Magyar Nemzet, 1902. június (21. évfolyam, 130-154. szám)

1902-06-01 / 130. szám

t a bosnyák zárószámadások ügye is. Senki őszin­tébben nem óhajtja Kállay Béninél, hogy a bosnyák budget is a zárószámadások parla­menti tárgyalás-retortáján menjenek keresztül. Sok valótlanságot lehetne így kiküszöbölni egyszer és mindenkorra, és a bosnyák kormány­nak leplezgetni, rejtegetni valója egyáltalán nincs. Határozottan megc­áfolta­­Kállay azt a vádat is, hogy ő egy Budapesten időző bosnyák küldöttség elől elzárja ajtaját. A közös pénz­ügyminiszternél nem járt senki sem. A­ki pedig kopogtat, annak kinyittatik. Általános tetszés honorálta a közös pénz­ügyminiszter érdekes fejtegetéseit, a­melyek után még Keglevich gróf tett egy-két találó reflexiót az ellenzék felszólalóinak tartalmatlan vádaskodására, azután az általán diskusszió véget ért. Miután azonban a delegátus urak hatá­rozatképes számban jelen nem voltak, a szava­zásra és a tárgyalás folytatására csak hétfőn kerül sor. A magyar delegáczió nyilvános ülése. Elnök: Andrássy Gyula gróf. Jegyzők: Münnich Aurél, Kristóffy József. Jelen voltak a közös kormány részéről: Kál­lay Béni pénzügyminiszter, báró Krieghammer Ödön hadügyminiszter. A magyar kormány részéről: Száll Kálmán miniszterelnök. Választás. A delegáczió megválasztotta az egyeztető hetes albizottság tagjaivá: Dániel Ernő dr., Fálk Miksa, Hegedűs Sándor, Miklós Ödön, Münnich Aurél, Perczel Dezső és Szerb György delegátusokat. Következik a megszállási hitel tárgyalása. Itt­­ich Aurél előadó ismerteti a költségvetést és indokolja a tételek szaporodását. A katonai költségek emelkedtek ugyan, de a feltüntetett költségből fedezi Bosznia nemcsak saját területén elszállásolt, hanem a monarchia területén elhelye­zett bosnyák ezredek költségeit is. A közös pénzügyminiszter az albizottság sür­getésére megígérte, hogy a parlamentek kívánsá­gára elő fogja terjeszteni Bosznia és Herczegovina zárószámadásait. Előadó kéri, hogy a hegyi tarasz­­kok számára kért póthitel a hadügyi költségvetés­sel együtt tárgyaltassék s csak azután csatoltassék Bosznia költségvetéséhez. Végül indítványozza, hogy Kállay közös pénzügyminiszternek elismerés szavaztassák. Wilcsek Frigyes gróf nem tartja czélszerünek, hogy Bosznia költségvetését a delegáczió tárgyalja, annál is inkább, mert nincsen abban a helyzetben, hogy a zárószámadásokat átvizsgálhassa. A tavalyi delegáczióban­ Ugron Gábor kifogásolta, hogy a közös aktívák nem számoltatnak el. A válasz az volt, hogy a közös aktívákhoz semmi köze sincs a delegácziónak, mert azok a parlament elé tartoz­nak. De ismét felveti a kérdést, mert tavaly óta elszámolás nem történt. Felhívja a pénzügy­­minisztert, hogy számoljon el, mert az van hivat­va­tva az aktívákról elszámolni, a­ki azokat kezeli. Más kérdés az, hogy kivel számoljon el. Szóló azt hiszi, hogy ezt leghelyesebben a magyar kormány utján az országgyűlés előtt volna kötelessége meg­tenni. Ezután felhozza azon körülményt, hogy a bosn­yákok a delegácziók alatt tömegesen megjelen­nek Budapesten s panaszaik orvoslása végett ki­hallgatást kérnek a közös pénzügyminisztertől. Kérdi Kállayt, hajlandó-e őket az idén fogadni. A költségvetést általánosságban elfogadja ugyan, de az ágyukra kért póthitelt nem. RaltoVSZky István: Felveti, hogy miért is tár­gyalja a