Magyar Nemzet, 1900. július (19. évfolyam, 178-208. szám)

1900-07-01 / 178. szám

2 MAGYAR NEMZET. 1900. julius 1. sanak műhelyt vagy nyerjenek alkalmaz­tatást, esetleg szövetkezeti alapon létesült ipartelepeken. A tanoncz- és munkás-képzés volna te­hát az első feladat. Iparosműhelyek, ipa­­rostelepek állítása. Oly iparágak meghono­sítása, a melyek a Székelyföld spec­iális viszonyaihoz leginkább hozzásimulnak. A műhelyek kiegészítése nagy anyagi áldo­za­ttal jár. S általában az iparosifjak ki­képzése. Erre a czélra tehát az állam je­lentékenyebb összeget, évi 20 ezer forintot bocsátana ezentúl is rendelkezésre, oly mó­don azonban, hogy az összeg tisztán az ifjak kiképzésére fordítandó, az esetleg fel­merülő személyi kiadásokat pedig az egye­sület és a kereskedelmi kamara fedezné. A Székelyföld gazdasági boldogulásá­hoz, anyagi fellendüléséhez fontos nemzeti érdekek fűződnek. Az idegen fajoktól ostro­molt magyarság éléstára, felfegyverzett erődje csak a Székelyföld lehet. Annak határán meg kell törni a nemzetiségi ter­jeszkedés hullámainak, sőt onnan kell ki­indulni az elhódított nyelvterületek diadal­mas visszafoglalásának. Mikor tehát a kormány egy tagja a Székelyföldön utazik, hogy lássa, mily irá­nyú állami és gazdasági akczióra van ott szükség s mikor ez útját megelőzőleg, a kereskedelmi miniszter ismertetett rendele­téből is kiderül, mennyire a szívén­ hordja a Széll Kálmán kormánya a székelység ügyét, akkor ezt a jelenséget bele kell csatolnunk a Széll Kálmán nagy konc­ep­­cziójú nemzeti politikájának foglalatába. Ez a nagyszabású nemzeti politika ki akarja bontani a magyarságban szunnyadó roppant erőket s a közélet békéjének enyhe leve­gőjében siet megmunkálni a talajt. Siet mélyre szántani, hogy a jövő közgazdasági politikájának barázdáiból a nemzeti jólét­nek aranykalászai nőjjenek ki.­­ ...L ______ .............. . .................I . tágított. Olyan takarékosságot nem látott még a világ, a­milyenre ő képes, ha egyszer neki kezd. És neki kezdett még az nap, a­mint Weisz elment egy legújabb váltójával, mely elkerül­hetetlenül szükséges volt, hogy a megakadt kamathistória elintéződjék. Családja éppen az uzsonnánál ült, mikor Bódi bácsi lelkes elhatározottsággal benyitott az ebédlőbe. — Mit csináltok ti? Hát már megint esztek ? — Mint rendesen. Van valami kifogásod ellene ? — kérdező elámulva a felesége. — Van bizony. Számítsátok csak ki, mibe kerül ez a mindennapi s merőben felesleges kávé-, czukor-, tejszín-, kalács- és gyümölcs­fogyasztás. — De édes Istenem, mért számítsuk ki most egyszerre, mikor eddig sohasem számí­tottuk ? — Mert mától fogva a takarékosság lesz a jelszó ebben a házban. Most volt itt Weisz. Kimutatta, hogy nem állunk jól. Félannyiból kell ezután megélnünk, mint eddig. A család elrémült. Csak az egyik süldő leányka, Bódi bácsi kényeztetett gyermeke szólalt meg pajkos jámborsággal: — Hát akkor ezentúl már csak fél csésze kávét kaphatok ozsonnára! Bódi bácsi rámordult, hogy ez most nem tréfa. Minden egyéb kiadást is felére kell le­szállítani. — Fél pár czipőben fogok fogok járni, apukám, csak ne haragudjék. Bódi bácsi azonban rettenetesen haragu­dott, Pajkos kedveltjét harsogó zajjal ugrasz­totta ki­ a szobából. A leányka sírva szaladt le A Budapesti Közlöny említett jelentése sze­rint az ünnepélynél követett szertartás rendje a következő volt: Ő cs. és ap. kir. Felsége, és Ő cs. és kir. Fenségeik, a nagykorú főherczeg urak ezen ünne­pélyes cselekményre déli 19 óra előtt az udvari várlak tükör­termében, a bécsi bibornokherczeg­­, érsek, a titkos tanácsosok és a miniszterek pedig a titkos tanácsosi szobában