Magyar Nemzet, 1904. november (23. évfolyam, 261-286. szám)

1904-11-01 / 261. szám

2 . MAGYAR NEMZET, 1904. november 1. J~ ' ' ............ '■ ' ' ' ' ágrész békéjének fentartására nézve s a jogérzetet, a­mely felülkerekedik a czivili­­zált nemzeteknél a legválságosabb pillana­tokban is, hogy megakadályozzon végzetes és vészihozó bonyodalmakat. Budapest, október 31.­­ Közös miniszteri értekezlet. Tisza Ist­ván gróf miniszterelnök, Hieronymi kereskede­lemügyi, Lukács pénzügyi és Tallián földmive­­lésügyi miniszterek tegnap Bécsben közös mi­niszteri értekezleten vettek részt. Az értekezlet Goluchowski gróf külügyminiszter elnöklésével a Németországgal való vám- és kereskedelmi szerződés dolgával foglalkozott. A tanácskozás­ról Bécsből félhivatalosan ezt jelentik: A Magyarország-Ausztria és a német biro­dalom között megkötendő vám- és kereskedelmi szerződés tárgyalásainak siettetése érdekében a német szövetségi kormány a külügyminisztérium­mal, továbbá a magyar és az osztrák kormányok­kal egyetértően elhatározta, hogy Posadowski gróf belügyi államtitkárt legközelebb Bécsbe küldi, hogy az államtitkár az illetékes tényezők­kel Budapesten és Bécsben beható tárgyalást foly­tathasson. Minthogy ennélfogva szükségessé vált, hogy mindkét kormány a közös vám- és kereskedelmi ta­nácskozásnak az utolsó tíz nap alatt kidolgozott ja­vaslatait haladéktalanul jóváhagyja, közös minisz­teri értekezlet volt egybehívandó, a­mely tegna­p délelőtt tizenegy órakor Goluchowski gróf külügy­miniszter elnökletével össze is ült. E tanácskozás során, a­melyben Szögyény-Marich­ berlini nagy­követen, Körber dr. és Tisza gróf miniszterelnö­kökön kívül a kereskedelemügyi, pénzügyi és föld­­mivelésügyi miniszterek is részt vettek, beható tár­gyalás alá vették az összes figyelembeveendő tár­gyalási anyagot és a Németországgal megkezdett szerződési tárgyalások folytatásához szükséges hatá­rozatokat kölcsönös megegyezéssel meghozták. A tanácskozás fél kettőkor ért véget, s Berlinből táviratozzak. A Nordd. Alig. Ztg. jelenti: Bülow gróf birodalmi kancellárnak Szö­­gvény-Marich magyar-osztrák nagykövettel leg­utóbb folytatott beszélgetéséhez képest Posadowski gróf államtitkár néhány nap múlva Bécsbe megy, hogy a Németország és Magyarország-Ausztria között folyamatban levő vámszerződési tárgyalá­sokban a megfelelő lépéseket megtegye. Bécsiül távírják: Tisza István gróf mi­niszterelnök és Tallián földmivelésügyi miniszter tegnap este Budapestre visszautaztak. Bécsből táviratoztak lapunknak: a Posa­dowski gróf által folytatandó megbeszélések több fontos elvi kérdést fognak tisztázni. Szük­séges lesz, hogy közös alapelveket állapítsanak meg a tárgyalásokra küldendő megbízottak utasításai részére, nehogy a részletkérdések tár­gyalásánál fennakadás legyen és a megbízottak minden pillanatban jelentést legyenek kényte­lenek tenni a két államnak. Azt remélik, hogy a részletes tárgyalások gyorsan fognak előre haladni, úgy hogy novemberben esetleg már megkötik a szerződést. Az a határidő, mely szerint november végén a törvényhozások elé ter­jesztendő a szerződés, nem feltétlenül kötelező. Lehetséges azonban, hogy deczemberben Buda­pesten, Bécsben és Berlinben, vagy e helyek valamelyikén benyújtható lesz a szerződési tör­vényjavaslat. Ebben az esetben a szerződés felmondása valószínűleg elmarad és az új szer­ződést 1906. január elsején kezdődő h­atálylyal léptetik életbe. Posadowski gróf meg fogja kísérelni, hogy az elvi kérdéseket teljesen tisztába hozza. Van ugyanis több kérdés, a­melyekben komoly nehézségek maradtak fenn. Németország nem akar engedni a minimális gabonavámok dolgá­ban elfoglalt álláspontjából, annál kevésbé, mert Oroszország már beleegyezett ezekbe a vámokba. ■Posadovski gróf holnap reggel három­negyed 8 órakor Bécsbe érkezik. A tárgyalá­sok megkezdése előtt valószínűleg kihallgatáson fogadja ő felsége. Posadovskci gróf egy hétig marad Bécsben és valószínűleg Budapestre is utazik, hogy