Magyar Nemzet, 1901. március (20. évfolyam, 60-89. szám)
1901-03-01 / 60. szám
48 MAGYAR NEMZESI, 1901. márczius 1. vétele 86 százalékig terjed, addig más helyen csak 10 százalékig vétetnek igénybe a szolgabiróságok. A legkedvezőtlenebb az arány például Újvidéken, ahol a nyomozások 86'86 százalékát végzik a szolgabirák, míg Debreczenben 0'32 százalékát. Ahol bajt láttam, igyekeztem azt orvosolni. Általában azonban azt mondhatom, hogy az országban túlnyomó részben nincsenek túlságosan igénybevéve a szolgabíróságok. Az a váratlan kedvező tapasztalat áll előttünk, hogy a községi közegek igen sok helyen nagyon jól teljesítik az előnyomozásokat. Egyébiránt, amint már említettem, az egyenlőtlenség megszüntetésére a szükséges intézkedéseket máris megtettem és jövőre is éber figyelemmel fogom kísérni az egész kérdést, úgy, amint egyáltalában az egész bűnvádi perrendtartásnak gyakorlati alkalmazása, természetes, hogy folytonos figyelemmel kísérés és gondoskodás tárgyát kell, hogy képezze, hogy a központból is, amennyire ez a törvény korlátai közt lehetséges, kellően irányíttassék a gyakorlat. Miután már a számoknál vagyok, szabad legyen megemlítenem, hogy a büntető perrendtartás életbeléptetése általában nem gyakorolt az ügymenetre kedvezőtlen befolyást, mert a restanciák száma ebben az évben is csökkent. A járásbíróságokhoz az összes ügyek szerint 1899- ben 2,800.000, 1900-ban 2,820.000 ügy folyt be, tehát valami emelkedés mutatkozik; a hátralék volt 1899-ből 425.000, míg ellenben 1900- ban csak 355.000, tehát a javulás mintegy 75.000. Bíróságaink, valamint ügyészségeink, úgyszintén a közigazgatási hatóságok is mindenesetre elismerést érdemelnek azért, hogy a büntető perrendtartás terén és a bíróságok egyéb működésében is kellő sikert vagyunk képesek felmutatni. Közel fekszik, midőn a bíróságok tevékenységéről van szó, hogy a bíróságok anyagi helyzetének javulásáról tegyek néhány szó említést. (Halljuk! Halljuk!) Átalában a bírák anyagi helyzetének anyagi javítása csak az átalános fizetésrendezés alkalmával történhetik meg, mert, habár én nagyon óhajtanék egy oly törvényjavaslatot benyújtani, amely a bírák anyagi helyzetét tetemesen javítaná, mégsem zárkózhatom el az elől, hogy az államnak egyéb hivatalnokai is vannak, akikkel szemben igazságtalanság, méltánytalanság volna csak egy irányban eszközölni a javítást. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Közös ügyek! Katonaság ! Kvóta! Az a baj!) Amit a költségvetés keretében megtehettem, azt eddig is megtettem a bírák anyagi helyzetének javítására és meg szándékozom tenni továbbra is, így nevezetesen a törvényhozás által szükség esetére rendelkezésemre bocsátott állásokból csak a nagyobbakat töltöttem be, a törvényszéki bírói és járásbírói állásokat, ellenben az albírói állásokat hagytam szükség eseteiben üresen, így történhetett az, hogy körülbelül 28 albírót helyi előléptetésben is részesíthettem. Az idei költségvetésbe ismét hat ügyészi állást vettem fel a budapesti ügyészségnél, mivel kívánatos, hogy az ügyészek, akikre most igen fontos teendők vannak ruházva, lehetőleg állandósíttassanak. Többet tehettem és szándékozom tenni a költségvetés keretében a kezelőszemélyzet érdekében. (Élek helyeslés.) Így pl. már az idei költségvetésbe húsz új telekkönyvezetői állást vettem föl, amelyek segédtelekkönyvvezetői állások átrendszeresítéséből keletkeznek. Ezeket, valamint tíz új telekkönyvvezetői állást, akikre szükségem van a telekkönyvi hatósággal való felruházások, valamint a betétszerkesztésnél szaporítás czéljaiból, ezeket is a legmagasabb fizetési osztályba, t. i. a IX. fizetési osztályba soroztam. E szerint tehát itt, a telekkönyvvezetőknél, az előléptetési viszonyok mindenesetre kedvezőbbekké váltak. Most már 398 telekkönyvvezető áll szemben 347 segédtelekkönyvvezetővel. Igen prekárius az írnokok állása. 