Magyar Nemzet, 1901. március (20. évfolyam, 60-89. szám)

1901-03-01 / 60. szám

4­8 MAGYAR NEMZESI, 1901. márczius 1. vétele 86 százalékig terjed, addig más helyen csak 1­0 százalékig vétetnek igénybe a szolga­­biróságok. A legkedvezőtlenebb az arány például Újvidéken, a­hol a nyomozások 86'86 százalékát végzik a szolgabirák, míg Debreczenben 0'32 százalékát. A­hol bajt láttam, igyekeztem azt orvosolni. Általában azonban azt mondhatom, hogy az országban túlnyomó részben nincsenek túlságosan igénybevéve a szolgabíróságok. Az a váratlan kedvező tapasztalat áll előttünk, hogy a községi közegek igen sok helyen nagyon jól teljesítik az előnyomozásokat. Egyébiránt, amint már említettem, az egyenlőtlenség megszüntetésére a szükséges intézkedéseket már­is megtettem és jövőre is éber figyelemmel fogom kísérni az egész kérdést, úgy, a­mint egyáltalában az egész bűn­vádi perrendtartásnak gyakorlati alkalmazása, természetes, hogy folytonos figyelemmel kísérés és gondoskodás tárgyát kell, hogy képezze, hogy a központból is, a­mennyire ez a törvény kor­látai közt lehetséges, kellően irányíttassék a gya­korlat. Miután már a számoknál vagyok, szabad legyen megemlítenem, hogy a büntető perrend­tartás életbeléptetése általában nem gyakorolt az ügymenetre kedvezőtlen befolyást, mert a restanc­iák száma ebben az évben is csökkent. A járásbíróságokhoz az összes ügyek szerint 1899- ben 2,800.000, 1900-ban 2,820.000 ügy folyt be, tehát valami emelkedés mutatkozik; a hátralék volt 1899-ből 425.000, míg ellenben 1900- ban csak 355.000, tehát a javulás mintegy 75.000. Bíróságaink, valamint ügyészségeink, úgy­szintén a közigazgatási hatóságok is minden­esetre elismerést érdemelnek azért, hogy a büntető perrendtartás terén és a bíróságok egyéb működésében is kellő sikert vagyunk képesek felmutatni. Közel fekszik, midőn a bíróságok tevékeny­ségéről van szó, hogy a bíróságok anyagi hely­zetének javulásáról tegyek néhány szó említést. (Halljuk! Halljuk!) Átalában a bírák anyagi helyzetének anyagi javítása csak az átalános fizetésrendezés alkal­mával történhetik meg, mert, habár én nagyon óhajtanék egy oly törvényjavaslatot benyújtani, a­mely a bírák anyagi helyzetét tetemesen ja­vítaná, még­sem zárkózhatom el az elől, hogy az államnak egyéb hivatalnokai is vannak, a­kikkel szemben igazságtalanság, méltánytalanság volna csak egy irányban eszközölni a javítást. (Felkiáltások a szélső­baloldalon: Közös ügyek! Katonaság ! Kvóta! Az a baj!) A­mit a költségvetés keretében meg­tehettem, azt eddig is megtettem a bírák anyagi helyzetének javítására és meg szándé­kozom tenni továbbra is, így nevezetesen a törvényhozás által szükség esetére rendelkezé­semre bocsátott állásokból csak a nagyobba­kat töltöttem be, a törvényszéki bírói és járás­­bírói állásokat, ellenben az albírói állásokat hagytam szükség eseteiben üresen, így történ­hetett az, hogy körülbelül 28 albírót helyi elő­léptetésben is részesíthettem. Az idei költségvetésbe ismét hat ügyészi állást vettem fel a budapesti ügyészségnél, mi­vel kívánatos, hogy az ügyészek, a­kikre most igen fontos teendők vannak ruházva, lehetőleg állandósíttassanak. Többet tehettem és szándékozom tenni a költségvetés keretében a