Magyar Nemzet, 1900. május (19. évfolyam, 119-148. szám)
1900-05-01 / 119. szám
1900. május 1. MAGYAR NEMZET. Hegedűs miniszter útja. — Távirati tudósítások. — Szombathely, április 30. Hegedűs miniszter tegnap este 6 órakor fogadta a főispán megyeházi lakosztályában a különböző küldöttségeket, és pedig István Vilmos segédpüspök vezetése alatt a kat. papságot, dr. Károlyi Antal királyi tanácsos alispán vezetése alatt Vas vármegye tisztikarát, Somonyi Gyula ev. ref. esperest és Kiss János evang. lelkészt, dr. Laky Kristóf kúriai bírót, a törvényszék elnökét és Bárdosy László királyi ügyészt, Eben Gyula polgármester vezetése alatt a városi tanácsot és képviselőtestületet, Ernuszt Kelemen főrendiházi tag vezetése alatt a vasvármegyei gazdasági egyesületet, pénzügyigazgatóságot, a kereskedelmi tanintézetek tanári karát, az államépítészeti és kultúrmérnöki hivatal mérnöki karát, Edelmann Sebő dr. főgimnáziumi igazgató vezetése alatt a premontrei kanonokrend tanári karát, Pottyondy üzletvezető vezetése alatt a M. A. V. üzletvezetőség osztályfőnökeit, a királyi erdőfelügyelőséget, a posta- és távirdahivatal főtisztviselőjét, az ipartestület elüljáróságát, a szombathelyi kereskedői karnak mintegy 50 tagú küldöttségét, a Doktor Hermann S.-féle szövőgyár két tulajdonosát, Doktor Edét és Mórt, a szövőgyár 250 szombathelyi magyar munkásnőjének öt tagú küldöttségét, a kereskedő ifjak önképzőkörét és más testületeket. Este 3 órakor gróf Batthyány Lajos a Sabariaszállóban 200 teritékü fényes bankettet adott, melyen a minisztérium és kíséretén kívül a vármegye és város összes vezető férfiai és a külföldi vendégek vettek részt. A banketten, melyen mindvégig lelkes hangulat uralkodott, Batthyány Lajos gróf a királyra és utána Hegedűs miniszterre, Bezerédi dr. vármegyei főjegyző és Eden polgármester ugyancsak Hegedűs miniszterre, a miniszter a vármegyére, a városra és gróf Bathyányra, Reissig Ede főispán és Ernuszt. Kelemen gróf Batthyányra, Feldmann dr. ügyvéd Edelmann Sebő és Gotthard Sándor villamos- társulati igazgatókra mondottak felköszöntőket. Csak este 10 órakor volt asztalbontás és ekkor a társaság nagyobb része a vasvármegyei kaszinó fényes termeibe vonult. Ma reggel a miniszter a szövőgyárat tekintette meg. Hegedűs miniszter ma reggel 8 óra után Reissig Ede főispán, Vértessy osztálytanácsos, Hollán miniszteri titkár, Nagy Jenő megyei tiszti főügyész, Reissig Alajos, Éden polgármester, Kisfaludy rendőrkapitány és Gaal Frigyes királyi közjegyző kisérefolytán bebizonyított igazságnak tudhatom azt, amit eddig csak a magam tévedésének tartottam. Igen megnyugtatsz, ha átláthatom, hogy csakugyan igazunk van. — Halld tehát! . . . Pillants körül e városban má s gondolj arra, mi volt ez a mi időnkben. Ugye, a mai legszebb utak, utczák, terek, paloták mind egészen új dolgok? Mi még, ha éjjeli korhelykedésünket hajnalban egy városligeti kirándulással koronáztuk meg, az Andrássyúton jobbára palánkok és rozoga alházak közt vonultunk kurjogatva végig. A nagy körútból még nem volt meg egyéb az oktogon négy egyforma unalmas bérházánál. Ezeken túl már piszkos, aljas kisvárosi zegzugokba keveredtünk, mikor nekivágtunk, hogy a leghamarosabban jussunk el a Kerepesi-útra. — Emlékezem rá. Egy szürke hideg őszi reggelen volt. A Kerepesi-úti nyomorult földszintes fegyházba igyekeztünk akkor, hogy riportot szerezzünk valami akasztásról, melyet ott még a boldogult Kozarek mester végzett akkoriban. — S emlékezel a mi régi kávéházainkra, korcsmáinkra? Emlékezel a kereskedésekre s azok kirakataira? Emlékezel a világításra, a kövezetre s emlékezel különösen a szabószámlákra ? — Ah igen, minden oly kicsinyes, oly szerény, oly szegényes volt manapsághoz képest! — Nos hát, megérkeztünk a szép nőkhöz. A mi időnkben Budapest még egy vidékies, rohodó kisváros volt. Ma már kezd egy fényűző, pompás nagyváros lenni. — Értelek. Lakosa is több van ma kétszáztében a múlt év augusztus havában építeni kezdett Doktor Herman S.