Magyar Nemzet, 1903. október (22. évfolyam, 234-260. szám)

1903-10-01 / 234. szám

2 MAGYAR NEMZET. elvüpárt régi államférfiai még ebben az újabb bonyodalomban is hűségesen ki­tartanak abban a törekvésben, bogy a föl­idézett bonyodalmakat éppen úgy a korrekt alkotmányosság eszközeivel kell megoldani, mint a milyen hibásak és helytelenek vol­tak a kisebbség eszközei annak előidézé­sében. Egyelőre azonban csak az a sötét, aggodalmas tény áll előttünk, hogy a le­folyt nap története következtében Magyar- országnak felelős kormánya nincsen. Ebben a pillanatban tehát legégetőbb szükség minden pártra, sőt az egész országra nézve, hogy az igy megszakadt kormányzati foly­tonosság minél hamarabb helyre legyen állítható. Mivel azonban a folytonosságnak eme megszakadásában a koronának semmi része nincsen s az tisztán és kizárólag a kép­viselőház müve volt, — jó-e, rossz-e, arról nem beszélünk most, -— egészen a kép­viselőházra és annak pártjaira néz az a nagy kötelesség, hogy az uj felelős kormány megalakulása elé akadályokat ne gördítsen. Ez a kötelesség pedig az adott helyzetben nem a többség és kisebbség külön köteles­sége, hanem kötelessége minden pártnak és minden képviselőnek. Olyan kötelesség, a melylyel minden párt közvetlenül magá­nak az országnak és az alkotmánynak tar­tozik. És a mely alól semmiféle politikai hitvallással vagy taktikával kibújni nem szabad. Az alkotmány egyáltalán nem élhet felelős minisztérium nélkül. A felelős kor­mány hiánya egyszerűen rés az alkot­mányban. Az tehát, a ki annak betöltését — a mi első sorban a korona joga — akármilyen politikai törekvés ürügye alatt késlelteti vagy meghiúsítja, közvetlenül és teljes felelősség mellett magát az alkot­mányt támadja meg. Egyébiránt maga az általános meg­oldás is egyre sürgősebb és égetőbb. Az országban szanaszét disszoluczió jelenségei mutatkoznak. A méreganyag a társadalom­nak egyre szélesebb rétegeibe szívódik szét és az előidézett ex-lex-állapot a köz­népnél könnyen az állami rend tagadásává fajulhat el. Az alsóbb rétegek megtévedé­sét ma a fővárosban is egy megdöbbentő példa mutatja. Csakis a terjedő államelle­nes méreganyag képes megmagyarázni azt sajnálni való szörnyűséget, hogy a buda­pesti sztrájkoló kocsisok erőszakos föl­lépése ellen a rendőrség ma lőfegyverét volt kénytelen használni. A kormány nélkül való állapot gyors megszüntetése tehát nemcsak alkotmányos érdek, hanem az állampolgárok minden­napi életének égető szüksége is. Még jóra fordulhat minden, ha a mai megdöbbenés ennek a belátását meghozza s legalább az alkotmány és közrend megmentése érde­kében egyesíteni bírja, hacsak rövid időre is, a pártok hazafias lelkiismeretét. Budapest, szeptember 30. = Lengyel Zoltán mentelmi ügye. Maróthy László, a Itópviselöház mentelmi bizottságának előadója ma délelőtt terjesztette be a képviselőháznak Lengyel Zoltán képviselő ügyéről szóló jelentését, a melynek kapcsán azután a dolog a házszabá­lyoknak megfelelő elintézést is nyert. A jelentés előadja, hogy Lengyel Zoltán a szeptember 24-én tartott országos ülésen részint közbeszólásaival, részint viselkedésével előidézte, hogy a képviselő- ház elnökének többszöri figyelmeztetése után a képviselőház a házszabályok 255. §-a alapján uta­sította a mentelmi bizottságot, hogy Lengyel Zol­tánra vonatkozólag a Ház intézkedése iránt tegyen javaslatot. A bizottság ülése szeptember 25-ére tűzetvén ki, Lengyel Zoltán képviselő azon meg­jelent és kijelentette, hogy a kérdéses ülésen ö nem viselkedett másképpen, mint a hogy az ülé­seken általában viselkedni szokott s most rekedt is lóvén, nagyobb lármát elő sem idézhetett. Ezzel szemben a bizottság részint a naplóból, részint a bizottsági tagoknak a képvisélőház kérdéses ülésén nyert tapasztalataiból megálla­pította, hogy Lengyel Zoltán közbeszólásaival és egyéb, a parlamenti rendet zavaró és a parlament komolyságával