Magyar Nemzet, 1904. január (23. évfolyam, 1-27. szám)

1904-01-01 / 1. szám

Budapest, XXIII. évfolyam, I. szám, Péntek, január 1. Szerkesztőség és kiadóhivatal: | J)r> JÓKAI MÓR VII., Kerepesí-ut 54, Athenaeum-épület. főszerkesztő. * ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. Erősz évre 24 kor., félévre 12 kor., negyed­évre 6 kor., egy hőnapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. Elveszett esztendő. Budapest, deczember 31. Egy esztendő elveszett a magyar nem­zet életéből. Ez az esztendő, a mely az obstrukczió jegyében született, úgy száll sirjába, hogy gyászos örökségül hagyja reánk az obstrukcziót. Van úgy néha, hogy i'ettenetes kór kipusztit egy egész gyermek-generácziót. Vagy van úgy néha, hogy véres hadjára­tokban1 egy ország félfiainak szine-java a csatatereken hagyja életét. Vannak gazda­sági évek, a mikor nem szüretelhet a gazda, mert egy esztendő szőlőtermése odavan. De nemzetek és országok életé­ben — normális időben — nem volna sza­bad egy egész esztendőnek leperegni a nélkül, hogy az ország anyagi és erkölcsi javai ne gyarapodtak volna. Már pedig a lefolyt esztendőben a magyar nemzet élete nem gyarapodott semmivel, legfeljebb szo­morú tanulságokkal. Ha ugyan — veszett fejszének a nyele — a jövőre nézve meg tudnánk szívlelni legalább a tanulságokat. Egy esztendő nagy idő. Nagy idő még ezeréves népek életében is. Nagy idő főleg századunkban, a mikor rohanva fejlődnek, gyarapodnak, vagy hanyatlanak egyesek, családok és nemzetek. A gőz, a villamos erő, a tért és távolságot nem ismerő találmányok korszakában csodá­latos példáját látjuk a népek szédítő emel­kedésének, hatalmuk és erejük megnöve­kedésének. Hiszen, úgyszólván, egy nem­zedék szemei előtt folyt le a hatalom és erőgyarapodásnak legbámulandóbb pél­dája : a német birodalom gazdasági életé­nek óriás fellendülése. Előbb csak katonai erejét fejlesztette ki, s e tökéletességre vitt katonai szervezettel vezető nagyhatalommá küzdötte fel magát. De pár évtized alatt, e kiválóan katonai állam gazdasági világ­hatalommá küzdötte fel magát a német népnek takarékossága, munkássága, me­rész vállalkozókedve $ kormányának czél- tudatos közgazdasági politikája által. Ellen­ben ugyanoly rohamos gyorsasággal om­lott össze szemünk láttára Spanyolország nemzetközi pozicziója, egyetlen elvesztett háború folytán, — mert intézményei, ál­lami életének belső szervei felmondták a szolgálatot. A nemzetek világversenyében — kü­lönböző okoknál fogva — a nélkül is na­gyon bátramaradt Magyarország és Ausz­tria. De, a mi e két állam gazdasági fejlő­dését az utolsó években még inkább megakasztotta: az a politikai élet zilált­sága, az itt is, ott is dúló obstrukcziók, a gazdasági kiegyezésnek függő volta s az a megzsibbadt erély, a mely belső harczok- ban vérzett el, holott más nemzetek hét- mértföldes léptekkel haladtak el mellettünk, a meggazdagodásnak, a művelődésnek, az erkölcsi javak gyarapodásának széles or­szágúján. A katonai kérdések körül megindult obstrukczió szerencsésen ellopott egy esz­tendőt az ország életéből. Egy egész esz­tendeig megállította a parlamenti élet szívverését. Veszedelmes kísérlet egy oly kis nép életében, a melynek századok mulasztásait kellene pótolni. Ha ítélő elmével végigtekintünk az el­múlt esztendő történetén, azt kell monda­nunk, hogy szomorú év szállott sírba a mai napon. Szomorúnak az elmúlt eszten­dőt nem azért nevezzük, mert szenvedélyes és lelkesítő jelszavak alatt kemény nem­zeti küzdelem folyt a parlamentben és kint a társadalomban. A nemzeti érzésnek ily kiáradásai, ha még olykor pusztítanak is: jövendő termékenységnek csiráját hordoz­hatják magukban. A miért mi kedvetlenül fordulunk el a lefolyt esztendő eseményei­től, annak igen egyszerű oka van: a nem­zeti küzdelem ragyogó kulisszái mögött csúnya látványban volt részünk. A nagy és erős obstrukczió leszerelése után, mint nemzeti küzdelem folyt tovább az Ugronék személyes jellegű, ártani vágyó, frivol czéljait gondosan rejtegető, az ország ér­dekeivel mit sem törődő fiók obstrukeziója. Nem szeretünk erős kifejezésekkel élni, de a mi ma még a képviselőházbau folyik, a Szederkényiek, Hollók, Ugronok, Barthák reménytelen és kilátás nélkül való harcza, politikai betegség és mánia immár. Mint mikor valaki kazlakat, gazdasági épülete­ket, egész falukat gyújt fel s azt hiszi, ő nemzeti hős és nem közönséges gyúj­togató. Szánalom fogja el az emberi, ha végig­hallgatja azokat a nyomorúságos érveket, a mikkel az obstruáló urak az eljárásukat indokolják. »Megmutatjuk az országnak, — mondja A „NlAüYAR NEMZET“ TÁR3ZAJA. — Deczember 81.'