a magyar kormánynyal tárgyalá­sokat folytasson. Tisza István gróf Budapesten át Gesztre utazott, de mint a N. Fr. Pr. értesül, holnap reggel visszatér Bécsbe, hogy részt vegyen a tárgyalásokon. Szögyén­ Marich berlini nagykövet még néhány napig Bécsben marad. — Képviselői beszámoló: Szacelláry György, a doroghi kerület képviselője, vasárnap kezdte meg beszámolóját a kerületben. Ez alkalomból a kerület szabadelvű pártja a következő üdvözlő táviratot intézte Tisza István gróf miniszter­­elnökhöz : »Képviselőnk beszámolója alkalmából tántorít­­hatlan bizalmunknak adunk kifejezést nagyméltó­ságod személye és kormányzati ténykedése iránt.« MiSz . A kalocsai érseki javak átvétele. Mint Kalocsáról írják nekünk, a kalocsai érseki ura­dalom-átvétel körüli eljárás folyamatban van. A leltározást, az ingóságok összeírását már be­fejezték. Az elhunyt Csuszka György érsek budapesti lakásáról az összes ingóságokat, bú­torokat, festményeket, ékszereket Kalocsára szállították. A budapesti lakáson folytatott lel­tározás alkalmával az érsek Wertheim-szekré­­nyében körülbelül 22 eze­r koronáért értékesít­hető értékpapírokat találtak, mely most szin­tén a hagyatéki tömeghez tartozik. E szerint a készpénzhagyaték megközelíti az 55 ezer koronát. Az ura­dalomát­vételnél Tomnházy Gyula közalapítványi igazgató képviseli a vallás- és közoktatásügyi minisztériumot. Az érsek után több mint 300 darab marhaállomány és nagy­­mennyiségű sertésállomány és tűzifa maradt az uradalomban. Ennek árából, valamint a búto­rok, festmények, szobrok, ékszerek értékesítésé­ből oly összegre számítanak, hogy a hagyaték­ból képesek lesznek az uradalmi és kegyúri tar­tozásokat teljesen törleszteni, úgy hogy az elhunyt érseknek fizetetten tartozása nem fog maradni. Az igaz, hogy örököseinek és a kegyeletes czélokra nem marad semmi. De az uradalom ügyei ekként mégis rendbehozhatók lévén, az utód kinevezése iránt lépések tehetők. Itt Kaocsán főként két nevet emlegetnek Az egyik Dessewffy Sándor Csanádi püspök, mint a kalocsai érseki tartomány legidősebb suffragans püspöke, a másik Várossy Gyula dr. székesfehérvári püspök, a­ki a kalocsai egyházmegyéből került a püspöki székre és a nagynevű Haynald Lajos kalocsai érsek oldalkanonokja volt. Persze pozitív sze­mélyes jelölésekről csak az uradalmi ügyek rendezése után lehet szó.­­­ A központi választmányok újból való megalakítása. Az 1901. évben újból alakított központi választmány megbízatása ez év végén lejár. Tisza István gróf miniszterelnök mint bel­ügyminiszter most a törvényhatóságokhoz inté­­zett közrend létével, hivatkozva az 1874:XXXIII. törvényczikk 20. §-ának utolsó bekezdésére, fel­hívja a törvényhatóságokat, hogy a központi választmány újból való megalakítása iránt a je­lenlegi központi választmány megbízatási idejé­nek lejárta előtt az idézett törvényc­ikk 18., 19. és 20. §§-aiban foglalt rendelkezések pon­tos betartása mellett intézkedjenek és ennek megtörténtét az ide vonatkozó és a választási eljárás módját is feltüntető közgyűlési határo­zat bemutatása mellett dec­ember hó végéig a belügyminiszternél múlhatatlanul jelentsék be. — Tiszteljük az ilyen ártatlan szépséget, a minő kegyed! Nem szégyenli vádaskodni a főnök úr előtt, hogy nem dolgozunk, csak lop­juk a napot? Úgy látszik, titkos czéljai van­nak, azért árulkodik reánk. Matildot úgy érte ez a megtámadás, mint a villámü­tés. Védekezni sem tudott. — Én nem szóltam a főnök úrnak semmit. Kegyetek legjobban tudják, hogy nem szoktunk beszélgetni soha. — Tudjuk, tudjuk! — kaczagtak a lányok megsemmisítő gúnynyal. — Épp azért akarja megszerezni a barátságát . . . Hanem jegyezze meg jól, hogy az ilyen barátságnak keserű csa­lódás az ára. Még ez is! Női tisztaságát is sötét gyanú­sítással illetik, jól tudva, hogy ez a legköny­­nyebben megsebezhető pontja ... Oh istenem, ezt csak nem mondhatta meg a szegény beteg­nek, hogy nincs a napnak olyan pillanata, a­melyben a mártírok láthatatlan töviskoszorúját