2300 írnok van az első folyamodású bíróságoknál a költségvetésbe felvéve. Ezekkel szemben áll 134 irodatiszt. Az előléptetés tehát igen gyarló. Ezen óhajtok segíteni, mégpedig anélkül, hogy több követeléssel lépnék fel. Segíteni óhajtok mindenek előtt az által, hogy a bijnokok létszámában — nem fizetésében, díjában, de létszámában — igyekszem megtakarításokat elérni azáltal, hogy az írógépeket erősebben használom. Remélem, hogy ezen az alapon, valamint a kellő ellenőrzés által már a jövő évi költségvetésben az írnokok tetemesebb számát az irodatiszti létszámba fogom áthelyezhetni, (Helyeslés.) ami igen sok embernek a sorsán fog javítani. (Helyeslés.) Szükségem van erre különben nem tisztán humanitárius szempontból, hanem azért is, hogy a szóbeli perrendtartás életbeléptetését előkészítsem, mert okvetlenül szükségünk van olyan kezelőkre, akik a bírói hivatás igazi feladatainak gyorsabb ellátásához hozzájárulhatnak, akik a bírót a kezelési teendőktől lehetőleg megkímélik. (Helyeslés.) erre pedig úgy lehet számítani, ha a kezelők sorsa javíttatik, ha oly egyének is vállalkoznak erre, akik némileg magasabb igényeket támaszthatnak az anyagiak terén. (Helyeslés.) Felhozta Fassie Tódort. képviselőtársam az előléptetési viszonyokat s azt mondotta, hogy ezek tisztán csak statisztika alapján történnek. Hát, bocsánatot kérek, a dolog természete hozza magával, hogy statisztikai kimutatásokat kell követelni, mert hiszen valami módon csak ellenőrizni kell a bíróságok működését. Miután ezen pontnál vagyok, meg kell említenem, hogy elmentem e tekintetben az egyszerűsítésnek legvégső határáig, (Halljuk! Halljuk!) tudniillik az első bíróságoknál vezetett statisztikai kimutatások számát redukáltam húszról kettőre. Egy vezettetik most a járásbíróságnál és egy a törvényszéknél, holott eddig a törvényszéknél tizenhat kimutatás készíttetett. Ezenkívül természetesen az első bíróságok, mint telekkönyvi hatóságok külön kimutatásokat adnak a folyamatban levő betéti, vagy helyesbítési ügyekről. Ezek azonban nem számítanak az általános kimutatásokhoz. Az általános kimutatásokban természetesen benne van az is, hogy minden bíró mennyit dolgozott és pedig nemcsak ügyszám szerint, hanem benne van az is, hogy minő ügyeket végez, mit dolgozik, nevezetesen, hogy mennyi ítéletet csinált. Hogy a kinevezéseknél és előléptetéseknél ez figyelembe vétetik, az természetes, de nem tisztán ez szolgál alapul a kinevezésre, illetőleg előléptetésre. Ott van a minősítés, amelyet elsősorban a közvetlen hivatalfőnök tesz, amelyet ezután a tábla elnöke szuperrevideál és pedig közvetlen tapasztalat alapján egyrészt az által, hogy az illető bírónak aktáit megnézi, másrészt, hogy a feljebbvitelnél jegyzék vezettetik arról, hogy mely bírák határozatai változtattak meg, hagyattak helyben és milyenek ezek a határozatok. Ahol fontosabb állásokról van szó, ott azt is megteszem, hogy az illető bírónak aktáit felhozatom és magam átnézem. (Élénk helyeslés.) Hogy imitt-amott panaszok vannak az előléptetés miatt és hogy némelyik magát mellőzöttnek, félreismertnek érzi, arról nem tehetek, az mindig elő fog fordulni. Sőt azt is megengedem, hogy imitt-amott rajtam is múlik, de ami lehetséges, azt megteszem. (Helyeslés: Felkiáltások a jobboldalon : Emberi dolog!) Ezek után legyen szabad áttérnem azokra a kifogásokra, amelyek a büntető törvény életbeléptetése alkalmából Visontai Soma t. képviselőtársam által tétettek, így ő kifogásolja először is azt, hogy a halálbüntetés végrehajtásáról szóló rendelet inhumánus, amennyiben csak 24 óra múlva hajtatik végre a halálbüntetés és amennyiben a halálbüntetés végrehajtása alkalmával, közvetlenül a végrehajtás előtt az illetőnek a halálra ítélő határozat harmadszor is kihirdettetik. Az nincs ugyan a rendeletben kimondva, hogy 24 órának kell közbeesni, hanem csak az, hogy a kihirdetést követő napon kell a halálbüntetést végrehajtani. Ez pedig törvényen alapszik; ezen én nem változtathatok. Azt mondja a törvény, hogy a halálbüntetés a kihirdetést követő nap reggelén hajtandó végre. Ennek tökéletesen megfelel a rendelet. Mindig is így volt ez. Hogy pedig a kihirdetés előtt a halálbüntetést kimondó ítéletnek — csak a rendelkező része — röviden felolvastatik, ez a dolog természetében van. Nem lehet azt a halálbüntetést minden formalitás nélkül végrehajtani, annak mégis bizonyos hatósági jelleggell kell bírnia, amint ezt az ősi szokás is megállapította, (Úgy van jobbfelől.) amint ez ősi szokás szerint mindig úgy volt, nem lehet mellőzni a harmadszori kihirdetést. Visontai Soma t. képviselő úr továbbá kifogásolja azt, hogy a büntetések végrehajtása