Magyar Nemzet, 1902. október (21. évfolyam, 233-259. szám)
1902-10-01 / 233. szám
2 MAGYAR LEHET. 1902. október 1. szint a bolgár-orosz ünnepről, tisztán katonai jelleggel ruháztatta azt fel és képviselőjét, Nikolajevics Nikolaj nagyherczeget a semnovói táborból egyenesen a Jildszkivszkba küldi. A bolgár fejedelem egyik hadsegéde már az ünnepség előtt ott járt titkos megbízással. Czéljuk mindkettőjüknek bizonyosan ugyanaz. Meg akarják győzni a szultánt arról, hogy a bolgárorosz ünnep nem irányul ellene és távolról sem akarja felbiztatni európai Törökország nyugtalan elemeit. A macedón izgatók éppen az ellenkezőt hirdetik, mégpedig nem csekély eredménynyel. Nem tudjuk, a nagyherczeg és a hadsegéd mennyiben lesznek képesek meggyőzni a szultánt Oroszország és Bolgárország őszinte jószándékairól, de ebből a kettős látogatásból azt látjuk, hogy Pétervárott sem tekintik quantité negligence-nak Konstantinápoly urát, jóllehet nincsen már birtokában a Konstantinápolyba vezető út. Budapest, szeptember 30. nőnek részt, illetékes helyen semmit sem tudnak. Toepke Alfréd pénzügyi államtitkár a mai napon is — a kiegyezési tárgyalásoktól teljesen függetlenül — több pénzügyi kérdésről tárgyalt az osztrák pénzügyminisztériumban. A korona elnöklete alatt tartott tárgyalásoknak ez a hosszú tartama a mellett szól, hogy még számos ellentét vár kiegyenlítésre, de mutatja azt is, hogy valamennyi tényező fáradhatatlan buzgalommal dolgozik rajta, hogy a gazdasági tanácskozások komplexuma tető alá kerüljön. És e tárgyalások a leghatározottabb cáfolatát is rejtik azoknak a legnagyobbrészt komponált és hol »államférfiak«, hol másféle jámbor álarcz alá bujtatott egyének nyilatkozataiból eredő híreknek, melyek, daczára minden hessegetésnek, folyvást kísértenek egyes lapokban. Mindezek a hírek között, melyek a komolyabb közönséget megtéveszteni amúgy sem képesek, szinte megdöbbentően vakmerő az, mely legújabban röppent világgá. Mint befejezett tényt újságolja ez a hír, hogy Széll Kálmán az 1897-iki kiegyezés vívmányait feladta, a magyar érdekeket elárulta csupán azért, hogy Körber osztrák miniszterelnök így a parlamentben is elfogadhatóvá tegye a kiegyezést. Az kétségtelen, hogy a miniszterelnök súlyt helyez és kell is, hogy súlyt helyezzen arra, amit az 1867-iki XII. törvényczikk előír, azaz arra, hogy a kiegyezési kérdések a két állam parlamentjei közötti egyezkedés útján rendeztessenek. E czél természetszerűleg nem téveszthető szem elől a tárgyalásoknál, de ezért és csupán ezért szó sem lehet az ország gazdasági érdekeinek föladásáról, vagy arról, hogy a gazdasági helyzetet bármiképpen megbontani engedjük. A kiegyezési tárgyalásokban a miniszterelnököt és a magyar kormányt egyáltalában csakis az ország gazdasági érdekeinek az egész vonalon való megóvása irányítja. Erről a miniszterelnök már ismételten nyilatkozott is és az a megfeszített munka, mely most Bécsben folyik, — és mely mindent érdemel inkább,mint gáncsot, vagy rosszakaratú pletykát, — kétségtelenül bizonyítja, hogy a miniszterelnök eddig is elfoglalt álláspontján áll teljes szilárdsággal. * A Bud. Tud. a kiegyezési tárgyalásokról a következőket jelenti: Széll Kálmán és Körber dr. miniszterelnökök ma délelőtt 10 órakor ismét megjelentek ő felsége előtt, hogy a tegnap 6 felsége elnöklésével megkezdett tanácskozást folytassák. Mivel e tanácskozás tárgyai ma túlnyomólag pénzügyi természetűek, Lukács László és Böhm-Baiverk lovag pénzügyminisztereket is bevonták a tárgyalásba, a szenvedés, az elaljasodás lesújtó, rémítő képét. Az a halotthordó Bazouge, ki az Assommoirban előfordul, az ő szomszédja, barátja volt és megígérte neki, hogy, »ha meghal, kíméletesen, gyengéden fogja kivinni«. De a könyörületes szivü Bazouge halt meg előbb és Zola temettette el saját utazó bőröndjében, mert nem volt koporsóra való pénze. Ez időben jutott Zola kezébe Lucas orvos új könyve, L’Hérédité naturelle, melyben a tudós a testi és lelki öröklés elméletét