delegáczió ezt a költségvetést. Törvény­telennek tartja azt az eljárást, hogy a miniszter nem tartozik felelősséggel Bosznia kormányzása miatt. A 67 . XII. t. sz. világosan kimondja, hogy a közös miniszterek felelősek a delegácziónak. Kérdi, hogy honnan fedezi a közös pénzügyminisz­ter az esetleg beálló defic­itet. Mert vagy van fölösleg s akkor nem reális a költségvetés, vagy nincs, de akkor tudni kell, hogy honnan fedezik a defic­itet. A zárszámadások beterjesztését követeli. Bosznia kormányzása teljesen a régi osztrák gyarmatpolitika szerint történik. El is vesztette Ausztria valamennyi gyarmatát. A berlini szerző­dés Ausztria elé azt a feladatot terjesztette, hogy egy elégedetlen, kiszipolyozott nép közé vigye be a nyugati kultúrát. De az elégületlenség még job­ban fokozódott azon Bach-féle politika folytán, a­melyet Boszniában életbe léptettek. Az örökös spitz- eskedés, a folytonos szekatúra gyűlöltté tette nálunk a Bach-kormányzatot s örültünk, hogy megszaba­dultunk tőle. Boszniában is megvan a spiczliskedés minden árnyalata. A spiczlinek pénzre van szük­sége, de ahhoz érdemek kellenek, az érdemeket megszerzi magának hamis feljelentés útján. Semmi ellenőrzés, sajtó, vagy népképviselet nincs. Csak egy újság van: ez a bosnyák félhivatalos. Nem olvassa azt senki. De annál inkább olvassák az átcsempészett, minket szidalmazó Szarcsevics-lapokat. Az elégedetlenség fő okát az osztrák beamterek brutális bánásmódja okozza. Ezek nagyobbára nem értik a nép nyelvét, s kapkodó politikájukkal az egész lakosságot magukra haragítják. A muzulmá­nok panaszra mentek a szultánhoz, a­ki rendkívül szívesen fogadta őket. A­milyen szerencsétlen politikai tekintetben a boszniai kormányzat, épp olyan közgazdasági te­kintetben. Az adók kivetése és behaj­tása terén nem kevésbé brutálisak, a bosnyák adóvégrehajtók, mint a mieink. Volt Boszniának egy elég virágzó borkisipara. Ezt tönkre tették egy gyár alapítá­sával. Állítottak Travnikban egy kertyűgyárat, a­mely nem prosperált. Végre is megvette azt egy szövetkezet és gyufagyárat csinált belőle s kon­­kurencziát csinál a mi gyufagyárainknak. A mo­hamedánok egy röpiratot bocsátottak ki, melyben élénken panaszkodnak vallásuk elnyomása miatt. Felolvas részleteket e röpiratból, a melyből azt olvassa ki, hogy a mohamedán mozgalom vezetői­nek börtönt is kellett elviselniök. Kérdés, igaz-e az? A monarchia az okkupáczióval nem arra ka­pott mandátumot, hogy Boszniában rémuralmat tartson, hanem hogy ott rendet csináljon. Ha más eszközökkel kormányozni ott lehetetlenség, mint erőszakkal, akkor azt dokumentálják, hogy a húszévi kormányzat, a­melyről időnkint annyi di­cséret hangzik fel, alapjában véve csődöt mon­dott. Ha a bosnyák engedély nélkül elhagyja Boszniát, például Konstantinápolyba megy, az ő szuzeránjéhez, többé nem térhet vissza hazájába. Ki adott erre hatalmat a bosnyák kormányzat­nak, ki adott hatalmat ilyen attroc­itásra a monarchiának ? Úgy járunk majd Boszniával, mint az osztrák kormány járt annak idején Olaszor­szágban Milánóban, ahol mikor az osztrák katonaság fölkészült az ellenség ellen, kivonult a város lakos­sága és utána lődüzött a katonaságnak. Ő szeretne Boszniában egyről-másról meggyőződni, de nem mer oda menni, mert nem akar Kállay védőszárnyai alá kerülni. Indítványozza, hogy küldessék ki egy bizottság a bosnyák-herczegovinai kormányzatnak és az okkupárt területről minduntalan felhangzó panaszok megvizsgálására s ez a bizottság a jövő delegáczionális ülések elé terjeszszen kimerítő je­lentést. Gkolicsányi László a zárszámadások kérdésé­ben interpellálja a pénzügyminisztert, kéri, hogy mutassák ki pontosan, mibe került eddig a mon­archiának Bosznia. Majd az okkupárt terület bel­­kormányzatáról szól s­­ ismétli azokat, a­miket Rakovszky mondott.