Magyar Nemzet, 1904. július (23. évfolyam, 157-183. szám)

1904-07-01 / 157. szám

2­ it. ................. -----------------■---■ ■ --------------------------—---------­— Ki fog nyomatni, szétosztatni, annak idején pedig napirendre tűzetik — szól az el­nök -*■ s a Ház az átiratot tudomásul veszi. Ugrón-mik ez a formula se tetszik s Tisza Ist­ván gróf miniszterelnök tisztázza a kérdést, a­mely igen alaposan megvitattatott már más alkalommal és közmegnyugvásra tisztáztatott is akképpen, hogy ő felségének a kvótát megállapító döntése természetszerűleg a törvényen alapuló jogerős tény, a­mely érdemileg megváltoztatható vagy megingatható nem lehet. A Háznak azonban teljes joga van a kormánynak azt a tényét, hogy ő felségének ezen döntését ellenjegyezte, a miniszteri felelősség szempontjából megvitatni, kritika tárgyává tenni, esetleg bárminő, a kor­mány ellen irányuló határozat tárgyává tenni. Semmi kifogása tehát nincs az ellen, hogy a kérdés ilyen szempontból annak idején a Ház által tárgyaltassék. És a Ház — Polónyi Géza hozzászólása után — ebben az értelemben is határoz. Ezzel aztán áttérnék a napirendre, a költségvetés általános tárgyalására, a­melynél Pintér Sándor vezeti be néhány alaposan biczegő hasonlattal. Terjedelmes, szinte obstruk­­c­iós beszéd keretében panaszolja, hogy a mi­niszterelnök nem veszi figyelembe a pártján kívül álló parlamenti tényezőket, — mint pl. a nemzeti pártot, a­melyhez a szóló is tartozik — e nélkül pedig a parlamenti tárgyalás és a kormányzás nem mehet simán. Áttér a közös hadsereg nyelvkérdésére s fejtegeti, hogy eddig a tanítás nyelvével a nem­zet maga rendelkezett, most már a közös had­ügyminiszternek is jogokat adunk a nyelvkér­désben. Végtelenül sajnálja, hogy németül ok­tatják a magyar tiszti sarjadékot, mert őt is tanították német nyelvre, sőt egyéb nyelvekre is, de semmi hasznukat se vette, el is feledte,­­ a­mi meg is látszik. Az idő meg fogja mutatni, hogy a mai katonai nevelési rendszer nem jó s ha a ma­gyar nemzet érzülete a fagypontra jut, maga fogja megfagyasztani a hadügyi kormány szik­lájába szivárgott nemzetellenes indulatokat. A fajnemzetre is ugyanazok a színek gyakorolnak benyomást, mint az egyedre, s a­kik a magyar nemzet három élénk színét a sárga és fekete színekkel akarják összekeverni, azoknak czélja nem más, minthogy a fajmagyarságot féreg­butává tegyék. A költségvetést egyébként nem fogadja el. A miniszterelnök beszéde. Tisza István gróf miniszterelnök összegezi a vitában elhangzott észrevételeket s konsta­tálja, hogy az eddigi tárgyalás során több igen életrevaló s igazán üdítő hatással érvényesült a gyakorlati életből vett gondolat vetődött fel, a­mi, azt hiszi, az egész Házat csak örömmel töltheti el. Meleg szavakban emlékezve meg Horánszky Nándorról, a­kit ez a vita nélkülö­zött, első­sorban Horánszky Lajos beszédével foglalkozik. Azt hiszi, mindenki elismeri azt, hogy ál­talában a földbirtokos osztálynak és különösen a kisbirtokosoknak hitelügye igen beható gon­dozást igényel. Tévedés volna itt megoldást egy panaczeában keresni, s úgy gondolja, hogy itt az intézkedéseknek, a társadalmi faktorok mű­ködését elősegítő kormányzati politikának s ott, a­hol szükséges, a törv­ényhozási akc­iónak is egész lánc­olatára