Magyar Nemzet, 1902. február (21. évfolyam, 28-51. szám)

1902-02-01 / 28. szám

. Itt van a czél, az irány, a­melyet a képvi­­selőház igen­­. elnöke megmutatott. Másképp eb­ben az országban nem is boldogulhat senki sem. (Igaz! Úgy van­ a jobboldalon.) A tisztelt passzi­­visták azt képzelik, hogy úgy fogjuk egymást megérteni, hogy ha egymással nem érintkezünk. (Tetszés jobbfelől.) Hiszen jöjjenek be a magyar közéletbe, mondják el sérelmeiket, panaszaikat és akkor vagy kapac­itálva lesznek, vagy pedig meg fogja érteni az ország azt, hogy mit akarnak. Ez a helyes út és mód, nem pedig hamu alatt tartani a tüzet és várni a kedvező alkalmat, m­íg a láng kitörhet. (Helyeslés a jobboldalon.) És most áttérek egy másik kérdésre, a dákó­­romanizmus kérdésére. A dákóromanizmusra nézve elő kell hogy vegyük a történetet. A történet lapjai mély tanúságot rejtenek magukban és meg­mutatják nekünk azon irányt, a­melyet a jövőben követnünk kell. Tanulmányozzuk hazánk történe­tét és nézzük meg Havasalföld és Moldva fejede­lemség történetét s azt fogjuk látni, ha szorgosan átkutatjuk ezen országok történetét, hogyha ezelőtt több mint ezer évvel a magyarság ide nem jön, itt hazát nem alapít és magát az északi és déli szlávok közé be nem ékek­, akkor a román népelem ma nem létezik a földön. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) A­mikor Magyarország erős és konszolidált volt, egész a mohácsi vészig, akkor Moldva és Havasalföld történetéből is azt látjuk, hogy a Duna völgyében levő feje­delemségek szintén konszolidáltak és erősek vol­tak és a mohácsi vész után, a­mikor Magyar­­ország a 150 éves török uralom alá került, nézzük meg Moldva és Havasalföld történetét, azt fogjuk látni, hogy a román népelem a Duna völgyében a végenyészet szélén áll. (Úgy van! Úgy van! jobbfelöl.) Azután, elég egy pillantást vetnünk a térképre, hogy láthassuk, hogy az északi és déli szlávok között nagy dákoromán állam soha meg nem alakulhat és ha megalakul, magát fenn nem tarthatja. (Úgy van! Úgy van­ a jobboldalon.) Látjuk azt is, hogy a magyarság, a magyar nem­zet mindig védő bástyáját képezte a dunavölgyi románságnak. Mindaddig, mint már az előbb ki­fejteni szerencsém volt, a­míg Magyarország erős, nem félhet az Alduna völgyében levő románság, hogy exisztencziája, létérdeke valaha veszélyez­tetve lesz. Most már ebből mi következik ? Az, hogy a magyar hazában lakó román fajnak nem lehet egyéb érdeke, csakis az, hogy Magyarországot erőssé és hatalmassá tegye, ezt parancsolja nekünk, eltekintve attól, hogy a magyar nemzetnek elvá­laszthatatlan tagja a román, faji érdekünk is. (Általános helyeslés.) Azáltal, hogy az ezen hazában lakó románság a magyar nemzetnek igaz és tántoríthatlan barátja és tagja, szolgálatot tesz a magyar hazának, szol­gálatot tesz dicsőségesen uralkodó királyunknak és házának, szolgálatot tesz az európai békének, de szolgálja vele egyúttal az Alduna völgyében levő románság exisztencziáját is. (Általános helyes­lés.) Azokkal a románokkal szemben, a­kik a hazának nagy érdekei ellen vétenek, a­kik arra törekednek, hogy ezt az országot szétdarabolják, azokkal szemben igazolt a legdrákóibb szigor is. (Élénk helyeslés és taps.) A haza nagyságát meg kell védeni. (Élénk tetszés.) Széll Kálmán miniszterelnök: Igaz, helyes! Pap József: De azokkal a románokkal szem­ben, a­kik ennek a nemzetnek hű fiai, a­kik a magyar nemzet elválaszthatatlan tagjainak érzik magukat, szűnjön meg minden bizalmatlanság. (Helyeslés a jobboldalon.) A bizalom és sze­retet összetartó, vonzóerővel bir. Én a bizal­mat és a szeretetet kérem a hazafias román intelligenczia számára. (Helyeslés a jobboldalon.) Ápoljuk azt a magyar-oláh típust, a­mely a ma­gyar nemzettel mindig együtt sirt, szenvedett s akkor le fognak omlani