Magyar Nemzet, 1902. december (21. évfolyam, 286-310. szám)

1902-12-02 / 286. szám

1902. deczember 2. MAGYAR NEMZET. Ennek a kormánynak a költségvetést sem szavaz­hatja meg. Vrbanics kifejti, hogy Horvátországban nem tud a magyarok iránt melegebb érzelem kifejlődni. A szerb kérdést csakis az unionisták hozták fel­­színre. Hajdan szerb kérdés nem is volt Horvát­országban. A tüntetések a rendőrség erélytelensége következtében fajultak el fosztogatássá. A rendőr­ség jól tudta, hogy fosztogatás készül, de azért nem tett ellene semmi intézkedést. Ennek a kor­mánynak, a­mely iránt bizalma nincs, a költség­­vetést nem szavazza meg. Legközelebbi ülés holnap.­­ C­áfolat. A bécsi »Zeit« nyomán a magyar napilapokban is megjelent az a közlemény, hogy a vallás- és közokt. m. kir. miniszternek valamely titkos rendeletét a m. kir. állami nyomdából ellop­ták volna, — mint illetékes helyről értesülünk — merő koholmány, mert az intézethez ilyenféle ren­delet egyáltalán nem érkezett.­­­z nagyszalontai választás. Nagyváradról je­lentik, hogy Nagyszalontán vasárnap délután volt a képviselőjelölő gyűlés. A választók Csorvássy István függetlenségi pártelnököt jelölték, a­ki azonban Balogh Mihály javára a jelöltségről le­mondott, mire az értekezlet Balogh Mihályt je­lölte. Balogh ellenjelöltje szintén függetlenségi programmal Halász Lajos lesz.­­ Az önálló vámterület mellett. A szentesi függetlenségi párt vasárnap népgyűlést tartott az önálló vámterület mellett, a­melyen Molnár Jenő, Hellebronth Géza és Eitner Zsigmond képviselők beszéltek.­­ Ankét az igazságügyminisztériumban. A ke­reskedelmi ügyletek átruházásáról szóló törvény­­javaslat tárgyában Plósz Sándor igazságügyminisz­ter elnöklete alatt szombaton újra ankétet tartot­tak az igazságügyminisztériumban. A tanácskozáson kereskedők, többnyire nagykereskedők vettek részt, a­kiknek mindegyike nyilatkozott az ankét tár­gyáról. A közel három órán át tartott tanácskozás befejeztével Plósz Sándor igazságügyminiszter kö­szöneté nyilvánítása mellett biztosította a részt­vevőket, hogy a ma hallott véleményeket a vég­leges megállapításnál kellő figyelembe fogja venni.­­ Összeférhetetlenségi Ügyek. Az összeférhe­tetlenségi állandó bizottság dec­ember 10-ikén és 11-ikén délután 5 órakor az országház II. osztályú termében ülést tart. 10-ikén a dr. Lurtz Károly, Lázár Menyhért és Szentiványi Árpád, 11-ikén pe­dig a Győrffy Gyula képviselő ellen bejelentett összeférhetetlenségi esetet veszik tárgyalás alá.­­ A képviselőház igazságügyi bizottsága szom­baton délután ülést tartott, melyben a kormányt Széll Kálmán miniszterelnök, Mohai­ Sándor államtitkár és Selley miniszteri tanácsos képviselték. A bizott­ság az útlevélügyről szóló törvényjavaslatot tár­válnunk, mert én tengerésznek megyek Pólába (úgy írta Pólyába) és te nem akartál az enyém lenni. Pá, pá, a viszontlátásig a túlvilágon! Mert engem megesz a c­ápa és a fájdalom. Bizony Isten, nevettem volna, ha ez a sze­rencsétlen leány a földön nem fetrengett volna kínjában. Egyre verte a fejét a földhöz, kia­bálván: — Oh, én szerencsétlen! Elutazott! Itt hagyott, mert nem adtam meg magamat neki. Óh­­ megvallom, e levél vétele után odafutottam a lakására, hogy azt mondjam neki, itt vagyok, végy magadhoz, szeretlek! És ha a legutolsója leszek is a nőknek, ha ujjal mutat reám a vi­lág, ha az anyám el is átkoz, a tied vagyok! De, óh nagyságom, — folytató Marka — ő már elutazott Pólyába. Én utána megyek — kiáltó, — vagy megölöm magamat! Másnap táviratoztam a Marka anyjának ki megjött és hazavitte a szomorú leányt. A szakácsné egyre vigasztalta: Sohse bú­suljon, volt nekem már annyi szeretőm, mint csillag az égen. Ki engemet hagyott el, kit én, mégis itt vagyok! De Marka szomorúan felelte: — Ha az övé nem lehetek, senkié, és még hozzátette, hogy meglopja a szüleit, de Pólyába megy. Tudod édes Vikim, megsirattam a Markát, mikor elment és megfogadtam a Náczi és Pista öcsém szavát, hogy nem követelek erényt a szobaleányoktól, mert a könnyűvérűek nem csi­nálnak tragédiát a szerelemből. Van