kezelőszemélyzet érde­kében. (Élek helyeslés.) Így pl. már az idei költségvetésbe húsz új telekkönyvezetői állást vettem föl, a­melyek segédtelekkönyvvezetői állások átrendszeresítéséből keletkeznek. Ezeket, valamint tíz új telekkönyvvezetői állást, a­kikre szükségem van a telekkönyvi hatósággal való felruházások, valamint a betétszerkesztésnél sza­porítás czéljaiból, ezeket is a legmagasabb fize­tési osztályba, t. i. a IX. fizetési osztályba so­roztam. E szerint tehát itt, a telekkönyvveze­tőknél, az előléptetési viszonyok mindenesetre kedvezőbbekké váltak. Most már 398 telek­könyvvezető áll szemben 347 segédtelekkönyv­­vezetővel. Igen prekárius az írnokok állása. 2300 írnok van az első folyamodású bíróságoknál a költségvetésbe felvéve. Ezekkel szemben áll 134 irodatiszt. Az előléptetés tehát igen gyarló. Ezen óhajtok segíteni, még­pedig a­nélkül, hogy több követeléssel lépnék fel. Segíteni óhajtok mindenek előtt az által, hogy a bijnokok lét­számában — nem fizetésében, díjában, de lét­számában — igyekszem megtakarításokat elérni az­által, hogy az írógépeket erősebben haszná­lom. Remélem, hogy ezen az alapon, valamint a kellő ellenőrzés által már a jövő évi költségve­tésben az írnokok tetemesebb számát az iroda­tiszti létszámba fogom áthelyezhetni, (Helyeslés.) a­mi igen sok embernek a sorsán fog javítani. (Helyeslés.) Szükségem van erre különben nem tisztán humanitárius szempontból, hanem azért is, hogy a szóbeli perrendtartás életbeléptetését előkészítsem, mert okvetlenül szükségünk van olyan kezelőkre, a­kik a bírói hivatás igazi fel­adatainak gyorsabb ellátásához hozzájárulhat­nak, a­kik a bírót a kezelési teendőktől lehető­leg megkímélik. (Helyeslés.) erre pedig úgy le­het számítani, ha a kezelők sorsa javíttatik, ha oly egyének is vállalkoznak erre, a­kik némileg magasabb igényeket támaszthatnak az anyagiak terén. (Helyeslés.) Felhozta Fassie Tódor­t. képviselőtársam az előléptetési viszonyokat s azt mondotta, hogy ezek tisztán csak statisztika alapján történnek. Hát, bocsánatot kérek, a dolog természete hozza magával, hogy statisztikai kimutatásokat kell követelni, mert hiszen valami módon csak ellenőrizni kell a bíróságok működését. Miután ezen pontnál vagyok, meg kell említenem, hogy elmentem e tekintetben az egyszerűsítésnek leg­végső határáig, (Halljuk! Halljuk!) tudniillik az első bíróságoknál vezetett statisztikai kimutatá­sok számát redukáltam húszról kettőre. Egy vezettetik most a járásbíróságnál és egy a törvényszéknél, holott eddig a törvényszék­nél tizenhat kimutatás készíttetett. Ezenkívül természetesen az első bíróságok, mint telek­könyvi hatóságok külön kimutatásokat adnak a folyamatban levő betéti, vagy helyesbítési ügyek­ről. Ezek azonban nem számítanak az általános kimutatásokhoz. Az általános kimutatásokban ter­mészetesen benne van az is, hogy minden bíró mennyit dolgozott és pedig nemcsak ügyszám szerint, hanem benne van az is, hogy minő ügyeket végez, mit dolgozik, nevezetesen, hogy mennyi ítéletet csinált. Hogy a kinevezéseknél és előléptetéseknél ez figyelembe vétetik, az ter­mészetes, de nem tisztán ez szolgál alapul a kinevezésre, illetőleg előléptetésre. Ott van a minősítés, a­melyet első­sorban a közvetlen