van szükség. Az első feladat gondoskodni arról, hogy lehetőleg olcsó kamatláb mellett, lehetőleg könnyen hozzáférhető és mellékes költségek­kel meg nem terhelt módon (Élénk helyeslés.) a rendes jelzáloghitelét kielégíthessük a kisbir­tokosoknak. Azt hiszi, hogy az orvoslás útját a hitelszövetkezeti ügynek raczionális, megfelelő fejlesztése képezi, és pedig nemcsak azért, mert az a legkönnyebben hozzáférhető, legkisebb költséggel járó legegyszerűbb hitelezési forrást nyitja, de azért is, mert a jól vezetett hitelszö­vetkezetnek meg­van az egyéniségre az a fejlesztő, nevelő hatása, a­mely nélkül az ország nagy­részében a kisbirtokos osztály hitelviszonyait megjavítani soha képesek nem leszünk. Mert ne hintsünk port a szemünkbe, ismerjük el azt a szomorú tényt, hogy a hitelügyi mizériák nagy­része, fájdalom, azon körülménynek is tulajdo­nítható, hogy a személyi hitelképesség ez ország számos vidékén a kisbirtokosok közt igen alacsony színvonalon áll. (Igaz! ügy van!) És itt hatá­rozottan a szövetkezet, de a jól vezetett, jól szervezett szövetkezet az, a­mely emeli a köl­csönre szorult kisbirtokos osztály szellemi és erkölcsi nívóját és azzal megadhatja a személyi hitelnek igazi biztos alapjait. (Élénk helyeslés.) Nem szeretné szembeállítani a hitelszövet­kezetet a takarékpénztárral, de azt óhajtja, hogy a takarékpénztár karöltve működjék a körletébe eső szövetkezetekkel. De fönmarad még egy külön, nagyfontosságú része a kisbirtokosok hiteligényeinek, mely spec­i­­ális gondozást igényel és ez azon hiteligények kér­dése, a­melyek birtokvásárlásokkal állanak kapcso­latban. Az országnak azon részein, a­hol élet­erős, igyekvő és gazdaságilag ambic­iózus nép lakik, minduntalan látjuk a birtok­vásárlások proc­esszusát. Itt a kamatadóterhektől való mentesítésre van szükség. Élénk helyeslés közepette fejtegette ezután, hogy a település könnyítése mily nagy mérték­ben alkalmas a helyzet javítására, szóval hozzá­férhetővé kell tenni a jelzálogüzletet, fejleszteni a szövetkezeti kölcsönt és megteremteni ezen kivételes kölcsöntípust telepítésekre, parczellázá­­sokra és más birtokvásárlásokra. Ezek után Vietorisz beszédére tér át s a fel­vidéki viszonyokról szólva, mély sajnálattal konsta­tálja azon jelenségeket, hogy a legfőbb vezetésük­ben teljesen hazafias szellemű egyházaknak is ex­ponált közegei azon a vidéken nem mindig tel­jesítik azon kötelességeket, a­melyeket a hazafi­­ság szempontjából tőlük megvárni lehet. Itt kijelenti, — a Ház osztatlan tetszése mellett — hogy az államkormány egész erejével, egész odaadással támogatni fogja ezen egyházak ve­zetőségeit azon törekvéseikben, hogy kérlelhe­tetlen szigorral irtsanak ki kebelükből minden hazafiatlan elemet. Ha ettől a nagyon fontos körülménytől eltekintünk, akkor a kérdés kö­rülbelül egyformán áll az országnak idegenajkú polgárok által lakott összes vidékeire nézve s úgy látja, mindenütt az agitáczióban találhatni a bajok kutforrását. Természetesnek találja, hogyha ez ország határain belül élő románok és szerbek szim­pátiával, rokonszenvvel nézik a román és szerb önálló államok fejlődését, de éppen ebből a szempontból kellene meggondolniuk azt, hogy a Balkán félszigeten élő összes államok függet­lenségének és fejlődésének egyedül biztos elő­feltételét és garancziáját az képezi, hogyha itt a Duna völgyén, ezen geográfiai területen, a­mely a Balkán felé... irány­uló minden hatalmi törekvésnek kulcsát képezi, egy ilyen nagy­hatalom áll, a­melynek politikájára (Zajos fel­kiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Magyar királyság, nem nagyhatalom! Független Magyar­­ország! Nagy zaj. Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) a magyr nemzet a maga felfogásával, a maga szabadságszerető szellemével döntő, irányadó be­folyást gyakorolt. (Élénk helyeslés jobbfelől. Mozgás a szélsőbaloldalon.) A mi egész politikánknak, a mi egész szigorunknak, a mi egész fellépésünknek nem a nemzetiségek nagy tömege ellen, hanem azon izgató elem ellen kell irányulnia (ügy van! ügy van! jobbfelől.), a­mely azokat félrevezetni, a­mely azokat ellenünk fordítani törekszik.(Úgy van! jobb­felől.) Minden, a­mi az állam eszközeivel történik, a magyar kultúra érdekében kell, hogy történ­jék, de e mellett teljesen biztosított szabad moz­gást kell engednünk az itt lakó nemzetiségek kulturális törekvései számára azokon h­atáron belül, a­mely határokat a magyar államhoz való hűség és ragaszkodás és az államnyelv iránti köteles tisztelet előír. Itt hangsúlyozza a miniszterelnök, hogy jelszavak után indulnunk e kérdésben, nem vezetne czélra az a törvényjavaslat, a­melyet a közoktatásügyi miniszter fog legközelebb be­nyújtani, igen messzemenő lépést tesz ebben az irányban, nem veszélyeztetve a nemzetiségeknek jogosult érdekeit, nem konfiskálva az ő javaikat, hanem biztosítva az állam számára azokat az eszkö­zöket, a­melyekkel azután letörhetünk a jogokkal való minden visszaélést. (Élénk helyeslés a jobboldalon. (Mozgás a szélsőbaloldalon. Elnök csenget.) Másik feladat a büntető törvénykönyv megfelelő részeinek revízió alá vétele. Ez azon­ban oly kérdés, a­melynek kezelése igen nagy gondot igényel. De ez nem tarthat bennünket vissza attól, hogy azután érdemük szerint járjunk el a ma­gyar állam és a magyar társadalom ellenségei­vel. (Helyeslés.) Végül a kormányzati politika­ terén is nyilvánulnia kell egyfelől a magyar állam éle­sen látó szemének és figyelmének és a magyar állam sajtó és gondozó kezének. S az állam­­rendészeti feladatok terén sokkal intenzívebb tevékenységet kell kifejtenie abban az irányban, hogy ezeket az üzelmeket fölfedezhesse és bün­tethesse. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Más­felől azonban az országban élő idegenajkú pol­gártársainknak érezniük kell a kormány gon­dozó kezét is becsületes és czélszerű­ közigazga­tásban. Érezniök kell,,hogy ők a magyar állam­nak nem mostoha gyermekei (Élénk helyeslés.), hogy a magyar állam egyenlő szeretettel öleli őket magához abban az esetben, ha igazán hátsó gondolatok nélkül hű polgárai ennek az államnak. Nekünk vonzerőt kell ezekre az idegen­ajkú polgártársainkra gyakorolnunk, melynek kettős szála van: a rokonszenv és a szeretet egyfelől, a tisztelet és a tekintély a másik ol­dalon. Köztudomású tény, hogy valahányszor a gyengeség jelei mutatkoznak a magyar állami élet c­entrumában, mindannyiszor felütötik fe­jüket a nemzetiségi agitátorok. (Zajos helyeslés jobbfelől. Zaj a szélsőbaloldalon.) Vájjon nem ugyanerre mutatnak azok a