Magyar Nemzet, 1902. október (21. évfolyam, 233-259. szám)

1902-10-01 / 233. szám

2 MAGYAR LEHET. 1902. október 1. szint a bolgár-orosz ünnepről, tisztán ka­tonai jelleggel ruháztatta azt fel és kép­viselőjét, Nikolajevics Nikolaj nagyherczeget a semnovói táborból egyenesen a Jildsz­­kivszkba küldi. A bolgár fejedelem egyik hadsegéde már az ünnepség előtt ott járt titkos megbízással. Czéljuk mindkettőjük­nek bizonyosan ugyanaz. Meg akarják győzni a szultánt arról, hogy a bolgár­orosz ünnep nem irányul ellene és távolról sem akarja­ felbiztatni európai Törökország nyugtalan elemeit. A mac­edón izgatók éppen az ellenkezőt hirdetik, még­pedig nem csekély eredménynyel. Nem tudjuk, a nagyherczeg és a hadsegéd mennyiben lesznek képesek meggyőzni a szultánt Oroszország és Bolgárország őszinte jó­­szándékairól, de ebből a kettős látogatás­ból azt látjuk, hogy Pétervárott sem te­kintik quantité negligence-nak Konstantiná­poly urát, jóllehet nincsen már birtokában a Konstantinápolyba vezető út. Budapest, szeptember 30. nőnek részt, illetékes helyen semmit sem tudnak. Toepke Alfréd pénzügyi államtitkár a mai napon is — a kiegyezési tárgyalásoktól telje­sen függetlenül — több pénzügyi kérdésről tár­gyalt az osztrák pénzügyminisztériumban. A korona elnöklete alatt tartott tárgyalá­soknak ez a hosszú tartama a mellett szól, hogy még számos ellentét vár kiegyenlítésre, de mutatja azt is, hogy valamennyi tényező fáradhatatlan buzgalommal dolgozik rajta, hogy a gazdasági tanácskozások komplexuma tető alá kerüljön. És e tárgyalások a leghatározot­tabb c­áfolatát is rejtik azoknak a legnagyobb­részt komponált és hol »államférfiak«, hol más­féle jámbor álarcz alá bujtatott egyének nyi­latkozataiból eredő híreknek, melyek, daczára minden hessegetésnek, folyvást kísértenek egyes lapokban. Mindezek a hírek között, me­lyek a komolyabb közönséget megtéveszteni amúgy sem képesek, szinte megdöbbentően vakmerő az, mely legújabban röppent vi­lággá. Mint befejezett tényt újságolja ez a hír, hogy Széll Kálmán az 1897-iki kiegyezés vívmányait feladta, a magyar érdekeket elárulta csupán azért, hogy Körber osztrák miniszterelnök így a parlamentben is elfogadhatóvá tegye a kiegyezést. Az kétségtelen, hogy a miniszterelnök súlyt helyez és kell is, hogy súlyt helyezzen arra, a­mit az 1867-iki XII. törvényczikk előír, azaz arra, hogy a kiegyezési kérdések a két állam parla­mentjei közötti egyezkedés útján rendeztessenek. E czél természetszerűleg nem téveszthető szem elől a tárgyalásoknál, de ezért és csupán ezért szó sem lehet az ország gazdasági érdekeinek föladásáról, vagy arról, hogy a gazdasági hely­zetet bármiképpen megbontani engedjük. A kiegyezési tárgyalásokban a miniszterelnököt és a magyar kormányt egyáltalában csakis az or­szág gazdasági érdekeinek az egész vonalon való megóvása irányítja. Erről a miniszterelnök már ismételten nyilatkozott is és az a meg­feszített munka, mely most Bécsben folyik, — és mely mindent érdemel inkább,mint gáncsot, vagy rosszakaratú pletykát, — kétségtelenül bizonyítja, hogy a miniszterelnök eddig is el­foglalt álláspontján áll teljes szilárdsággal. * A Bud. Tud. a kiegyezési tárgyalásokról a következőket jelenti: Széll Kálmán és Körber dr. miniszterelnökök ma délelőtt 10 órakor ismét megjelentek ő felsége előtt, hogy a tegnap 6 felsége elnöklésével meg­kezdett tanácskozást folytassák. Mivel e tanács­kozás tárgyai ma túlnyomólag pénzügyi termé­szetűek, Lukács László és Böhm-Baiverk lovag pénzügyminisztereket is bevonták a tárgyalásba, a szenvedés, az elaljasodás lesújtó, rémítő képét. Az a halotthordó Bazouge, ki az Assommoir­­ban előfordul, az ő szomszédja, barátja volt és megígérte neki, hogy, »ha meghal, kíméletesen, gyengéden fogja kivinni«. De a könyörületes szivü Bazouge halt meg előbb és Zola temet­­tette el saját utazó bőröndjében, mert nem volt koporsóra való pénze. Ez időben jutott Zola kezébe Lucas orvos új könyve, L’Hérédité naturelle, melyben a tudós a testi és lelki öröklés elméletét m­agya­­rázza. Ez