­ Felvilágosítást kér a minisz­tertől, micsoda czímen fosztanak meg polgárokat saját hazájuktól. Úgy látja, hogy Boszniában is vannak­, differencziák, mert a török a szerb és horvát elemet, ezek pedig az izlámot okolják el­nyomatásukért. Elfogadja a Rakovszky István indítványát. Kállay Béni közös pénzügyminiszter: T. or­szágos bizottság! Nem lévén sem titkolni valóm, sem olyas valami az itt hallottakban, hogy nyi­latkozatom után félnem kellene a viszonválasz­tól, igen szívesen teljesítem az igen­­. országos bizottsági tag úr kívánságát és most fogok egy pár szót mondani. Azt talán nem fogják kívánni, hogy a­mi felhozatott, én most mindenre sorban felelhes­sek, mert habár sokat fel is jegyeztem, mégis nincsen itt minden irat se oly halmaza a legkü­lönbözőbb dolgoknak é­s nézeteknek állíttatott ide, hogy minden egyes részletre talán mégis hamarjában megfelelni nem tudnék, nagyban és egészben, azt hiszem, ez mégis lehetséges lesz. Mindenekelőtt, a­mi a budgetet illeti, mi­kor én miniszterré lettem, már úgy találtam, hogy a bosnyák budgetet előterjesztik infor­­mác­ió végett. Ezt a szokást tehát nem én hoz­tam be. De továbbá már sok évvel ezelőtt, a­mikor először merült fel a kérdés, hogy a zár­számadások előterjesztessenek, én azt a nézetet fejeztem ki, hogy én nagy örömmel üdvözölném, ha a törvényhozási testületek megszavaznák a bosnyák budgetet, a­mire természetesen a zár­számadás előterjesztése is azonnal következik. Ezt csak úgy mondtam és engem azután figyel­meztettek, hogy ez magyar szempontból köz­jogi haeresis, és én ezt el is ismertem, és azután többé ezen haeresist nem említettem. De, ha odajutnánk egyszer, mondom, daczára annak, hogy haeresisbe esem most itt, én még is örül­nék. Sok vád, sok igazságtalanság, sok hazug­ság — nem itt a teremben értem, de a­mi kívülről jön — ez­által megerőtleníttetnék. De hát ez nem a közös kormánytól függ, annál kevésbé tőlem. Méltóztatik tudni, hogy hogyan történik a budget tekintetében való eljárás; az a két kor­mánynak terjesztetik elő és annak ellenőrzése alatt áll; és pedig éppen azért, mert az 1880 ik évi VI. törvény csak annyit rendel, hogy az ottani közigazgatást a közös kormány vezeti. Senki más, mint a közös kormány és nem a közös pénzügyminiszter. Hogy a közös pénzügy­­miniszter vezeti, az belső ügye a közös kor­mánynak ; éppen úgy lehetne az a közös kül­ügyminiszter úr, vagy a közös hadügyminiszter úr. Tehát a közös kormány vezeti és minden elvi kérdésben befoly a bosnyák közigazgatásba alkotmányos felelősség mellett a két kormány. E tényezőktől függ a közös kormány a bos­nyák közigazgatásban. Már­pedig a legfonto­sabb dolgok egyike lévén a budget, ez is elő­terjesztetik a két kormánynak és azoknak hozzá­járulását kell, hogy kinyerje. Ha már most ezen a téren tovább akar valaki menni, annak egyedüli fóruma az, a­mely ezt a