Magyar Nemzet, 1901. április (20. évfolyam, 90-113. szám)

1901-04-01 / 90. szám

A MAGYAR NEMZET. 1901. április 2. szervezete megbír minden jogos kifogást és őszinte bírálatot, de nem bir el egy dolgot: nem bírja el a párt belső életére vonatkozó ügyeknek a külvilág elé való vitelét. Széll Kálmán pártvezérsége a feltétlen bizalom csillagjegyében áll. Nála senki nem respektálja jobban az egyéni vélemény szabadságát. Nála senki sem türelmesebb és előzékenyebb a párttagok nézeteinek meghallgatásában. Bizonyos patriarchális melegséget és közvetlenséget honosított meg a szabad­­elvű párt kebelében a Széll Kálmán vonzó egyénisége s a közbizalom érzése, a­mely alakját körülövezi. Most is, alig hogy hazatért, magától eloszlott minden nehézség, minden keserű­ség, minden kétely. S éppen ez okból min­denki meg fogja szívlelni a nagy szabadelvű táborban a szerencsésen elintézett eset azon üdvös tanulságát, hogy a párt belső ügyei maradjanak meg a maguk jogosult köré­ben, ne kívánkozzanak ki a szabadelvű klub helyiségeiből. Egyedül ott a helyük. Sehol másutt. Budapest, április 1. = Választási mozgalmak. Kalocsáról táviratoz­tak . A dunapataji választó­kerület szabadelvű­­pártja ma itt megalakult. Képviselőjelöltül egyhan­gúlag Földváry Mihályt kiáltották ki s egyúttal Széll Kálmán miniszterelnökhöz üdvözlő táviratot intéztek. A szabadelvű párt értekezlete­ közepett végighaladt a termen s tanácskozásra vonult vissza Darányi, Wlassics és Hegedűs miniszterekkel. Félórai tanácskozás után közölte Széll Kálmán a várakozó képviselőkkel, hogy az inc­idens végleges elintézése czéljából a liberális párt vasárnap este értekezletet fog tartani. Az értekezletet tegnap este fél nyolc­ óra­kor tartották meg rendkívül nagy érdeklődés mellett, Podmaniczk­y Frigyes báró elnökletével. A klub tanácskozása nyugodtan, méltóság­­teljesen folyt le; meglátszott, hogy immár nincs hiány a rendező, intéző ,kézben, mely az egészet irányítja és vezeti. Mindössze három nyilatkozat hangzott el. Bessenyei Ferencz őszinte és egy­szerű szavakban beismerte, hogy rosszul meg­választott időben, könnyelműen élezelt s fér­fiasan, egyenesen bocsánatot kért a minisztertől és pártjától.­­ " — Miután meggyőződtem róla, hogy Bes­senyei képviselő úrtól minden gyanúsító inten­­czió távol állt, erős megrovó szavaim ő reá nézve elveszítették súlyukat ! Ez volt Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter válasza, a­mivel az egész ügy végle­gesen és megnyugtatóan el volt intézve. Az inc­idens tanulságait Széll Kálmán kor­mányelnök vonta le. A kormány és annak el­nöke tartalék nélkül való bizalommal van pártja irányában; tények bizonyítják, hogy minden észrevételt kellő tisztelettel fogad és semminemű kérdés elől ki nem tér. — Joggal kérem tehát e párt tagjait, — végezte a miniszterelnök — hogy minden észre­vételüket, minden kérésüket, minden kifogásukat, bármit is illessen, őszintén tárjanak fel előttem. Beszéljünk meg mindent itt és csakis itt és se­hol másutt! Általános helyeslés honorálta ezeket a fej­tegetéseket, melyek találó igazságát az egész párt belátta. Több szó a konferenczián nem esett, de a klub tagjai még hosszú ideig társalogtak az immár befejezett inczidensről és az azzal össze­függő dolgokról. Az értekezlet lefolyása a következő volt: Az országgyűlési szabadelvű párt tegnap esti értekezletét Podmaniczky Frigyes báró elnök meg­nyitván, átadta a szót Bessenyei Ferencz képviselőnek, a­ki elő­adván, hogy mihelyt a Ház csütörtöki ülésében történtekről értesült,­­azonnal Budapestre jött, hogy az Adria-részvényekről Rakovszky István előtt említést tett volt, a napirend előtt felszólaljon s megkérdezze, várjon Rakovszky István ő reá tett-e czélzást. És pedig annyival inkább meg kellett ezt tennie, mert ő Rakovszky előtt a rész­vényekről e hó 22-én tett említést, holott ő e hó 29-én azt mondja, hogy a miniszter már tizen-Képzelhető, hogy mily hatást gyakorol mindez arra, a­ki most lát ilyet először. Napok