jelenségek is, a­melyeket Horvát-Szlavonországokban tapaszta­lunk ?! És itt áttér Kovacsevics beszédére, a me­lyet meleg szavakban aposztrofál s zajos tet­szés között konstatálja, hogy Kovacsevics magá­nak ezzel a felszólalásával emléket állitott. Ezek után Apponyi Albert gróf észrevételeire tér át, a kinek aggodalmait különösen fokozta egy bizonyos antiszoc­iális irány, a­melyet ő a kormány politi­kájában tapasztalt, tapasztalt pedig az ő állí­tása szerint azon körülményből kifolyólag, hogy a hét éven felüli gyermekek gondozására Széll-kormány által felvett százezer korona a költségvetésből töröltetett. Sajnálja, hogy Ap­ponyi nem olvasta el a költségvetést. Az 1903. év letelt költségvetés nélkül, 1903 végén állítottak össze egy költségvetési törvényjavaslatot, a­melyet azután természet­szerűleg a tényleges kiadásokhoz szabtak, a­melynek már egyéb hivatása nem lehetett, mint elszámolási bázisul szolgálni az államszámvitel szigorú keresztülvitele szempontjából, a­mely tehát nem pénzügyi politikát tartalmazott, ha­nem regisztrálását az illető évben lefolyt ese­ményeknek. Miután pedig a hét éven felüli gyermekek gondozásának ügye még 1903 végén is egészen embrionális stádiumban volt és ennek folytán az a százezer korona tényleg ki nem adatott, természetes dolog, hogy ebből az össze­állításból ezt a százezer koronát törölni kellett. Azonban az 1904. évi költségvetésben ezen százezer korona ismét ott szerepel, tehát ez az antiszoczialisztikus tendenc­ia, legalább ezen a téren, egyáltalában nem tapasztalható. (Derült­ség jobbfelől.) A beruházás, a tisztviselői fizetésjavítás és a katonai kiadások szerepelnek továbbá Apponyi beszédében, mint főellenvetések. Az a beruházási javaslat, a­melyet a kormány be­terjesztett, egyes tételeire nézve eltér ugyan a Széll-féle kormány által benyújtott javas­lattól, de éppen elvi diszpozíc­ióira nézve, ép­pen azon szempontból, hogy a beruházási ki­adások évről-évre quasi a költségvetés függe­lékeként kölcsönökből fedeztessenek, éppen ezen elvi szempontból teljesen változatlanul vette át a Széll-féle kormány konc­epczióit. Ez a kor­mány tulajdonképpen ugyanazt a javaslatot kép­viseli itt, melyet a Széll-kormány beterjesztett volt, már­pedig ő mégis csodálattal látja azt, hogy a Széll-kormány eljárását tartja Apponyi gyanús szimptomának, a­melyből régmúlt idők szomorú emlékét látja felújulni. (Derültség jobb­felől.) A tisztviselői fizetések emelése tekinteté­ben az a javaslat, a­mely a Széll-kormány által nyújtatott be, körülbelül 3 millióval na­gyobb évi terhet reprezentált volna, csak a szorosan vett állami tisztviselőknél. Tehát az aggasztó jellemvonás ismét nem a jelenlegi kormány által, de egy ezelőtt majdnem két évvel beadott javaslatban lett volna felfede­zendő. (Mozgás balfelől.) Lényegileg hasonló a helyzet a katonai kiadásokra nézve is. Most túlkiad­ásokról csak azon kölcsön­javaslat kapcsán beszélhetünk, mert hiszen az utolsó két esztendőben, az 1904. és 1905. évi közös költségvetésben tehertöbblet nem állott elő! Tehát csakis ezen 450 milliós költségről van szó. Itt tekintsünk most el attól a circa 40 millió koronától, a­mely feltételesen és még inkább kerek összegben van beállítva, arra az MAGYAR, IS22M55ET 1901. július 1.

Next