Magyar Nemzet, 1902. június (21. évfolyam, 130-154. szám)

1902-06-01 / 130. szám

1902. június 1. MAGYAR NEMZET._________ A magyarság ötven év alatt közel 75 százalékkal szaporodott, míg ugyanazon idő alatt a szintén kedvező fejlődést mutató Német birodalom népessége alig 60 száza­lékkal. A magyar ajkúak szaporodása évtized­­ről-évtizedre erős progressziókban halad s a legutóbbi tiz év alatt már négyszeresét tette az idegen ajkúak szaporodásának. A magyarság fejlődése a legutóbbi év­tizedben igen örvendetes lendületet nyert különösen a Duna-Tisza közén, a Tisza és Maros szögén s a Tisza jobbpartján. A magyarság száma a perifériákon is igen szépen nő. Az idegen ajkúak szaporodása általában igen gyönge a magyarságéval szemben. A magyarul tudók száma erősen meg­haladja a tízmillió lelket s a magyar anya­ország népességének közel 60°­0-át teszi. Azt jelentik ezek az adatok, külön­­külön és együttvéve, hogy a magyar faj immár számbelileg is, épp úgy, mint kul­turális és gazdasági tekintetben, túlhaladta a nemzetiségeket. Bizonyságát szolgáltatják ez adatok annak, hogy a propagatív erő, mely a magyarságnak sajátja és mely azt Európa egyik legszaporább népévé teszi, nemcsak hogy nem csökkent, de sőt any­­nyira megerősödött, hogy — mint Vargha Gyula mondja — bátran oda állítható a legerősebben fejlődő európai államok sza­porodása mellé, sőt az egy Oroszországot kivéve, valamennyit felülmúlja. Az iránytű biztosságával megmutatják ezek az adatok a magyar nemzeti politika útját. A magyar­ság legnagyobb ereje szaporodó képessé­gében van. Nemzeti konszolidác­iónk jövője tehát attól függ, hogy ez az erő hatékonyan érvényesülhessen. Biztosítani kell azokat a feltételeket, a­melyek fajunk terjeszkedő képességét konzerválják s elhárítani az en­nek útjában álló minden akadályt. Ez a legfőbb nemzeti politika. Melyek hát azok a feltételek, a­melyek­től a magyar faj terjeszkedő képessége függ ? S mely akadályok hárítandók el e terjeszkedés útjából ? Ezekre a kérdésekre is megtaláljuk a feleletet Vargha Gyula adataiban. Mert ez a lelkiismeretes és csak az igazságot szol­gáló tudós megmutatja a fény mellett az árnyékot is. A Dunántúl és az Alföld egy részében a magyarság szaporodása nem követi az országos tendencziát. Esztergomban és Békésben egyenesen nagyobb az idegen­­ajkúak szaporodása, mint a magyaroké. Két határszéli székely vármegyében, Csik­ben és Háromszékben az oláhság térfog­lalását látjuk. Általában pedig a magyar­ság fejlődése a városokban sokkalta erő­sebb, mint a vidéki népségben. Itt tehát kétségkívül gátló okok van­nak. Ezek lehetnek részben közegészségiek, bár a gyermekhalandósági statisztika évről­­évre javul. A­mennyiben azonban közegész­ségi bajok akadályozzák a természetes fejlődést, e téren a belügyi kormánynak intenzív gondossága, remélhetőleg, mihamar javulást fog előidézni. Sokkal jelentékenyebb része van azon­ban a statisztikailag kedvezőtlen adatok­ban a gazdasági viszonyoknak. Az önálló gazdasági egyedek fejlődésének ott vannak akadályai, a­hol a birtok megkötöttsége megnehezíti, sőt csaknem kizárja a föld­szerzést és ott, a­­hol más nemzetiségűek erős szervezetével szemben, a fajmagyarság nem talál kellő gazdasági és intellektuális támaszt. Íme, az alföldi, íme az erdélyi kérdés egész nagy jelentőségében! A kötött birtokot világszerte úgy te­kintik, mint