törvényt megcsinálta, tudniillik a két kormány és a két parlament hozzájárulása. Mert akkor, ha ez mind előterjesztetnék és itt megszavaztat­nék, azt hiszem, meg lehetne tudni, mint az igen­­, bizottsági tag úr mondta, hogy például most, a­midőn egy nagyobb vasúti kölcsön ter­veztetik, nem lesz-e hiány és nem kell-e majd a törvény értelmében ezt fedezni. Hát hogy hiány lesz-e, vagy nem lesz-e, azt­án a jövő évekre nézve éppen olyan kevéssé tudom előre megmondani, mint akármelyik más országnak, például akár Angliának, akár Francziaország­­nak pénzügyminisztere. Eddig nem volt. Pedig eddig is tettünk befektetéseket. Ez, ha nem is nyújt teljes biztosságot, a­mi nem is lehetséges, de mindenesetre legalább nagyon alapos re­ménynyel kecsegtet, hogy a fejlődés nem szűnt meg, a­melyre nézve éppen volt szerencsém az adatokat az albizottságban szám szerint felhozni és a­mely fejlődés tehát azt bizonyítja, hogy egészen alapos az a remény, hogy ez későbbre is be fog következni és hiánytól nem kell tar­tanunk. Gróf Wilcsek Frigyes bizottsági tag úr azt említette meg, hogy miután annyi befektetés történt, talán a közös aktivált miatt is kellene valamit tenni , hogy ezekből a leszámolást a közös pénzügyminiszter a kormány közvetítésé­vel terjeszsze elő a parlamentnek. Azt hiszem, igen­­. bizottság, hogy ez olyan eljárás volna, a­melyet alkotmányosan nem igen lehetne igazolni; hogy a közös kormány az egyik, vagy másik, vagy mindkét kormányt csak a saját előterjesz­tésének közvetítőjéül használja fel. Megfordítva igenis el tudom képzelni a dolgot, de így nem. Tehát méltóztassék azt annak helyén kieszközölni, ha ezt helyesnek ta­lálják az igen­t, bizottsági tag urak. Hogyha ezt az illető fórumon elhatározzák, hogy a közös aktívák évenként előterjesztendők, ennek az el­járásnak az volna az eredménye, hogy a közös pénzügyminiszter, vagy a közös kormány ezen leszámolást átadja a két kormánynak, hogy az közvetítsen, de nem önállóan, mert a két kor­mány együttesen lehet csak abban a helyzetben, hogy mint közvetítő szerepeljen és terjeszsze be azt, mint a saját felelősségével fedezett leszámo­lást a parlamentnek. Ez az én nézetem, ha nem helyes, méltóz­tassék azt megigazítani. A­mi már most a közigazgatást illeti, azt mondták, hogy tarthatatlanok az állapotok, régi osztrák gyarmatpolitika, a­melyből csak a rossz maradt meg nekünk és semmi hasznunk belőle. Az a régi osztrák gyarmatpolitika járja, a­melynek következtében elvesztettük azokat a virágzó provincziákat. Hát én ilyen, egész­­. • Károly koráig hátramenő vizsgálatába az osztrák politikának nem akarok bocsátkozni, sőt azt sem akarom vizsgálni, hogy mennyiben volt része az akkori, vagy a későbbi közigazgatásnak ezen provinc­iák elvesztésében, csak egyet em­lítek meg és azt talán a 1. bizottsági tag urak is megengedik, hogy a franczia adminisztrác­ió mindig mint kitűnő volt odaállítva és daczára ennek, Elzászt és Lotharingiát mégis elvesztet­ték. Ebben pedig az adminisztrácziónak semmi része nem volt. Rakovszky István: Azok visszakivánkoznak, de az olaszok nem vágyódnak vissza, minisz­ter úr! Kállay Béni közös pénzügyminiszter: Hagy­juk ezt, a felett ne vitatkozzunk, hogy vissza­­kivánkoznak-e, vagy sem? De úgy állanak a dolgok. Hogy mily alapon állítja azt a hízott- MAGYAR NE13ST, 1902. junius 1.

Next