múltak már s a kábító kép még mindig itt karikázik a szemem előtt. Vagy nyolcz pierot haladt el mellet­tem könnyed mozgással, mint a hiúz A másik pillanatban már megrohantak e­gy emeletes, tetőzettel biró automobil-omnibuszt és mialatt az prüszkölve, dübörögve rohant to­vább, mint a macskák kúsztak fel egymásután a lépcsők vas korlátain és csakhamar ott buk­­fenczeztek kaczagva a tetőzeten. A boulevardok fái telve szerpentinnel, mintha lombjaik lettek volna, kék, sárga, smaragd, pirosszinű hosszú levelekkel, aminek valamikor tündérszép Ilona kertfái lehettek. A sokszínű konfettit fel­kapta a szél a levegőbe, ott röpködtek millió számra, mialatt ismét és folyton végig zizegett közöttük a kígyótestű tarka szerpentin. Kézzel összefogózva, nők és férfiak köröket alakítottak, minduntalan bekanyarítottak egy csomó embert, körültánczolták őket és tánczolni kellett a kör­ben lévőknek is, lett légyen az leány, öreg asz­­szony, marczona munkás, avagy rendőr. Hát még az operabál. Az óriási helyiség egy te­remmé átalakítva, a háttérben villanyfényben égő Niagara-zuhataggal. A parketten beduinok, napóleonok, pierotok, tündérek, márkik, herczegek, virágárus leánykák és diadémes királynék, a fehér öltözetű, óriás Napoleon-kalapos zenészek játéka mellett keringőzve. A páholyokban nők, igazi telivér párisi szépségek, mesésen gyönyörű toalettjeikben. Halászhorgokon holmi játékszere­ket lóbáltak le, vájjon ki kapja el az alant négy nappal azelőtt mondta neki, miért terjeszt róla ily híreket. Minthogy Rakovszky a magatar­tásával megakadályozta a Házban való nyilatko­zását, kötelessége, hogy azt, a­mit a Házban el akart mondani, itt mondja el. Igaz, hogy 22-én a Ház ülésének szünete alatt több képviselővel a Házban beszélgetvén, Rakovszky mellettük ment el, mire ő tréfásan, inkább csak a szállongó hírek stigmatizálásául, fenhangon odaszólt, hogy azt is beszélik, hogy a részvények egyharmada Hegedűs miniszternél volna, mire Rakovszky szó nélkül helyére sietett, hogy beszédét megtartsa. Nem suttyomban, de fenhangon mondta szóló, nem is feltételezhette, hogy ily képzelhetlen valótlanságot valaki komolyan vegyen. Megengedi, hogy Rakovszky komolyan vette és ezt sajnálja. Rakovszky közvet­lenül azután tartott beszédében nem is tett erre semmiféle czélzást, a­miből szóló azt következ­tette, hogy ő is életnek vette az egészet. Legna­gyobb sajnálatára azonban rágalom alakjában lett ez napok múlva a Házban felvetve. Őszinte fájdalommal és mély sajnálattal ismeri be szóló, hogy nagy hibát követett el, hogy a­mit mondott, az rosszul megválasztott időben és helyen használt. Ízléstelen és könnyelmű élet volt, a­melynek meg­tételénél teljesen távol állott tőle a miniszternek általa mindenkor mélyen tisztelt és nagyrabecsült személye ellen irányuló szándék, valamint annak a lehetőségnek a feltételezése is, hogy valaki ily abszurd életet komolyan vehessen. Mélyen saj­nálja, hogy ezzel a pártot is kellemetlen helyzetbe sodorta s saját becsülete érdekében is kötelességé­nek tekinti, hogy ezért úgy a párttól, mint a mi­nisztertől bocsánatot kérjen. (Helyeslés.) Hegedűs Sándor miniszter: Miután Bes­­senyey képviselő eljárását jellemezte é s inten­­cziója ártatlanságára nézve bizonyságot adott, kötelességének tartja kijelenteni, hogy erős, meg­rovó szavai e reá vonatkozólag elveszítették súlyukat, mert szóló meggyőződött arról, hogy­ távol állott tőle minden gyanúsító intenczió. Ezzel el volna intézve ez a dolog. Engedjék azonban meg, hogy még egy pár szót szóljon. Szereti, hogy eljárását objektivitással ítélik meg, kéri ezt különösen ettől a párttól, a­melyben felnőtt és annyit munkálkodott, a­mely annyi­­kitüntetésben részesítette. Sajnálja, hogy ez ügyet, Rakovszky képviselő jóakaratúlag tett, magánközleménye alapján, a Házban felemlítette. Igen könnyen felfoghatják a helyzetét, ha abba beleképzelik magukat. Vegyék tekintetbe az Adria-szerződés ellen a lapokban és a Házban használt erős