a nép terjeszkedésének aka­dályát. Különösen áll ez a síkföldre, mint az Alföldre s a Dunántúlra, a­mely pedig a legalkalmasabb terrénum a kis-és közép­birtok, tehát egy fajerős társadalom ter­jeszkedése számára. Itt tehát korrektúrákra van szükség. Ez a korrektúra a kötött birtok egy részének felszabadításában és parczellázásában önként kínálkozik. A kor­mány már az idei költségvetésben meg­mutatta az utat ebben az irányban. Meg­tette az első lépést arra a rendkívül fontos közgazdasági akc­ióra, a­mely a kötött forgalmú s mezőgazdasági művelésre alkal­mas alföldi birtokoknak parczellázás útján történő értékesítését czélozza. Kijelöli az utat, hogy miként lehet és kell az Alföldön mindinkább mutatkozó földéhséget lecsil­lapítani. A társadalom, főleg a nagybir­tokosok hatalmában áll itt egy nagy aka­dályt elhárítani a faji terjeszkedés útjából s megteremteni a magyarság faji kibonta­kozásának feltételeit. A másik akadálya a faji terjeszkedés­nek ott van, a­hol a magyarság el van szigetelve a nemzetiségi tenger által. Oda kell tehát vinni a magyar tőkét és a ma­gyar intelligenc­iát, hogy támogassa, előre segítse az elhagyatottakat, a magánosan küz­dőket. Itt is látjuk már a jövendő kibon­takozás útját, a székely akc­ió kezdemé­nyezésében, a­mely az erdélyi részek gaz­dasági és kulturális bajain társadalmi úton kíván segíteni. Ha a gazdasági akadályokat elhárítjuk s a népesség gazdasági ereje fokozásának feltételeit megteremtjük, már csak kevés és aránylag könnyű munkát ad azoknak a többi bajoknak az orvoslása, a­melyekre Vargha Gyula statisztikája rámutat. Ezek a bajok főleg kulturálisak. Vargha Gyula azt mondja, hogy a magyarság jövő fejlő­dése nagy részben függ a műveit osztály­nak magyarosodásától is. A közép- és fő­iskolai tanulók nemzetiség szerinti meg­oszlásában az a figyelemreméltó s éppen nem örvendetes eredmény mutatkozik, hogy a felső tanintézetekben a magyarság aránya csökkent, az idegen ajkúak aránya pedig nagyobb progressziókban nőtt, mint a­hogy az idegen ajkúak összes számához képest várni lehetett volna. Különösen ag­gasztónak mondja a sztatisztikai hivatal igazgatója a magyarság térvesztését a hit­tan­i intézetekben s megjegyzi kommentár gyanánt: a papság befolyása a nemzetisé­gek fejlődésére köztudomásúlag a legerő­sebb. Némi vigasztalást nyújt, hogy a nép másik nevelőinek, a tanítóknak képző­intézeteiben a magyar elem jobban fej­lődik. Az itt felvetett kérdések már a köz­­oktatásügy szférájába tartoznak. Az állami ingerenc­ia és ellenőrzés, a törvény hatá­rain belül, az egyetlen és hathatós eszköz a nemzetiségi agitác­ió fékentartására. Közoktatásügyi kormányunk nagyon jól ismeri a bajokat s az utóbbi időben ekla­táns példák bizonyítják, hogy határozott­sággal és szigorral lép fel minden oly tendenczia ellen, a­mely a magyar kultú­rával szemben tért akar foglalni. Meg vagyunk róla győződve, hogy ezt a hazafias kötelességérzetet állandón és nyomatéko­san érvényesíteni fogja. A mostani kormánynak mind hatal­masabban kibontakozó, erőteljes nemzeti politikája gazdasági és kulturális téren egy­aránt fog érvényesülni. Kétségtelen tények bizonyítják, hogy czéltudatosan törekszik erre. S a­mily mértékben és arányban fogja követni ezt a politikát a magyarság ter­jeszkedése, térfoglalása az egész vonalon, s a­mily mértékben a magyar társadalom teljes