hi­vatalfőnök tesz, a­melyet ezután a tábla elnöke szuperrevideál és pedig közvetlen tapasztalat alapján egyrészt az által, hogy az illető bírónak aktáit megnézi,­ másrészt, hogy a feljebbvitelnél jegyzék vezettetik arról, hogy mely bírák hatá­rozatai változtattak meg, hagyattak helyben és milyenek ezek a határozatok. A­hol fontosabb állá­sokról van szó, ott azt is megteszem, hogy az illető bírónak aktáit felhozatom és magam átnézem. (Élénk helyeslés.) Hogy imitt-amott panaszok vannak az előléptetés miatt és hogy némelyik magát mellőzöttnek, félreismertnek érzi, arról nem tehetek, az mindig elő fog fordulni. Sőt azt is megengedem, hogy imitt-amott rajtam is múlik, de a­mi lehetséges, azt megteszem. (He­lyeslés: Felkiáltások a jobboldalon : Emberi dolog!) Ezek után legyen szabad áttérnem azokra a kifogásokra, a­melyek a büntető törvény életbeléptetése alkalmából Visontai Soma t. képviselőtársam által tétettek, így ő kifogásolja először is azt, hogy a halálbüntetés végrehaj­tásáról szóló rendelet inhumánus, a­mennyiben csak 24 óra múlva hajtatik végre a halálbünte­tés és a­mennyiben a halálbüntetés végrehajtása alkalmával, közvetlenül a­ végrehajtás előtt az illetőnek a halálra ítélő határozat harmadszor is kihirdettetik. Az nincs ugyan a rendelet­ben kimondva, hogy 24 órának kell közbe­esni, hanem csak az, hogy a kihirdetést követő napon kell a halálbüntetést végrehaj­tani. Ez pedig törvényen alapszik; ezen én nem változtathatok. Azt mondja a törvény, hogy a halálbüntetés a kihirdetést követő nap reg­gelén hajtandó végre. Ennek tökéletesen meg­felel a rendelet. Mindig is így volt ez. Hogy pedig a kihirdetés előtt a halálbüntetést ki­mondó ítéletnek — csak a rendelkező része — röviden felolvastatik, ez a dolog természetében van. Nem­ lehet azt a halálbüntetést minden formalitás nélkül végrehajtani, annak mégis bizonyos hatósági jelleggell kell bírnia, a­mint ezt az ősi szokás is megállapította,­ (Úgy van­ jobbfelől.) a­mint ez ősi szokás sze­rint mindig úgy volt, nem lehet mellőzni a har­madszori kihirdetést. Visontai Soma t. képvi­selő úr továbbá kifogásolja azt, hogy a bünte­tések végrehajtása tárgyában nem bocsátott ki rendeletet. Megjegyzem, hogy a törvény nem hagyja meg nekem azt, hogy a büntetések végre­hajtása tárgyában okvetlenül rendeletet bocsás­sak ki; csak annyit mond, hogy a büntetések foganatosításának részleteiről rendelet intéz­kedik ; ilyen rendelet van és a­mi szüksé­ges volt az új büntető perrendtartás által életbe léptetett változtatások folytán, arról eb­ben a rendeletben intézkedtem. De nem is tartottam volna helyesnek, hogy most, a­mi­dőn a bíróságok és az ügyészségek az új tör­vény tanulásával, a rendeletek tanulmányozásá­val vannak elfoglalva, a­melyeket ugyan a lehető legrövidebbre szabtam, de a­melyek mégis elég nagy terjedelmet öltöttek, hogy akkor még feleslegül a büntetések végrehajtására vonatkozó rendeletek módosításával zavarjam őket. Any­­nyival kevésbé tehettem ezt, mert hiszen a bün­tető törvény novellája is kilátásba van helyezve és akkor azt hiszem, hogy büntetési rend­szerünkön valamit mégis fogunk változtatni. Azt hiszem tehát, hogy nem volna czélszerű most egy szerves rendeletet kibocsátani, a­melyre