föl ne kényszerítenek a homlokára. Ezek a kisebb-nagyobb tőrszúrások nap­nap után megismétlődtek. Az asszonyi szív leleményes a pokoli kínzások kitalálásában. Mai napig sem hiszem, hogy az inkvizíczió sötét alakjainak egy része nő asszony lett volna. E kínzások közt a legártatlanabb volt, hogy szé­két teleöntötték festékkel, tönkre téve egyetlen egy öltözetét; írásait telelocsolták tintával, megsemmisítve napokig tartó fáradságos mun­káját, még az ollónak is dolgot adtak, a foga­son hagyott felöltőjét kiczikkezakkozva, hogy a szegény leány az utczán volt kénytelen levetni magáról, itt vevén észre a tatárpusztítást. Csak­hogy éppen a szemébe nem mondták azon igyekvésü­ket, hogy ki akarják üldözni a bankból. Matild szenvedett s tűrt, akár egy vér­tanú, bár keserű fájdalommal csordultig volt a szive. Ilyenkor szegény tehetetlen anyjára gon­dolt s ez felvértezte lelkét a támadásokkal szemben. Nem sírt, nem panaszkodott, emelt fővel hordozta a csapásokat. Még az igazgató­hoz sem nyitott be soha, hogy köteles védelmét kérje a kínzások ellen. Miért is tette volna? hiszen az a dölyfös, hideg ember úgy sem ol­talmazta volna meg. Talán tudomása is volt a kegyetlenségekről s ha nem bátorította is a lányokat, de hallgatag nemtörődésével táp­t adott a bátorságuknak. Hazamentében egyforma vidám, derűs volt s a megszokott csemegéket kipakolgatva, nyájasan mondogatta: — A jó lányok küldték, azok a jó, derék lányok, hogy enyhítsék az édes anyám fáj­dalmát. A beteg asszony könyezett és áldogatta őket. Pedig az átok, egy elkívánkozó lélek átka, aligha meg nem fogta volna szívtelen­ségükért. Elkövetkezett a tél. Matild napról-napra szomorúbb arc­c­al jelent meg a bankban. Hasztalan volt az odaadó szeretet, az orvos minden fáradsága, a nemsokára bekövetkező elmúlás sötét gyászbetűit már rávéste az anyja kedves vonásaira. Ez a szomorú kép lebegett előtte folyton. Olykor otthon is maradt. Az igazgató erre sem szólt semmit. Csak nézte szúró, vallató szemével a szegény lányt, ha újra megjelent. Hidegen, méltóságosan sé­tált fel s alá, hanem mintha az ő kötekedő jó­kedve is megcsappant volna. A vidám lányok hasztalan várták, hogy megszólítsa őket. Matild megkönnyebbülten sóhajtott s erősen daczosan villogott a szeme. — Hiszen úgy sem tart sokáig! Az igaz­gatóra gondolt, a ki ődöngő sétáját folyt­ata a szobájában s mintha az elválás gondolatára he­vesebben dobogott volna a szive. Karácsony táján a jó asszony meghalt. Igazán, az sem lett volna, a­miből eltemessék, ha valamely ismeretlen jóltevő aznap egy kis összeget nem­­ küldött volna. Ki volt s miért küldötte? nem is gondolt reá a szegény leány a nagy lelkifájdalomban. A temetésen a bank­házból nem jelent meg senki, csak az igazgató s ő is valahol hátul a résztvevők között vonta meg magát, hogy feltűnést ne kelt­en. Matild mégis meglátta s szivét jóleső meleg töltötte el. Különben fekete ruha volt rajta, mint ilyen szomorú alkalomra illett. Harmadnapra Matild mély gyászba öl­tözve megjelent a bankban. Nem a gyötrelem­teljes robotot akarta folytatni, oh nem! Azért jött, hogy megköszönje az igazgató támogatását s aztán itt hagyja örökre a tövisekkel tele kál­váriát. Komor csend, hideg részvétlenség fo­gadta. Nem volt senkinek lelke, hogy egy-két vigasztaló szót intézzen hozzá. Megvárta, a­mikor bemehet az igazgató­hoz, aztán benyitott. Olyan komoly, méltóságos volt, úgy tudott parancsolni a kényeinek, hogy egyetlen egy sem mert feltolakodni a szívéből. Minek is ? Ez a hideg kőember úgy sem értette volna meg. — Köszönöm az igazgató úr jóságát. Állá­somat rendelkezésére bocsátón. Mégegyszer köszönöm! — s már távozni akart. — Hova megy ? — kérdezte az igazgató szigorúan, szinte nyersen. — Még magam sem tudom. A merre az isten vezet. A merre a jó emberek laknak. Az orosz-angol viszály. — Távirati tudósítások. — A nemzetközi vizsgáló­bizottság. Pétervár, október 31. A hivatalos lap Lamsdorff gróf külügyminiszternek, Benkendorff

Next