Magyar Nemzet, 1902. június (21. évfolyam, 130-154. szám)
1902-06-01 / 130. szám
t a bosnyák zárószámadások ügye is. Senki őszintébben nem óhajtja Kállay Béninél, hogy a bosnyák budget is a zárószámadások parlamenti tárgyalás-retortáján menjenek keresztül. Sok valótlanságot lehetne így kiküszöbölni egyszer és mindenkorra, és a bosnyák kormánynak leplezgetni, rejtegetni valója egyáltalán nincs. Határozottan megcáfoltaKállay azt a vádat is, hogy ő egy Budapesten időző bosnyák küldöttség elől elzárja ajtaját. A közös pénzügyminiszternél nem járt senki sem. Aki pedig kopogtat, annak kinyittatik. Általános tetszés honorálta a közös pénzügyminiszter érdekes fejtegetéseit, amelyek után még Keglevich gróf tett egy-két találó reflexiót az ellenzék felszólalóinak tartalmatlan vádaskodására, azután az általán diskusszió véget ért. Miután azonban a delegátus urak határozatképes számban jelen nem voltak, a szavazásra és a tárgyalás folytatására csak hétfőn kerül sor. A magyar delegáczió nyilvános ülése. Elnök: Andrássy Gyula gróf. Jegyzők: Münnich Aurél, Kristóffy József. Jelen voltak a közös kormány részéről: Kállay Béni pénzügyminiszter, báró Krieghammer Ödön hadügyminiszter. A magyar kormány részéről: Száll Kálmán miniszterelnök. Választás. A delegáczió megválasztotta az egyeztető hetes albizottság tagjaivá: Dániel Ernő dr., Fálk Miksa, Hegedűs Sándor, Miklós Ödön, Münnich Aurél, Perczel Dezső és Szerb György delegátusokat. Következik a megszállási hitel tárgyalása. Ittich Aurél előadó ismerteti a költségvetést és indokolja a tételek szaporodását. A katonai költségek emelkedtek ugyan, de a feltüntetett költségből fedezi Bosznia nemcsak saját területén elszállásolt, hanem a monarchia területén elhelyezett bosnyák ezredek költségeit is. A közös pénzügyminiszter az albizottság sürgetésére megígérte, hogy a parlamentek kívánságára elő fogja terjeszteni Bosznia és Herczegovina zárószámadásait. Előadó kéri, hogy a hegyi taraszkok számára kért póthitel a hadügyi költségvetéssel együtt tárgyaltassék s csak azután csatoltassék Bosznia költségvetéséhez. Végül indítványozza, hogy Kállay közös pénzügyminiszternek elismerés szavaztassák. Wilcsek Frigyes gróf nem tartja czélszerünek, hogy Bosznia költségvetését a delegáczió tárgyalja, annál is inkább, mert nincsen abban a helyzetben, hogy a zárószámadásokat átvizsgálhassa. A tavalyi delegáczióban Ugron Gábor kifogásolta, hogy a közös aktívák nem számoltatnak el. A válasz az volt, hogy a közös aktívákhoz semmi köze sincs a delegácziónak, mert azok a parlament elé tartoznak. De ismét felveti a kérdést, mert tavaly óta elszámolás nem történt. Felhívja a pénzügyminisztert, hogy számoljon el, mert az van hivatvatva az aktívákról elszámolni, aki azokat kezeli. Más kérdés az, hogy kivel számoljon el. Szóló azt hiszi, hogy ezt leghelyesebben a magyar kormány utján az országgyűlés előtt volna kötelessége megtenni. Ezután felhozza azon körülményt, hogy a bosnyákok a delegácziók alatt tömegesen megjelennek Budapesten s panaszaik orvoslása végett kihallgatást kérnek a közös pénzügyminisztertől. Kérdi Kállayt, hajlandó-e őket az idén fogadni. A költségvetést általánosságban elfogadja ugyan, de az ágyukra kért póthitelt nem. RaltoVSZky István: Felveti, hogy miért is tárgyalja a