magyarázza. Ez a könyv tette Zolára a legnagyobb hatást; úgy, hogy a fiatal író, midőn húsz kötetre tervezett regénysorozatát megkezdte, ez öröklés törvényére alapította a képet, melyet kora társadalmi viszonyairól és legfőbb, legrettentőbb bajáról, az idegbetegségről festeni kívánt. Egy család viszontagságait akarta leírni, melynek minden tagja örökölte ősanyjuktól az idegbajt, és ki akarta mutatni, mily különféle formákban jelentkezik az öröklött baj a későbbi ivadékokban, hol feltűnő lelki tehetségek, hol pedig förtelmes szenvedélyek, halálos nyavalyák formájában. Könyveinek egyik legkorábbikában — czime La Fortune des Rougons jelezte nagyjában a tervet; egyik későbbiben, Une page d'Amour, fejtette ki határozott körvonalakban, és a Docteur Pascal-ban fejezte be, még egyszer megmutatván az őrültek házában az ősanyát, kinek testi bajából származott mindazon nehéz nyomor, melyet a húsz köteten végig a tudós zavartalan hidegvérével és mély bánatba merült, szivével részletezett. Mert meg kell mondanunk, és el kell ismernünk, hogy Zola mélyen érző, ke-A közös külügyminiszter, akinek tárczáját a megbeszélés tárgyai nem érintik, nem is volt jelen. Formális koronatanács, amelyben az összes szakminiszterek is részt szoktak venni, ez alkalomból, úgy látszik, nincs tervbe véve. A mai tanácskozás 380 óra hosszat tartott és holnap folytatni fogják. A magyar miniszterek elutazásának ideje ma sem határozható meg s további intézkedésig a szakelőadók is ott maradnak. Képviselők az új Házban. Apponyi Albert gróf, a képviselőház elnöke, a Ház összes tagjait meghívja október 7-én délután 4 órára az uj Házba. Ekkor fogják a helyeket, a ruhatári szekrényeket kijelölni s egyúttal bemutatják az uj országház összes helyiségeit a képviselőház tagjainak. A meghívókat holnapután küldik szét. Állami gazdasági főiskola, Csik megye köztörvényhatósági bizottsága legutóbb tartott közgyűlésén elhatározta, hogy csatlakozik ahhoz a mozgalomhoz, amely Kolozsvárott állami gazdasági főiskola létesítését czélozza. Ez iránt Csikmegye törvényhatósági bizottsága kérvénynyel fordult a képviselőházhoz; a kérvény ma érkezett meg a Házelnökséghez. ■ A bécsi kiegyezési tanácskozások. A magyar kormány tagjai és szakreferensei a mai és a holnapi napot is Bécsben fogják még tölteni az autonóm tarifa és a kiegyezési tárgyalások finalizálása czéljából. A bankgassei magyar házban azonban ma délelőtt egyáltalában nem volt tárgyalás. Széll Kálmán miniszterelnök és Lukács László pénzügyminiszter ugyanis délelőtt tíz órakor a Burgba hajtattak, ahol őfelsége elnöklete alatt ismét tanácskozás volt, amely tanácskozásban osztrák részről Körber dr. miniszterelnök és Böhm-Bawerk pénzügyminiszter vettek részt. A két pénzügyminiszter részvételét szükségessé tette az a körülmény, hogy a mai tárgyalás során a resszortjukat érdeklő pénzügyi kérdéseket érintették. Goluchoivski közös külügyminiszter, aki a felség elnöklete alatt tegnap tartott tanácskozáson részt vett, a mai értekezésen nem volt jelen, miután az ő resszortjához tartozó ügyek a mai tanácskozások során jelenlétét szükségessé nem tették. A Burgban tartott tanácskozás, amelyen több kiegyezési kérdést érdemileg tárgyaltak, délelőtti 10 órától délutáni háromnegyed 2 óráig tartott. A tárgyalások azonban még nem nyertek befejezést és azokat holnap folytatják. Arról a hírről, mely szerint holnap a felség elnöklete alatt tartandó tanácskozásban a két állam kereskedelmi miniszterei renkolázása korában a Provence lángoló, poros ege alatt sétálva, a szürke olajfák árnyában épp oly lelkesedéssel szavalta Hugo és Musset verseit, mint többi iskolatársai, és ifjúkora eme rajongásaitól nem tudott egészen megszabadulni soha. Maga megvallotta, hogy lelkében örökre fészket vert a romantica, mely onnan nem lesz kiüldözhető soha. De az élet, a balsors, a nyomor! Ezek, úgy mondják, megtanítják az embert imádkozni. Zolát nem tanították imára, hanem megnyitották szemét a valóságnak. Nyomorgott, éhezett, betegeskedett