a félreértés bástyái. A költségvetést elfogadom. (Zajos helyeslés, éljenzés és taps jobbfelől. A szónokot számosan üdvözlik). Elnök az ülést felfüggeszti. Szünet után­­ Krassnay Ferencz: Magyarországnak nem lehet egyedüli érdeke, hogy létezzen, hanem oda kell állnia azon országok sorába, a­melyek közszabad­sággal bírnak. (Úgy van ! Úgy van­­ a szélsőbalon.) De arra is kell törekednie, hogy demokrata állam­­szervezetet szerezzen magának. A kis nemzetek feladata kultúrájukat növelni, mert ezek hadserege a kultúrában rejlik. A 35 éves rendszer azonban nem teljesítette e feladatát. Mert erejét lekötötte a nagyhatalmi hóbort s hagyta érvényesülni az egyéni akaratot. Deák Ferencz 67-ben bizalmatlan volt az osz­trák politika iránt s kereste a kibontakozás útját. 75-ben azonban szövetkeztek az udvari czopfos po­litikával s megtagadta Deák elveit. Parlamentünk vezetőinek nincs egyébre gondjuk, mint előterem­teni a véderőre s a külügyi költségekre szükséges pénzt. Bécsben három oszlopot emeltek: a kül­ügyit, a hadügyét s a vámszövetségét, s azt mond­ják, hogy: hozzatok magatoknak törvényt, a mennyi tetszik, de ne merjétek bántani a hármas oszlopot. S igy is tettek, befelé markírozták a szabadelvü­séget, kifelé pedig milliókat szavaztak meg a reak­­cziónak. A magyar parlament megszűnt az eszmék talajának lenni s ha fel is buzdul egy-egy ellenzéki szónokban az idealizmus hangja, fanyar mosoly rá a felelet. A társadalom pedig oda jutott, hogy nem foglalkoztatja egyébb, mint a felekezeti gyűlöl­ködés. De a liberalizmusnak mindent eltakaró köpönyege már kilyukadt. A fogyatkozásokat pedig foltozni kellett. Már hallottunk is jelszavakat: »Jog, törvény és igazság«, »Minden termelési ágat egy­forma mértékben segítjük«. De ezek csak jelszavak maradtak. (Helyeslés a szélsőbalon.) Állítsák helyre a 12 millió földmívest. Ne tekintsék azt csak ki­­hágási objektumnak. Akkor liberális és demokrata cselekedetet fognak teljesíteni. Szól ezután az antagonizmusról, a­mely az ipari és kereskedelmi és a mezőgazdasági körök között fennáll. S az eredménye az lesz e küzdelemnek, hogy politikai előnyökért teljesen tönkremegy a magyar közgazdaság. Czitál Enyedy Lukács egy czikkéből, a­mely szerint csak az önálló vámterület behozatalával lehet szanálni közgazdasági bajainkat. Sokan vannak a többségben, a­kik így gondolkoz­nak. De a politikai erkölcs azt kívánná, hogy ezek nyíltan is vallják magukat az önálló vámterület híveinek. Ha valamikor, úgy most kell minden törvényes agitác­ionális eszközt igénybe venni, hogy az öntudatba átvigyük a kereskedelem és ipar fejlődésének szükségességét. Horánszky 96-ban azt mondotta, hogy köz­­gazdasági bajaink fokozásához nem szükséges egyéb, mint egy rossz kiegyezés és a kvóta fel­emelése. Az utóbbi megtörtént, az előbbinek most vagyunk az utján. Horánszky mégis a többségen ül. Ez azt mutatja, hogy a szabad el­vűpárton nem elvekért lelkesednek, csak a hatalomért. Nem fo­gadja el a költségvetést. (Zajos helyeslés a szélső­balon.) Zselénszki Róbert gróf: A­midőn a budget általános tárgyalása alkalmával szót emelek, teszem ezt azért, mert küszöbén állunk az Ausztrával és a többi, kereskedelmileg ránk legfontosabb és mérvadóbb külföldi államokkal kötendő vám- és kereskedelmi szerződéseknek és ezeknek sikeresebb, vagy kevésbé sikeres megoldásától fog függni, hogy iparunk, vagy kereskedelmünk és főleg mező­­gazdaságunk milyen jólétnek fognak örvendeni a kereskedelmi szerződéseket követő időben. Ausztria-Magyarország, a­mint már számtalan­szor kimutattam, hivatkozva a hivatalos statisztikai adatokra, már jó ideje nem termel annyi gabonát, mint a­mennyit fogyaszt, kiváltképpen 1894 óta és ennek következtében tetemes importra szorul. Ebből kifolyólag, ha vámközösségben megmaradunk, a