Magyar Nemzet, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-25 / 251. szám

” Magyar Nemzet ________ A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • Jubileum után Befejeződött az ENSZ- közgyűlés jubileumi üléssza­ka. Tíz napon át huszonöt esztendő eredményeivel, si­kereivel, kudarcaival egy­aránt behatóan foglalkoztak a felszólalók. Megvonták a világszervezet negyedszáza­dos tevékenységének mérle­gét és előretekintettek a kö­vetkező évtized várható, főbb feladatainak meghatá­rozásával. Elmúltak az ünnepségek és hétfőn már a megszokott keretek között folytatódik a 127 tagállam küldötteinek munkája. Itt az ideje, hogy megvizsgáljuk: mit végeztek a világszervezet székhelyén egybesereglett államférfiak, politikusok, diplomaták? Anélkül, hogy tüzetesebben, egyenként szemügyre ven­nénk az elhangzott beszéde­ket és részletesebben ele­meznénk konkrét tartalmu­kat, összefoglalóan megálla­píthatjuk: hasznos, jó mun­ka — és bizonyos, főként kezdeti zavaró jelenségek el­lenére —, alkotó légkör jel­lemezte a tanácskozásokat. A jubileumi állásfoglalá­sok többsége hozzájárult az ENSZ további szerepének tisztázásához, a különböző társadalmi rendszerű álla­mok külpolitikai törekvései­nek alaposabb megismerésé­hez, konstruktív javaslatok megtételéhez, magas szintű diplomáciai eszmecserék, fontos­­találkozók lebonyolí­tásához. A nemzetközi köz-­ véleménynek rengeteg al­kalma nyílott az elmúlt két és fél évtizedben hozzá­szoknia a szenvedélyektől, túlzásoktól, elhamarkodott véleményektől mentes, kizá­rólag a tényeken alapuló jó­zan és reális ítéletalkotás­hoz. A világszervezet lété­nek, lehetőségeinek, tevé­kenysége határainak, egész szerepkörének vizsgálatakor csak abból a meggondolás­ból indulhatunk ki, hogy feltétlenül helyes, üdvös és előremutató lépést jelentett az ENSZ létrehozása és fenntartása a második vi­lágháború óta eltelt negyed­században. Az ENSZ-től, természetszerűleg nem lehet „csodákat” várni, de az el­sőszámú nemzetközi fórum­ra eddig és a jövőben is joggal lehet számítani a nemzetközi együttműködés és biztonság, a vitás kérdé­sek békés megoldása, a vál­ságok rendezése, a feszült­ségek enyhítése, konkrét megállapodások elérése te­rén. Nincs igazuk azoknak, akik már régen szerették volna eltemetni e szerveze­tet és évek óta valósággal „elsiratták”, túlhaladottnak nyilvánították egész gépeze­tét. Az ENSZ hivatását azok igyekeznek mesterségesen alábecsülni és leértékelni, akiknek nem felel meg, hogy létezik viharos, konf­liktusokkal terhes korunk­ban egy változatlanul igen nagy tekintélyű testület, amelyen képviselettel ren­delkezik az öt földrész or­szágainak döntő többsége és elmondhatja véleményét minden delegátus a hazáját, népét foglalkoztató kérdé­sekről. Nem vitatható, hogy a szervezet pozitív „összké­pe”, a különböző hatalmak együttműködése, a leszere­lés és a gyamatosítás­ elle­ni küzdelem tekintetében felmutatott sikerei mellett változatlanul jelentkeznek olyan negatívumok is, ame­lyek akadályozzák még eredményesebb működését. Mind a mai napig nem va­lósult meg az ENSZ egyete­messége. Nagy utat tett meg hu­szonöt esztendő leforgása alatt a világszervezet: az ál­talános politikai viták évről évre világosan tükrözték a nemzetközi erőviszonyokban végbement változásokat, a béke, a haladás, a demokrá­cia, a szocializmus pozíciói­nak