tulajdonképpen szükség nincs és aztán egy-két év múlva másik rendeletet kibocsátani és úgy vélem, teljesen helyesen cselekedtem, hogy ezen rendeletet nem bocsátottam ki. (Helyeslés a jobb- és baloldalon.) Visontai Soma képviselő úrnak továbbá több határozati javaslata van, a­melyeknek egyike szintén a büntető perrendtartásra vonat­kozik. Az egyik t. i. arról szól, hogy az 1897: XXXIV. tvcz. 16. §-ának hatályon kívül való helyezése végett törvényjavaslat benyújtására utasíttassam. Erre nézve azt a kérelmet inté­zem a t. Házhoz, hogy méltóztassék ezt a ha­tározati javaslatot mellőzni; én ezt ma még a büntető perrendtartás egy évi fennállása után idő előttinek tartom. Szükséges, hogy, midőn a törvényhozásnak akaratát módosítani akarjuk, legalább kellő számú gyakorlati eset áll­jon előttünk, a­melyek ezen módosítást szük­ségessé teszik; ilyen adatokkal pedig ez idő szerint még nem rendelkezünk. És hogy a határozati javaslatokkal mind­járt végezzek, arra kell a tisztelt Házat kér­nem, hogy a többi határozati javaslatot is mel­lőzni méltóztassék. Mindenek­előtt mellőzni kérem azt a határozati javaslatot, a­mely arra kíván engem utasítani, hogy oly törvényjavas­latot terjeszszek sürgősen a tisztelt Ház elé (Olvassa),­­amely a kihágások feletti bíráskodást a közigazgatási hatóságoktól, különösen a mi­niszterektől, mint legfelsőbb fokban ítélő poli­tikai hatóságoktól elvonja és vagy külön e czélra alkotott, vagy a létező igazságügyi szer­vezetbe való utalással független bíróságokra bízza«. Ez a határozati javaslat mindenesetre nincs a helyes czímre intézve. Visontai Soma: A minisztériumhoz! Plósz Sándor igazságügyminiszter: Akkor sem tartozik szorosan véve hozzám .. . Széll Kálmán miniszterelnök: Én pedig szívesen szabadulnék tőle, ha foglalkozom is vele. Plósz Sándor igazságügyminiszter: Ezen törvények javaslatait, a­melyek a miniszterek hatáskörét, közigazgatási kihágásokban szabá­lyozzák, nem én nyújtottam be és e törvényeket nem nekem kell végrehajtanom. Hiszen ezek az illető közigazgatási hatóságokra ruháznak bizo­nyos teendőket és éppen kiveszik azokat az igazságszolgáltatás kezéből. Egyébiránt kérem ezt a határozati javaslatot is mellőzni, mert biztos tudomásom van róla (Mozgás: Zaj Halljuk! Halljuk!), hogy a belügyminiszter úr is foglal­kozik ezzel a kérdéssel, hogy itt a legfel­sőbb fokban a kihágási ügyek hogyan intéztes­­senek el . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Egyike a legkellemetlenebb dolgaimnak. (Derültség.) Plósz Sándor igazságügyminiszter: A t. képviselő úr továbbá utasítani kíván engem arra, hogy a letartóztatási intézetekben áldott állapot­ban levő nőszemélyek várandóságuk utolsó idejére, nevezetesen a szülés idejére, alkalmas betegápoló­intézetekben helyeztessenek el vagy addig szaba­don bocsáttassanak és illetőleg, hogy megfelelő rendelkezéseket tegyek arra nézve, hogy az anya­könyvbe az, hogy az illető fegyházban született, be ne jöjjön. Rám ebből a kérdésből csak annyi tartozik, hogy én megállapíthatom azt, hogy a fegyház és általában a letartóztatási intézet igazgatója minő bejelentést tartozik tenni. Hogy azonban mi jöjjön az anyakönyvbe, az már nem hozzám tartozik. Az anyakönyvi törvénynek ezt

Next