— A poézis mint koronatanú. Előszó a »Világteremtés« czimü munkához Jókai Mórtól. Régóta folyik a harcz a Hit és a Tudás között. Nevezzük őket classicus nyelven Religio és Philosophiának. A Philosophia nyomul előre: hódit, támad, ostromol, tért foglal, uj fegyvereket használ. Tábora hatalmas szövetségeseket számit. Vele van az Astronomia, a Geognosia, a Physica, a Matbesis, a Logica. Tételeit igazolják a napok és tejuíak, s az ásatag ősvázak és az élő mol- luskok: tanúja minden, a mi él és meghal. De a Religio tábora az emberiség száz millióinak lelki érzülete. Egyedüli erőssége a Traditio, de az halain as vár. Tanúja minden, a ki hiszi a feltámadást, az uj életet. Tör­vényein alapul az emberi társadalom, a család, a haza. Rég elmúltak az idők, a mikor még a vi­lági hatalom pallost, bilincset, máglyát adott harczi eszközül a Religio vezetőinek. Galilei nem görbíti meg a térdét, hogy megtagadja tanait a föld forgásáról, a máglya nem ham­vasztja el a kételkedés hirdetőit többé. A Religio azt hirdeti: »a ki hisz, idvezül«. A Tudás egy kérdéssel felel: »hol?« Ma már kathedrából hirdethetik a kétel­kedést, s a tagadásnak iskolája van. A Philo- sopliia ráolvassa a hivő emberre a tudás té­teleit. »Mit képzelegsz te abban a csalhitben, hogy te vagy a világ ura, mikor maga ez a te világod, melyben uralkodói, nem egyéb egy ki­pattant szikránál, mely még nem bamvadt el égé zen, melyet a szomszéd nap lakói meg sem látnak? A napod maga sem egyéb, mint egy porszeme a nagy tejutnak, s a föld, mely szült, csak olyan édes anyja a féregnek, mint neked, a kit el fog temetni. S még azzal hizelkedel magadnak, hogy neked lelked van, különb, mint a tengeri kagylónak, melynek nincs látása, még is házat épit gyöngyökből, drágakövekből, s ezzel a lélekkel keresed az Istent, a mig élsz s uj világot követelsz a lelked számára, ha meghalsz.Hol keresed azt? Az Astronomia nem vezet utadra. A legközelebbi bolygóban, ba laknak emberek, azoknak más arezuk, alakjuk van, mint neked. S ott is csak anyától lehet születni. S hogy akarsz oda eljutni? Ha faj- sulya van a lelkednek, a föld vonzereje vissza­tartja, ha nincs, elemeire oszlik. Ha köneny a lelked, feljuthat az athmosphera felszínéig, to­vább nem, ha éleny, megég, ha széneny, leszáll a földre. Erényeidet őrződ, jótékonyságot gya­korolsz, abban a hitben, hogv majd ezért a túlvilágon megjutalmaznak? Mi jutalmat vársz? Imádkozol, kihez? A nagy Teremtőhöz, a ki naprendszereivel van elfoglalva s azt kívánod, hogy »Perelj Uram perlőimmel«, s hogy ked­vesen fogadjon, meg akarod vesztegetni »Lant­ban, hegedűben, czimbalmi zengésben«. Imád­kozol ellentétekért. Két ellenséges hajóhad szemközt áll, ütközetre készen, mind a kettő­nek a harezosai ugyanahhoz az Istenhez zenge­nek zsolozsmákat, hogy fegyvereiket segítse győzelemre. Melyiket hallgassa meg? S mikor az ütközet eldüit, az égő, az elsülyedő hajók láttára, a haldokló tömegek kinorditásaí köze­peit a győztes fél Te Deum laudamus-t énekel s felhívja az Istent, hogy gyönyörködjék a müvében. S nem éred be vele, hogy magad­nak mennyországot ígérsz, az istenfélőnek, hanem poklot is teremtesz az Isten ellen vétők számára; holott a pokol létezését kizárja a logika. Hisz a Sátán nem büntetheti meg azokat, a kik az ő hívei voltak, s az ő örök ellenfele, a Jehova ellen vétettek. S az egé'-z túlvilágról való hitet megdönti a Tudás. Igenis elkövetkezhetik az ítélet napja erre a kis ködös planétára, melyre a te nagy világod van fölépítve, ha egyszer egy útját tévesztett üstökös beleütközik; de akkor a darabokra szakadó földkéreg s annak a kiszabadult belső lávái és gázai úgy összekeverednek az üstökös alkat­részeivel, hogy azokban a te hamvaid feltáma­dásra nem juthatnak. A túlvilágról, a jövő életről több tudata van annak a górcsövi pa- rány kukacznak, mely az almafa idei levelén petéjéből kimászva, testvéreivel együtt vékony selyemszállal hozzákötözi a fa rekettyéjéhez böl­csőjét, a falevelet, hogy a halál ellen, a tél el­len megvédje magát; az már jobban tudja a feltámadás titkát, mely neki majdan szárnya­kat fog adni, mint te: a természet királya! Lapnak mai száma 12 oldal. /

Next

/
Thumbnails
Contents