feltartóztathatatlan tér­nyerését. Az Alapokmány kiállta az idők próbáját, az ENSZ-re szükség volt és van, az elmérgesedett vi­szályok, s a konstruktív lég­körű viták napjaiban egy­aránt. Az ünnepi ülésszakban sem csalódott a békeszere­tő világközvélemény, még annak ellenére sem, hogy eredetileg sokkal látványo­sabb és egészében legmaga­sabb szintű találkozónak ígérkezett. A speciális ame­rikai környezet hatásai alól kétségkívül jónéhányan nem tudták kivonni magukat, s küldöttekre, megfigyelőkre, tudósítókra — legalábbis egy részükre — észrevehe­tő befolyást gyakorolt a wa­shingtoni jeges fuvallat már a jubileum előtt is, majd fő­ként az első hét eseményso­rozatakor. A főleg ameri­kai belpolitikai fogyasztás­ra szánt hisztériakeltés hul­lámai többször átcsaptak a világszervezet székházának még oly jól őrzött falain is. A szocialista országok dele­gátusai azonban egyetlen pillanatra sem engedték megtéveszteni magukat, jól tudták: a nemzetközi élet törvényszerűségei, a világ­­politikai erőviszonyok eleve megszabják még a legna­gyobb tőkés állam manőve­rezési lehetőségeinek hatá­rait is. A szocialista államok kül­ügyminiszterei, diplomatái kezdettől fogva fáradhatat­lanul keresték kollégáikkal folytatott eszmecseréiken, a plenáris üléseken és a Biz­tonsági Tanácsban a békés kibontakozás módozatait, el­sősorban az akut veszélyt magában hordozó közel-ke­leti válságból. Ha a második jubileumi hét közepén még a saját rémképeiktől gyö­tört amerikai szemleírók is észrevehető enyhülésről kezdtek beszámolni, ezért az érdem elvi­tathatatlanul a haladó, szocialista küldötte­ket illeti, mindenekelőtt pe­dig a szovjet diplomácia irányítóit, akik Gromikóval az élükön megváltoztatták az ülésszak hangulatát. Ez alól sem a Fehér Házban tartott találkozón, sem a vi­lágszervezet színe előtt nem vonhatta ki magát Nixon el­nök, aki maga is elismerte a szovjet—amerikai kapcso­latok alakulásának elsődle­ges fontosságát az egész vi­lághelyzetre nézve. Ilyen előzmények alapján az erő­demonstrációkkal néhány hét alatt „elővarázsolt” amerikai jéghegyeket — re­méljük mielőbb — elolva­dásra ítéli az ENSZ-ben tömörült államok nagy többségének békeakarata. Bátoksy Károly Allende az új chilei elnök Befejeződött az ENSZ ünnepi ülésszaka A külpolitikai helyzet AZ ENSZ SZÉKHELYÉN lezárult a jubileumi közgyűlés. Az MTI washingtoni tudósítója szerint a tíznapos jubileumi ülés­szak mérlegét úgy vonják meg, hogy az nem olyan lett, „mint amilyennek remélték, de bizakodóbb hangulatban fejeződött be, mint ahogyan elkezdődött”. Szombaton délelőtt három do­kumentum elfogadásával fejeződött be az ünnepi ülésszak. Az első az alapokmány elveit erősíti meg, a második meghirdeti az ENSZ következő fejlesztési évtizedét, a harmadik közép­pontjában a különböző államok baráti kapcsolatai és együtt­működése áll. Az igen óvatos derűlátás elsősorban a Nixon—Gromiko ta­lálkozó után váltotta fel a pesszimizmust. Az amerikai elnök­nek a közgyűlésen elmondott beszéde felemás visszhangot kel­tett. Nyugati hírügynökségek jelentései szerint különösen an­gol és francia körökben fogadták ellenzéssel Nixonnak a két szuperhatalom világpolitikai szerepét erőteljesen aláhúzó kije­lentéseit, mivel mind Párizsnak, mind pedig Londonnak van­nak bizonyos politikai törekvései — elsősorban a Közel-Kele­ten. A francia Figaro szerint több ország