Magyar Nemzet, 1901. április (20. évfolyam, 90-113. szám)
1901-04-01 / 90. szám
A MAGYAR NEMZET. 1901. április 2. szervezete megbír minden jogos kifogást és őszinte bírálatot, de nem bir el egy dolgot: nem bírja el a párt belső életére vonatkozó ügyeknek a külvilág elé való vitelét. Széll Kálmán pártvezérsége a feltétlen bizalom csillagjegyében áll. Nála senki nem respektálja jobban az egyéni vélemény szabadságát. Nála senki sem türelmesebb és előzékenyebb a párttagok nézeteinek meghallgatásában. Bizonyos patriarchális melegséget és közvetlenséget honosított meg a szabadelvű párt kebelében a Széll Kálmán vonzó egyénisége s a közbizalom érzése, amely alakját körülövezi. Most is, alig hogy hazatért, magától eloszlott minden nehézség, minden keserűség, minden kétely. S éppen ez okból mindenki meg fogja szívlelni a nagy szabadelvű táborban a szerencsésen elintézett eset azon üdvös tanulságát, hogy a párt belső ügyei maradjanak meg a maguk jogosult körében, ne kívánkozzanak ki a szabadelvű klub helyiségeiből. Egyedül ott a helyük. Sehol másutt. Budapest, április 1. = Választási mozgalmak. Kalocsáról táviratoztak . A dunapataji választókerület szabadelvűpártja ma itt megalakult. Képviselőjelöltül egyhangúlag Földváry Mihályt kiáltották ki s egyúttal Széll Kálmán miniszterelnökhöz üdvözlő táviratot intéztek. A szabadelvű párt értekezlete közepett végighaladt a termen s tanácskozásra vonult vissza Darányi, Wlassics és Hegedűs miniszterekkel. Félórai tanácskozás után közölte Széll Kálmán a várakozó képviselőkkel, hogy az incidens végleges elintézése czéljából a liberális párt vasárnap este értekezletet fog tartani. Az értekezletet tegnap este fél nyolc órakor tartották meg rendkívül nagy érdeklődés mellett, Podmaniczky Frigyes báró elnökletével. A klub tanácskozása nyugodtan, méltóságteljesen folyt le; meglátszott, hogy immár nincs hiány a rendező, intéző ,kézben, mely az egészet irányítja és vezeti. Mindössze három nyilatkozat hangzott el. Bessenyei Ferencz őszinte és egyszerű szavakban beismerte, hogy rosszul megválasztott időben, könnyelműen élezelt s férfiasan, egyenesen bocsánatot kért a minisztertől és pártjától. " — Miután meggyőződtem róla, hogy Bessenyei képviselő úrtól minden gyanúsító intenczió távol állt, erős megrovó szavaim ő reá nézve elveszítették súlyukat ! Ez volt Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter válasza, amivel az egész ügy véglegesen és megnyugtatóan el volt intézve. Az incidens tanulságait Széll Kálmán kormányelnök vonta le. A kormány és annak elnöke tartalék nélkül való bizalommal van pártja irányában; tények bizonyítják, hogy minden észrevételt kellő tisztelettel fogad és semminemű kérdés elől ki nem tér. — Joggal kérem tehát e párt tagjait, — végezte a miniszterelnök — hogy minden észrevételüket, minden kérésüket, minden kifogásukat, bármit is illessen, őszintén tárjanak fel előttem. Beszéljünk meg mindent itt és csakis itt és sehol másutt! Általános helyeslés honorálta ezeket a fejtegetéseket, melyek találó igazságát az egész párt belátta. Több szó a konferenczián nem esett, de a klub tagjai még hosszú ideig társalogtak az immár befejezett inczidensről és az azzal összefüggő dolgokról. Az értekezlet lefolyása a következő volt: Az országgyűlési szabadelvű párt tegnap esti értekezletét Podmaniczky Frigyes báró elnök megnyitván, átadta a szót Bessenyei Ferencz képviselőnek, aki előadván, hogy mihelyt a Ház csütörtöki ülésében történtekről értesült,azonnal Budapestre jött, hogy az Adria-részvényekről Rakovszky István előtt említést tett volt, a napirend előtt felszólaljon s megkérdezze, várjon Rakovszky István ő reá tett-e czélzást. És pedig annyival inkább meg kellett ezt tennie, mert ő Rakovszky előtt a részvényekről e hó 22-én tett említést, holott ő e hó 29-én azt mondja, hogy a miniszter már tizen-Képzelhető, hogy mily hatást gyakorol mindez arra, aki most lát ilyet először. Napok