-féle helybeli szövőgyár telepén jelent meg, melynek földiszített bejáratánál a cég két főnöke, Doktor Ede kereskedelmi tanácsos és Doktor Mór, Popper Lajos igazgatóval és a gyári tisztikarral üdvözölték a minisztert, aki kíséretével közel egy óráig szemlélte a páratlan gyorsasággal elkészült berendezést és a kizárólag magyar, illetőleg szombathelyi munkásokkal üzembe helyezett szövőgyárnak valamennyi osztályát. A miniszter több ízben adott meglepetésének és elragadtatásának kifejezést. Főleg az tetszett, hogy a gyár fölépítése és egész berendezése túlnyomó részben magyar erőkkel és magyar ipartermékekkel történt, nemkülönben hogy a gyárban az eddig működő 300 munkás között csupán két külföldi van, a többi mind magyar és ezek közül 250 már begyakorolt szombathelyi munkásleány. Mindezekért, valamint egyéb tapasztalataiért is a miniszter a gyárosokat legnagyobb dicséretével halmozta el. Távozása előtt a miniszter bemutattatta magának Popper Lajos gyári igazgatót, dr. Gyöngyössy Tivadar jogtanácsost, dr. Horváth Leó gyári orvost, Seidl Ferencz bécsi mérnököt, aki úgy ezt, valamint a rózsahegyi szövőgyárat is tervezte; továbbá Lang Ignácz helybeli vállalkozót, mint a helybeli és a pápai szövőgyár építőjét. Midőn a miniszter feladására a felszerelt 230 szövőszék egy pillanat alatt működni kezdett, a miniszter a fülsiketítő zajra mosolyogva megjegyezte, hogy ez a legszebb zene Magyarországon. Innen a miniszter kíséretével átment a tőszomszédságban levő MÁV műhelybe, melynek bejáratánál Ludvigh államvasúti igazgatóelnök, Banovits miniszteri osztálytanácsos, Pottyondy üzletvezető és Nádas főmérnök műhelyfőnök fogadták a minisztert. A műhely tüzetes megtekintése után a miniszter teljes megelégedését fejezte ki a látottak fölött. ali 10 óra volt, midőn a különvonat az államvasúti műhely közvetlen közelében előállott, melyen gróf Batthyány Lajos, délivasuti vezérigazgató, Jekelfalussy, soproni posta- és távirdatfőigazgató, EdelmannSebő dr. és Gothard Sándor, elektromos-társasági igazgató már helyet foglaltak. A miniszter a legnyájasabban köszönte meg Reissig főispánnak a két nap felejthetetlen kellemetességeit és elhalmozta Éden polgármestert dicséreteivel. Ezután felszállott a különvonatra, melyen Sopronba utazott. Sopron, április 30. Bükk-állomáson, Sopron megye határán, nagy közönség élén, Baán Endre alispán üdvözölte a minisztert, kérve őt, részesítse támogatásban a megyét az ország határszélén jelentkező versenynyel szemezer emberrel, tehát a több közt több a szép nő is. — Nemcsak, hanem azok is szebbek ma itt, akik akkor még csúnyábbak voltak. Nono, hisz az akkori szépek azóta velünk együtt legkevesebb tizenöt esztendőt öregedtek. — Mindegy, mégis szépültek. Ahol ni! Ott hozza rá a bizonyságot a véletlenség. — Hol? — A sarkon. Most fordul be .. . — Az a csókolni való gömbölyded úriaszszonyka ? — Igen, igen. Nézd csak jól meg. — No persze, hiszen ez a Tinike! De csakugyan, bámulatosan megszépült. Milyen csupa kézláb, ügyetlen, sápkóros kisasszonyka volt a mi időnkben! Semmibe se vettük. Sose hittem volna, hogy ilyen takaros, tüzes, izgató szép asszony váljék belőle. Pedig ez időszerűit semmiesetre sem lehet már kevesebb harminczöt esztendősnél. Csodálatos ! — Ne hidd, hogy csupán a természetes fejlődés csodája az egész. "Vonuljunk csak kissé mögéje. Hadd menjen el előttünk. Köszöntsük hódolatteljesen . . . így ... — Hallod, ez a visszabicczentés a fejével igazán remek volt. — Ugye bár? Látod, így csak nagyvárosi asszony tud visszaköszönni. S most figyeld meg, mily ingerlő kaczérsággal s mégis mily diszkrétül viszi a szoknyája uszályát — noha az nincs is. Ez a nagyváros, barátom, csakis a nagyváros ! — És nézd a bokáját, a czipellőjét. Az ember szeretne beleharapni, olyan kecsesben. A miniszter meleg szavakban megköszönte az üdvözlést. »Arra kell törekednünk, hogy egymás intenczióit megértve, mindazt, ami már létezik, a veszélytől megóvjuk, fejlődését biztosítsuk és lehetőleg új tényezőket is teremtsünk a végből, hogy a versenyt, amelynek mindnyájan ki vagyunk téve, de különösen a határszéli megyék, dicsőségesen megállhassuk. A küzdelemre készséggel ajánlja fel a maga segítségét.