úgy vélekedik, hogy a világpolitika kérdéseibe a kisebb államoknak is lehet bele­szólása. Jarring szerint az elnök a különbségekre tette a hang­súlyt, amelyek elválasztják az eltérő álláspontokat. Riad egyip­tomi külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy tettek követik az elnöki szavakat. Moszkvában az MTI tudósítója szerint a fogyatékosságok és gyengeségek ellenére is igen nagy szerepet tulajdonítanak az ENSZ békefenntartó tevékenységének. A Pravda hírmagyará­zója kommentárt fűzött Szato japán kormányfő felszólalásá­hoz. Szato szerint „a tárgyalások az északi szovjet területek­ről, amelyek ősi japán területek, nem haladnak előre”. A Pravda cikkírója szerint nincsenek ilyen megbeszélések és a vitatott területi kérdés már régen megoldódott korábbi egyez­mények alapján. Az ENSZ székhelyén lefolytatott sorozatos kétoldalú találkozók egyik témája a Közel-Kelet mellett a n­yugat-berlini kérdéscsoport volt. A nyugat-berlini Tagesspie­­gel című lap szerint New Yorkban pozitívan értékelték Gro­miko állásfoglalását, mert abban a szovjet külügyminiszter ál­lást foglalt a négy nagy­hatalom további tárgyalásai mellett. Steath brit kormányfő sajtóértekezletén azt hangoztatta, hogy addig nem lehet megrendezni az európai biztonsági értekez­letet, amíg „nem­­rendeződik a berlini kérdés”. Szerinte ez­ nem lehetetlen, de sok munkát igénylő feladat. Brandt és Scheel legutóbbi állásfoglalásait részletesen ismer­tették a varsói lapok. A Zycie Warszawy kiemelte, mint az MTI varsói tudósítója írta, hogy a Brandt-kormány minden nehézség ellenére folytatja eddigi politikáját. A Tribuna Ludu szerint nem kétséges, hogy „mindkét kormány a nehézségek leküzdésére törekszik". Párizsban bő terjedelemben kommen­tálják a lapok Tito franciaországi villámlátogatását és a Pom­­pidou elnökkel folytatott megbeszéléseket. Általában azt eme­lik ki, hogy Belgrád és Párizs nézetei, kivált „a tömbpolitika” megítélésében állnak közel egymáshoz. A nagy érdeklődéssel kísért chilei belpolitikai küzdelem el­dőlt: Salvador Allendét — a szeptemberi választások relatív győztesét — a a parlament két háza szombaton nagy többség­gel elnökké választotta­ der Allende elnökké választá­sát” — jelentette ki a TASZSZ tudósítójának adott nyilatko­zatában Luis Corcalan, a Chi­lei Kommunista Párt főtitká­ra. Nagy többséggel Allendét választotta elnökké a chilei parlament Hat évre Chile köztársa­sági elnökévé választotta a parlament Salvador Allen­dét. A törvényhozás két há­zában a Népi Egységfront jelöltje 133 szavazatot ka­pott. Hírügynökségi jelentések szerint a kommunistákat, szo­cialistákat, valamint más bal­oldali csoportokat tömörítő Népi Egységfront jelöltje, Sal­vador Allende 153 szavazatot kapott. Ellenfele, Jorge Ales­­sandri, a jobboldal jelöltje mindössze 35-öt. Hét képviselő tartózkodott a szavazástól, öten nem jelentek meg. A magát marxistának valló Salvador Allende november 4-én lép a jelenlegi keresz­ténydemokrata elnök, Eduardo Frei örökébe. Allende 1908-ban született egy valparaisói polgárcsalád gyerme­keként. Orvosi diplomát szerzett. Egyetemi évei alatt kezdte meg politikai tevékenységét, diáksztráj­­kokat szervezett Ibanez tábornok népellenes rendszere ellen. 1937- ben a Radikális Párt jelöltjeként képviselői mandátumot szerzett, s 1939-ben a Chilei Népfront kor­mányában közegészségügyi mi­niszter lett. Egyik alapítója volt a chilei szocialista pártnak, amely 1943-ban főtitkárrá választotta. 