Magyar Nemzet, 1900. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1900-05-01 / 119. szám

1900. május 1. MAGYAR NEMZET. Hegedűs miniszter útja. — Távirati tudósítások. — Szombathely, április 30. Hegedűs miniszter tegnap este 6 órakor fo­gadta a főispán megyeházi lakosztályában a külön­böző küldöttségeket, és pedig István Vilmos segédpüs­pök vezetése alatt a kat. papságot, dr. Károlyi An­tal királyi tanácsos alispán vezetése alatt Vas vár­megye tisztikarát, Somonyi Gyula ev. ref. esperest és Kiss János evang. lelkészt, dr. Laky Kristóf kú­riai bírót, a törvényszék elnökét és Bárdosy László királyi ügyészt, Eben Gyula polgármester vezetése alatt a városi tanácsot és képviselőtestületet, Er­­nuszt Kelemen főrendiházi tag vezetése alatt a vas­­vármegyei gazdasági egyesületet, pénzügyigazgató­­ságot, a kereskedelmi tanintézetek tanári karát, az államépítészeti és kultúrmérnöki hivatal mér­nöki karát, Edelmann Sebő dr. főgimnáziumi igazgató vezetése alatt a premontrei kanonokrend tanári karát, Pottyondy üzletvezető vezetése alatt a M. A. V. üzletvezetőség osztályfőnökeit, a királyi erdőfelügyelőséget, a posta- és távirdahivatal fő­­tisztviselőjét, az ipartestü­let elülj­áróságát, a szombat­­helyi kereskedői karnak mintegy 50 tagú küldöttsé­gét, a Doktor Hermann S.-féle szövőgyár két tulaj­donosát, Doktor Edét és Mórt, a szövőgyár 250 szombathelyi magyar munkásnőjének öt tagú kül­döttségét, a kereskedő ifjak önképző­körét és más testületeket.­­ Este 3 órakor gróf Batthyány Lajos a Sabaria­­szállóban 200 teritékü fényes bankettet adott, me­lyen a minisztérium és kíséretén kívül a vármegye és város összes vezető férfiai és a külföldi vendé­gek vettek részt. A banketten, melyen mindvégig lelkes hangulat uralkodott, Batthyány Lajos gróf a királyra és utána Hegedűs miniszterre, Bezerédi dr. vármegyei főjegyző és Eden polgármester ugyancsak Hegedűs miniszterre, a miniszter a vármegyére, a városra és gróf Bathyányra, Reissig Ede főispán és Ernuszt. Kelemen gróf Batth­yányra, Feldmann dr. ügyvéd Edelmann Sebő és Gotthard Sándor villa­mos- társulati igazgatókra mondottak felköszöntőket. Csak este 10 órakor volt asztalbontás és ekkor a társaság nagyobb része a vasvármegyei kaszinó fényes termeibe vonult. Ma reggel a miniszter a szövőgyárat tekin­tette meg­. Hegedűs miniszter ma reggel 8 óra után Reis­sig Ede főispán, Vértessy osztálytanácsos, Hollán miniszteri titkár, Nagy Jenő megyei tiszti főügyész, Reissig Alajos, Éden polgármester, Kisfaludy rendőr­­kapitány és Gaal Frigyes királyi közjegyző kisére­folytán bebizonyított igazságnak tudhatom azt, a­mit eddig csak a magam tévedésének tartot­tam. Igen megnyugtatsz, ha átláthatom, hogy csakugyan igazunk van. — Halld tehát! . . . Pillants körül e vá­rosban má s gondolj arra, mi volt ez a mi időnkben. U­gy­e, a mai legszebb utak, utczák, terek, paloták mind egészen új dolgok? Mi még, ha éjjeli korhelykedésünket hajnalban egy város­ligeti kirándulással koronáztuk meg, az Andrássy­­úton jobbára palánkok és rozoga alházak közt vonultunk kurjogatva végig. A nagy körútból még nem volt meg egyéb az oktogon négy egy­forma unalmas bérházánál. Ezeken túl már piszkos, aljas kisvárosi zegzugokba keveredtünk, mikor nekivágtunk, hogy a leghamarosabban jussunk el a Kerepesi-útra. — Emlékezem rá. Egy szürke hideg őszi reggelen volt. A Kerepesi-úti nyomorult föld­szintes fegyházba igyekeztünk akkor, hogy riportot szerezzünk valami akasztásról, melyet ott még a boldogult Kozarek mester végzett akkoriban. — S emlékezel a mi régi kávéházainkra, korcsmáinkra? Emlékezel a kereskedésekre s azok kirakataira? Emlékezel a világításra, a kö­vezetre s emlékezel különösen a szabó­számlákra ? — Ah igen, minden oly kicsinyes, oly szerény, oly szegényes volt manapsághoz képest! — Nos hát, megérkeztünk a szép nőkhöz. A mi időnkben Budapest még egy vidékies, rohodó kisváros volt. Ma már kezd egy fény­űző, pompás nagyváros lenni. — Értelek. Lakosa is több van ma kétszáz­tében a múlt év augusztus havában építeni kezdett Doktor Herman S.