Magyar Nemzet, 1905. január (24. évfolyam, 1-29. szám)

1905-01-01 / 1. szám

Budapest, 19C5. XXIV. évfolyam, 1. szám. Vasárnap, január 1. prl'Pf7fr>fr: VII., Fíkfa-nfcra 4. S7?m I. em. elon: 58 92. Városközi (Incerurban) telelőn 31. Egész évre 24 kor., félévre 12 kor., negyed érre 4 kor. egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fill. Kiadóhivatal: VII kér., Kereissi-it 54. szám Telefon szám» 64—01—02—03. A választás. Budapest, deczember 31. A miniszteri felelősségből folyó lelki­ismeretes kötelességem t és a körülmények kényszerítő hatása alatt tanácsolta Magyar- ország miniszterelnöke a királynak, hogy ezt az országgyűlést, mely teljesen munka- képtelennek bizonyult, idő elölt felosz­lassa. Véget kellett vetni annak a bizony­talanságnak, a mely a mostani politikai helyzeten uralkodik. A parlamentet munka­képes állapotba kell helyi zni. A párttörek­véseket a választások tisztitó tűzön kell kereszti!! bocsátani. A nemzetet abba a helyzetbe kell hozni, hogy bíráljon és ítéljen. A képviseleti rendszeren a apuló parlament a nemzettől nyeri hatalmát, fia ezzel nem tud élni, vissza keli adnia a mandátumot. Ez az igazság és a királyi hatalomból folyik, hogy barmikor joga van a felségnek, az államhatalom másik birtokosának, a nemzetnek kifejezett aka­ratára appelJálni se czelböi uj választásokat elrendelni. Ne felejtsük soha és tartsuk folyton szemünk elölt, hogy a mai egész harcz itt a körűi forog, vájjon türhelő-e olyan képviselőházi tárgyalási rend, a mely mel­lett húsz képviselő üres és haszontalan szavaztatásokkal, minden komolyabb ok nélküli napirendi vitákkal, a parlamenti nyilvánosságban rejlő legfontosabb sza­badságjogok folytonos megcsúfolása vé­gett zárt ülésekkel, hónapokon, sőt éve­ken keresztül a parlament komoly mun­káját megakadályozza. Itt eredetileg sem­miféle niás aktuális politikai kérdés nincs, mely a nemzet Ítéletére vár. Ez irányban kell tehát felvilágosítani a népet, a vá­lasztópolgárokat. Tisza István gróf minisz­terelnöknek, m dőn a képviselőházi tár­gyalások rendes menetének biztosítása vé­gett a házszabály-revíziót indítványozta, tisztán a technikai obslrukczió kiküszöbö­lése lebegett czélja gyanánt. Ennél többet elérni nem akart. Az obslrukczió az uj házszabályok mellett is lehetséges, csak többé a gyerekes és alacsony eszközökkel ezt űzni nem lehet. De ölven-hatvan kép­viselő ezután is csinálhat obstrukeziót, és az »ultima ratio reram«-nak ez az esz­köze tovíibbra is íönniaradt és alkal­mazható mindazon esetekben, midőn az alkotmányos szabadságjogok bármely rész­ről veszedelembe kerülhetnek. Ezt a fegy­vert a parlament kezéből kicsavarni senki sem akarja. Erre a fegyverre esetleg szük­ség téliét. De erre a fegyverre szintén azt kell felírni, a mely f lírát a nemes lova ok kardját ékesítette: »Ok nélkül ki ne húzd s becsi,lettel ledd a hüvelybe!« A pai lament! revolver-rendszert kell kiküszöbölni, de a tisztességes fegyverek csorb tatlanul maradjanak továbbra. A technikai obslrukczió a bárgyúk és a léhák könnyen kézre kapható fegyvere. Ennek alkalmazásához még ész, sőt nyelv sem szükséges. Ebhez csak vakmerőség kíván­tatik és a blkiismi réti sség teljes hiánya. Az erkölcsi tébolynak azon foka, mely már minden szilárd alapot kirúgott mag alól. Az a kérdés és a választók millióinak arra a kérdésre kell felelni, hogy tovább akarja-e tűrni az eszeveszettség, a »moral insanity« uralmát, vagy a parlamentet tisztességes, tehetséges, munkás, becsület- és kötelességtudó férfiak kezébe akarja-e át­adni. Ez a kérdés dől el a választásokon. És ha igy tisztán teszszük fel a kérdést, hogy az ország elitéli-e vagy helyesli a technikai obstrukeziót, a feleletet már előre tudjuk. Mert ismerjük a magyar nemzet legősibb nemzeti hagyományai, a józansá­got és az előrelátást. Viszont a szövetkezeit ellenzék is látja és érzi, hogy a kérdés ily tiszta és az igazságnak megfelelő felállítása a technikai obslrukczió teljes elítélését vonja maga után, a nemzet marasztaló verdiktje tekin­tetében kétség többé nem lehet. Ezért éppen ezt a kérdést iparkodik homályba, füstbe burkolni és előhozakodik minden más ügvgyel. De ez is mind merő feltevés, alaptalan gyanakvás és lelkiismeretlen szá­mítás a választók tájékozatlanságára, tu­datlanságára, avagy szilaj szenvedélyeikre, melyek a társadalmi és állami rend fel­forgatására irányulnak. A szövetkezett ellenzék programijá­nak bő köpönyege alatt meghuzódhatik a legtágabb