1945-től szenátor, 1946-tól elnökké választásáig a szenátus alelnöke. 1951-ben a kommunisták, a ra­dikálisok és a népi szocialista dal­­akt létrehozták a NepfroskA, s az 1952-es, 1958-as és 1954-es el­nökválasztásokon egyedüli jelölt­ként Allendet indították. A rendkívüli állapot beve­zetését követően nyugalom ho­nolt Santiagóban. Katonai és rendőri egységek zárták le a nemzeti kongresszus épületét és környékét, biztosítva a sza­vazás zavartalan lebonyolítá­sát A rendkívüli állapot, a sta­­táriális bíráskodás és az éj­szakai kijárási tilalom beveze­tésére azután került sor, hogy feltehetően szélsőjobboldali merénylők csütörtökön súlyo­san megsebesítették Allende egyik személyes jóbarátját René Schneider tábornokot, a chilei fegyveres erők főpa­rancsnokát. Az 57 éves Schnei­der állapota a nemzetvédelmi minisztérium által kiadott leg­újabb jelentés szerint válto­zatlanul súlyos, bár némi ja­vulás tapasztalható. A me­rénylettel kapcsolatban, mint a santiagói rendőrkapitányság közölte, eddig hét személyt vettek őrizetbe. „A Schneider tábornok elle­ni támadást egy összefüggő terv részének tekintjük, ame­lyet a chilei reakció, az ameri­kai Központi Hírszerző Hi­vatal ügynökeinek részvételé­vel készített azzal a céllal, hogy megakadálozza U Thant: Jelentősek az ENSZ eredményei U Thant ENSZ-főtitkár­­szombaton beszédet mondott az ENSZ-közgyűlés záróülé­sén, amelyet az alapokmány életbe lépésének 25. évfor­dulóján rendeztek meg. A Reuter szerint U Thant kijelentette: „Amikor a szűk nemzeti érdekek hajhászása a katasztrófa szélére juttatta a világot, könnyű volt azt mon­dani, hogy az ENSZ vallott kudarcot. A világszervezet eredményei jelentősek, még akkor is, ha hiányosnak bizo­nyultak. Ez azonban nem ok, vagy esetleges ürügy a kétség­­beesésre. A kormányoknak job­ban kellett volna törekedniük az eddigieknél jobb együttmű­ködésre az ENSZ keretein be­lül, jobban kellett volna bíz­niuk abban, hogy képesek az ilyen együttműködésre.” A főtitkár helytelenítően szólt a fegyverkezési verseny­ről, állást foglalt a gyarmato­sítás minden formájának fel­számolása mellett, figyelmez­tetett az élelmiszerhiányban, a túlzott városiasodásban, a sze­génységben, a természeti erő­forrásokkal folytatott rabló­­gazdálkodásban és a környe­zett­ szennyezésében rejlő ve­szélyekre, amelyekkel — mint mondotta —­­ a világszervezet tulajdonképpen túl későn kez­dett el foglalkozni. Elismerte, hogy drámaian fogalmaz, de hozzáfűzte, hogy elsősorban a kérdések értek el drámai fo­kot, s a dráma könnyen tra­gédiába torkollhat. U Thant szót emelt a világ­­szervezet egyetemessége mel­lett. Mint mondotta, arra van szükség, hogy minden nép képviseltethesse magát és hal­lathassa szavát a közgyűlés­ben és az ENSZ más fórumain — félreérthetetlenül állást fog­lalva ezzel a Kínai Népköztár­saság és az úgynevezett meg­osztott országok jelenléte mel­lett. Az ENSZ-et olyan szerve­zetté kell tennünk — mondot­ta a főtitkár —, amely felül­emelkedik a nemzeteket és népeket elválasztó régi vitá­kon és konfliktuson, s az egész emberiség érdekeit szem előtt tartva eredményesen foglal­kozhat a Föld tényleges prob­lémáival. Ehhez arra van szükség, hogy kialakuljon a „föld­hazafiság”, a globális szolidaritás — jelentette