-féle helybeli szövőgyár telepén jelent meg, melynek földiszített bejáratánál a c­ég két főnöke, Doktor Ede kereskedelmi tanácsos és Doktor Mór, Popper Lajos igazgatóval és a gyári tisztikarral üdvözölték a minisztert, a­ki kíséretével közel egy óráig szemlélte a páratlan gyorsasággal elkészült berendezést és a kizárólag magyar, illetőleg szombathelyi munkásokkal üzembe helyezett szövő­gyárnak valamennyi osztályát. A miniszter több ízben adott meglepetésének és elragadtatásának kifejezést. Főleg az tetszett, hogy a gyár fölépítése és egész berendezése túlnyomó részben magyar erőkkel és magyar ipartermékekkel történt, nemkülönben hogy a gyárban az eddig mű­ködő 300 munkás között csupán két külföldi van, a többi mind magyar és ezek közül 250 már begya­korolt szombathelyi munkásleány. Mindezekért, vala­mint egyéb tapasztalataiért is a miniszter a gyáro­sokat legnagyobb dicséretével halmozta el. Távozása előtt a miniszter bemutattatta magá­nak Popper Lajos gyári igazgatót, dr. Gyöngyössy Tivadar jogtanácsost, dr. Horváth Leó gyári orvost, Seidl Ferencz bécsi mérnököt, a­ki úgy ezt, vala­mint a rózsahegyi szövőgyárat is tervezte; továbbá Lang Ignácz helybeli vállalkozót, mint a helybeli és a pápai szövőgyár építőjét. Midőn a miniszter feladására a felszerelt 230 szövőszék egy pillanat alatt működni kezdett, a miniszter a fülsiketítő zajra mosolyogva megjegyezte, hogy ez a legszebb zene Magyarországon. Innen a miniszter kíséretével át­ment a tőszomszédságban levő MÁV­ műhelybe, melynek bejáratánál Ludvigh államvasúti igazgató­elnök, Banovits miniszteri osztálytanácsos, Pottyondy üzletvezető és Nádas főmérnök műhelyfőnök fogadták a minisztert. A műhely tüzetes megtekintése után a minisz­ter teljes megelégedését fejezte ki a látottak fölött. ali 10 óra volt, midőn a különvonat az államvasúti műhely közvetlen közelében előállott, melyen gróf Batthyány Lajos, délivasuti vezérigazgató, Jekel­­falussy, soproni posta- és távirdatfőigazgató, Edel­mann­­Sebő dr. és Gothard Sándor,­ elektromos-társa­sági igazgató már helyet foglaltak. A miniszter a legnyájasabban köszönte meg Reissig főispánnak a két nap felejthetetlen kellemetességeit és elhalmozta Éden polgármestert dicséreteivel. Ezután felszállott a különvonatra, melyen Sopronba utazott. Sopron, április 30. Bükk-állomáson, Sopron megye határán, nagy közönség élén, Baán Endre alispán üdvözölte a mi­nisztert, kérve őt, részesítse támogatásban a megyét az ország határszélén jelentkező versenynyel szem­ezer emberrel, tehát a több közt több a szép nő is. — Nemcsak, hanem azok is szebbek ma itt, a­kik akkor még csúnyábbak voltak. Nono, hisz az akkori szépek azóta velünk együtt legkevesebb tizenöt esztendőt öregedtek. — Mindegy, mégis szépültek. Ahol ni! Ott hozza rá a bizonyságot a véletlenség. — Hol? — A sarkon. Most fordul be .. . — Az a csókolni való gömbölyded úriasz­­szonyka ? — Igen, igen. Nézd csak jól meg. — No persze, hiszen ez a Tinike! De csak­ugyan, bámulatosan megszépült. Milyen csupa kéz­láb, ügyetlen, sápkóros kisasszonyka volt a mi időnkben! Semmibe se vettük. Sose hit­tem volna, hogy ilyen takaros, tüzes, izgató szép asszony váljék belőle. Pedig ez időszerűit semmiesetre sem lehet már kevesebb harminczöt esztendősnél. Csodálatos ! — Ne hidd, hogy csupán a természetes fej­­­­lődés csodája az egész. "Vonuljunk csak kissé mögéje. Hadd menjen el előttünk. Köszöntsük hódolatteljesen . . . így ... — Hallod, ez a visszabicczentés a fejével igazán remek volt. — Ugy­e bár? Látod, így csak nagyvárosi asszony tud visszaköszönni. S most figyeld meg, mily ingerlő kaczérsággal s mégis mily diszkrétül viszi a szoknyája uszályát — noha az nincs is. Ez a nagyváros, barátom, csakis a nagy­város ! — És nézd a bokáját, a czipellőjét. Az ember szeretne beleharapni, olyan kecses­­ben. A miniszter meleg szavakban megköszönte az üdvözlést. »Arra kell törekednünk, hogy egymás intenczióit megértve, mindazt, a­mi már létezik, a veszélytől megóvjuk, fejlődését biztosítsuk és lehető­leg új tényezőket is teremtsünk a végből, hogy a versenyt, a­melynek mindnyájan ki vagyunk téve, de különösen a határszéli megyék, dicsőségesen megállhassuk. A küzdelemre készséggel ajánlja fel a maga segítségét.