a könyv tette Zolára a legnagyobb hatást; úgy, hogy a fiatal író, midőn húsz kö­tetre tervezett regénysorozatát megkezdte, ez öröklés törvényére alapította a képet, melyet kora társadalmi viszonyairól és legfőbb, legret­tentőbb bajáról, az idegbetegségről festeni kívánt. Egy család viszontagságait akarta leírni, melynek minden tagja örökölte ősanyjuktól az idegbajt, és ki akarta mutatni, mily külön­féle formákban jelentkezik az öröklött baj a későbbi ivadékokban, hol feltűnő lelki tehetségek, hol pedig förtelmes szenvedélyek, halálos nyavalyák formájában. Könyveinek egyik legkorábbikában — czime La For­tune des Rougons jelezte nagyjában a tervet; egyik későbbiben, Une page d'Amour, fejtette ki határozott körvonalakban, és a Docteur Pascal-ban fejezte be, még egyszer megmutat­ván az őrültek házában az ősanyát, kinek testi bajából származott mindazon nehéz nyomor, me­lyet a húsz köteten végig a tudós zavartalan hidegvérével és mély bánatba merült, szivével részletezett. Mert meg kell mondanunk, és el kell ismernünk, hogy Zola mélyen érző, ke-A közös külügyminiszter, a­kinek tárczáját a meg­beszélés tárgyai nem érintik, nem is volt jelen. Formális koronatanács, a­melyben az összes szak­­miniszterek is részt szoktak venni, ez alkalomból, úgy látszik, nincs tervbe véve. A mai tanácskozás 380 óra hosszat tartott és holnap folytatni fogják. A magyar miniszterek elutazásának ideje ma sem határozható meg s további intézkedésig a szakelőadók is ott maradnak.­­ Képviselők az új Házban. Apponyi Albert gróf, a­ képviselőház elnöke, a Ház összes tagjait meghívja október 7-én délután 4 órára az uj Házba. Ekkor fogják a helyeket, a ruhatári szekrényeket kijelölni s egyúttal bemutatják az uj országház összes helyiségeit a képviselőház tagjainak. A meghívókat holnapután küldik szét.­­ Állami gazdasági főiskola, Csik megye köz­törvényhatósági bizottsága legutóbb tartott köz­gyűlésén elhatározta, hogy csatlakozik ahhoz a mozgalomhoz, a­mely Kolozsvárott állami gazda­sági főiskola létesítését czélozza. Ez iránt Csik­megye törvényhatósági bizottsága kérvénynyel for­dult a képviselőházhoz; a kérvény ma érkezett meg a Ház­elnökséghez. ■­ A bécsi kiegyezési tanácskozások. A magyar kormány tagjai és szakreferensei a mai és a holnapi napot is Bécsben fogják még tölteni az autonóm tarifa és a kiegyezési tárgyalások finalizálása czéljából. A bankgassei magyar házban azonban ma délelőtt egyáltalában nem volt tárgyalás. Széll Kálmán miniszterelnök és Lukács László pénzügyminiszter ugyanis délelőtt tíz órakor a Burgba hajtattak, a­hol ő­felsége el­nöklete alatt ismét tanácskozás volt, a­mely tanácskozásban osztrák részről Körber dr. mi­niszterelnök és Böhm-Bawerk pénzügyminiszter vettek részt. A két pénzügyminiszter részvételét szükségessé tette az a körülmény, hogy a mai tárgyalás során a resszortjukat érdeklő pénz­ügyi kérdéseket érintették. Goluchoivski közös külügyminiszter, a­ki a felség elnöklete alatt teg­nap tartott tanácskozáson részt vett, a mai érteke­zésen nem volt jelen, miután az ő resszortjához tar­tozó ügyek a mai tanácskozások során jelenlétét szükségessé nem tették. A Burgban tartott tanácskozás, a­melyen több kiegyezési kérdést érdemileg tárgyaltak, délelőtti 10 órától délutáni háromnegyed 2 óráig tartott. A tárgyalások azonban még nem nyer­tek befejezést és azokat holnap folytatják. Arról a hírről, mely szerint holnap a fel­ség elnöklete alatt tartandó tanácskozás­ban a két állam kereskedelmi miniszterei ren­kolázása korában a Provence lángoló, poros ege alatt sétálva, a szürke olajfák árnyában épp oly lelkesedéssel szavalta Hugo és Musset ver­seit, mint többi iskolatársai, és ifjúkora eme rajongásaitól nem tudott egészen megszaba­dulni soha. Maga megvallotta, hogy lelkében örökre fészket vert a romantica, mely onnan nem lesz kiüldözhető soha. De az élet, a balsors, a nyomor! Ezek, úgy mondják, megtanítják az embert imádkozni. Zolát nem tanították imára, hanem megnyitot­ták szemét a valóságnak. Nyomorgott, éhezett, betegeskedett