delegáczió ezt a költségvetést. Törvénytelennek tartja azt az eljárást, hogy a miniszter nem tartozik felelősséggel Bosznia kormányzása miatt. A 67 . XII. t. sz. világosan kimondja, hogy a közös miniszterek felelősek a delegácziónak. Kérdi, hogy honnan fedezi a közös pénzügyminiszter az esetleg beálló deficitet. Mert vagy van fölösleg s akkor nem reális a költségvetés, vagy nincs, de akkor tudni kell, hogy honnan fedezik a deficitet. A zárszámadások beterjesztését követeli. Bosznia kormányzása teljesen a régi osztrák gyarmatpolitika szerint történik. El is vesztette Ausztria valamennyi gyarmatát. A berlini szerződés Ausztria elé azt a feladatot terjesztette, hogy egy elégedetlen, kiszipolyozott nép közé vigye be a nyugati kultúrát. De az elégületlenség még jobban fokozódott azon Bach-féle politika folytán, amelyet Boszniában életbe léptettek. Az örökös spitz- eskedés, a folytonos szekatúra gyűlöltté tette nálunk a Bach-kormányzatot s örültünk, hogy megszabadultunk tőle. Boszniában is megvan a spiczliskedés minden árnyalata. A spiczlinek pénzre van szüksége, de ahhoz érdemek kellenek, az érdemeket megszerzi magának hamis feljelentés útján. Semmi ellenőrzés, sajtó, vagy népképviselet nincs. Csak egy újság van: ez a bosnyák félhivatalos. Nem olvassa azt senki. De annál inkább olvassák az átcsempészett, minket szidalmazó Szarcsevics-lapokat. Az elégedetlenség fő okát az osztrák beamterek brutális bánásmódja okozza. Ezek nagyobbára nem értik a nép nyelvét, s kapkodó politikájukkal az egész lakosságot magukra haragítják. A muzulmánok panaszra mentek a szultánhoz, aki rendkívül szívesen fogadta őket. Amilyen szerencsétlen politikai tekintetben a boszniai kormányzat, épp olyan közgazdasági tekintetben. Az adók kivetése és behajtása terén nem kevésbé brutálisak, a bosnyák adóvégrehajtók, mint a mieink. Volt Boszniának egy elég virágzó borkisipara. Ezt tönkre tették egy gyár alapításával. Állítottak Travnikban egy kertyűgyárat, amely nem prosperált. Végre is megvette azt egy szövetkezet és gyufagyárat csinált belőle s konkurencziát csinál a mi gyufagyárainknak. A mohamedánok egy röpiratot bocsátottak ki, melyben élénken panaszkodnak vallásuk elnyomása miatt. Felolvas részleteket e röpiratból, a melyből azt olvassa ki, hogy a mohamedán mozgalom vezetőinek börtönt is kellett elviselniök. Kérdés, igaz-e az? A monarchia az okkupáczióval nem arra kapott mandátumot, hogy Boszniában rémuralmat tartson, hanem hogy ott rendet csináljon. Ha más eszközökkel kormányozni ott lehetetlenség, mint erőszakkal, akkor azt dokumentálják, hogy a húszévi kormányzat, amelyről időnkint annyi dicséret hangzik fel, alapjában véve csődöt mondott. Ha a bosnyák engedély nélkül elhagyja Boszniát, például Konstantinápolyba megy, az ő szuzeránjéhez, többé nem térhet vissza hazájába. Ki adott erre hatalmat a bosnyák kormányzatnak, ki adott hatalmat ilyen attrocitásra a monarchiának ? Úgy járunk majd Boszniával, mint az osztrák kormány járt annak idején Olaszországban Milánóban, ahol mikor az osztrák katonaság fölkészült az ellenség ellen, kivonult a város lakossága és utána lődüzött a katonaságnak. Ő szeretne Boszniában egyről-másról meggyőződni, de nem mer oda menni, mert nem akar Kállay védőszárnyai alá kerülni. Indítványozza, hogy