Magyar Nemzet, 1900. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1900-03-01 / 59. szám

2 MAGYAR NEMZET. 1900. marraius 1. küzdeni kell s a mely bajok növekedése borússá teszi az országok jövőjének szem­határát, vagy teljesen hiányzanak, vagy kisebb mértékben vannak meg Angliában; vagy a gyógyulás és orvoslás útjára terelte őket az eszes és messzire látó angol poli­tika gondoskodása. A földbirtok, különösen a parasztosz­tály bajain nehéz lesz segíteni. Enyhíteni lehet a bajt, de gyökeresen megorvosolni nem lehet. Intő jelül szolgálhat ez min­den más népnek, hogy a parasztság, ha pusztulásnak indul, alig regenerálható s alig pótolható. Az angol államművészet ezen a téren is meg fog tenni minden le­hetőt. De attól tartunk, valami nagy ered­ményre nem fog eljuthatni. Más szempont alá esnek az iparosok bajai. A munkáskérdés s a kisipar problé­mája roppant bajok forrása más országok­ban, így, hogy csak egy példát hozzunk fel, Németországban rázkódtatásoknak és keserű, kíméletlen társadalmi harczoknak vált kútfejévé. Angliát a szocziális forradalom réme nem fenyegeti. A munkás­kérdést ő már szabályozta és helyes mederbe terelte. A társadalmi és az öntevékenység útján jelen­tős sikerek jelzik az angol politika győ­zelmét a jövőnek e nagy, sok helyütt véres problémája fölött. Az angol középosztály egészséges. Oly életerő van benne, hogy azt Angliától min­den állam csak irigyelheti. Ez a középosz­tály tanult, szorgalmas, öntudatos, vagyo­nos és át meg át van járva a hazaszeretet érzelmeitől. E hatalmas és művelt középosztálylyal össze van forrva s nincs attól kínai falak­­kal elkülönítve az angol főúri rend. Nem léha, élvvágyó, önző és a nemzeti czélok­­tól idegen főúri osztály ez, hanem olyan, a­mely kiveszi a maga részét a nemzeti munkából. Ott látjuk mindenütt, a­hol a nemzetet szolgálni lehet. A politikai élet porondján, a művészetben és irodalomban, a társadalom öntevékenységében, a gazda­sági vállalatok élén. S ott látjuk mindenütt a harczmezőkön, vérét ontva a hazáért. Mama: Hát mért tánczolsz holmi semmi kölykökkel. Margit: Mert más alig tánczol. Mama: Ott volt a te fiatal fiskálisod is, a híres Hé­they Pista. Azelőtt halálra udvarolt ne­ked és most, hogy diplomája van a szemtelen­nek, hát fent hordja az orrát. Jolán (halkan kérdezi Margittól): A Pista tavaly nyáron a Múzeum-kertben, akkor este, megcsókolta a válladat? Margit: (oda se hallgatva, az anyjához): Akkor kérné meg a kezem, a­mikor akarom. Csakhogy nekem nem kell. Pedig nyakig szerel­mes belém. Jolán: Azt én is tudom. Mama: Mit tudsz te, haszontalan fruska, a szerelemről? Jolán: Mit tudok ? Olvastam Ovidius­­Ars anatoriaev-ját. Mama: Mi az? Jolán: A szerelem művészete. Nagy klasz­­szikus volt Ovidius! És nagy kópé! Sokat sze­retett. Mama: Istenem, miket tanulnak ezek a mai lányok! Jolán: Legalább nem vezetnek a férfiak az orrunknál fogva. Mi is tudunk mindent. Bez­zeg, ha én lennék Margit helyébe, ez a fiskális is megkérte volna a kezemet. Margit: Kell is nekem egy koldus fiskális. Maga se tud megélni a jövedelméből. Mama: Hogy tudod ? Margit : Beszélte egy ismerőse. Valami Váry Géza dr. Mama: Az, a­kivel