Magyar Nemzet, 1902. május (21. évfolyam, 105-129. szám)

1902-05-01 / 105. szám

1902. május 1. MAGYAR NEMZET. hivatal szolgálatába lépett. Azóta, tehát har­­minczkét esztendeje, fokról-fokra egészen a miniszteri tanácsosságig emelkedve, folytonosan ott dolgozik. Ő felsége a Ferencz József-rend és az örökös osztrák nemesség adományozásával méltatta tettel jeles érdemeit. Jettel régi mun­kása a külügyi hivatal sajtóirodájának, Dóczy­­nak helyettese volt, és így méltán jutott az irodalmi osztály élére. De különben is szeren­csés választásnak kell mondanunk, hogy ő bí­zatott meg ennek az osztálynak a vezetésével. Szíves, készséges modorával mindig meg tudta nyerni azoknak tiszteletét és rokonszenvét, a­kikkel érintkezett, pedig ezek jórészt újságírók, a­kiket tudvalevőleg nehéz kielégíteni. Azon­kívül széleskörű alapos tudása, rendkívülien nagy tapasz­tal­tsága, fáradhatatlan munkássága biztosítékot nyújtanak arról, hogy kényes és nehéz új állásában is becses szolgálatokat fog tenni Magyarország és Ausztria külpolitikai érdekeinek.­­ A főrendiház állandó igazolóbizottsága ma délelőtt 11 órakor Daruváry Alajos elnöklete alatt ülést tartott a főrendek névjegyzékének folytató­lagos kiigazítása tárgyában. Törölték a névjegy­zékből Goldis József és gróf Pálffy András el­hunyt főrendeket, fölvették a névjegyzékbe gróf Eszterházy Lajost, a testőrség legutóbb kinevezett kapitányát.­­ Szentesített törvény. A hivatalos lap mai száma közli a szentesitett 1902. évi VI. törvény­­czikket az 1902. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1901. évi XXVIII. törvényczikk hatályának az 1902. évi junius hó végéig való kiterjesztéséről.­­ A közhivatalnok definicziója. A törvényes gyakorlatban sok zavart okoz az, hogy a közhiva­talnok definíc­iója egy törvényben sincs meg sza­batosan. Ezeknek a zavaroknak kikerülése végett a pénzügyminiszter és a belügyminiszter egy föl­merült esetből kifolyólag következőképp határozta meg az államhivatalnok törvényes fogalmát. Állami alkalmazottnak az tekintendő, a­ki az államnál oly szolgálati viszonyba lép, a­melynek egyik különös ismérve, hogy az állam által alkal­mazott egyén, hacsak kineveztetése időhöz nincs kötve, fegyelmi vagy büntető után hozott és hiva­talvesztést kimondó határozat nélkül alkalmazásá­tól meg nem fosztható. Ugyanakkor tovább ment a két miniszter a különféle alkalmazottak törvényes definiálásában. Meghatározta a törvényhatósági, a megyei és a községi alkalmazottak mivoltát is. Döntésük szerint törvényhatósági és rendezett tanácsú városok alkal­­zottjai azok, a kiknek állása az illető város szerve­zési szabályrendeletében rendes évi fizetéssel rend­szeresítve van; vármegyei alkalmazottak , a kiknek állása az 1886 : XXI. törvényczikkben s az ennek részük távozni akart; más része még tárgyalta az érdekes esetet, midőn egyszerre a közeli utcza­­sarokról vidám dalolással közeledik egy csapat. Három czilinderes és két kemény kalapos úriember jön az utcza közepén nevetgélve, dalolgatva. A tömegben meghűlt a vér ekkora vak­merőségre. — A betörők! — suttogják. A rendőr pedig az utcza közepére állva, bevárja nyugod­tan a közeledőket. — A törvény nevében, álljanak meg az urak! — kiáltja a rend buzgó őre. A társaság megáll és hüledezve látja magát körülvéve egy sereg embertől, kik kíváncsian meregetik rájuk a szemüket, némelyek pedig fenyegetőleg ökleiket. Nem tudnak magukhoz térni a meglepetés­től és még mindig kissé mámorosan körülnéz­nek, a­mikor két szemrehányó hang a nevükön szólítja őket. — Jenő! Károly! — hangzik a panaszos szózat és ők szörnyüködve ismerik meg fele­ségeiket. Ilyenkor, az utczán, a tömegben csak egy­­egy nagykendőbe burkolva az ő feleségeik! De hát mi ez? Álmodnak, rémképet látnak? Csak a rendőr hangjára ocsúdnak fel. Hi­szen ez nem álom. A rendőr nevüket kérdi és előszedi a jegyzőkönyvet. Jenő ötöl-hatol, míg Károly önérzetesen mutat a fűszer­üzlet