küldessék ki egy bizottság a bosnyák-herczegovinai kormányzatnak és az okkupárt területről minduntalan felhangzó panaszok megvizsgálására s ez a bizottság a jövő delegáczionális ülések elé terjeszszen kimerítő jelentést. Gkolicsányi László a zárszámadások kérdésében interpellálja a pénzügyminisztert, kéri, hogy mutassák ki pontosan, mibe került eddig a monarchiának Bosznia. Majd az okkupárt terület belkormányzatáról szól s ismétli azokat, amiket Rakovszky mondott. Felvilágosítást kér a minisztertől, micsoda czímen fosztanak meg polgárokat saját hazájuktól. Úgy látja, hogy Boszniában is vannak, differencziák, mert a török a szerb és horvát elemet, ezek pedig az izlámot okolják elnyomatásukért. Elfogadja a Rakovszky István indítványát. Kállay Béni közös pénzügyminiszter: T. országos bizottság! Nem lévén sem titkolni valóm, sem olyas valami az itt hallottakban, hogy nyilatkozatom után félnem kellene a viszonválasztól, igen szívesen teljesítem az igen. országos bizottsági tag úr kívánságát és most fogok egy pár szót mondani. Azt talán nem fogják kívánni, hogy ami felhozatott, én most mindenre sorban felelhessek, mert habár sokat fel is jegyeztem, mégis nincsen itt minden irat se oly halmaza a legkülönbözőbb dolgoknak és nézeteknek állíttatott ide, hogy minden egyes részletre talán mégis hamarjában megfelelni nem tudnék, nagyban és egészben, azt hiszem, ez mégis lehetséges lesz. Mindenekelőtt, ami a budgetet illeti, mikor én miniszterré lettem, már úgy találtam, hogy a bosnyák budgetet előterjesztik információ végett. Ezt a szokást tehát nem én hoztam be. De továbbá már sok évvel ezelőtt, amikor először merült fel a kérdés, hogy a zárszámadások előterjesztessenek, én azt a nézetet fejeztem ki, hogy én nagy örömmel üdvözölném, ha a törvényhozási testületek megszavaznák a bosnyák budgetet, amire természetesen a zárszámadás előterjesztése is azonnal következik. Ezt csak úgy mondtam és engem azután figyelmeztettek, hogy ez magyar szempontból közjogi haeresis, és én ezt el is ismertem, és azután többé ezen haeresist nem említettem. De, ha odajutnánk egyszer, mondom, daczára annak, hogy haeresisbe esem most itt, én még is örülnék. Sok vád, sok igazságtalanság, sok hazugság — nem itt a teremben értem, de ami kívülről jön — ezáltal megerőtleníttetnék. De hát ez nem a közös kormánytól függ, annál kevésbé tőlem. Méltóztatik tudni, hogy hogyan történik a budget tekintetében való eljárás; az a két kormánynak terjesztetik elő és annak ellenőrzése alatt áll; és pedig éppen azért, mert az 1880 ik évi VI. törvény csak annyit rendel, hogy az ottani közigazgatást a közös kormány vezeti. Senki más, mint a közös kormány és nem a közös pénzügyminiszter. Hogy a közös pénzügyminiszter vezeti, az belső ügye a közös kormánynak ; éppen úgy lehetne az a közös külügyminiszter úr, vagy a közös hadügyminiszter úr. Tehát a közös kormány vezeti és minden elvi kérdésben befoly a bosnyák közigazgatásba alkotmányos felelősség mellett a két kormány. E tényezőktől függ a közös kormány a bosnyák közigazgatásban. Márpedig a legfontosabb dolgok egyike lévén a budget, ez is előterjesztetik a két kormánynak és azoknak hozzájárulását kell, hogy kinyerje. Ha már most ezen a téren tovább akar valaki menni, annak egyedüli fóruma az, amely ezt