múltak már s a kábító kép még mindig itt karikázik a szemem előtt. Vagy nyolcz pierot haladt el mellettem könnyed mozgással, mint a hiúz A másik pillanatban már megrohantak egy emeletes, tetőzettel biró automobil-omnibuszt és mialatt az prüszkölve, dübörögve rohant tovább, mint a macskák kúsztak fel egymásután a lépcsők vas korlátain és csakhamar ott bukfenczeztek kaczagva a tetőzeten. A boulevardok fái telve szerpentinnel, mintha lombjaik lettek volna, kék, sárga, smaragd, pirosszinű hosszú levelekkel, aminek valamikor tündérszép Ilona kertfái lehettek. A sokszínű konfettit felkapta a szél a levegőbe, ott röpködtek millió számra, mialatt ismét és folyton végig zizegett közöttük a kígyótestű tarka szerpentin. Kézzel összefogózva, nők és férfiak köröket alakítottak, minduntalan bekanyarítottak egy csomó embert, körültánczolták őket és tánczolni kellett a körben lévőknek is, lett légyen az leány, öreg aszszony, marczona munkás, avagy rendőr. Hát még az operabál. Az óriási helyiség egy teremmé átalakítva, a háttérben villanyfényben égő Niagara-zuhataggal. A parketten beduinok, napóleonok, pierotok, tündérek, márkik, herczegek, virágárus leánykák és diadémes királynék, a fehér öltözetű, óriás Napoleon-kalapos zenészek játéka mellett keringőzve. A páholyokban nők, igazi telivér párisi szépségek, mesésen gyönyörű toalettjeikben. Halászhorgokon holmi játékszereket lóbáltak le, vájjon ki kapja el az alant négy nappal azelőtt mondta neki, miért terjeszt róla ily híreket. Minthogy Rakovszky a magatartásával megakadályozta a Házban való nyilatkozását, kötelessége, hogy azt, amit a Házban el akart mondani, itt mondja el. Igaz, hogy 22-én a Ház ülésének szünete alatt több képviselővel a Házban beszélgetvén, Rakovszky mellettük ment el, mire ő tréfásan, inkább csak a szállongó hírek stigmatizálásául, fenhangon odaszólt, hogy azt is beszélik, hogy a részvények egyharmada Hegedűs miniszternél volna, mire Rakovszky szó nélkül helyére sietett, hogy beszédét megtartsa. Nem suttyomban, de fenhangon mondta szóló, nem is feltételezhette, hogy ily képzelhetlen valótlanságot valaki komolyan vegyen. Megengedi, hogy Rakovszky komolyan vette és ezt sajnálja. Rakovszky közvetlenül azután tartott beszédében nem is tett erre semmiféle czélzást, amiből szóló azt következtette, hogy ő is életnek vette az egészet. Legnagyobb sajnálatára azonban rágalom alakjában lett ez napok múlva a Házban felvetve. Őszinte fájdalommal és mély sajnálattal ismeri be szóló, hogy nagy hibát követett el, hogy amit mondott, az rosszul megválasztott időben és helyen használt. Ízléstelen és könnyelmű élet volt, amelynek megtételénél teljesen távol állott tőle a miniszternek általa mindenkor mélyen tisztelt és nagyrabecsült személye ellen irányuló szándék, valamint annak a lehetőségnek a feltételezése is, hogy valaki ily abszurd életet komolyan vehessen. Mélyen sajnálja, hogy ezzel a pártot is kellemetlen helyzetbe sodorta s saját becsülete érdekében is kötelességének tekinti, hogy ezért úgy a párttól, mint a minisztertől bocsánatot kérjen. (Helyeslés.) Hegedűs Sándor miniszter: Miután Bessenyey képviselő eljárását jellemezte é s intencziója ártatlanságára nézve bizonyságot adott, kötelességének tartja kijelenteni, hogy erős, megrovó szavai e reá vonatkozólag elveszítették súlyukat, mert szóló meggyőződött arról, hogy távol állott tőle minden gyanúsító intenczió. Ezzel el volna intézve ez a dolog. Engedjék azonban meg, hogy még egy pár szót szóljon. Szereti, hogy eljárását objektivitással ítélik meg, kéri ezt különösen ettől a párttól, amelyben felnőtt és annyit munkálkodott, amely annyikitüntetésben részesítette. Sajnálja, hogy ez ügyet, Rakovszky képviselő jóakaratúlag tett, magánközleménye alapján, a Házban felemlítette. Igen könnyen felfoghatják a helyzetét, ha abba beleképzelik magukat. Vegyék tekintetbe az Adria-szerződés ellen a lapokban és a Házban használt