Magyar Nemzet, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-15 / 164. szám
Áras 80 fillérMagyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Szerda 1970. július 15 XXVI. évfolyam, 164. szám A 1 A munkásosztály tegnap és ma Az idősebb generáció még jól emlékszik rá, milyen mélységes tisztelettel ejtették ki a nagy forradalmak idején, több mint fél évszázaddal ezelőtt e két szót: szervezett munkás. Mennyi bizalom, mennyi várakozás kapcsolódott e fogalomhoz, az a meggyőződés, hogy az ország sorsa, jövője a szervezett munkások kezében van. A munkásosztály helyzetével, ön- és közmegbecsülésével kapcsolatban manapság sok az elgondolkoztató jelenség. Sűrűn visszatérő témája komoly megbeszéléseknek, cikkeknek, tanulmányoknak. Ez természetes is, egyrészt azért, mert ma a szocialista építésnek egyik legnagyobb gondja a termelés állapota, másrészt, mert nem mindegy, hogy a kétmilliónyi fizikai munkásságnak, a szocialista társadalom gerincének, milyen a társadalmi közérzete. Ebben az összefüggésben eltekinthetünk attól, hogy a mai munkásságnak csak egy viszonylag kisebb része származik munkáscsaládból, nagy részben más — paraszti, kispolgári, alkalmazotti — rétegekből rekrutálódott. Azt a tényt is figyelembe kell vennünk, hogy az Utolsó negyedszázadban a munkásság politikailag legérettebb és legfejlődőképesebb tagjai közül sokan kerültek az állami vagy gazdasági élet irányító posztjaira, ami egyrészt erősítette ugyan az egész osztály öntudatát, másrészt azonban mind politikai, mind kulturális szempontból, óhatatlanul gyengítette egyes rétegeinek összetételét. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a két világháború között a fasiszta kormányok nemcsak az illegális, hanem a legális munkásmozgalom üldözésével, politikai erejének gyengítésével egyben a munkásosztály hagyományos tekintélyét is igyekeztek lejáratni. Sok más tényező mellett mindez hozzájárult ahhoz, hogy ma a „vasba öltözött” munkásság képe önmagáról, helyzetéről nemegyszer zavaros. Nyilván ez is oka annak, hogy — bár e téren nagyot léptünk előre — még mindig nem érvényesül eléggé az egyes osztályok és rétegek között állandó és eleven társadalmi mozgás, ami pedig a szocializmus követelménye. Ruffy Péter július 5-i számunkban „Hétezer fiatal felelete a munkáról, az új munkásosztályról” című írásában beszámol arról, hogy a megvizsgált hétezer szakmunkástanulónak több mint fele eredetileg más pályára készült és csak rossz tanulmányi eredmények, vagy más külső tényezők folytán ment szakmunkásnak. Az okok eléggé összetettek, de lényeges helyet foglalnak el közöttük a reális, a rossz munkakörülményekkel, szervezetlenséggel, szoros normákkal stb. kapcsolatos kifogások. Nagyon figyelemre méltó, amit ebben a vonatkozásban Mód Aladárné ír „Korunk és a munkásosztály” című, a Társadalmi Szemle júniusi számában megjelent cikkében: ha többet tehetnénk e téren, nem is annyira össztársadalmi intézkedésekkel, mint inkább mikroszinten, magukban az üzemekben ... meg is kell tennünk, hogy a túloldal uralkodó profitérdekeivel szemben akkor is módosításokat vezessünk be a munka ütemének és szervezetének viszonylag emberibbé, változatossá tételében, a munkafeltételekben és munkakörülményekben, ha ezek közvetlenül nem szolgálják is, hanem az adott pillanatban esetleg éppenséggel