Magyar Nemzet, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-25 / 47. szám
* Pártja célul tűzött ki. A nép érti, mit akarunk — ezt igazolja az is, hogy a CSKP decemberi plénumán elfogadott Tanulság című dokumentumot nagyon pozitívan fogadták országunkban, mert konkrét, igaz válaszokat ad a közelmúlt egy sor bonyolult kérdésére, nemcsak a cseheknek és a szlovákoknak, hanem az egész nemzetközi munkásmozgalomnak, sőt az egész világnak. A jövőbe tekintünk A CSKP melletti elkötelezettség összefügg azzal, hogy az 1968—69-es helyzetben a jobboldali elemeknek nem sikerült a mezőgazdasági szövetkezeteket feloszlatniuk, a munkás-paraszt szövetséget megbontaniuk. Strougal hangsúlyozta: — A műszaki értelmiség is mindjobban magáévá teszi a párt politikáját. Természetesen vannak még problémáink az alkotó értelmiség köreiben, írókkal, művészekkel, tudományos dolgozókkal, de nem lehetünk türelmetlenek. Következetes, kitartó, meggyőző munkára van szükség, s együtt kell működni e területen is a becsületesen gondolkodó emberekkel. Rendszeresen kell foglalkozni az őket érintő kérdésekkel, mert csak így állíthatjuk ezt a réteget a párt mellé. — Országunk nagy megrázkódtatásokon ment át. Érthető, hogy nem volt egyszerű újrakezdeni a munkát. Különös öröm azonban, hogy az emberek nem a múltra, hanem a jövőre tekintenek. Ez fontos számunkra, mert lehetővé teszi, hogy májusban jó légkörben hívjuk össze pártunk XIV. kongresszusát — ez a dátum jubileuma is az ötven éves CSKP-nak. — Nagyra értékeljük azt a reális, józan hangot, amely meghatározta az MSZMP X. kongresszusát. Mi is ezt szeretnénk: józanul, a reális helyzetnek megfelelően megszabni a feladatokat; nem akarjuk szebbnek feltüntetni helyzetünket, mint amilyen a valóságban. Mert, ha a múltban valahol voltak hibák a párt tevékenységében, ezek éppen abból fakadtak, hogy nem volt összhang a szavak és a tettek között. Irreális jelszavakkal meghirdetett irreális feladatokba kezdtünk , s e jelszavak alatt szerveződött a revizionizmus, nem 1968-ban, már sokkal előbb. Pártunk jelszava: teljes összhang a szavak és a tettek között Fontos eredmények Az elért eredményeket Lubomir Strougal az 1968—69-es évekkel vetette össze: megalapozatlanok voltak a tervek, a jövedelmek gazdasági fedezet nélkül 20 milliárd koronával növekedtek. Árualap azonban nem volt, ezt állandó vásárlási láz kísérte. Ennek lett eredménye, hogy a belső piac széthullott, az emberek elvesztették bizalmukat a koronában. Súlyosbította a helyzetet a termelés kimaradása. Az új vezetésnek, Gustáv Husákkal az élen, el kellett döntenie, hogyan menjünk tovább. Befagyasztottuk az árakat — ezt nem tartjuk végleges megoldásnak, de ennek megvolt a politikai tartalma. A lakosság jövedelmét összhangba hoztuk a termeléssel. A további cél: megfizetni azt az adósságot, amely összegyűlt és tovább stabilizálni a belső piacot. Az 1970-es év már fontos eredményeket hozott. Az állam fizetési mérlege megjavult, olyan mértékben, amelyet nem is vártunk. Az ipar termelését a termelékenység növelésével fokoztuk, a mezőgazdaság is jó eredményekkel zárta az évet. A jövő feladatairól, Csehszlovákia új ötéves tervéről szólva, a csehszlovák kormányfő elmondta: megfogalmazták a gazdaságirányítás új rendszerét, az elképzeléshez azonban még átfogó programot kell kidolgozni. Ehhez tanulmányozzák a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió, Magyarország és az NDK sikeresen megvalósított gazdasági rendszerét. Sokoldalú együttműködés A gazdasági együttműködésre utalva, Lubomir Strougal elmondta: " Az integráció megvalósítása elsőrendű érdekünk, mert korunk egyetlen gazdasága sem létezhet önmagában. A csehszlovák—magyar vegyes bizottságban már születtek bizonyos javaslatok egyes integrációs kérdések kidolgozására, többek között a petrolkémia, a kőolajvezeték, a személygépkocsi gyártás, s a gépipari és mezőgazdasági ágazatok területén. Kérdésre válaszolva, a csehszlovák kormányfő érintette az ország nemzetiségi problémáit is. — 1968 előtt ez egyike volt azoknak az okoknak, amelyek a válságot előidézték. 