magyar és osztrák kormányoktól fog függeni, hogy milyenek legyenek mezőgazdasági terményeink, különösen pedig, milyen legyen gabonánk ára. Ha megmaradunk a jelenlegi 1.50 koronás búza és rozs, 1.20 koronás zab, 0.50 koronás tengeri határ kedvezményes vámok mellett, akkor ezentúl is a jelenlegi konjunktúrákat véve alapul, 4.50 koronával lesz olcsóbb a búzának, 3.50 koronával a rozsnak, 2.80 koronával a zabnak és 3.50 koronával a tengerinek az ára, mint a­hogyan ezen czikkek azon nyugati szom­szédainknál, a­kik mezőgazdasági terményeinket kellő védelemben részesítik. Ha azonban oly vám­tételeket törvényesítünk, mint a­milyenek el van­nak fogadva nyugati szomszédainknál, akkor a gabonának ára nálunk épp oly magas kell, hogy legyen, mint a minő magasan áll említett szom­szédainknál. Hogy new-yorki 7,75 forintos búza­árak mellett nálunk a búza 8 vagy 10 forint 25 krajczár legyen, az tisztán attól fog függni, hogy milyen tételeket fogunk beiktatni autonóm vám­tarifánkba, hogy egyforma konjunktúrák mellett nálunk a rozs ára 7 forint vagy 9 forint 25 kr. legyen, a zab ára 5,60 vagy 7 frt a tengeri ára 5 forint, vagy 6 frt 50 krajczár legyen, az is tisztán attól fog függni, hogy megmaradunk-e a jelenlegi vámtételeink mellett, vagy elfogadjuk-e azokat, a­melyeket beható tanulmányozás után az Országos Magyar Gazdasági Egyesület közzététetett azon munkában, a­melyet kiadott a leendő vám- és ke­reskedelmi szerződéseinkről. A­mint mindenki tud­ja, a vámtételek hatását kijátszani képes első­sorban az őrlési kedvezmény, másodsorban a fedezetlen határidőüzleti játék, továbbá szabad raktárak és egyéb eféle kedvezmények. Azért küzdöttem egyre ezek ellen és tenni fogom ezt ezentúl is. (Helyes­lés a középen és a néppárton.) Ha egyes vámok magasaknak bizonyulnak, szállítsuk le azokat nyíltan, de ne játszszuk ki azokat azzal, hogy bizonyos egyéneknek, czégeknek a vámok ki­játszásának a privilégiumát adjuk meg. (He­lyeslés.) Ilyen természetű szabadalom volt az őrlési kedvezmény, a­mely addig, a­míg törvényes volt és főképpen 1894 óta, mióta megszűntünk gabnafélékből exportterületet ké­pezni, óriási károkat okozott a magyar mező­­gazdaságnak. 1894. április 25-én felszólaltam itt e Házban azon alkalommal, midőn a Romá­niával kötött vám- és kereskedelmi szerződés beczikkelyezése volt napirenden. Akkoriban rá­utaltam arra, hogy ezen kereskedelmi szer­ződés milyen hátrányos a magyar mezőgazda­ságra és mivel nem láttam lehetőségét annak, hogy az a kereskedelmi szerződés megváltoztas­sák, kértem a magyar gazdának kárpótlásul az őrlési kedvezmény megszüntetését. Hét évvel ezen felszólalásom után végre az őrlési kedvez­mény megszüntettetett. Hogy minő haszon ered ebből nemcsak a gazdára, de magára a malom­iparra is, azt az azóta történtek fényesen be­bizonyították. Először visszaszerezték a majdnem kizárólag magyar búzát őrlő vidéki malmok ver­senyképességüket a budapesti malmokkal, (Úgy van! a középen) a­melyek egyre több külföldi bú­zát kevertek a magyar búzához; (Úgy van! a középen.) másodszor lisztkivitelünk nem csökkent, de még emelkedett is. Míg ugyanis 1899-ben, vagyis az őrlési kedvezmény utolsó évében Magyar­­ország lisztkivitele 5,669.821 mm.-t tett ki, 1900-ban, vagyis az őrlési kedvezmény utáni első évben Ma­gyarország lisztkivitele 6,862.292 mm.