« A miniszter ezután folytatta útját Sopron felé, ahová déli fél 12 órakor érkezett meg. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter a mai napot a soproni ipartelepek megtekintésének szentelte. „ Májusi előléptetés a honvédségnél. — Saját tudósítónktól. — Budapest, április 30. A hivatalos lap holnapi száma fogja közölni a májusi előléptetéseket a honvédségnél. Ezen jelentés szerint ő császári és apostoli királyi Felsége folyó évi április hó 28-án Bécsben kelt legfelsőbb elhatározásával 1900. évi május hó 1-ével legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott: I. A tábornoki karban: vezérőrnagyokká, a következő ezredeseket: Hofbauer Istvánt (rang: 1900. május 12.) létszám felett a marosvásárhelyi 22. honvéd gyalog ezrednél, a 45., Csalány Gézát (rang: 1900. május 13.) létszám felett a nagykanizsai 20. honvéd gyalog ezrednél, a 76. honvéd gyalog dandár, Fajta Józsefet (rang: 1900. május 14.) létszám felett a budapesti 1. honvéd huszár ezrednél, az 1. honvéd lovas dandár, fekete-ardói és nagy-tarnai Meyer Guidót (rang: 1900. május 19.) létszám felett a nyitrai 14. honvéd gyalog ezrednél, a 74. és vedropoljei Mayerhoffer Istvánt (rang: 1900. május 21.) létszám felett a zágrábi 25. honvéd gyalog ezrednél, a 84. honvéd gyalogdandár parancsnokát. II. A vezérkari testületben: a vezérkarnál létszám felett, szolgálati alkalmazásban a magyar kir. honvédségnél, ezredesekké, a következő alezredeseket: Lenz Győzőt (rang: 1900. julius 21.) a honvédelmi minisztérium IV. és Gauzl Antalt (rang: 1900. július 22.) a honvédelmi minisztérium 1. ügyosztályának vezetőjét, alezredesekké, 1900. május 1-ei ranggal, a következő őrnagyokat: Daempf Henriket (5. rangszám), a szegedi II. honvéd kerületi parancsnokság, Braun Józsefet (6. rangszám), a honvéd főparancsnokság és Csanády Frigyest (8. rangszám), a kolozsvári VI. honvéd kerületi parancsnokság vezérkari főnökét, ill. A magyar királyi honvédség tényleges állományában : A) A gyalogságnál, ezredesekké, a következő alezredeseket: fületinczi Kelcz Zsigmondot (rang: 1900. június 30.) a kolozsvári 21. honvéd gyalog ezredtől, a kassai 9., Tanninger Ignáczot (rang: 1900. julius 10.) a verseczi 7. honvéd gyalog ezredtől, a munkácsi 11., Jávorit Lajost (rang: 1900. ) Holott emlékezhetel, hogy még a mi időnkben Tinike esetlen lábát méltán leszóltuk. Hanem persze akkor hatforintos czipőt viselt, most pedig legkevesebb tizennyolc forinttal fizeti párját. És most belvárosi szabóval dolgoztat, míg a mi időnkben egy újpesti varrónővel is beérte. — Valóban, pajtás, kezdem látni, hogy ebben a városban csak mi hanyatlónk, míg minden egyéb emelkedik. Csak azt nem tudom, nem halt-e már éhen az a bizonyos újpesti varrónő ? Mert ma már,hs a merre nézek, mindenütt csak szabóremekeket látok. — Ej, öregem, ne aggódjál az újpesti varrónő miatt. Az is dolgozik még, sőt többet, mint a mi időnkben, de már sokkal szebben. Hiszen te tudod, hogy mi az a mimikri? — Hogyne. Az utánzó tehetségen alapuló hasonulás a környezethez. — Jól mondod. Tehát itt minden kezd hasonulni magához a fejlődő, kibontakozó, szépülő nagyvároshoz. Azért ötlik szemünkbe a nők csodálatos szépülése. De épp így szépülnek a férfiak is, csakhogy ezt mi nem veszszük észre, mert nem törődünk a magunk nemével. Mi magunk is többször beretválkozunk s gondosabban öltözünk manapság, mint a mi időnkben. És nézd meg a mai gyermekeket. Csupa kényes, czifra, szépséges kis angyal. Azokat a mi időnkbeli szurtos kis apróságokat ma már alig látod az utczákon, akik az idősebb testvéreik leviselt, rájuk nem illő ruháiban, bozontosan szaladgáltak. — Tehát szerinted az öltözés, tisztálkodás