erejével támogatni fogja ezt a poli­tikát : lépésről-lépésre közelebb jutunk ahhoz az ideálhoz, mely mindnyájunk lelkében él, az érzésben, gondolkozásban és nyelvé­ben egységes magyar nemzeti állam meg­teremtéséhez, szétességnek. E két vonás adja meg főrészben csodálatos művészetének képét. És elmondván mindezeket, visszatekintünk saját szívünkbe, hol a tisztelet, a csodálat, a rajongás szavalja himnuszait Prielle Cornéliának; visszatekintünk és keressü­k, vájjon igazán örü­lünk-e e jubileumnak? Örülünk neki. De örö­münkbe vegyül a bánat érzése is; azon bánat érzése, mely elválaszthatatlan a múltak köny­vének lapozgatásától. Mért hogy a múlandóság erőt vesz azon is, a­mi örökkévaló, a szépen ! Mért e nagy ellenmondás az emberi életben! De ha minden változik is a földön , ha a hősnő végül »nagymamává« lesz is, egy dolog nem változik és ez hálás szeretetünk a művésznő iránt, kinek nyomdokait mindig fogjuk imádni, — et vestigia semper adóra! Szerencsét és boldog életet kívánunk neki ma is. Nem is látunk benne ma sem mást, mint ama fényes művésznőt, ki egykor ifjú keblünket a lelkesedés lángjára gyújtá. És miért ne? Hiszen ő csak a színpadon nagymama. Az életben még mindig a szép Cornélia. A ravasz asszony, midőn szerepkört változtatott, a hősnő külsőségeit hazavitte a színpadról a magán­életbe : a fehér mantilla csipkéit fölaggató ruhá­jára ; gyémántjait megóvó szemefényében; az ifjúkor csábító édességét pedig ama kedves mosolyban, mely körülvilágitja ajkait, midőn a főpróba sötét termének hátterében felé száll hódolatunk. A szép Cornélia! KESZLER JÓZSEF. ____________ A delegácziók. Magyar delegáczió. A magyar delegáczió plenáris tárgyalásai során eljutott ma a megszállott tartományok kormányzati viszonyainak megbeszéléséhez. A diskussziót Münnich Aurél előadó vezette be magvas beszéddel, azután a delegáczionális ellenzék képviselői, Wilcsek Frigyes, Rakovszky István, Okolicsányi László szólottak. Wilcsek gróf a közös aktívák számadását sürgette s a miatt panaszkodott, hogy valami bosnyák kül­döttség jár Budapesten, a­melyik zárt ajtókra talál panaszaival minden illetékes faktornál. Egy hangnemmel élesebb volt nála Rakovszky, a­ki szertelen képét rajzolta a bosnyák állapotoknak s a delegáczió elé olyan álla­potokat vázolt, melyek az okkupáti tarto­mányokban nem, csakis a szónok fantáziájában léteznek. Előadásának konzekvencziája gyanánt bizottság kiküldését indítványozza, mely a hely­színen tanulmányozza az állapotokat s tapaszta­latairól a jövő évben jelentést terjeszszen a dele­gáczió elé. Okolicsányi László beszéde jórészt ismétlése volt annak, a­mit az előtte szóló el­mondott. Kállay Béni közös pénzügyminiszter mind e vádakra a bosnyák viszonyoknak igazságha és objektív feltárásával felelt meg. Minél tovább haladt fejtegetéseiben, annál alaposabban meg­győzte hallgatóságát, hogy a megszállott tarto­mányokban minden tekintetben szakadatlanul foly a haladás munkája. A régi korrupczió gyö­kerestől ki van már irtva, s a hatalmával vissza­élő tisztviselő minden egyes esetben elveszi bün­tetését, a­mi már teljesen megszilárdította a la­kosságnak a kormányzatba vetett bizalmát. A közös aktívák számadásainak előterjesz­tésére késznek nyilatkozott a miniszter, a­mint a két kormány a törvényben nekik biztosított inicziálási jogával élni fog. Hasonlóképpen áll .

Next