korlátozzák a munka eredményét ... a munkásoknak munkakörülményeik javításán keresztül erőteljesebben kell tapasztalniuk: fontosak a társadalomnak, fontos egészségük ... fontos, hogy megfelelő környezetben dolgozzanak.” Nézetünk szerint a leglényegesebb negatív tényező az az — elsődlegesen a munkásságból magából kiinduló, de más rétegekre is átterjedt — értékrend, amit a Ruffy által idézett felmérés úgy összegez, hogy a rangsor az orvossal, mérnökkel, íróval, tanárral kezdődik, kőművessel, gyári varrómunkással, mezőgazdasági szakmunkással fejeződik be. A reális gondok és a külsőségeken alapuló beidegzettségek mellett, úgy vélem — különösen a mi alig negyedszázados társadalmunkban —, nem szűntek meg hatni ósdi előítéletek, amelyek szerint a munkának alapjában véve kevés a becsülete. De ha már muszáj dolgozni, akkor lehetőleg „lateiner” képzettség alapján, legvégső esetben is csak íróasztal mellett ... Ennek azután csak folyománya az, hogy az értékrend mércéje számtalan külső tényező, dokumenttel bizonyítható végzettség, mérhető műveltség, „státus szimbólumokkal” (kocsi, nyaraló stb.) jelzett eredménye a végzett munkának és nem az ember valódi műveltsége, jelleme, magatartása, helytállása. E tekintetben is teljesen egyetértünk Módnéval, aki azt írja, hogy a munkások mind magasabb iskolázottsága lényeges eleme a társadalmi fejlődésnek (és ezt, félreértéseket elkerülendő, mi is külön hangsúlyozzuk), de nem minden. Gramsci „Szocializmus és kultúra” című cikkéből idéz: „le kell szoknunk arról, hogy a kultúrát enciklopédikus tudásnak tekintsük ... Saját benső énünk megszervezése és fegyelme, saját személyiségünk birtokba vétele, olyan magasabb fokú öntudat megszerzése, amelynek révén képessé válunk történelmi jelentőségünk, az életben betöltött funkciónk, jogaink és kötelességeink megértésére.” Nagyon összetett kérdés a munkásosztály önbecsülésének helyreállítása. Mély demokratizmus, hamisan rögződött értékek — elsősorban a kultúra fogalmának — helyes értelmezése, túlhaladott társadalmi szemléleti maradványok megváltoztatása kell ahhoz, hogy a „vasba öltözött” munkásság történelemformáló képe új, mai kontúrokkal és régi fényében ragyogjon. Köves Rózsa Politikai vihart okozott az Egyesült Államokban a dél-vietnami szigetbörtön botránya A külpolitikai helyzet NÉGY NYUGAT-EURÓPAI FŐVÁROSRa irányult az elmúlt 24 órában a fő külpolitikai figyelem: Londonra, Rómára, Bonnra és Párizsra. Az új tört-kormány külügyminisztere ma érkezik Párizsba és a jövő héten már megkezdődnek Anglia közös piaci felvételének érdemi tárgyalásai Brüsszelben. A Heath-kabinet azonban már ezt megelőzően vihart kavart a dél-afrikai fegyverszállítások felújításával, valamint a Perzsa-öbölben való angol katonai jelenlét meghosszabbításának bejelentésével. A dél-afrikai fegyverembargó feloldása már befejezett ténynek tekinthető, jelenti az MTI londoni tudósítója, utalva arra a bizalmas levélre, amelyben e döntésről tájékoztatta Anglia a 27 nemzetközösségi tagállam vezetőit az elmúlt héten. Londoni források szerint még Rogers amerikai külügyminiszter is kockázatosnak minősítette ezt a döntést, amikor a múlt hét végén ott járt, tekintettel a máris hallható rendkívül negatív afrikai visszhangra. Lord Caradon, aki a munkáspárti kormányt képviselte az ENSZ-ben főmegbízottként, a