ki U Thant és állást foglalt a kicsi­nyes nemzeti és kereskedelmi érdekeken felülemelkedő kö­zös felelősségtudat kialakítása mellett. Sorozatos tanácskozások a jubileumi ülésszak végén Három nyilatkozat elfoga­dásával szombaton befejező­dött az ENSZ-közgyűlés ju­bileumi ülésszaka. Az általá­nos vitában nyolcvanhatan szólaltak fel. A kétoldalú találkozók egyik középponti témája továbbra is a közel­­keleti helyzet volt. Az ENSZ jubileumi üléssza­kát szombat délelőtt, az em­lékülés dokumentumainak el­fogadása után U Thant főtit­kár és Edward Hambro, a 25. közgyűlés­ elnöke zárta le rö­vid beszéddel. Este a közgyű­lési teremben nagyszabású zá­róhangversenyt rendeztek. A washingtoni Fehér Ház sajá­tos „feledékenysége” folytán ugyanerre az időpontra hív­ták meg az emlékülésszakon részt vevő állam- és kormány­főket, továbbá a világszerve­zet főtitkárát és a 25. közgyű­lés elnökét Washingtonba, ahol Nixon elnök díszvacsorát rendezett a delegációk tiszte­letére. U Thant és Edward Hambro nem fogadta el a meghívást. Nyugati hírügynökségek je­lentései szerint a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy- Britannia és Franciaország külügyminisztere pénteken csaknem négy óra hosszat ta­nácskozott az Egyesült Nem­zetek Szervezetének székházá­ban a közel-keleti helyzetről. Az eszmecsere két szakaszra oszlott: a külügyminiszterek először azon a vacsorán vet­tek részt, amelyet U Thant, az ENSZ főtitkára adott tisz­teletükre, majd ezt követően az ENSZ nagykövetek bevo­násával folytattak tanácskozá­sokat. A külügyminiszterek pénteki tanácskozásairól közleményt adtak ki, amelyet U Thant ol­vasott fel A közlemény sze­rint megállapodtak abban, hogy maximális erőfeszítése­ket fejtenek ki annak érdeké­ben, hogy: 1. Jarring nagykö- Salva­­vet a­ lehető read­joanabibeas óh­­a hozzáláthasson feladata tel­jesítéséhez; 2. a közvetlenül érdekelt felek közötti megálla­podás révén sikerüljön a tűz­szünetet egy később meghatá­rozandó időpontig meghosz­­szabbítani; 3. a Biztonsági Ta­nács 242-es határozata alap­ján békés megoldást találja­nak. Gromiko—Schumann eszmecsere Gromiko szovjet külügymi­niszter pénteken az ENSZ székhelyén megbeszélést foly­tatott Schumann francia kül­ügyminiszterrel. A baráti lég­körben lezajlott találkozó so­rán — mint a TASZSZ jelenti — a két külügyminiszter az európai biztonság kérdéseiről és az ENSZ-közgyűlés 25. ülés­szakának munkájáról folyta­tott eszmecserét. Ugyancsak pénteken került sor Makariosz érsek ciprusi el­nök és Gromiko eszmecseréjé­re. A XJPI jelentése szerint Henry Kissinger, Nixon ame­rikai elnök külpolitikai tanács­adója több mint egy órát töl­tött pénteken a szovjet ENSZ- küldöttségnél. Nem derült ki, hogy kivel és miről tárgyalt, de az amerikai hírügynökség tudósítója kiszimatolta, hogy Kissinger látogatása idején az épületben tartózkodott Gromi­ko és Dobrinyin, a Szovjet­unió washingtoni nagykövete. Rogers amerikai külügymi­niszter egyórás megbeszélést folytatott Riad egyiptomi kül­ügyminiszterrel. Távozóban Riad közölte, hogy eszmecserét folytattak, de konkrét javas­latokat — nyilván a közel-ke­leti helyzet megoldására — egyikük sem tett. Amerikai körökből az AP úgy értesült, hogy egyik fél részéről sem merült fel a tűzszünet megsér­tésének vagy a helyzet ameri­kai részről követelt úgyneve­zett­ kiegyenlítésének a kér­de?

Next