap azonban, habár nehezen, de mindenesetre felmegyek a miniszterelnök úrhoz, csakhogy a lépcsőmászást lehetőleg kerülve, nem fogok előbb a klubban megjelenni, hanem egyenesen felhajtatok Budára, hogy fél tizenegykor pontosan ott legyek. Igaz hived és tisztelőd Csáky Albin. A levél első részének felolvasása, amely Csáky balesetéről szólott, leírhatatlan izgatottságot és nyugtalanságot ébresztett a képviselőkben. Nagy kő esett le az emberek szívéről, mikor a levél második részéből megtudták, hogy a baleset daczára Csáky Albin gróf fogja tolmácsolni a miniszterelnök előtt a párt érzelmeit. Nemsokára ez inczidens után a zsibongás elcsendesült. Hódossy Imre előlépett és megtartotta beszédét, a párt nevében üdvözölve Podmaniczky Frigyest. Hódossy beszéde rövid volt, de meleghangú és tapintatos. Jelentős hatása volt, amit fokozott a pártelnök érces, messze csengő hangon elmondott, szívhez szóló, őszinte válasza. Ezután, beláthatatlan kocsisorban, a szabadelvű párt tagjai felhajtattak a várba, a miniszterelnöki palotába. A márványterem minden zege-zuga megtelt. A főispáni kar és a főrendiház is nagy számmal volt képviselve. Egy hosszú asztal körül újságírók ültek. Ott volt a miniszterelnökség néhány főbb tisztviselője. Egyszerre harsány éljenzés zúgott fel. Csáky Albin jött meg. Nehezen járt, elefántcsontnyelű botra támaszkodott. Alig adott áthatolni tisztelőinek és barátainak hű sorai között. Valamelyik gyöngédb ’ , Jive széket hozott, hogy leüljön. Deró pillanatig ülhetett. A szárnyasajtak s bejött a kormány, élén Széli i miniszterelnökkel. Meleg éljenzés hangzott fel, amely sokáig tartott. Csáky Albin, a szabadelvű párt szónoka előállott és elmondta, a párt nevében gyönyörű beszédét. E klasszikus tömörségű, gyönyörű beszéd, s a miniszterelnök nagyhatású szónoklatának tartalmával és szónoki szépségeivel lapunk vezérczikke foglalkozik behatóan. Itt csak a két beszéd hatásának külsőségeiről számolunk be, s ezek közt azzal, ami azoknak legnagyobb érdeme és dicsősége: a szabadelvű tábor érzelmi és lélekbeli egységével, amely a két beszédet nyomon követte. Ahogy, botjára támaszkodva, Csáky Albin nyúlánk alakja szembe került a kormánynyal, a hallgatóságnak eszébe jutottak a kötelességteljesítésnek nemes, nagy példái. Lord Chatam-re gondoltak, aki fájdalmas köszvény-bajában a mozdulatlanság kínjára lévén kárhoztatva, hordszéken vitette be magát az angol parlamentbe, hogy leadhassa szavazatát. Bizony kár lett volna, ha a hóval fedett árok elérte volna czélját s megakadályozta volna Csáky Albint, hogy a szabadelvű párt érzelmeit ő tolmácsolja. Érzékeny veszteség lett volna ez a pártra. Szebben, klasszikusabban, nemesebben és tisztábban senki sem lett volna képes a szabadelvű párt elvi és érzelmi egységét országvilág előtt dokumentálni. Széll Kálmán válaszára, amely nemcsak politikai kijelentéseivel imponál, de amely mesteri kezekkel játszott a finom és gyöngéd érzelmek búrjain, perczekig tartó zajos éljenzés támadt. Nem is akart elülni hosszú ideig. A miniszterek elvegyültek a párt tagjainak eleven sodrában s a legemelkedettebb hangulatban távoztak el, hogy Perczel Dezsőnél, a Ház elnökénél tisztelegjenek. A képviselőház elsőemeleti nagytermében gyűltek össze a képviselők, élükön az egész kormánynyal, a Ház elnökének üdvözlésére. Münnich Aurél, mint az ilyenkor már szokás, igen kevés politikai illúziót szőtt bele szép és érdekes beszédébe. Nagy tetszéssel fogadott válaszában Perczel Dezső is kerülte a politikát. Megkérte képviselőtársait, hogy bizalmukkal nehéz tisztében támogassák s őrizzék meg számára az egyéni barátságnak és ragaszkodásnak érzelmeit. A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA, — Január 1. — Téli műkiállitás. i. Előbbi alkalommal jeleztük, hogy az idei kiállításon sokkal több a »nagy művészet« osztályába sorozott, vagyis a történeti, bibliai és allegorikus tárgyú mű, mint máskor szokott lenni. Mi okozta e változást? Nem igen mondhatnék meg. Lehet, hogy csak a kormány azon kijelentett