a Quartier latin-ben, mint sok más szegény gyerek; elzálogosította ruháit; kereste kenyerét, mint üzletsegéd, mint újságíró; és olvasott. Az ifjúság imádott szépésze akkorában egy merész, kezdő író volt, Taine, ki a kétkedés ingoványából indulva, szilárd lépéssel haladt a választott után és följutott a pesszimizmus magaslatára, honnan, habár nem látja az ember derült képét a világnak, de épp oly messze lát, mint a lelki világ bármely más emelkedett pontjáról. E fiatal szó nyomán haladt egy ideig Zola is. Egy rettentő igazságot tanult el tőle: »A bűn és az erény termék,épp úgy, mint a kénsav és a czukor«. Borzasztó tény. De tény. Mert az újkori tudomány, a természet törvényeit fürkésző tudomány beigazolta. Zola e tudományba meríté lelkét és benne alapítá meg világfölfogását. Saját élete segítségére volt ebben. Saját szegénysége, elhagyottsága érintkezésbe hozta a nép legalsóbb rétegeivel és a sokszerű nyomorral, mely a boldogság örökéből kitagadott embereket vérapasztó karjaival öleli. Látta, érintette a kin, nyörületes szívvel, fájdalmas megindultsággal festi rettentő képeit. Nincs egy sora, melynek borzasztó szavaiban ne volna meg visszhangja saját, szenvedő lelkéből fölszálló kínos sóhajnak, senki sem érzett e földön emberiebben és mélyebben, mint az ember-állat erőskezű, megvesztegethetlenül tárgyilagos festője. Azt mondták rá ellenei, hogy piszkos, trágár, ledér. Nem ő. Csak a szenvedély, a bűn, a nyomor, az őrület volt az, melyet a szilárd lelkű, tántoríthatlanul igazságos búvár nyugalmával, türelmével és lelkiismeretességével bonczolt széjjel, hogy képét és lényét megismerje és megismertesse. Ez a búvár benne a művészszel párosult. És, ha jól meggondoljuk, talán mondhatnék, hogy benne a művész még nagyobb is volt a búvárnál, mert megfigyelésének pontosságát, eljárásának hibátlan szabatosságát, fölfogásának találó voltát messze fölülmúlja a mesteri mód, melylyel fürkészeteinek eredményét világosságba helyezni, kifejteni, magyarázni, megértetni tudta. Zola volt a meggyőző képalkotás, a világos találó leírás eddig élt legnagyobb mestere. Senkinek e tekintetben a szó fölött nagyobb hatalma nem volt, mint neki. Az ige engedelmeskedik neki, mint saját ujjai; a főnév tárgyi tapintathatóságot ölt tolla alatt, a melléknév pedig idomot, felületet és szint valami orgiaszerű hévvel élénkít meg. Amit Zola leir, az ellenállhatatlan erővel hatol a képzeletbe és azt nem is hagyja el többé. Minden szóra emlékezünk, melyet könyveiben húsz év előtt olvastunk.. A pángermánok kiutasítása. A Pol. Korr. ezt a budapesti levelet közli: a berlini lapok egy része rosszulását nyilvánítja két alldeutsch szerkesztőnek Dél-Magyarországból való kiutasításán. Ezek a lapok tudatosan, vagy öntudatlanul többféle ferdítés bűnébe esnek. Elsősorban is Magyarország német lakosságát azonosítják azzal a két szerkesztővel. Továbbá a magyar igazságszolgáltatást a magyar kormány eszközének mondják és azzal gyanúsítják ezt, hogy az esküdtek függetlenségét befolyásolja. Azonkívül úgy festik le a berlini lapok a helyzetet, mintha a magyar kormány a sovinizmust istápolná. Mind a három állítást határozottan vissza kell utasítani, úgy látszik, a szóban forgó berlini lapok nem tudják, hogy a magyar vármegyék évek óta sorban követelik a nemzetiségi törvény revízióját, mert a helyzet a kormány szelíd eljárása folytán szinte szörnyűvé vált. A kormány a vármegyék e követelésével szemben hűvösen viselkedik, éppen nem kedvez neki. A bíróságot a kormány nem befolyásolhatja sem az izgaték mellett, sem ellenük. A magyar kormány azonban tiltakozik az ellen, hogy berlini lapok a magyar igazságszolgáltatást gyanúsítsák és a bírák függetlenségét kétségbe vonják, valamint tiltakozik az ellen is, hogy Magyarország német lakosságát elnyomottnak és másodosztályú népnek mondják. Az említett berlini lapok azonosíthatják magukat a két kiutasított szerkesztővel, Magyarországban ezt nem teszik sem a németek, sem mások.