a Quartier latin-ben, mint sok más szegény gyerek; elzálogosította ruháit; ke­reste kenyerét, mint üzlet­segéd, mint újságíró; és­­ olvasott. Az ifjúság imádott szépésze ak­korában egy merész, kezdő író volt, Taine, ki a kétkedés ingoványából indulva, szilárd lépéssel haladt a választott után és följutott a pesszi­mizmus magaslatára, honnan, habár nem látja az ember derült képét a világnak, de épp oly messze lát, mint a lelki világ bármely más emelkedett pontjáról. E fiatal szó nyomán ha­ladt egy ideig Zola is. Egy rettentő igazságot tanult el tőle: »A bűn és az erény termék,épp úgy, mint a kénsav és a czukor«. Borzasztó tény. De tény. Mert az újkori tudomány, a természet törvényeit fürkésző tudomány beiga­zolta. Zola e tudományba meríté lelkét és benne alapítá meg világfölfogását. Saját élete segítségére volt ebben. Saját szegénysége, elha­­gyottsága érintkezésbe hozta a nép leg­alsóbb rétegeivel és a sokszerű nyomorral, mely a boldogság örökéből kitagadott embereket vér­apasztó karjaival öleli. Látta, érintette a kin, nyörületes szívvel, fájdalmas megindultsággal festi rettentő képeit. Nincs egy sora, melynek borzasztó szavaiban ne volna meg visszhangja saját, szenvedő lelkéből fölszálló kínos sóhaj­nak, senki sem érzett e földön emberiebben és mélyebben, mint az ember-állat erőskezű, meg­­vesztegethetlenül tárgyilagos festője. Azt mond­ták rá ellenei, hogy piszkos, trágár, ledér. Nem ő. Csak a szenvedély, a bűn, a nyomor, az őrület volt az, melyet a szilárd lelkű, tántorít­­hatlanul igazságos búvár nyugalmával, türel­mével és lelkiismeretességével bonczolt széjjel, hogy képét és lényét megismerje és megismer­tesse. Ez a búvár benne a művészszel párosult. És, ha jól meggondoljuk, talán mondhatnék, hogy benne a művész még nagyobb is volt a búvárnál, mert megfigyelésének pontosságát, el­járásának hibátlan szabatosságát, fölfogásának találó voltát messze fölülmúlja a mesteri mód, melylyel fürkészeteinek eredményét világos­ságba helyezni, kifejteni, magyarázni, megértetni tudta. Zola volt a meggyőző képalkotás, a világos találó leírás eddig élt legnagyobb mestere. Sen­kinek e tekintetben a szó fölött nagyobb ha­talma nem volt, mint neki. Az ige engedelmes­kedik neki, mint saját ujjai; a főnév tárgyi tapintathatóságot ölt tolla alatt, a melléknév pedig idomot, felületet és szint valami orgia­­szerű hévvel élénkít meg. A­mit Zola leir, az ellenállhatatlan erővel hatol a képzeletbe és azt nem is hagyja el többé. Minden szóra emléke­zünk, melyet könyveiben húsz év előtt olvastunk.­­. A pángermánok kiutasítása. A Pol. Korr. ezt a budapesti levelet közli: a berlini lapok egy része rosszulását nyilvá­nítja két alldeutsch szerkesztőnek Dél-Magyaror­­szágból való kiutasításán. Ezek a lapok tudatosan, vagy öntudatlanul többféle ferdítés bűnébe esnek. Első­sorban is Magyarország német lakosságát azonosítják azzal a két szerkesztővel. Továbbá a magyar igazságszolgáltatást a magyar kormány eszközének mondják és azzal gyanúsítják ezt, hogy az esküdtek függetlenségét befolyásolja. Azonkívül úgy festik le a berlini lapok a helyzetet, mintha a magyar kormány a sovinizmust istápolná. Mind a három állítást határozottan vissza kell utasítani, úgy látszik, a szóban forgó berlini lapok nem tudják, hogy a magyar vármegyék évek óta sorban követelik a nemzetiségi törvény revízióját, mert a helyzet a kormány szelíd eljárása folytán szinte szörnyűvé vált. A kormány a vármegyék e köve­telésével szemben hűvösen viselkedik, éppen nem kedvez neki. A bíróságot a kormány nem befolyá­solhatja sem az izgaték mellett, sem ellenük. A magyar kormány azonban tiltakozik az ellen, hogy berlini lapok a magyar igazságszolgáltatást gyanú­sítsák és a bírák függetlenségét kétségbe vonják, valamint tiltakozik az ellen is, hogy Magyarország német lakosságát elnyomottnak és másodosztályú népnek mondják. Az említett berlini lapok azono­síthatják magukat a két kiutasított szerkesztővel, Magyarországban ezt nem teszik sem a németek, sem mások.

Next