-ra emelkedett. Tehát az emelkedés kerek számban 1,200.000 méter­­mázsa. Hogy ez az emelkedés nem idegen konjunk­túrák köszönhető, azt legjobban bizonyítja az, hogy ez az emelkedés, daczára a rossz termésnek, az idén is fentartotta magát. Ugyanis Magyarország az elmúlt , év tizenegy első hónapjában 6.574.856 métermázsa lisztet vitt ki a külföldre. Harmadszor: Szerbia és Románia búzabevitele Magyarországba erősen megcsappant. Ugyanis, míg 1899-ben, az őrlési kedvezmény utolsó évében a szerb és román búzaimport Magyarországba 1,566.190 mmázsát tett ki, addig 1900-ban, az őrlési kedvez­mény utáni első évben ez az import 159.417 méter­mázsára csappant meg, tehát a búzaimport kerek­számban 1.400.000 mmázsával csökkent. Hogy ez is állandó jelenség és nem egy véletlen, azt bizonyítja az, hogy az 1901-ik év tizenegy első hónapjában importunk megint csak 190.136 mmázsára rúgott. Ebből kifolyólag a magyar liszt minősége és ezzel együtt az áru kereslete is emelkedett. Negyedszer: Egy idő óta a vám teljes mérték­ben hat és búzaáraink jelenleg megfelelnek az amerikai búzaáraknak, hozzáadva a vámot, a ten­geri fuvardíjat, a vasúti fuvardíjat és egyéb kisebb költségeket. A fedezetlen határidőüzleti játék elleni küzdel­mem szintén évekre nyúl vissza és ha szükséges­nek tartom ez alkalommal e játékra visszatérni, ezt azért teszem, mert ez is egy oly faktor, a­melylyel a vámok kijátszhatók és ki is játszatnak. Nem szándékozom természetesen ezúttal a fedezet­len határidő üzleti játék teóriájával a t. Ház idejét igénybe venni és untatni. Annyiszor foglalkoztam már írásban és szóval ezzel a kérdéssel, hogy talán utalhatok azokra, a­miket e kérdésben eddig mondottam. Csak azt kívánom megemlíteni, hogy a valódi kereskedelemnek és a valódi iparnak semmi köze sincs a fedezeti határidőüzleti játék­hoz, (Élénk helyeslés a középen és a baloldalon) annyira nincs köze hozzá, hogy folytonosan óvást emel a fedezetlen határidőüzleti játék ellen. Hi­vatkozhatott: pl. arra a gyűlésre, a­melyet a dél­magyarországi kereskedők az 1899-ik évi április havában Aradon tartottak és a melyen egyhangú­lag a fedezetlen határidőüzleti játék ellen nyilat­koztak, kérve a kereskedelemügyi miniszter urat, szíveskednék egy ankétet összehivni, a melyen nemcsak a budapesti érdekeltek, de a vidéki érde­keltek is képviselve legyenek. Hivatkozhatom arra a gyűlésre, a­melyet egy héttel azután a dél­magyarországi malomtulajdonosok és nagy szesz­gyárosok tartottak és a­melyen a fedezetlen ha­táridőüzleti játék határozott megtiltását kérték. Hivatkozhatom azon számtalan feliratra, a­melye­ket az angol, a német, a franczia ipari és keres­kedelmi kamara az illető kormányokhoz intéztek, a­melyekben szintén egyre kérik a fedezetlen határ­időüzleti játék megtiltását, kimutatva, hogy az mennyire károsan hat az iparra és kereskedelemre. Hivatkozhatom végtére arra a nagy mozgalomra, a­melyet az észak francziaországi gyapjúgyárosok és kereskedők indítottak a múlt évben és a­mely­ből kifolyólag egy szövetséget alakítottak, a­mely­nek czélja félgyártmányokban lábrakapott fede­zetlen határidőüzleti játék ellen állást foglalni, és egy kérvényt intéztek a franczia keres­kedelemügyi miniszterhez, a­mely tárgyaltatni is fog, mihelyt a franczia országgyűlés össze fog ülni. Csak röviden meg akarom mutatni, hogy miként hat a fedezetlen határidőüzlet a vámkiját­szás körül. 1879-ben hozták be Németországba a 3 márkás búzavámokat. Józanul mindenki azt hihette, hogy a vámok törvényesítésének napjától fogva a búza ára Németországban 3 márkával emelkedni fog, miután Németország távolról sem termel annyi búzát, mint a­mennyit elfogyaszt és ennek következtében tetemes importra szorul. Az arbitrageurök, azaz azok a gabonakereskedők, a­kik nemcsak effektív búzában kereskednek, hanem a­kinek főczélja papirosbúzával látni el a játszani vágyó nagy közönséget, na­gyon sok papirosbúzát bocsátottak ki, a­me­lyet a tőzsdék szolgálatában álló, a lapok ál­tal félrevezetett és a játék sikerében bízó nagy­­közönség mohón megragadott. Mikor azután ütött az elszámolás órája, oly gyenge kezek tartották Németországban a papiros­ búzát, hogy a búzaár aránylag olcsóbb volt a vámbehozatal után, mint MAGYAR NEMZET, 1902. február 1.

Next