Magyar Nemzet, 1900. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1900-05-01 / 119. szám

s MAGYAR NEMZET. 1900. május 1. tett az államférfi-pilótának. A midőn pedig uj erőkkel növelte a hajó személyzetét s uj vitorlákat húzott fel annak árboczaira, hogy a duzzasztó szelek gyorsabban vi­gyék azt régies hőn óhajtott czélja felé, nagy szolgálatot tett nemzetének. Méltó rá, hogy a szabadelvű­párt s a közvélemény lelkese­dése vegye körül azt a férfiút, a­ki csak egy év előtt szabadította meg nemzeti po­litikánk hajóját egy veszélyessé tehető zá­tonyról s máris reorganizálva azt csendes vizeken, biztos szemmel és kézzel vezeti, hosszú utat hagyva maga után. A szabadelvű­ párt bizalma és ragasz­kodása Széll Kálmán iránt egy pillanatig sem volt kétséges. De, hogy a bizalom és lelke­sedés megnyilatkozása az appropriáczió-vita óta folyton és folyton megújul, újabb és újabb elemi erővel tör ki: a közhangulat általános állásfoglalásának jele. Azon állásfoglalásnak, mely tiltakozik a párt, a személyes, vagy éppen felekezeti hajszák ellen. Azon állás­­foglalásnak, mely semmiféle szűk vagy tág körű érdekért nem engedi feláldozni leg­drágább kincseinket, felekezeti békén­ket, politikai és közéletünk nyugalmát, a szabadelvű­ párt belső egységét s a párt és vezére közt való kölcsönös bizalmat. Ékes szavú tények hatalmas erő­vel tesznek bizonyságot a mai politikai helyzet megdönthetlen erejéről s a Széll Kálmán inaugurálta korszak visszatartóz­­tathatlan kibontakozásáról. A szabadelvű­­párt ismételten megújuló bizalmi aktusait megpecsételi az ország közszelleme. És vannak tények, a­melyek megváltoz­­tathatlanságába bele kell nyugodnia min­den, bármily hatalmas akaratnak is, hogy a konferenczia napirendje, a Ház bizott­sági tagjainak kijelölése előtt föl fognak szólalni és kifejezést fognak adni Szell Kálmán iránt érzett bizalmuknak és ragaszkodásuknak. A konferencziához számos vidéken tartózkodó párt­tag a­ fővárosba érkezett, hogy a jelenlevők nagy száma annál impozánsabbá és nagyobbszerű­vé tegye a szokatlanul lelkesnek ígérkező bizalmi demonstrác­iót. Aradról távírják : Arad vármegye mai köz­gyűlésén Vásárhelyi László azt indítványozta, hogy a törvényhatóság Széll Kálmán minisz­terelnök iránt, kormányzata első évfordulója alkalmából, bizalmának és üdvözletének adjon kifejezést. Az indítványt alkalomszerűvé teszi bizonyos áramlat rendszeres aknamunkája. Széll a politikai áramlatokat szerencsés útra terelte, a kormányzat minden rétegét feldúlással fenye­gető bajokat kiirtotta s az ország szabad pol­gárainak szabadabb lélegzést biztosított. Vá­sárhelyi Béla főrendiházi tag az indokolást nem fogadja el, de magához az indítványhoz a leg­nagyobb készséggel hozzájárul. Velics Mihály azt indítványozza, hogy térjenek az indítvány fölött napirendre. A közgyűlés Vásárhelyi László indítványát egyhangú lelkesedéssel elfogadva, Széll Kálmán­hoz üdvözlő feliratot küld. Budapest, április 30.