a törvényt megcsinálta, tudniillik a két kormány és a két parlament hozzájárulása. Mert akkor, ha ez mind előterjesztetnék és itt megszavaztatnék, azt hiszem, meg lehetne tudni, mint az igen, bizottsági tag úr mondta, hogy például most, amidőn egy nagyobb vasúti kölcsön terveztetik, nem lesz-e hiány és nem kell-e majd a törvény értelmében ezt fedezni. Hát hogy hiány lesz-e, vagy nem lesz-e, aztán a jövő évekre nézve éppen olyan kevéssé tudom előre megmondani, mint akármelyik más országnak, például akár Angliának, akár Francziaországnak pénzügyminisztere. Eddig nem volt. Pedig eddig is tettünk befektetéseket. Ez, ha nem is nyújt teljes biztosságot, ami nem is lehetséges, de mindenesetre legalább nagyon alapos reménynyel kecsegtet, hogy a fejlődés nem szűnt meg, amelyre nézve éppen volt szerencsém az adatokat az albizottságban szám szerint felhozni és amely fejlődés tehát azt bizonyítja, hogy egészen alapos az a remény, hogy ez későbbre is be fog következni és hiánytól nem kell tartanunk. Gróf Wilcsek Frigyes bizottsági tag úr azt említette meg, hogy miután annyi befektetés történt, talán a közös aktivált miatt is kellene valamit tenni , hogy ezekből a leszámolást a közös pénzügyminiszter a kormány közvetítésével terjeszsze elő a parlamentnek. Azt hiszem, igen. bizottság, hogy ez olyan eljárás volna, amelyet alkotmányosan nem igen lehetne igazolni; hogy a közös kormány az egyik, vagy másik, vagy mindkét kormányt csak a saját előterjesztésének közvetítőjéül használja fel. Megfordítva igenis el tudom képzelni a dolgot, de így nem. Tehát méltóztassék azt annak helyén kieszközölni, ha ezt helyesnek találják az igent, bizottsági tag urak. Hogyha ezt az illető fórumon elhatározzák, hogy a közös aktívák évenként előterjesztendők, ennek az eljárásnak az volna az eredménye, hogy a közös pénzügyminiszter, vagy a közös kormány ezen leszámolást átadja a két kormánynak, hogy az közvetítsen, de nem önállóan, mert a két kormány együttesen lehet csak abban a helyzetben, hogy mint közvetítő szerepeljen és terjeszsze be azt, mint a saját felelősségével fedezett leszámolást a parlamentnek. Ez az én nézetem, ha nem helyes, méltóztassék azt megigazítani. Ami már most a közigazgatást illeti, azt mondták, hogy tarthatatlanok az állapotok, régi osztrák gyarmatpolitika, amelyből csak a rossz maradt meg nekünk és semmi hasznunk belőle. Az a régi osztrák gyarmatpolitika járja, amelynek következtében elvesztettük azokat a virágzó provincziákat. Hát én ilyen, egész. • Károly koráig hátramenő vizsgálatába az osztrák politikának nem akarok bocsátkozni, sőt azt sem akarom vizsgálni, hogy mennyiben volt része az akkori, vagy a későbbi közigazgatásnak ezen provinciák elvesztésében, csak egyet említek meg és azt talán a 1. bizottsági tag urak is megengedik, hogy a franczia adminisztráció mindig mint kitűnő volt odaállítva és daczára ennek, Elzászt és Lotharingiát mégis elvesztették. Ebben pedig az adminisztrácziónak semmi része nem volt. Rakovszky István: Azok visszakivánkoznak, de az olaszok nem vágyódnak vissza, miniszter úr! Kállay Béni közös pénzügyminiszter: Hagyjuk ezt, a felett ne vitatkozzunk, hogy visszakivánkoznak-e, vagy sem? De úgy állanak a dolgok. Hogy mily alapon állítja azt a hízott- MAGYAR NE13ST, 1902. junius 1.