kifejezéseket. Pozitív és komoly alakban oly vád jutott Rakovszky utján szóló­nak tudomására, a­melynek gazdája nem akadt. Ezzel a tudattal kellett hallania a különböző vádakat és gyanúsításokat. Min­.Az a kínos és a szenvedelmeket felkorbá­csoló inczidens, a­mely a képviselőház tárgyalá­sának méltóságteljes nyugodalmát rövid időre megzavarta, végleges és teljesen megnyugtató befejezést nyert a szabadelvű párt tegnapi kon­­ferencziáján. Szett Kálmán miniszterelnök elintézvén azo­kat a fontos ügyeket, melyek öt napon át az osztrák fővárosban tartották, már szom­baton este hazaérkezett s haladéktalanul a libe­rális klubba hajtatott, a­hol megérkezése álta­lános örömet és megelégedést keltett az óriási számban jelenlevő képviselők körében. A­mint a kormányelnök alakja a nagy tanácskozóterem ajtajában megjelent, dörgő éljenzés hangzott fel, mely perc­ekig nem csillapodott. Mindenki a kormányelnökhöz sietett, csakhamar sűrű fal képződött körülötte. Majd fesztelen társalgás­zás és a hangzavar kaotikus zúgása s itt-ott frenetikusan felharsogó lárma, kacsagás, trombi­tálás, fütyülés, kotkodácsolás, a fátyolok röp­ködése, tánczoló hullámfoltok moraja, a bőrébe nem férő szilaj kedvnek minden elképzelhető nyilvánulása és kitörése, a bonvivánság oly tipikus kifejezői, a­milyeneket mi, magyar em­berek nem tudnánk produkálni, ha még egyszer oly nagy nemzet volnánk is. Semmi szín alatt nem tudnánk ennyire levetkőzni az embert és felölteni a fékevesztett, határtalan mulatási vá­gyat. Ez a franczia élvnek élés, élvnek élni akarás és tudás; élvezetre termettség se magyar­ban, se németben, de, azt hiszem, a világ egy nemzetében sincs meg. Ez adja meg Párisnak az ő páratlanságát s sehol másutt fel nem talál­ható színezetét és azt a vonzerőt, mely az él­vezni akarókat és vágyókat, a világ mind a négy tájékáról ezek közé a forrongó kéjtől lihegő falak közé vonzza. Beleszédül az ember ebbe a fénybe, ebbe az árba, a forró lehellet ezen le­vegőjébe. Kaczagó, örömmámoros, örömittas nép ez itt, a­milyenről nem volt fogalmam soha. Olyan kicsapongó, dévajkodó kedv, a­milyent Ős-Buda­­várában láttam a színpadokon, de még soha nem láttam színpadokká válni boulevardokat és a mulatás vad fergetegébe kitörő milliókat. Urak, ,munkások, mindenféle arczok, mindenféle nők és fejek, kiabálva, kaczagva és dulakodva, a­ki­ken látni, hogy nem erőlködnek, de mulatnak, átérzik, átörülik ezt a karnevált vagyis a Mi­­carémet, a­melyből a búbánat, szomorúság, ked­vetlenség, mint elriasztott hollócsapat menekült állók közül. Nem volnék magyar ember, ha erre azt nem felelném, ki,­­ hát én? Egy gyönyörű fekete teremtés horogjáról egymásután csíptem el két babát, egy pillangót, egy labdát és egy ibolyacsokrot, pedig volt pályázó , reá más is, nem egy. És nem volnék magyar ember, ha nem mondanám, hogy mindannyiszor, mikor a szép hölgy az üres horgot mosolyogva, pirulva vissza­húzta, úgy éreztem, mintha a szívem volna rá­akasztva. Ilyen ez a Páris! Ilyen ez a franczia. Váj­jon tudnánk mi ilyenek lenni? Tudnánk mi így mulatni, magyarok? Át tudnánk így adni a mulatságnak egész lényünket, el tudnánk úgy merülni benne, hogy ne lásson ki az emberből semmi? Én nem bírok magamnak elképzelni ilyen mulatságot otthon. »Jó bor mellett, czi­­gány mellett,,szép menyecske mint ölelget«, — ez a mienk. És hátha többet is ér ennél? Sze­retem a németben a Michelt, a francziában a chevaliert, de a magyarban legjobban szeretem az embert. A­mi a mulatozást illeti, maradjunk meg a magunké mellett. Ahhoz, hogy a francziák mulatságát kibírjuk, nagyobb ügyesség, mozgé­konyság és praktikusság kellene, mint a­mit­ en­nél mi rendelkezünk. Nagyon hamar elcsúsznánk mi azokon a parketteken és nemcsak a ruhánk indulna festésnek, hanem az erkölcsünk is. Az a mozgékonyság, fürgeség, ügyesség és úgyneve­zett életrevalóság, a­mi a francziát jelképezi, a németben nincsen meg, azaz ez idő szerint még a németben is jóval több van, mint bennünk.

Next