­­ A képviselőház holnap d­. e. 10 órakor ülést tart. Tárgy: A Ház alelnökeinek, jegyzői­nek és bizottságainak megválasztása. s· Bizalmi demonstráczió Széll Kálmánnak. A szabadelvű­ párt ma esti konferencziáján lel­kes tüntetés készül Széll Kálmán miniszter­­elnök politikája és személye irányában. A párt elnökségénél — mint már jeleztük — a szabad­­elvű­ klub néhány tagja bejelentette szándékát. A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Április 30. — Szépülés. Irta: Antronícus. Azzal a kedves pajtásommal, a­kivel egykor legtöbbet viglegénykedtem, most már vajmi rit­kán kerülök össze. Nem mintha a barátságunk hidegedett volna el. Csak az útjaink váltak szét. Éppen azért nem igen barátkozhatunk, mert nagyon is értjük egymást. Titkon tartunk tőle, hogy régi baráti szeretetünk fölébe kerekedhet­nék új kötelességeinknek. Hogy nagyon is ki találnánk rúgni a hámból, ha megint igazában összeszoknánk. Nagynéha mégis találkozunk. Puszta vélet­­lenségből az utczán botlunk egymásba. — Hogy vagy, édes öregem? — Köszönöm, rosszul. Hát te? — Én is csak úgy. — Még mindig nincs pénzed? — Nincs. És neked? — Sohasem is lesz. S ez a legkisebb bajom. — Hát sok a gondod ? — De mennyi! — Vigasztalódjál. Én is csak úgy vagyok. Az efféle bevezetés után összekapaszkodunk, mint régen s róljuk egy darabig kettesben az ut­­czákat. Szinte felpezsdül megint a vérünk, mintha még mindig könnyelmű, víg legények vol­nánk. A lépésünk is mindjárt rugalmasabb. A képviselőház ma d. e. 10 órakor Perczel Dezső elnöklete alatt rövid ülést tartott. Az ülésen újból felolvastatott a legkegyelmesebb királyi kézirat, melynek értelmében a Ház IV-ik ülés­szaka megnyílt. A Ház hódoló tisztelettel tudo­másul vette a leiratot. Ezután a Ház tisztikarának és a bizott­ságoknak megválasztására, valamint a jövő ülés napirendjére vonatkozólag , elnök a következő javaslatot tette: T. Ház! A negyedik ülésszak megnyittatván, felmerül annak a szüksége, hogy a házszabályszerű intézkedéseket a Ház megalakulására megtegyük. Ehhez képest indítványoznám mindenekelőtt, hatá­rozza el a Ház, hogy a házszabályoktól eltérőleg ezen ülésszakra is ne hat, hanem nyolcz jegyző vá­lasztassák, úgy, mint az előző három ülésszakban is — Teringettél! Nézd csak, micsoda szép asszony. — Az a barna?... Ejnye, csakugyan, de kívánatos! És amott az a szőke leány. Jaj!... — Igazán... De nézd, nézd ez a termet! Milyen vonalak, milyen csipő!... S ott me­gint egy. — Meg lehetne bolondulni, annyi szépség nyüzsög mostanában ezeken a budapesti ut­­czákon. — Örülök, hogy te is úgy látod. Mert már aggódtam, hogy csak az én hanyatlásomra vall, ha újabban lépten-nyomon rengeteg sok Vénuszt meg Junót fedezek fel. — Hidd el, magamnak szintén megvan ez az aggodalmam. Én is sokszor megakadok rajta, miért van ma sokkal több szép nő, mint a­mennyi a mi időnkben volt? — Én úgy magyarázom, hogy a­mióta már egyáltalán nem nekünk virulnak a virágok, azóta telhetetlenebbül gyönyörködünk bennük. — Ugyan már? Hát a mi időnkben ne­künk virultak? — No persze, csakhogy akkor mi csacsik voltunk. Bevettük magunkat könyveink közé, meg kávéházainkba s bámultuk a nagy firkálok, meg a magunk eszét, a­helyett, hogy a szép nők után szaladgáltunk volna. — Mondasz valamit. A leghitványabb kis szerelmi szerencse is teljesen kielégített ben­nünket. — Igen, mert még volt. — És mert még ifjúságunk hatalmas élve­zetet talált a leghitványabban is. — Lusta kölykök voltunk. Mert a kezünk ügyébe esett akármennyi pipacs, ki nem nyúj­tózkodtunk volna egy-egy rózsáért. — Ne ítélj magunk felett túl szigoruan. Nemcsak lusták voltunk, hanem gyermekesek is, azaz romlatlanok. Emlékezzél rá, hogy te egész komolyan istennőnek tartottad a Róza szobaleányotokat. — Te pedig esküdtél rá, hogy az a két kis piszkos divatárusleány, a ki együtt lakott s türelmesen megosztozott rajtad, a világ két leg­szebb s legszerelmesebb hölgye. — ügy van. S miután, a­kik a mieink voltak, azokat a mi szemünkben