lelkiismeretlenség és hazafiatlan törekvés. Mert a jelszó: minden körülmé­nyesebb programúi nélkül az ellenzéknek egyesülni kell. A vörös anarchistától a leg­feketébb reakezióig minden szinvegyülék, .IKA3YAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Deczember 31. — RíSáreg-piluiák. Irta: Saa5>ö Ferencji, A halvány, vézna asszony mindig ott hor­golt, ott pepecselt a kastély udvarán Úgy meg­szokta a lélekölő munkát, hogy akkor is szél- vitor'aként járt a keze, ba olvasott, vagy beszélt valakivel. Néha szakgatott, üres hangon kö- lécselt. A kastélyban sok elegáns úri nép lakott. Ott lakott a halvány, vézna asszony is. Mikor ideköltöztek az ősi ház siralmas pusztulása útán, még ép erőben volt. Csak a szemében égett állandóan valami különös lázas fény. A kán szelíd, fájdalmas mosoly lebegett, mely fanyarrá, kedvetlenné tette különben szép, elő­kelő voná-ait. Hovatovább egyre hidegebb, színtelenebb lett. Mintha azokkal a tündéries parányi level­iikkel, melyeket kötőtűje teremtett, egy-egy fizirraot tépett volna ie arcz-rózsáiból, mig végre ege zen elfogyott. Az arcz, a párnkcsupp kötött virága egyszínűvé vált. Aztán köhögni kezdett, miközben eleven, lüktető piiosság je­lent meg el ervadt aiczán. Kijött a fiskálisné, — egy gazdag, java- korbeli asszony, a ki bárom megbíz ttat is «•ártott, hogy összevásároltassa a titokban el­adogatott horgolásokat — odagurult a tno- t.olláló hölgyhöz s szelíd erőszakkal kapta ki fezéből a tüt, — Mára elég volt! Jöjjön, járjunk egyet! Igaz is, hogy óban édesen, halkan, csaío­gatón legyintett az alkonyi szellő. — Köszönöm Frau von Ho'zer; de ezt a levélkét obvetetlen be kell végeznem... Sza­bad kérnem! — A tüt? Nem adom! Egészen beteggé teszi magát. Az embernek élveznie is kell az eletet! — Nekem a munka élvezet — jegyezte •meg Bunyóiné s bár igyekezett, hangjának fáj­dalmas rezgését nem tudt i elpalástolni. Jött Bunyói László, a férj. A kövér fis­kálisné rátámadt: — Ugyan hogy nézheti el, hogy a kedves felesége .. Nem veszi észre, hogy hervad nap- ról-m>pra ? Parancsoljon rá, hiszen ur aháznál! Bunyói László csillogó, mámoros szemével felváltva bámult a két nőre, mintha nem ér­tette volna, hogy miről van szó. Szólni is akart, haragosan; de a felesége megelőzte: — Hagyja Frau von H >lzer! Férjem ele­get zsört lődik érette. De mikor én olyan meg­átalkodott teremtés vagyok. Növekednek a leá­nyaim. Nem lehet tudni a jövőt... — Természetesen! — kaczagott B,ínyói László s kacz tgás közben sulyegyent vesztve, nekitántorndott az oszlopnak. — Menjünk! Menjünk ! — esengett Bu­nyói né 8 karját remegve fűzte a fiskálisné kar- j-ba. Mintha félt vo na, hogy mámoros férje mondani talál valamit, a mi nem szabad. Másnap valamelyes csoda esett: a szorgal­mas Bunyóiné egész nap nem volt látható. Még a lánykái sem játszadoztak a többi gyei- mekekkel. Az élénken érdeklődő fiskálisné es­tére kelve benyitott. > * Az ablakok lefüggönyözve, zöldes, bágyadt fény derengett a szobában, zöldre, bánatosra f stve a gyermekarezokat. a kopottas ágvteritőt, az almárium kristálytiszta üvegedényeit. Bunyóiné a pamlagon pihent. Feje be volt kötve. Zöld volt maga is, arcza, keze, fejköteléke. Csak a jobb oldalon látszott egy nagy, kerek, tüzes folt, melynek felső része a kötelék alatt veszett el. Lüktető színét a zöldes homály sem tudta eltakarni.* — Mi baja, az Istenért? — Semmi, semmi! — lelkendezett a beteg. — Le akartam menni a pinezébe s »lestem. A kisebbik leány szepegve vágott közbe: — Az apa ... haragos volt... sokat ivott... p nzt kórt a mamától ... — Csitt! Csitt! — S mig Bunyóiné kétségbe­esetten pattant fel a pamlagról, a nagyobb leány i’ettenve fogta be a kicsike száját. — Szegény kicsikém! Gonosz álma volt az éjjel ... erről beszél... Megütöttem! Meg­ütöttem ! Ez utóbbi szavakat fájdalmas zokogás közt ejtette ki s szép, halovány, összetört fejét el- i ejtette a parnlag párnái közé. A gyermekek is sírtak, egyik jobban, mint a másik. A fiská­lisné szemébe szintén kilopódzott egy pár nehéz könyü s haragosan rázta meg a féjét. — Kegyetlen, nyomorult ütés lehetett az! E naptól kezdve Bunyóiné még zár­kózottabb. még bánatosabb lett. Arcza feliórült, ke-kenyült. hogy csaknem egymásra tapadt. Még mindig horgolt, motolláit Pedig olyan gyönge, reszkető volt már a keze, hogy alig tudta tar­tani a kötőtűket. Egy napon aztán ki is hullatta vala­mennyit. Feje aláhanyatlott s a kis pádról le-

Next

/
Thumbnails
Contents