gyűltek össze. A főkamarás, a testőrkapitányok és Ő Fel­ségének főhadsegéde a trón két oldalán foglaltak állást. Az első főudvarmester jelentésére Ő Felsége a fenséges főherczeg urakkal a titkos tanácsosi szobába vonult­ a kertbe. Az orosz kuglizónál azonban már nevetett, mert eszébe ötlött, hogy mihelyt az apuka megint jobb kedvre derül, megkérdezi tőle: várjon ezentúl csak négy és fél kugli-bábut szabad majd fölállítani kilencz helyett? Bódi bácsi ezalatt folytatta benn a házban a takarékosságot. A vacsorára rendelt két tál ételből az egyiket lerendelte. Számon vette a belső cselédeket s megbízta a feleségét, hogy egy szakácsnőn és szobaleányon kívül vala­mennyinek felmondjon. Legény fiával tudatta, hogy huszárönkéntességéből semmi sem lesz, folyamodjék bakának. Kitörtetett az udvarra. Két vizsla ugrándozott hízelkedve feléje. Az egyiket oldalba rúgta: »te felesleges vagy, rajtad túladok.« Az istállóban kijelentette, hogy né­gyesbe többé nem fognak. A fele parádés ló legközelebb vásárra kerül, az egyik parádés kocsis elmegy. Melyik lovak, melyik kocsis — azt majd legközelebb mondja meg. Már gyertya­gyújtás után volt, mikor megint a házba került vissza. Sajátkezüleg lecsavart minden második lámpát s minden két gyertya közül elfujta az egyiket. — Majd megmutatom én ennek a préda népségnek, hogy mi a takarékosság! A vacsora alatt igen nyomott volt a han­gulat. A pajkos leányka tüntető takarékossági tréfái kárba vesztek. Hiába vett ki csak egy fél szelet húst, hiába kért csak egy fél darab kenyeret s egy fél pohár vizet, senki sem mert rajta nevetni. Csak maga Bódi bácsi sze­retett volna, de a szalvétájába fojtotta, hogy léket ne kapjon tekintélye és a takarékosság elve. Vacsora után rendesen a kis pajkos hozta apukának a töltött pipát. A leányka most is ugrott s most is igen ártatlan pofácskával nyúj­totta át a takarékos férfiaknak gondüzőjét, de az most csak a feléig volt megtömve. Bódi bácsi csak azért is úgy tett, mintha ezt rendbenlévőnek találná. Sőt megint ő került felül, mikor a leányka külön gyufát gyújtott neki s külön egyet a szivaros bátyjának. — Te haszontalan kis préda! Hát elégne a körmöd, ha egy szál gyufával gyújtanánk rá mindketten ? A mire a leányka nagyon bűnbánó arcz­­czal mentegetőzött s hogy bebizonyítsa takaré­kos hajlamát, a már elgyújtott gyufákat is szé­pen visszarakta megint a skatulyába az épek közé. Aztán rászólt a szobaleányra, hogy pa­zarlás a terítékeknél talált fogpiszkálókat ki­dobni, mert azok másik végének másnap még hasznát lehetne venni. Bódi bácsi, ilyen apró csatározások után, azzal a tudattal tért ez este ágyába, hogy ma tehát vas energiával megindította a szigorú ta­karékosságot az egész vonalon. Megindította, de a­mint tovább tűnődött rajta, úgy vette észre, hogy már jóformán meg is unta. Mert biz’ is­ten nem úri dolog az embernek a hozzátarto­zóival egy kis uzsonna miatt veszkődni. Megsajnálni a házunk népétől a betevő falatot — nem, ezt nem lehet tovább űzni, mert ez, magyarán mondva, komisz tempó . . . Hát szegény cselé­deknek felmondani, a­kik semmit sem vétet­tek ? ... Az a fia meg olyan lovas, hogy nincs párja a vármegyében — s ez baka legyen ? ... A­hol pedig egy vizsla már van, ott a második nem számít. Nevetséges ilyesmin takarékos­kodni. Ezer esztendő alatt se nyerne rajta az ember százpengőt ... A lovakon már inkább­­ megtakaríthatnánk valamit. De az a négyes A trónörökös házassága, Budapest, június 30. A Budapesti Közlöny alább következő je­lentéséből is örömmel és megelégedéssel megállapít­juk, a­mit magánértesüléseink alapján különben már említettünk, hogy az oklevél, a­mely Ferencz