BBC-ben úgy vetette fel a kérdést, hogy a fegyverszállítások eldöntik, Anglia melyik oldalra kerül a világot megosztó legnagyobb kérdések egyikében, a faji problémában. Az Observer angolellenes afrikai gyűlölethullámtól fél és arra utal, hogy Vorster fajüldöző rezsimje nem annyira fegyvereket akar Angliától, hanem ily módon vél kiszabadulni külpolitikai elszigeteltségéből és „Douglas Home, úgy látszik, túlságosan is örömmel esik bele a csapdába”. A keddi Times és a Daily Mirror egyaránt vezércikkben szólítja fel a kormányt, hogy fontolja meg még egyszer az ügyet és mondjon le a fegyverszállításokról. A Financial Times pedig arról cikkezik, hogy a Perzsa-öböl térségének valamennyi nagyobb állama tiltakozik az angolok ottmaradása ellen és eként a Cityben erősödik az aggodalom, hogy éppen a katonai jelenlét fenntartása veszélyezteti Anglia olaj- és egyéb tőkeérdekeltségeit a térségben. Rómában Andreotti kereszténydemokrata politikus, kijelölt miniszterelnök a középbal koalíció újabb változatának kísérletével kezdte meg puhatolózó kormányalakítási tárgyalásait. Róma másik eseménye volt Brandt nyugatnémet kancellár vatikáni látogatása, amelyet kommentálva, a Zycie Warszawy azt a megállapítást teszi, hogy a Vatikán óvatos támogatásban részesíti Bonn új keleti politikáját. A bonni kormány szóvivőjének szavaiból kitűnik, hogy a Vatikán az esetleges lengyel— nyugatnémet szerződéstől tenné függővé a nyugati és északi lengyel területek katolikus egyházmegyei jogi helyzetének régóta esedékes rendezését. Ez pedig új mozzanat, hiszen a katolikus egyház központja eddig a CDU—CSU képviselte reakciós nyugatnémet katolikus körök befolyása alatt állt és az említett egyházmegyék jogi státusának normalizálására csak a német békeszerződés megkötése után lett volna hajlandó. A kancellár római útja után most a nyugatnémet külügyminiszter e heti londoni, majd washingtoni tárgyalásaira irányul a figyelem, hiszen azokon Scheel moszkvai útja és a szovjet—nyugatnémet tárgyalások hivatalos megkezdése előtt egyeztetik Bonn és a nyugati hatalmak álláspontját. A moszkvai tárgyalások előtti nyugatnémet ellenzéki indiszkréciókat ítéli el a Pravda, megállapítva, hogy a C-pártok jelenlegi platformja magában foglalja mindazt, ami az NSZK politikai életében ma negatív, irreális és veszélyes, s lényegében azonosul a neonácik programelveivel. Ezek a politikai erők folytonosan támadják azt a kormányt, amely bár, ha óvatosan és következetlenül, minduntalan feltételeket szabva, mégiscsak igyekszik kiutat találni abból a zsákutcából, amelybe a CDU—CSU húszéves kormányzása juttatta az országot — írja a szovjet lap. Párizsban a francia nemzeti ünnepen esedékes díszszemlén először jelentek meg a nagyhatalmi önállóságot jelképező nukleáris ütőerő egységei. A szovjet és a lengyel sajtó a Franciaországgal ápolt külpolitikai kapcsolatok jelentőségét húzta alá, az ünnepet méltatva. Mind Varsóban, mind Moszkvában arra mutatnak rá, hogy különösen jelentős az a növekvő megértés, amellyel Párizsban az európai biztonsági értekezlet gondolatát mostanában fogadják. Podgornij üdvözlő táviratot intézett Pompidou-hoz, amelyben megelégedéssel nyugtázza a szovjet— francia kapcsolatok kedvező fejlődését. A Közel-Kelettel kapcsolatban továbbra is az egyiptomi vezetők moszkvai tárgyalásai