« A miniszter ezután folytatta út­ját Sopron felé, a­hová déli fél 12 órakor érke­zett meg. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter a mai napot a soproni ipartelepek megtekintésének szen­telte. „ Májusi előléptetés a honvédségnél. — Saját tudósítónktól. — Budapest, április 30. A hivatalos lap holnapi száma fogja közölni a májusi előléptetéseket a honvédségnél. Ezen jelentés szerint ő császári és apostoli királyi Felsége folyó évi április hó 28-án Bécsben kelt legfelsőbb elhatá­rozásával 1900. évi május hó 1-ével legkegyelme­sebben kinevezni méltóztatott: I. A tábornoki karban: vezérőrnagyokká, a követ­kező ezredeseket: Hofbauer Istvánt (rang: 1900. május 12.) létszám felett a marosvásárhelyi 22. honvéd gyalog ezrednél, a 45., Csalány G­ézát (rang: 1900. május 13.) létszám felett a nagykanizsai 20. honvéd gyalog ezrednél, a 76. honvéd gyalog dandár, Fajta Józsefet (rang: 1900. május 14.) létszám felett a budapesti 1. honvéd huszár ezrednél, az 1. honvéd lovas dandár, fekete-ardói és nagy-tarnai Meyer Guidót (rang: 1900. május 19.) létszám felett a nyitrai 14. honvéd gyalog ezrednél, a 74. és vedro­­poljei Mayerhoffer Istvánt (rang: 1900. május 21.) létszám felett a zágrábi 25. honvéd gyalog ezred­nél, a 84. honvéd gyalog­dandár parancsnokát. II. A vezérkari testületben: a vezérkarnál lét­szám felett, szolgálati alkalmazásban a magyar kir. honvédségnél, ezredesekké, a következő alezredese­ket: Lenz Győzőt (rang: 1900. julius 21.) a hon­védelmi minisztérium IV. és Gauzl Antalt (rang: 1900. július 22.) a honvédelmi minisztérium 1. ügy­osztályának vezetőjét, alezredesekké, 1900. május 1-ei ranggal, a következő őrnagyokat: Daempf Henriket (5. rangszám), a szegedi II. honvéd kerü­leti parancsnokság, Braun Józsefet (6. rangszám), a honvéd főparancsnokság és Csanády Frigyest (8. rangszám), a kolozsvári VI. honvéd kerületi parancs­nokság vezérkari főnökét, ill. A magyar királyi honvédség tényleges állo­mányában : A) A gyalogságnál, ezredesekké, a következő alezredeseket: fületinczi Kelcz Zsigmondot (rang: 1900. június 30.) a kolozsvári 21. honvéd gyalog ezredtől, a kassai 9., Tanninger Ignáczot (rang: 1900. julius 10.) a verseczi 7. honvéd gyalog ezred­től, a munkácsi 11., Jávorit Lajost (rang: 1900. ) Holott emlékezhetel, hogy még a mi időnkben Tinike esetlen lábát méltán leszóltuk. Hanem persze akkor hatforintos czipőt viselt, most pedig legkevesebb tizennyolc­ forinttal fizeti párját. És most belvárosi szabóval dolgoz­tat, míg a mi időnkben egy újpesti varrónővel is beérte. — Valóban, pajtás, kezdem látni, hogy ebben a városban csak mi hanyatlónk, míg minden egyéb emelkedik. Csak azt nem tudom, nem halt-e már éhen az a bizonyos újpesti varrónő ? Mert ma már,hs a merre nézek, min­denütt csak szabóremekeket látok. — Ej, öregem, ne aggódjál az újpesti varrónő miatt. Az is dolgozik még, sőt többet, mint a mi időnkben, de már sokkal szebben. Hiszen te tudod, hogy mi az a mimikri? — Hogyne. Az utánzó­ tehetségen alapuló hasonulás a környezethez. — Jól mondod. Tehát itt minden kezd hasonulni magához a fejlődő, kibontakozó, szé­pülő nagyvároshoz. Azért ötlik szemünkbe a nők csodálatos szépülése. De épp így szépülnek a férfiak is, csakhogy ezt mi nem veszszük észre, mert nem törődünk a magunk nemével. Mi magunk is többször beretválkozunk s gon­dosabban öltözünk manapság, mint a mi időnk­ben. És nézd meg a mai gyermekeket. Csupa kényes, czifra, szépséges kis angyal. Azokat a mi időnkbeli szurtos kis apróságokat ma már alig látod az utczákon, a­kik az idősebb test­véreik leviselt, rájuk nem illő ruháiban, bozon­tosan szaladgáltak. — Tehát szerinted az öltözés, tisztálkodás

Next