Ferdinánd főherczegnek házasságára vonatkozó nyilatkozatát és esküjét tartalmazza, két eredeti példányban állíttatott ki. Az egyik eredeti példány magyar, a másik német. A főherczeg a magyar példányt magyarul írta alá, ekképpen: Ferencz Ferdinánd főherczeg. Ezek a részletek az első pillantásra talán mellékes körülménynek tetszenek. Ámde közelebbi megfigyelés után szembeötlő a közjogi fontosságuk. Először történik, hogy a Habsburg-ház családi törvényében gyö­kerező ünnepélyes cselekedetnél a jegyzőkönyv vagy az oklevél nemcsak német, hanem egyszer­smind magyar eredeti példányban is megszer­kesztessék és hitelesíttessék. A magyar és a német nyelvű eredeti példányban kifejezésre jut, hogy a főherczeg nyilatkozata a monarchiának egymástól független két államában, Magyarorszá­gon és Ausztriában von maga után közjogi követ­kezményeket. Hogy Magyarország és Ausztria szu­verenitása ez alkalommal is ilyen kifejezetten elvá­lasztatott egymástól, az teljes mértékben megér­demli, hogy ráirányozzuk a magyar közvélemény figyelmét. És bizonyára nem tévedünk, ha Széll Kál­mán miniszterelnökben keressük a magyar közjog­nak azt a mesterét, a­ki nem mulasztotta el ezt az alkalmat sem, hogy finom vonással éles világí­tásba ne helyezze a magyar király és az osztrák császár közjogi individualitásának egymástól való függetlenségét. * * * Ő Felsége a trón legfelső fokára érve, mint a legmagasabb uralkodóház legfőbb felséges feje, az összegyűltekhez beszédet méltóztatott intézni. Ez után a cs. és kir. ház és a külügyek mi­nisztere felolvasta az oklevelet, mire ausztria­ estei Ferencz Ferdinand főherczeg ur Ő cs. és kir. Fen­sége, jobbkezének esküujjait a bibornok-herczegér­­sek által eléje tartott evangelium-könyvre téve, az eskümintát szóról-szóra felolvasta s igy az eskü­minta végében foglalt esküt letette. Erre a föherczeg ur Ő Fensége aláírta az előtte fekvő magyar és német nyelvű oklevelet, valamint az eskümintát, a mintán az államjegyző a fenséges föherczeg ur pecsétjét rányomta. Ő Felsége erre a fenséges föherczeg urakkal a belső helyiségekbe vonult vissza. Az országgyűlés összehívásának kérdése. A B. N. tudósítója megkérdezte Kossuth Ferenczet az országgyűlés összehívásának kér­désében, Ferencz Ferdinánd föherczeg házassága alkalmából. Kossuth Ferencz kijelentette, hogy maga akarta kezdeményezni a parlament egy­­behivását, ha azt látta volna a nyilatkozat szö­vegéből, hogy beállt az az eset, a­melyről az 1867 : III. törvényczikk harmadik szakasza szól. Alaposan átvizsgálta a közzétett nyilatkozatot s úgy találta, hogy az egész voltaképpen nem egyéb, mint az 1723 : II. törvényczikk hatályá­nak hangsúlyozása és az adott esettel szemben is megerősítése. Közjogi változást, a trónörök­lés törvényes rendjének módosítását a nyilat­kozatban Kossuth nem tudott felfedezni. Kerete tehát az, hogy nem forog fenn az az eset, a­melyet az 1867: III. törvényczikk, mint olyat jelöl meg, a­mely az országgyűlés előzetes hozzájárulását teszi szükségessé. Az esküvő: Reichstädt, június 29. Ferencz Ferdinánd királyi herczeg esküvő­jét a legszűkebb családi körben fogják ünne­pelni. A királyi herczeg anyján és testvérein kívül csak a menyasszony testvérei lesznek jelen. A szertartást Sikis reichstadti plébános fogja végezni, a­ki már ötven esztendő óta lelkészkedik Reichstadtban. Segédkezni Lamel kapuczinus guardián és Mária Terézia királyi herczegnő gyón­tatója, András kapuczinus páter fog. A kastélykápolnát gyönyörűen díszítik az esküvőhöz. A kápolnát még Ferdinánd király utasí­tására restaurálták s a restauráczióval Kantier Vilmos történeti képfestőt bízták meg. Az elő-

Next