is most minden hóban új szásom. Egyik kaczérabb, mint a másik. Utálom őket, a­min Náczi és Pista csodálkoznak. Ne cso­az indemnity-vita ma Barta Ödön felszóla­lásával indult meg. A függetlenségi pártnak ez az eszes és mindig tartalmas szónoka kis hall­gatóság előtt beszélt ugyan, de ez a hallgatóság figyelemmel hallgatta fejtegetéseit. A beszéde elején széles alapon tárgyalta a horvát­országi viszonyokat s erősen támadta a bánt, a­kit nem tart alkalmasnak hiva­talának betöltésére. Beszédének második ré­szében a függő gazdasági kérdéseket tár­gyalta s követelte a külön magyar vámtarifá­nak haladéktalan előterjesztését, végezetül pedig az átvállalt osztrák államadósságok kérdését taglalta beható szakértelemmel. Állandó évi járu­lékunkat tőkevisszafizetéssel törleszteni óhajtja, még­pedig öt százalékos tőkésítéssel. Végezetül határozati javaslatot nyújt be, melyben hosszabb megok­olással autonóm tarifa beterjesztését és az olasz és szerb szerződések felmondását sürgeti. Az ülés végén Vészi József kért szót sze­mélyes kérdésben. Barta Ödön ugyanis felolvasta lapjának egy czikkét, mely közvetlenül az ex­lex állapotot követő időben jelent meg . Vészi József a Bartának ehhez fűzött kommentárjá­val szemben azt óhajtotta beigazolni, hogy akkor dáld! Négy hónapig volt Marka távol Buda­pesttől, midőn egy levelet kaptam édes­anyjától, hogy a Marka ott a környéken beállt egy urasághoz szolgálni. És egy napon lopott egy ötvenest a gazdájától és összepakkolt, hogy elszökjék. De rajta csípték és mikor a csend­őrök megjöttek, hogy elvigyék, beszaladt a gaz­dája szobájába és elmetszette a beretvával a torkát. Majdnem elájultam, mikor e hírt megkap­tam. Az én Márkám lopott! Bizonyosan Pólába akart utazni a pénzen. Tudakozódni kezdtem és csakugyan kisült, hogy az a betyár irt neki Pólából ismét szerelmes levelet, melyben azt fejtegette, hogy szegény leány, ha igazán szeret, kedvese után megy. Mert a­kinek pénze nincs, annak ne legyen meg a rátartósága a becsü­letre ! És a Marka ellenállhatatlan szenvedélytől ragadtatva ment volna utána. Pénze nem volt, szülei nem adtak neki, hát lopott, mert boldog akart lenni egyszer életében. — Teremtő Isten! — sikoltam. — Ez a sze­gény, jó leány ilyen véget érjen, ki soha, de soha félre nem lépett, soha, de soha sem lopott. Nincs igazság a földön. És ha én igazgatnám a tör­vényt, azt a szőke, akasztófára való tengerészt a tengerbe löhetném a c­ápáknak. — Örüljünk inkább, hogy nem itt ölte meg magát, — mondá borzongva a Náczi és a beretváját elzárta a fiókjába. — Te, — szólt azután, — ha te nekem szomorú, vagy becsüle­tes szobaleányt fogadsz, csudát látsz. — Igazad van, — toldá ez a kígyó, Pista. — Gondoskodjál ezentúl te is arról, hogy házamban olyan exaltált cselédek­be ne lép­folytatólagos tárgyalása. Barta Ödön a kormány iránt táplált bizalmat­lansága okait fejtegeti. Az okok a következők: Retrográd haladás a nemzetiségi kérdésben; elcsava­­rása az 1899 : XXX-ik törvényczikknek s ezzel elhomályosítása az ország gazdasági önállósága jogának. A­mi a nemzeti állam kiépítését illeti, itt súlyos mulasztások történtek. Főleg a horvát­ kérdéssel foglalkozik s visszautasítja Tomasics vádját, mintha a függetlenségi párt hazafiatlan­­ságot követne el akkor, a­midőn a horvát dolgokat bírálja. Tomasics boldog, mert két hazája van. De hát itt fölösleges is magát jó magyarnak vallania. Tegye meg ezt Tomasics otthon, ahol semmibe sem vesznek bennünket. S ha Tomasics azt mondja, hogy a horvát nemzeti párt hazafias működésére otthon nagy szükség van, akkor ez éppen azt igazolja, hogy Horvátországban 68 óta a viszonyok visszafelé haladtak. Rendezett állam az olyan, a­hol a hor­vát nép megrohanja a békés szerb lakosságot s a pusztításnak csakis a statárium vetett véget? Szóló meggyőződése, hogy a horvát bán gyenge­sége, sőt indolencziája mozdította elő a zavargást. És ezért kijelenti, hogy a mostani horvát bánt teljesen alkalmatlannak találja hivatásának betölté­sére. Különben meggyőződése szólónak, hogy az egész zavargást Bécsbe