állnak a figyelem középpontjában míg Rogers külügyminiszter délkelet-ázsiai tapasztalatairól számolt be Nixon elnöknek. Összeült a szovjet Legfelső Tanács Moszkvából jelenti az MTI. Kedden a Kremlben megkezdte munkáját a Szovjetunió Legfelső Tanácsának első ülésszaka. A szovjet parlament jelenlegi képviselőit egy hónappal ezelőtt, június 14-én választották meg. A Legfelső Tanács szövetségi tanácsa kedd délelőtti ülésén egyhangúlag Alekszej Sityikovot választotta a szövetségi tanács elnökévé. A nemzetiségi tanács elnökévé egyhangúlag Jadgar Naszriggyinova képviselőnőt, az Üzbég SZSZK Legfelső Tanácsa elnökségének elnökét választották meg. A két kamara — a szövetségi és a nemzetiségi tanács — délután ismét külön-külön ülést tartott. A képviselők meghallgatták és egyhangúlag jóváhagyták a mandátumvizsgáló bizottságok jelentéseit. Ezekből kitűnik, hogy a Legfelső Tanács képviselői között 481 munkás, 282 kolhoztag, 146 tudós és művész, 57 katona foglal helyet. A küldötteknek több mint egyharmada nő. Minden ötödik képviselő 30 évnél fiatalabb. A képviselőknek mintegy kétharmada tagja a Szovjetunió Kommunista Pártjának, egyharmada pedig pártonkívüli. A parlament ugyancsak délután megválasztotta az állandó bizottságok tagjait. A két kamara külügyi bizottságának elnöke Mihail Szuszlov. illetve Borisz Ponomarjov lett — mindketten a párt Központi Bizottságának titkárai. A jelenlegi ülésszakon létrehoztak egy új állandó bizottságot is, amely a természet védelmével foglalkozik. A szovjet parlament az elfogadott napirend értelmében szerdán választja meg a Legfelső Tanács elnökségét és a Minisztertanácsot. Bizonyosra vehető, hogy az új kormány elnökéül ismét Alekszej Koszigint jelölik. A napirenden ezenkívül a munkatörvénykönyv tervezetének megvitatása szerepel. marchwitz kitért Amerikai képviselők levele Nixonhoz a Con Son-i szigetbörtön rémségeiről Washingtonból jelenti az MTI. William R. Anderson és Augustus F. Hawkins demokratapárti kongresszusi képviselők indítványt terjesztettek be a Fehér Házhoz, sürgetve Nixon elnököt, hogy a Saigonnak nyújtott amerikai segélyt a dél-vietnami börtönviszonyok megreformálásától tegye függővé. Az indítvány követeli továbbá az amerikai, Nemzetközi Segélyprogram (AID), dél-vietnami tevékenységének felülvizsgálását. Anderson és Hawkins a közelmúltban Dél-Vietnamban jártak és különleges kongresszusi vizsgáló bizottság tagjaként látogatást tettek a Con Son-i börtönben. A két képviselő Nixonnak küldött személyes levelében arra kéri az elnököt, 48 órán belül küldjön különleges amerikai erőket Saigonba, hogy „megakadályozzák azok megkínoztatását, akik nyilatkoztak az amerikai képviselőknek a börtönviszonyokról”. Anderson levelében a következő további elnöki intézkedéseket sürgeti: „Azonnali vizsgálat az Egyesült Államok saigoni nagykövetségén annak kiderítésére, miként kerülte el a diplomáciai személyzet figyelmét a Con Son-i helyzet és ha tudott róla, miért nem tett lépéseket; azonnali vizsgálat az AID saigoni irodájában annak megállapítására, milyen alapon használnak fel amerikai dollárokat egy olyan börtönrendszer támogatására, amely a Con Son-ihoz hasonló felháborító viszonyokat teremt.” Hangoztatta, hogy ha az elnök nem cselekszik azonnal, kivívja azt a kockázatot, hogy „Con Son szigetet Auschwitzcal, Dachauval