senki más nem múlhatta felül, hát nem igen vágyakoztunk másokra. — Sőt ostoba gyerek-dölyffel siklott el szemünk a többi temérdek sokkal különb szép­ségen. Pedig látod, mennyi van, de mennyi!... — Helyes, öregem. Yanni — van. Hiszem, hogy volt is. Több volt mindenesetre, mint a mennyit mi észrevettünk. De arra mégis le­teszem a hitet, hogy a mi időnkben annyi még sem volt, mint a mennyi ma van. — Ezt már én is sokszor elgondoltam, de mindig lehurrogattam magamban e gondolatot. Most azonban, mivel te is mondod, kezdek benne bízni, hogy nem egészen tévedés. — Lehetetlen, hogy az legyen. Sohasem voltam egészen vak bolond s nem képzelem, hogy csak most, későn, nyílt volna fel a szemem. Valósággal úgy van az: a budapesti nő­állo­mány az utolsó tizenöt esztendő alatt óriásiat szépült. — Kérlek, te mindig logikus fejű ember voltál, fejtsd hát ki komoly okaidat, melyek . Az új koronajáradék-kibocsátás. Lukács László pénzügyminiszter, a »Magyar Távirati Iroda« értesülése szerint, holnap terjeszti be a képviselőházban a magyar koronajáradék kibo­csátásáról szóló törvényjavaslatot. Országgyűlés, Budapest, április 30. történt. Hozzájárul a t. Ház javaslatomaz? (Igen!) Kimondom, hogy a Ház ezt elhatározza. Javasolnám továbbá, hogy a bizottságok jövőre is azon számban választassanak meg, a­melyben azok a legutóbbi ülésszakban voltak megválasztva, még­pedig a gazdasági, könyvtári és számvizsgáló­ bizott­ságok egyenként 11—11, a közoktatásügyi bizottság, a véderő--, kérvény­, mentelmi és a zárszámadási bizottságok egyenként 18—18, naplóbíráló-bizottság, közigazgatási, közgazdasági és közlekedési egyenkint 26—26, végre a pénzügyi és igazságügyi bizottságok egyenkint 28—28 taggal. Ezenkívül még megválasztandó lenne a földmű­velésügyi bizottság 26 taggal, a vízügyi bizottság 18, az összeférhetlenségi törvény revíziójára kikül­dött bizottság 21 taggal. (Elfogadtatik.) T. Ház! Már most azon javaslattal járulok a Ház elé, hogy a Ház a holnapi napon délelőtt tíz órakor tartson ülést s ennek napirendjére tűzze ki legelőször a két alelnöknek, azután a nyolcz jegyző­nek és a háznagynak megválasztását, továbbá mind­azon bizottságokat, a­melyeket felsoroltam, tudni­illik a gazdasági, könyvtári, számvizsgáló, közleke­dési, kérvény­, mentelmi, zárszámadási, naplóbíráló, közgazdasági, közigazgatási, pénzügyi, igazságügyi, földművelésügyi, vízügyi és összeférhetlenségi tör­vény revíziójára kiküldött bizottság tagjainak meg­választását, valamint javaslom azt is, hogy, miután a bíráló bizottságok egynémelyikében hézagok van­nak ezen szavazás alkalmával a Ház ezen hiányokat is töltse be és válaszszon a harmadik bíráló bizott­ságba egy tagot és a negyedikben hiányzó két tagot. (Elfogadtatik.) Ezeken kívül a napirend utolsó tárgyát fogja holnap képezni a házszabályok értelmében a Ház tagjainak 9 osztályba való sorolása is. Ezzel az ülés véget ért, a Csekélyszámú főrend jelenlétében nyitotta meg báró Vay Béla elnök a főrendiház mai ülését. A királyi leirat felolvasása és hódoló tisztelettel tudomásul vétele után megválasztot­ták a főrendiház jegyzői karát és a háznagyát. E szerint megválasztották jegyzőkké egyhan­gúlag: Gróf Degenfeld-Schomburg Imre, gróf Esterházy János, Gáli József, gróf Károlyi Imre, Latinovits János, báró Nyáry Jenő, báró Rudnyánszky József, gróf Széchényi Bertalan; háznagygyá pedig: Gróf Szapáry István. A választások eredményének kihirdetése után az elnök az ülést bezárta.

Next