tárgyában nem bocsátott ki rendeletet. Megjegyzem, hogy a törvény nem hagyja meg nekem azt, hogy a büntetések végrehajtása tárgyában okvetlenül rendeletet bocsássak ki; csak annyit mond, hogy a büntetések foganatosításának részleteiről rendelet intézkedik ; ilyen rendelet van és ami szükséges volt az új büntető perrendtartás által életbe léptetett változtatások folytán, arról ebben a rendeletben intézkedtem. De nem is tartottam volna helyesnek, hogy most, amidőn a bíróságok és az ügyészségek az új törvény tanulásával, a rendeletek tanulmányozásával vannak elfoglalva, amelyeket ugyan a lehető legrövidebbre szabtam, de amelyek mégis elég nagy terjedelmet öltöttek, hogy akkor még feleslegül a büntetések végrehajtására vonatkozó rendeletek módosításával zavarjam őket. Anynyival kevésbé tehettem ezt, mert hiszen a büntető törvény novellája is kilátásba van helyezve és akkor azt hiszem, hogy büntetési rendszerünkön valamit mégis fogunk változtatni. Azt hiszem tehát, hogy nem volna czélszerű most egy szerves rendeletet kibocsátani, amelyre tulajdonképpen szükség nincs és aztán egy-két év múlva másik rendeletet kibocsátani és úgy vélem, teljesen helyesen cselekedtem, hogy ezen rendeletet nem bocsátottam ki. (Helyeslés a jobb- és baloldalon.) Visontai Soma képviselő úrnak továbbá több határozati javaslata van, amelyeknek egyike szintén a büntető perrendtartásra vonatkozik. Az egyik t. i. arról szól, hogy az 1897: XXXIV. tvcz. 16. §-ának hatályon kívül való helyezése végett törvényjavaslat benyújtására utasíttassam. Erre nézve azt a kérelmet intézem a t. Házhoz, hogy méltóztassék ezt a határozati javaslatot mellőzni; én ezt ma még a büntető perrendtartás egy évi fennállása után idő előttinek tartom. Szükséges, hogy, midőn a törvényhozásnak akaratát módosítani akarjuk, legalább kellő számú gyakorlati eset álljon előttünk, amelyek ezen módosítást szükségessé teszik; ilyen adatokkal pedig ez idő szerint még nem rendelkezünk. És hogy a határozati javaslatokkal mindjárt végezzek, arra kell a tisztelt Házat kérnem, hogy a többi határozati javaslatot is mellőzni méltóztassék. Mindenekelőtt mellőzni kérem azt a határozati javaslatot, amely arra kíván engem utasítani, hogy oly törvényjavaslatot terjeszszek sürgősen a tisztelt Ház elé (Olvassa),amely a kihágások feletti bíráskodást a közigazgatási hatóságoktól, különösen a miniszterektől, mint legfelsőbb fokban ítélő politikai hatóságoktól elvonja és vagy külön e czélra alkotott, vagy a létező igazságügyi szervezetbe való utalással független bíróságokra bízza«. Ez a határozati javaslat mindenesetre nincs a helyes czímre intézve. Visontai Soma: A minisztériumhoz! Plósz Sándor igazságügyminiszter: Akkor sem tartozik szorosan véve hozzám .. . Széll Kálmán miniszterelnök: Én pedig szívesen szabadulnék tőle, ha foglalkozom is vele. Plósz Sándor igazságügyminiszter: Ezen törvények javaslatait, amelyek a miniszterek hatáskörét, közigazgatási kihágásokban szabályozzák, nem én nyújtottam be és e törvényeket nem nekem kell végrehajtanom. Hiszen ezek az illető közigazgatási hatóságokra ruháznak bizonyos teendőket és éppen kiveszik azokat az igazságszolgáltatás kezéből. Egyébiránt kérem ezt a határozati javaslatot is mellőzni, mert biztos tudomásom van róla (Mozgás: Zaj Halljuk! Halljuk!), hogy a belügyminiszter úr is foglalkozik ezzel a kérdéssel, hogy itt a legfelsőbb fokban a kihágási ügyek hogyan intéztessenek el . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Egyike a legkellemetlenebb dolgaimnak. (Derültség.) Plósz Sándor igazságügyminiszter: A t. képviselő úr továbbá utasítani kíván engem arra, hogy a letartóztatási intézetekben áldott állapotban levő nőszemélyek várandóságuk utolsó idejére, nevezetesen a szülés idejére, alkalmas betegápolóintézetekben helyeztessenek el vagy addig szabadon bocsáttassanak és illetőleg, hogy megfelelő rendelkezéseket tegyek arra nézve, hogy az anyakönyvbe az, hogy az illető fegyházban született, be ne jöjjön. Rám ebből a kérdésből csak annyi tartozik, hogy én megállapíthatom azt, hogy a fegyház és általában a letartóztatási intézet igazgatója minő bejelentést tartozik tenni. Hogy azonban mi jöjjön az anyakönyvbe, az már nem hozzám tartozik. Az anyakönyvi törvénynek ezt