és méltóságával meg nem egyez­tethető viselkedésével a lármát és az izgalmat fokozta, mire többszöri elnöki figyelmeztetésben is részesült, melynek nem engedelmeskedvén, meg­hozatott ellene a házszabályok 255. §-a alapján a határozat. Bár Lengyel Zoltán a képviselőház el­nőkével szemben tanúsított engedetlenségével aka­dályokat gördített az elnöki kötelességek teljesítése elé s a képviselőházi tanácskozás rendjét és folya­matát oly módon zavarta, a mely mód a parlamenti tekintélyt is sérti, mivel ügye első ízben utasit- tatott a 255. §, alapján a mentelmi bizottsághoz és igy szigorúbb fenyítés alkalmazása a házsza­bályok alapján helyén nem lenne: a mentelmi bizottság egyhangúlag hozott határozata alapján a Ház további intézkedésére nézve azt a javaslatot teszi, hogy mondja ki a Ház, hogy Lengyel Zoltán a szeptember 24-iki képviselőházi ülésen tanúsított magaviseleté és a képvisélőház elnökével szemben elkövetett engedetlensége miatt tartozik a Házat ün­nepélyesen megkövetni. — Ez a mai ülésen meg is történt és igy az ügy végleges befejezést nyert. = Sándor Pál összeférhetetlenségi Ugye. Sán­dor Pál országgyűlési képviselő összeférhetetlen­ségi döntést kért maga ellen az Alkotmánynak egy hírlapi czikke alapján, a mely a miatt tá­madta volt meg, hogy ő a kereskedelmi részvény- társaságnak egy bonyolódottabb ügyében szak­értőket ajánlott a kereskedelmi miniszternek és pedig Weisz Károlyt és Herczfeld' Frigyest. Az állandó összeférhetetlenségi bizottság gróf Andrássy Tivadar elnöklete alatt tárgyalta a dolgot s ma a bizottság idevonatkozó jelentése a Ház asztalára tétetett. A bizottság kimondja, hogy Sándor Pál szóbanforgó önbejelentését visszautasítja, mert az inkompatibilitási törvény a 21. §. és 22. § máso­dik pontjában elősorolt eseteken kiyül, a melyek akkor kötelezik a képviselőt önbejelentésre, ha választatásakor van összeférhetőtlen,(.ahelyzetben, vagy ha ebbe örökösödés utjá&^jutott, ön­bejelentést nem ismer. A bizottság már ki­mondotta, még pedig ugyancsak Sándor Pál­nak egy korábbi önbejelentési ügyében, hogy az oly bejelentés, a mely csak arra van alapítva, hogy valaki a Házon kívül állítja azt, hogy egy összeférhetetlenségi eset ellene fenfórog, szabály­talan és az eljárás alapjául nem sAdgálhat. Mert a házszabályok 146. §-a szerint minden összefér­hetetlenségi bejelentésnek az a lényeges kelléke, hogy maga a bejelentő állítsa, hogy valamely ösz- szefórhetetlenségi eset fennáll. Minthogy ilyen be­jelentés a bizottság előtt a jelen esetben nem fek­szik, Sándor Pál képviselő azon kívánságának, hogy az általa megjelölt eset megvizsgáltassák, hely adható nem volt. , — felié = A Ház költségei. A képviselőház gazdasági bizottságának jelentését a Ház 1903; évi költség­vetési előirányzatáról, továbbá a jövő évi előirány­zatról ma terjesztették a képviselőház elő. Az év elején a gazdasági bizottság a Ház elnökségével és a háznagyi hivatallal egyetértőleg megállapította azon hivatali szervezéseket és személyzeti létszá­mot, a melyek több hónapi tapasztalat után az uj országházban szükségeseknek bizonyultak s az uj állások aztán május elsejétől rendszeresittettek is. Az igy fölmerült költségtöbblet fedezésére pót­hitel czéloztatott, de az ez évi állami költségvetés még nem lóvén letárgyalva, a bizottság a többle­tet a költségvetés helyesbítésével óhajtja fedez­tetni s kéri a Házat, hatalmazza fel az elnöksé­get a szükségletnek az előirányzott 3,668.330 ko­rona keretén belül az egyes tételek közötti átruhá­zási jog mellett az év folyamán való utalványozására. A Ház jövő évi budgetjét a bizottság 3,645.808 koronában irányozza elő. Ezekkel kapcsolatban be­terjesztette a bizottság a Ház kisebb javadalma- zásu alkalmazottainak drágasági pótlékára vonat­kozó jelentését is. Kéri a bizottság, hogy a XL, X, és IX. fizetési osztálybeliek számára az alapfizetés 10 százalékát utalványozzák az idei évre drágasági pótlékul, úgy azonban, hogy ha a fizetésrendezés akként vitetnék keresztül, hogy az visszaható erő­vel bírjon, e pótlék a fizetésrendezésnél esedékessé válandó többletbe betudassék. 