inszezenálták, mint a­hogy a zavart okozó czikket is Bécsből küldték Belgrádba. Ezután a horvát nemzeti párt s különösen egy tagjának, Plivericsnek működését kritizálja. Ez a Pliverics büntetlenül izgatott a zágrábi egyetem katedrájáról ellenünk, most pedig mint képviselő s a bán bizalmasa tör lándzsát a reálunió mellett. jenek! A feleségem csupa apáczát tartana — mondá Náczi az öcsémnek. Én nem veszekedtem. Az én lelkemben valami olyan diszharmónia lett. Folyton a Markára gondoltam. Előttem állott hű, olajbarna szemeit szomorúan rám vetve, mintha kérdené: »mit vétettem én neked és az anyámnak, hogy arra oktattatok, legyek hű, becsületes. Minek őriztetek? Csak a köny­­nyelmü leányok a boldogok! Én már nem va­gyok. Az én becsületes nyakamat el kellett vágnom és iszonyú kínok közt múltam ki, sze­relmemért.« Oh! Viki! Éjjel, ha pattog a bútor, vagy recseg a padló, a fejemre húzom a takarót, mert mindig azt hiszem, a Marka jár ide szememre vetni, miért nem eresztettem én őt is mulatni, a kávéházba, mint mennek mások, a többség? Most élne boldogan, talán kifestve, de­­ élne. És mint egy nagy problémán azon töröm a fe­jemet, nem hibázunk-e mi úri asszonyuk, midőn a mi szerelmi törvényeinket, a mi erényparagrafu­sainkat rátukmáljuk a műveletlen cselédségre. Oh, a szegénynek luxus a házasság, a munka mellett pedig jól esik nekik a szerelem. Bizony. Bocsáss meg Marka! — rebesgetem — és az ördöngős Náczi és a Pista ugyancsak kihasz­nálják bűnbánó hangulatomat, mert szemem lát­tára és fülem hallatára csipdesik a szobalányt. Nem bánom. A Marka sorsa úgy megren­dített, hogy többé nem leszek a cselédek erény­­őrévé és Náczi helyesli. Isten veled, csókol Kriskád, gyalta, melyet Issekutz Győző ajánlott elfogadásra, a közigazgatási bizottság részéről pedig Lator Sándor előadó ismertette az e bizottságban elfoga­dott módosításokat. A bizottság Széll Kálmán mi­niszterelnök beható felvilágosításai után részletei­ben is elfogadta a javaslatot. ■■ Mentelmi Ügyek. A képviselőház mentelmi bizottsága deczember 1-ikén délután 4 órakor az Országházban, a III. osztályú teremben ülést tart, a­melyen Bakó József, Hock János, Szüllő Géza, Salamon Géza, gróf Tisza István, Rakovszky Ist­ván, Drakulics Pál, Jankovics Béla, Molnár Jenő, Vészi József, Veszelovszky Ferencz, Ivánka Osz­kár, Csávolszky Lajos, Vojnits Sándor, Lovászy Márton, Papp Zoltán, Győrffy Gyula, Hámory László és Eötvös Bálint mentelmi ügyei kerülnek tárgyalásra.­­ A képviselőház pénzügyi bizottsága dec­em­ber hó 2-ikán, kedden, délután öt órakor az Ország­házban, a delegácziók üléstermében (min. lépcső) ülést tart. Tárgy: 1. Az 1889. évi Vl-ik törvény­­czikk 14-ik §-ának módosításáról, illetve a közös hadsereg és a honvédség ujoncz-létszámának meg­állapításáról (199. sz.) szóló és 2. Az 1903. évben kiállítandó ujonczok meg­ajánlásáról és póttartalékosoknak a közös hadsereg és haditengerészet békelétszámának kiegészítése végett kivételesen leendő igénybevételéről szóló (200. sz.) honvédelmi miniszteri törvényjavaslatok. Országgyűlés. A képviselőház ülése deczember 1-én. — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Elnök: Apponyi Albert gróf. Jegyzők: Teleki Sándor gróf, Szőts Pál, Major Ferencz. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán miniszterelnök, Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter, Lukács László pénzügyminiszter, Cseh Ervin horvát-szlavón-dalmát tárczanélküli miniszter. Napirenden van, az indemnity 3 is, ma is, egyforma elveket hirdetett. Miután azonban már a Barta beszéde alatt a függet­lenségi Gabányi Miklós tréfálkozó közbeszólás­ban aposztrofálta őt, most Vészi visszaadta a kölcsönt. — A nagytudományú Gabányi Miklós elv­társának, Barta Ödönnek óhajtok felelni! — igy kezdte. A függetlenségi párt éktelen haragra lob­bant az incselkedésen. Háborogtak, zúgtak, majd testületileg kivonultak a teremből s tün­tetőleg nem hallgatták meg a beszédet, a mely­ben Vészi József bebizonyította a maga igazát, s majd kölcsönösen kimagyarázták az intencziói o­kat Barta Ödönnel.

Next