erős kifejezéseket. Pozitív és komoly alakban oly vád jutott Rakovszky utján szólónak tudomására, amelynek gazdája nem akadt. Ezzel a tudattal kellett hallania a különböző vádakat és gyanúsításokat. Min.Az a kínos és a szenvedelmeket felkorbácsoló inczidens, amely a képviselőház tárgyalásának méltóságteljes nyugodalmát rövid időre megzavarta, végleges és teljesen megnyugtató befejezést nyert a szabadelvű párt tegnapi konferencziáján. Szett Kálmán miniszterelnök elintézvén azokat a fontos ügyeket, melyek öt napon át az osztrák fővárosban tartották, már szombaton este hazaérkezett s haladéktalanul a liberális klubba hajtatott, ahol megérkezése általános örömet és megelégedést keltett az óriási számban jelenlevő képviselők körében. Amint a kormányelnök alakja a nagy tanácskozóterem ajtajában megjelent, dörgő éljenzés hangzott fel, mely percekig nem csillapodott. Mindenki a kormányelnökhöz sietett, csakhamar sűrű fal képződött körülötte. Majd fesztelen társalgászás és a hangzavar kaotikus zúgása s itt-ott frenetikusan felharsogó lárma, kacsagás, trombitálás, fütyülés, kotkodácsolás, a fátyolok röpködése, tánczoló hullámfoltok moraja, a bőrébe nem férő szilaj kedvnek minden elképzelhető nyilvánulása és kitörése, a bonvivánság oly tipikus kifejezői, amilyeneket mi, magyar emberek nem tudnánk produkálni, ha még egyszer oly nagy nemzet volnánk is. Semmi szín alatt nem tudnánk ennyire levetkőzni az embert és felölteni a fékevesztett, határtalan mulatási vágyat. Ez a franczia élvnek élés, élvnek élni akarás és tudás; élvezetre termettség se magyarban, se németben, de, azt hiszem, a világ egy nemzetében sincs meg. Ez adja meg Párisnak az ő páratlanságát s sehol másutt fel nem található színezetét és azt a vonzerőt, mely az élvezni akarókat és vágyókat, a világ mind a négy tájékáról ezek közé a forrongó kéjtől lihegő falak közé vonzza. Beleszédül az ember ebbe a fénybe, ebbe az árba, a forró lehellet ezen levegőjébe. Kaczagó, örömmámoros, örömittas nép ez itt, amilyenről nem volt fogalmam soha. Olyan kicsapongó, dévajkodó kedv, amilyent Ős-Budavárában láttam a színpadokon, de még soha nem láttam színpadokká válni boulevardokat és a mulatás vad fergetegébe kitörő milliókat. Urak, ,munkások, mindenféle arczok, mindenféle nők és fejek, kiabálva, kaczagva és dulakodva, akiken látni, hogy nem erőlködnek, de mulatnak, átérzik, átörülik ezt a karnevált vagyis a Micarémet, amelyből a búbánat, szomorúság, kedvetlenség, mint elriasztott hollócsapat menekült állók közül. Nem volnék magyar ember, ha erre azt nem felelném, ki, hát én? Egy gyönyörű fekete teremtés horogjáról egymásután csíptem el két babát, egy pillangót, egy labdát és egy ibolyacsokrot, pedig volt pályázó , reá más is, nem egy. És nem volnék magyar ember, ha nem mondanám, hogy mindannyiszor, mikor a szép hölgy az üres horgot mosolyogva, pirulva visszahúzta, úgy éreztem, mintha a szívem volna ráakasztva. Ilyen ez a Páris! Ilyen ez a franczia. Vájjon tudnánk mi ilyenek lenni? Tudnánk mi így mulatni, magyarok? Át tudnánk így adni a mulatságnak egész lényünket, el tudnánk úgy merülni benne, hogy ne lásson ki az emberből semmi? Én nem bírok magamnak elképzelni ilyen mulatságot otthon. »Jó bor mellett, czigány mellett,,szép menyecske mint ölelget«, — ez a mienk. És hátha többet is ér ennél? Szeretem a németben a Michelt, a francziában a chevaliert, de a magyarban legjobban szeretem az embert. Ami a mulatozást illeti, maradjunk meg a magunké mellett. Ahhoz, hogy a francziák mulatságát kibírjuk, nagyobb ügyesség, mozgékonyság és praktikusság kellene, mint amit ennél mi rendelkezünk. Nagyon hamar elcsúsznánk mi azokon a parketteken és nemcsak a ruhánk indulna festésnek, hanem az erkölcsünk is. Az a mozgékonyság, fürgeség, ügyesség és úgynevezett életrevalóság, ami a francziát jelképezi, a németben nincsen meg, azaz ez idő szerint még a németben is jóval több van, mint bennünk.