szándéka, hogy az idén sok nagyobb művet fog vásárolni, ha a párisi világtárlatra ilyeneket festenek. De lehet az is — ez pedig sokkal örvendetesebb volna, — hogy a divó irányzatok ellen világszerte mutatkozó idealisztikus visszahatás nálunk is érezhetővé kezd lenni, és — minthogy a kivitel újszerűségei hozzánk mindig csak később érkeznek, s jelenleg még csak a tárgyválasztásban mutatkozik. Tény az, hogy több jónevű festő nagy ambíczióval és komoly törekvéssel a »történetre« adta magát és a legfőbb feladatok megoldásában véli kereshetni sikereit." Részünkről ugyan nem igen hiszünk a művészetnek tárgy szerint való osztályozásában és nem állítjuk, hogy egy római hadvezérnek, ha megfestik, már a földi teremtmények körében elfoglalt rangjánál fogva is, okvetlenül fölebbvaló műnek kell lennie egy hollandiál osztrigánál, de mikor a művész ambicziója az ily osztályozásban jut kifejezésre, — melynek helyességét különben is századok elismerték — készséggel fejezzük ki örömünket a fölbuzdulás fölött és nagy érdeklődéssel nézzük az e hit alapján létesült műveket. Első helyen mindjárt Bihari Sándornak »Krisztus sirbatétele« czímű nagy festményét, mint a legjelesebbet és a kiállítás egyik legelőkelőbb művét. A tárgy fölfogására nézve Bihari kissé letér a nagy országútról, melyen e jelenet festői századok óta haladtak. Ő nem elégedett meg a gyász kifejezésével, mely a Megváltó temetésekor azoknak lelkére nehezedett, kik a hagyomány szerint e jelenetnél szerepeltek. A szent asszonyok és a tanítványok ugyan meg vannak Bihari képén is, de nem egyedül. Sőt az ő ténykedésük nem is képezi a fődolgot, melyet a művész feltüntetni kíván. Annál sokkal fontosabbnak véli a festő azt, hogy ki kíséri Krisztust a sírig? Figyelmünket a nyomorékok, betegek és szegények nagy sokaságára hívja föl, kik a Megváltóban jótevőjüket, pártfogójukat és vigasztalójukat vesztették el. Ez a csoport, ily nagy jelentőségbe helyezve, egészen új e jelenetben és a festőnek legsajátabb eszméjét képviseli, mely Krisztus halálában nem csupán az egyház alapítására vonatkozó nagyfontosságú tényt, hanem még azt is és talán túlnyomólag azt akarta föltüntetni, hogy mily nagy jelentőséggel birt az áldozat az egész szenvedő emberiségre. A vallási mozzanat mellett e képben még egy átalános emberi eszme is jut kifejezésre, mely fölemeli a lelket és épp úgy hangolja jóságra, mint áhítatra. A fölfogás eredeti, nemes és nincs híján a magasztosságnak. Az írás szavainak ily tolmácsolása közelebb hozza az igét minden ember lelkéhez, különbség nélkül. A biblia így olvasva, az egész emberiség könyve lesz. Ne mondja senki, hogy mások is próbáltak már ilyet , sőt egész sora a festőknek, Rembrandttól kezdve egész Uhde-ig. Amit Rembrandt miveit és utána Uhde, az egész más dolog. Ezek áttették a biblia jeleneteit az ő korukba , vagyis elbeszélték a szent hagyományokat úgy, mintha tegnap, vagy ma történtek volna meg saját koruk embereivel. Rembrandt zsidóit az amsterdami Jodenbreestraat-ból vette, hol ő maga is lakott; Uhde pedig pásztorait, amint műcsarnokunkban is láttunk, a bajor hegyalján válogatta össze nyári tanulmányai alkalmával. Ők tehát áttették a szent történetet saját életük külsőségeibe , ami, lehet, talán közelebb hozza a történetet az emberek értelméhez és így lelkéhez is. Nem vitatjuk, hogy közelebb hozza ; nem állítjuk az ellenkezőt. Mert e peretben nem ez érdekel bennünket, hanem az, hogy miben különbözik Bihari eljárása ama művészekétől. Különbözik pedig abban, hogy Bihari nem a biblia történetének külsőségeit modernizálja, hanem a történetet magát a saját egyéni ékesszólásával adja elő, saját megilletődött szivének sugalmai szerint, saját lelke eszményeinek keretében, meghagyván egyébként a történet külsőségeit olyanoknak, aminőknek őket a hagyományban találta. Az asszonyok és tanítványok ősrégi típusai nála is felismerhetők; a kísérők külső megjelenése antik. Ebben ő mit sem változtat. De a menet, az olyan, a minőnek ő képzelte. MAGYAR NEMZET, 1900. január 2 f.