annyit tánczoltál? együtt halva meg a nép gyermekeivel, az angol lobogó oltalmazásában. Ilyen középosztály és ilyen ariszto­­kráczia elpusztíthatatlanná teszik Anglia életerejét. Ilyen társadalom könnyű szerrel bírja meg a nemzeti regenerálás, jobban mondva: a nemzeti erőkifejtés ama nagyobb mértékét, a­melyre a briteknek, a délafrikai háború tanulságai szerint, okvetetlenül szükségük van. Anglia világmissziójában mi a szabad­ság és a haladás győzelmét látjuk s e vi­lágmisszióhoz érdekek szálával fűzzük hozzá a magyar politikát is. Hogy e világmissziója teljesítésében a brit nép félutban megállani vagy kifáradni nem fog, azt mi Roberts győzelme nélkül is hittük és tudtuk. De kétségtelen, hogy az angol katonai erények e fényes fellángolása hatással lesz ama népekre is, a melyek irigykedve, a versenytársnak érzelmeivel nézik Anglia világhatalmi állását s a­me­lyek nem bánták volna, ha az angol nép megalázva, katonailag legyőzve, megtépett cserkoszorúval került volna ki a búr há­borúból. Hogy a paardebergi fényes győzelem mily hatással lesz a háború sorsára, azt ezúttal nem kutatjuk. Csak azt konstatál­juk, hogy a maroknyi búr nép önfeláldozó vitézségét, lángoló hazaszeretetét, spártai kitartását és nagy katonai kvalitásait cso­dálja és szabadságharczát rokonszenvvel kiséri az egész világ. Ha Angolország, beelégedve azzal, hogy a katonai hírén ejtett csorbát kiköszörülte s a csapások tüzében megkeményedett, el­szánt lélekkel ezt a szerencsétlenül kezdett háborút végigküzdötte, méltányos békét köt a búr néppel és szabadságát nem igázza le, akkor a fegyverek dicsőségét megko­ronázza a nemzetek legszebb erényével: a boszuról való lemondással, a nemes ön­megtagadással. Roberts győzelme csak az angolok ka­tonai presztízsét állította vissza, de egy mél­tányos, a búr nép szabadságát kímélő béke visszaszerezné számára a nemzetek és or­szágok rokonszenvét. Margit: Az. Miniszteri segédfogalmazó. Úgy látszik, haragszik Pista úrra. Annyi rosszat beszélt felőle. Hogy lump, korhely, koldus. Tel­jesen kiábrándultam belőle. Mama: És beleszerettél a segédfogalma­zóba ? Margit: Nem én ! Hanem ő én belém! Mama : Nyilatkozott ? Margit: Úgy félig-meddig. Jolán: Az nem beszéd! Mondta-e határo­zottan, hogy el akar venni? Margit : Majd mondja! Most bizonyosan otthon ábrándozik. Szegény feje nem tud aludni. Rám gondol! Mama: Mennyi fizetése van? Margit: Azt hiszem, 1200 frt. Jolán: No, abból nem igen lehet megélni! Mama: Még nem. De majd lesz többje is. Meg kell tartani a tartalékban. Ha nem akad jobb, ez is jó lesz. Azt a koldus fiskálist meg dobd­­d a szívedből. Margit: Benne se volt!Csak bolondítottam. Jolán: Mondta a fogalmazó, hogy szeret? Margit: Olyan ábrándosan és olyan bután nézett! Egyre nézett! Igaz, mama, majd elfe­ledtem, a birtokát is emlegette. Mama (örömmel): A birtokát? Hisz akkor ez remek fiú! Meghívtad-e? Margit: Hogyne! Olyan boldog volt!Szinte képzelem, hogy alig várja a napot, hogy jöhes­sen. Hogy ülhet most is odahaza a szobájában! Bizonyára nem tud aludni. Rágyújt egy cziga­­rettára és emlékébe idézi a szavaimat, a nézé­semet. Pedig a rokonszenvnek e fényére szük­sége van az erős, nagy Albionnak, a­mely világmisszióját két nagy elvhez kötötte: a szabadság és a czivilizáczió elvéhez. Mind a kettő kizárja egy maroknyi, jobb sorsra érdemes nép szabadságának legyilkolását. Budapest, február 2. . A képviselőház holnap délelőtt 10 óra­kor ülést tart. Napirend: 1. A belügyi tárc­a költségvetése tárgyalásának folytatása. 