vagy Buchenwalddal hasonlítsák össze”. Anderson képviselőtársaival legalább ötszáz politikai foglyot talált — szó szerint vasrácsok között —, akik szélsőséges brutalitásoktól szenvednek. Levelében hangsúlyozta, hogy a látottakon kívül feltételezhetően több ezer fogoly van hasonló, vagy még roszszabb körülmények között. Sajtóértekezletén egy kérdésre válaszolva a vietnami „héjákhoz” sorolt képviselő kijelentette: — Amióta hazatértem Vietnamból, jelentősen megváltozott álláspontom a háborúról. A New York Times keddi vezércikkében hangsúlyozza: „Szomorú história ez, s különösen lehangoló a kormánytisztviselőknek és a kongresszusi vizsgáló bizottság legtöbb tagjának magatartása. Még számos olyan ennél kellemetlenebb tény van Dél- Vietnamban, amivel szembe kellene nézni, ha az Egyesült Államok becsületének legalább egy szikráját ki akarjuk menteni a délkelet-ázsiai romok alól” — írja a lap. A legfrissebb jelentések szerint mintegy 500 foglyot szállítottak repülővel az elmúlt éjjel Saigonba a Con Són szigeti „tigrisketrecekből”. A délvietnami kormány szóvivője, aki ezt bejelentette, azt állította, hogy a foglyok átszállítása nincs összefüggésben azzal, hogy a két amerikai képviselő leírta a szigeten uralkodó rettenetes állapotokat. A szóvivő azt mondta, hogy a dél-vietnami kormány „már egy ideje” tervezte a foglyok átszállítását, de nem rendelkezett szállítóeszközökkel. A foglyokat egy amerikai társaság különgépe vitte Saigonba. Nemcsak Con Són... A Pravda keddi száma hanoi tudósítójának beszámolóját idézi a saigoni rendszer börtöneiben uralkodó iszonyatos állapotokról. Megírja, hogy Con Són sziget központi börtönét amerikai pénzen bővítették ki még Ngo Dinh Diem uralma idején. Az amerikaiak vietnami bűncselekményeit vizsgáló bizottság tagjai a Pravda tudósítójának elmondották, hogy ebben a börtönben a felügyelők korlátlan jogot élveznek a rabok ütlegelésére, kínzására és meggyilkolására. A foglyoknak eledelül homokkal és kőtörmelékkel kevert rizst, sós rizst, amely után nem adnak vizet, továbbá a teljesen vitaminmentes, úgynevezett fehér rizst adnak. Nem csoda, hogy a foglyok rendszerint megbetegednek. Gyógyszereket nem adnak nekik. Ha valaki e borzalmak következtében eszét veszti, a felügyelők az egészségesekkel egy cellába zárják és vasrudat adnak a kezébe, majd szadista módjára figyelik, amint ütlegeli társait. A sokat emlegetett „tigrisketrecek” felül vasráccsal elzárt vermek a szabad ég alatt, amelyekben a foglyokat lábukon megbilincselve tartják. A Con Son-i börtönökön kívül — írja a Pravda — számos fegyház van Dél- Vietnamban, amelyek neve talán kevésbé ismert, ám rabjaik éppen úgy szenvednek, mint a Con Sonban fogva tartottak. Phu Loyban a foglyokat vegyi anyagokkal mérgezték. Phu Quioc szigetén jelenleg 30 000 ember sínylődik. Khieng Hongban a foglárok egy alkalommal szörnyűséges vérfürdőt rendeztek: 52 fogolynak vágták el a torkát. A Pravda cikkírója rámutat, hogy az amerikai hatóságok nem mondanak igazat, amikor arra hivatkoznak, hogy nincsenek értesüléseik arról, mi történik ezekben a börtönökben. Con Són szigetén valójában 47 amerikai katona tartózkodik. Még parancsnokuk neve is ismert: Berkleynek hívják. Köztudott ezenkívül, hogy nagyszámú dél-vietnami rendőr és börtönőr az Egyesült Államokban kapott kiképzést.