1903,1 október Országgyűlés. Khuen-Héderváry Károly gróf ma hivatalosan tudomására hozta a képviselőháznak, hogy a tegnapi szavazás következtében lemondását be­terjesztette. A bejelentéshez hozzáfűzte azt a kérését, hogy a parlamenti gyakorlatnak meg- felelőleg a képvisélőház függeszsze föl tanács­kozásait, a mig a felség uj kabinetet meg nem biz. így is történt. Maga az ülés mozgalmas, heljlyel-közzel zajos volt és inczidensekben bővelkedett, Á* dis- kusszió már a napirend előtt megindult azoknak Ha ez egyenetlenség daczára a müvet mégis jutalmazásra ajánljuk, teszszük először azért, mert vajmi kétséges, hogy az immár közeliévé ünnepi alkalomra megbízás utján ennél inkább megfelelő ódát lenne módunkban a jutalom-ki­tűző székesfővárosnak nyújtani; másodszor, mert az egészében jó szerkezetű műnek hibái és gyöngéi nem olyanok, melyeken javítani ne lehetne. Elvárjuk azonban szerzőjétől, hogy mielőbb érintkezésbe lépvén velünk, munkája egyes részei ellen teendő kifogásainkat meg­szívleli, a hibákat tanácsaink és legjobb tudása szerint kijavitja s az ódát a mainál tökélete­sebb formában adja át ünnepi rendeltetésének. E műnek valódi versenytársa a pályázat­ban voltaképp csak egy volt. A 6. számú »Böl- cseség« jeligéjű. Ez, leszámítva néhány sornyi Ízléstelenségét és köznapiságát, okos, világos vers. Itt-ott szinte a politikai próza fenyeget benne, ellenben Deák Eerencz emberi és poli­tikai egyéniségéről teljes és pontosan rajzolt képet ad. A kép mindazonáltal csak jellemző vonásokból áll, színei nincsenek. Ha arról volna szó, hogy Deák Ferenczről versbe szorított élet- és jellemrajzot kell adni, ez a pályamű oldotta volna meg valamennyi közt legjobban a fel­adatot. Ámde a nagy emberek emlékezetét ün­neplő ódának az ilyen jellemző alak- és életrajz csak egy sajátsága, csak egy érdeme lehet, nem pedig kizárólagos tartalma. Hogy egy nagy és szép példára mutassunk: ime, Arany János Széchenyi emlékezetét dicsőítő ódájában a leg­nagyobb magyar egyéniségének, életének s mü­veinek költői jellemzése csupán művészi bele- szövés, mig a költemény lényege az a magasz­tos lelkesedés, melyet a költő Széchenyiért érez s az a fenséges bánat, melylyel halálát siratja. Szívesen emeljük ki mégis az imént szóvj tett »Bölcseség« jeligéjű 6. sz. pályamunkánál egy versszakát, mint a mely a felfogás és ; kifejezés költői nemességével szintén megkapot bennünket, A versszak igy hangzik: »S mig vértanuknak omlott drága vére, Arad mezője kongtál harmatos: Te honmaradt hontalanok vezére, Tudtad, hogy abból uj lét sarjadoz. Ha lesz váltság: érzéd: az vérök ára. Ha győzünk egykor: ők is frigyeseik. Nem boszuért néztél a Golgotára, Szemed feléjük imádva tekint.« A 27. sz. »Jog« jeligéjű elnyújtott, zavaros folyton ismétlésekbe keveredő pályaműben nég] igen jó versszak ötlött szemünkbe. Kár, hogy < négy szak huszonöt sokkal gyöngébbnek szó' áradatába vész. A 43. sz„ »A koporsóból kitör és eget kér« jeligéjű pályamű Berzsenyi óda-hangján, igas magyar szívből és komoly elméből fakadt éles de költői támadás Deák Eerencz nagy müvé­nek hebehurgya megbolygatói, alkotmányunk t nemzeti létünk könnyelmű koczkáztatói ellen. Ünnepi ódául nem fogadható el, mindazonáltal figyelmet és fölemlitést érdemel. Mert iger érthető, ha ma, egy Deák Eerenczért komolyar lelkesülő költő őszinte leikéből az ünnepi ódára szóló felhívás is a hazafias elkeseredés hangjail váltja ki. A többi negyvenöt pályamű közt még néhány irodalmi színvonalon álló munka akad de azok sem foghatók a felemlitettekhez. Ismételve kérjük, hogy a jutalmat a 33. sz »Victor sine sanguine« jeligéjű pályaműnél méltóztassck kiadni.

Next

/
Thumbnails
Contents