2. A ke­reskedelmi tárc­a költségvetése.­­ Hírvadászat. A hivatását komolyan vevő sajtó a nyilvánosságot nem egyszerű szócső gya­nánt szolgálja, hanem kritikai ellenőrzéssel is, a­mivel útját állja a valótlanságok becsempészésé­nek a köztudalomba. Mivel ez a lelkiismeretes­ség szinte közös jellemvonása a magyar sajtónak,­­különös, hogy mostanában mégis nap-nap után, olykor falkástól röppennek fel a szenzácziós­­hírlapi kacsák«, melyeknek egyenként való le­­lövése nem is kellemes, nem is mulatságos. Bárminemű »szenzácziónak« abszolút hiánya mellett a szenzácziós kacsák tavaszi húzása készt arra bennünket, hogy az egyes puf­­fogatás után most formális vadászatot tart­sunk ezekre a tintagázló papirosmadarakra. Kezdjük azon a már ismételten felmerült állí­tólagos éles differenczián, mely Széll Kálmán miniszterelnök s a kultuszminiszter közt a brassói iskola­segély dolgában kitört volna s mely Wlassicsot a végleges távozást megelőző hosszabb szabadságra vitte. Akta­­szerűleg bizonyos, hogy a miniszterelnök s a kultuszminiszter ebben az ügy­ben kezdettől végig a legteljesebb egyetértéssel járt el s a Wlassics betegsége, melyből szeren­csésen üdülőben van, nem politikai, hanem fizi­kai természetű volt. Ugyanilyen alaposságú a képzelt harcz a belügyi tárcza körül, mely­ben napról-napra más-más csatázó feleket szerepeltet a túlbuzgó politikai riporterek versenyző fantáziája. A Horánszky-Fejér­­váry affér komolyságáról egyáltalán fölös­leges beszélnünk. A­mi az efféle, még hosszú rovásra terjedő birszárnypróbálgatás koro­náját, a szabadelvű­ párt kebelében állítólag Jolán: Szépen néztél rá ? Azzal a bizonyos merengő Gretchen-tekintettel ? Margit: Azzal. Oh, én jól elbántam vele! Le van hódítva! Rabszolgám! Jolán: S te hogy gondolsz rá? Szere­lemmel ? Margit: Jó lesz férjnek! Elég ügyetlen hozzá! Háromszor a lábamra lépett! Mama: Feküdjetek már le! Margit (ásítva): És gondoljunk rá, az édesre! A bájos jövendőbeli férjre! Jolán: Szebb, mint Pista úr volt? Margit: Dehogy! Mint valami fekete pudli, olyan! Apró, fekete. Az ember szolgáltatni sze­retné. Meg czukrot tenni az orrára, hogy kapja be! Jolán: Szegény. Ha tudná, hogy beszélsz róla, míg ő odahaza ábrándozik az Ő bálkirály­­nőjéről. Margit (vetkeződni kezd): A lába olyan nagy, miint az elefánté­s olyan borszagú volt a lehellete! Mondhatom, hogy nem valami gusztusos. Mama: Földbirtoka van, doktor juris, mi­niszteri hivatalnok. Jolán: Férjnek való! Punktum! Lehet sze­retni. Margit: Szeretni? Kell is szerelem a há­zassághoz! Jó mód, jó állás, nyugalom. Ez kell! .Tó éjszakát ! .. (Dr. Réthey Pista ügyvéd úr és dr. Váry Géza segédfogalmazó úr épp most vetették le frakkjaikat. Az ügyvéd úr teát fűz, lakótársa meg a czukrot keresi elő.) Retk­ey: No, ezt a bált is végigrobotoltuk­!

Next