czímtáblájára. A tömeg az­ Országgyűlés. Az ülés elejét a delegáczió- és a kvóta­bizottság tagjainak megválasztása vette igénybe. A folyosón folyt az ártatlan korteskedés az első delegáczionális póttagsági helyért, mert a sza­bályok szerint, a legtöbb szavazatot nyert pót­tagot hívják be elsőnek, üresedés esetén. A kapac­itálás ugyancsak élénk­ volt s végre is Werner Gyula győzelmével végződött, Semsey László és Sághy Gyula ellenében. Különben a választások a szabadelvű párt tegnapi jelölései alapján történtek. A szavazás okozta mozgalom után a hon­védelmi tárc­a vitáját folytatták. A diskussziót ma a néppárti Wilcsek Frigyes kezdte, a­ki a kétéves katonai szolgálati idő mellett tört lándzsát. Nessi Pál, a következő szónok, sok mindenre kitért. Szólt a magyar katonai inté­zeteknek szerinte hibás tanrendszeréről, a Fe­­jérváry báróhoz intézett legfelsőbb kéziratnak tagnap már letárgyalt kérdéséhez, sőt még az új gárdakapitány személyét is belevonta a dis­­kusszióba. Az ellenzék utolsó szónokának, Rákosi Viktornak sem volt több argumentuma az előtte szólóknál. Annál dúsabban fel volt azonban szerelve életekkel, a­melyek, bár nem mindig hatottak is az eredetiség ingerével, ügyes appli­­kácziójukban nagy visszhangot keltettek a szélső­­baloldalon. Megcsipkedte a minisztert, a­kiről a be­tegsége alkalmával kiadott bulletinek alapján tévesen hitte, hogy­­a javulás útján van«, évő­­dött Fejérváry báróval, a ki végre »kapott egy vágást, melyet vissza sem adhatott«, élezelt a delegáczió intézménye felett, gúnyolta Münnich Aurélt, Rosenberg Gyulát, a­kik a hadügyi és tengerészeti albizottságban működnek s végeze­tül kijelentette, hogy az ágyutalan, de zene­karos honvédségnek egy fillért sem szavaz meg. Rákosi Viktor felszólalása szólásra provo­kálta Münnich Aurélt, a­ki nagy tájékozott­sággal és melegséggel állt sorompóba a honvéd­ség intézménye mellett. Vázolta az intézmény bámulatos fejlődését, igazolta magyar szellemét s kimutatta, hogy nem lehet a Házban párt, mely a magyarság szempontjából jogosan oppo­nálhatna ennek az intézménynek. A jobboldalon nagy tetszéssel honorált fel­szólalás után Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter állott szólásra. — A függetlenségi párt kritikája — úgy-­­ mond a miniszter — bizonyos ideális czélok mélkodva hallja, hogy az üzlet tulajdonosai ma­guk a betörők. A tömeg meggyőződése ilyenkor rendithet­­len szokott lenni. Meg is szaporodtak. Egy csomó éjjeli alak csatlakozott még az ottlévők­­höz és mind azt követelték a rendőrtől, hogy nyomban tartóztassa le a betörőket. Magatartásuk már-már fenyegetővé vált, de éppen ez mentette meg barátainkat. A rendőr csak nem befolyásol­tathatja magát a tömeg által? — Felírtam a nevüket, haza mehetnek. A többit majd megtudják, — mondá szigorral és eltávozott utczabosszal. Ez alatt barátaink: Jenő, Károly és a Mefisztó, vagyis a fiatal ügyvéd bosszú orral ballagtak lakásaikba. Másnap reggel maguk siettek a rendőrségre feljelenteni az esetet. A rendőrség nyomozott, de eredménytelenül. Kihallgatott mindenkit és végül arra a meg­győződésre jutott, hogy a tömegnek volt igaza és a betörők maguk a tulajdonosok voltak. Nagy utánjárással, könyörgéssel, minden kő megmozdításával tudták csak elkerülni, hogy le nem tartóztatták és szigorúan meg nem büntették őket, de a kár oly csekély volt, hogy nem lett volna érdemes ily nagy feneket kerí­teni a­ dolognak. Megmenekültek. Ám barátaink derült családi életének hori­zontján azóta egy kis felleg borong és ugyan­csak megjárná valaki, ha eszibe jutna őket olyan kis orfeumi mulatságra meghívni. alapján formálódik s bizony néha túlságosan hangos! Kubik Béla túl szigorunak találta ezt a mi­nősítést. — Nos, hát rektifikálom, — folytatta a mi­niszter a leghangosabb szavú közbekiáltó felé fordulva. — Kubik képviselő úr csak néha hangos! A honvédség magyar szellemét a minisz­ter is lelke egész melegségével vette védelmébe. — Nessi képviselő úr, a­ki a honvédségnél szolgált, tegye a kezét a szívére s ismerje el, hogy a honvédségnek magyar a szelleme. A füg­getlenségiek vezérkritikusát, Tóth János urat ugyanerre nem kérhetem, mert ő a közös had­sereg­ iránti rokonszenvétől vezérelve, a közös hadseregben s nem a honvédségnél szolgált! "V­iharos derültség követte a szavakat. — No, Jancsi, te le vagy pipálva! — konstatálta államférfi- objektivitással maga Kubik is. Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter mindvégig osztatlan figyelemmel és nagy érdek­lődéssel hallgatott beszédében kijelentette, hogy a katonai büntető perrendtartásról szóló terve­zet május hó folyamán már a két igazságügyi miniszterhez kerül tárgyalás végett. Visszautasította ezután azt a vádat, hogy a katonai ügyekben nem nyerhetnek kellő fel­világosítást a magyar képviselők, mert a had­ügyminiszter nem tud magyarul. Felhívja a mi­niszter a szélsőbali ellenzéket, hogy csak men­jen be a delegáczióba, kap­ott magyar nyelven és pedig Jekelfalussy altábornagytól annyi ma­gyarázatot és felvilágosítást, a­mennyit akar, sőt még többet is. Arra a megjegyzésre, hogy a miniszter né­mely szónoknak tréfával, életc­el felel, azt jegyzi meg, hogy az illetők ne mondjanak olyant, a­mire lehetetlen nem nevetni; lehetetlen, hogy életczel ne feleljenek. Tőlük függ tehát, hogy ne szolgáltassanak erre alkalmat. A germani­­zálás vádja sem bír semmiféle alappal. A ma­gyarországi hadtestekkel magyarul levelez a honvédelmi miniszter és csak ezen kívül álló hadtestekkel történik német nyelven a levelezés. De ez is tisztán czélszerűségi és gyorsasági szempontból van így, mivel az illető hadtestek­nél esetleg magyarul tudó tiszt nem található. Tolmácsok alkalmazására pedig pénz nincs. A hadsereg és honvédség egymáshoz való viszonyát a törvény szabályozza. Ezen keretben a honvéd­ségnek külön vezérkara, sem tábornoki kara nem lehet. Hát ezen az állapoton csak törvény­hozási úton lehet változtatni és ha majd a füg­getlenségi és 48-as párt többségben lesz, ám változtassa meg a mostani törvényt. Addig azonban ennek a törvénynek kereteiben kell mozognunk. A többi­­ katonai intézmények be­hozatalának azonban tisztán csak a pénzkérdés egyedüli akadálya a honvédségnél. Tüzetesen nyilatkozott a miniszter a vezérkar szervezetéről és feladatairól. A honvédiskolákban igenis tanulnak német nyelvet és más idegen nyelveket is. De ez az álta­lános műveltséghez tartozik. A német nyelvre pedig a honvédségi akadémia növendékeinek már azért is szükségük van, hogy a hadseregbe átléphessenek, a­hol német a hivatalos nyelv. Különben ajánlja, hogy közvetlen tapasztalásból szerezzenek tudomást a képviselők a honvéd hadapródiskolák nevelési és tanítási állapotáról és onnét bizonyára a legjobb benyomással fog­nak távozni. Tegyenek úgy, mint Pichler Győző tett, ki megszemlélvén a honvéd-kadét iskolát Pécsett s a legnagyobb megelégedésének adott kifejezést. Ezt a szelíd kijelentést az egész Ház zajos derültséggel fogadta. Épp ilyen talpraesett volt a honvédelmi miniszternek az a megjegyzése, hogy ha a hortobágyi pásztor­ember azt mondja, miként neki a német nyelv nem kell, mert neki arra szüksége nincs, ez az ember igenis helyesen be­szél és már azért is dicséretet érdemel, hogy ez által a hazafiságát és magyarságát akarja tün­tetően kimutatni. De művelt ember így nem beszélhet, annak igenis több nyelv tudására van szüksége. Ezen teljesen tárgyilagos és találó meg­jegyzésre azonban Rátkay László, egészen ért­hetetlenül, hevesen felpattant és az asztalt verve, azt kiabálta, hogy ilyent nem szabad kijelenteni a magyar parlamentben. Erre hosz­­szantartó, nagy zaj keletkezett a szélső bal­oldalon, alapján alkotott vármegyei szabályrendeletben föl van sorolva: községi alkalmazottak, a kiknek ál­lása az 1886 : XXII. törvényczikkben és a községi szabályrendeletben, mint rendszeresített állás, fel van véve. 3

Next