1965— 67-ben a nemzetiségi kérdések feszültséget okoztak, a pártvezetés azonban e problémát nem elég érzékletesen közelítette meg. A változás időszakában, a már 1946-ban elhangzott javaslatot is figyelembe véve, megszüntettük az aszimmetrikus elrendezést, s egyenrangú föderációban egyesítettük a cseh és szlovák nemzetiséget. Az 1969-es megoldás jónak bizonyult. Ez év kezdetétől bizonyos változtatásokat hajtottunk végre a népgazdaság irányítása területén. A feladatokat megosztottuk, de az alapvető területeket központosítottuk, s ki kell jelentenem: az állam és a népgazdaság irányítása biztosított. A barátság elmélyítése A magyar vezetőkkel folytatott beszélgetésekről Lubomir Strougal elmondta: — Ez a látogatás hozzájárult barátságunk elmélyítéséhez. Nyíltan elmondtuk problémáinkat, s a tanácskozásokon teljes egyetértés mutatkozott az alapvető kérdésekben, a belpolitikai és nemzetközi kérdésekben egyaránt. A nemzetközi kérdésekről Strougal kifejtette, készek arra, hogy tárgyalást kezdjenek az NSZK-val. Az európai biztonság megszilárdítására utalva, rámutatott: szívesen tárgyalnának az európai kapitalista országokkal, nem csupán általánosságokban, hanem az európai biztonsági értekezlet előkészítésének konkrét kérdéseiről is. A csehszlovák kormányfő nagyra értékelte a Szovjetunió és az NSZK, illetve Lengyelország és az NSZK közötti szerződéseket. Országainknak is fáradozniuk kell olyan kedvező feltételek megteremtésén, amelyek között lehetővé válik e szerződések ratifikálása. (zs. e.) A csehszlovák kormányelnök elutazása Dr. Lubomir Strougal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövetségi kormányának elnöke, aki Fock Jenőnek, a magyar forradalmi munkásparaszt kormány elnökének meghívására háromnapos hivatalos baráti látogatást tett Magyarországon, feleségével együtt szerdán este elutazott Budapestről. Vele együtt utaztak kíséretének tagjai. A vendégek búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fock Jenő és felesége, dr. Ajtai Miklós, a kormány elnökhelyettese, Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter, Lázár György munkaügyi miniszter, Puja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese, dr. Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője, dr.Várkonyi Péter, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Drecin József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Vince József, hazánk prágai nagykövete és több más közéleti személyiség. Ott volt Frantisek Dvorsky, Csehszlovákia budapesti nagykövete és a nagykövetség munkatársai. Dr. Lubomir Strougal elutazása előtt az MTI munkatársának adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy nagyon elégedett magyarországi látogatásával, amely minden bizonnyal hozzájárult a két testvéri ország népe barátságának további elmélyítéséhez. Sok sikert kívánt a magyar dolgozóknak a X. pártkongresszus határozatainak vaka váltásához, s meleg szavakkal köszönte meg a szívélyes vendéglátást 0 (Róma, UPI) Agostino Casaroli bíboros, külügyi államtitkár szerdán a Szovjetunióba utazott, hogy a Vatikán nevében aláírja az atomsorompó-szerződést Magyar Nemzet A szabadságharcosok sikerei Laoszban Újabb amerikai terrortámadások a VDK ellen A Pater Lao fegyveres erői szétverték és megfutamodásra kényszerítették a Laosz területére behatolt saigoni csapatok egy újabb rohamzászlóalját — közölték szerdán este Saigonban. A laoszi hadszíntérről érkezett jelentések szerint ennek a különleges harci feladatokra kiképzett Rangerzászlóaljnak az életben maradott tagjai is Dél-Vietnam területére menekültek. A dél-vietnami területen felvonult és laoszi bevetésre kész további nyolc saigoni rohamzászlóalj a partizánok offenzívája nyomán „védelmi vonalainak megszilárdítására átcsoportosult” — írja az AFP. Az amerikai haditudósítókat kedden kitiltották Laoszból és a laoszi bevetésről visszatérő amerikai pilóták gyülekező helyeiről, miután Washington hivatalos optimizmusa összeegyeztethetetlennek bizonyult az invázió „befulladásáról” és a súlyos amerikai—dél-vietnami veszteségekről hírt adó helyszíni jelentésekkel. Amerikai repülőgépek folytatják terrortámadásaikat a VDK területei ellen. Saigonban kedden beismerték, hogy az Egyesült Államok légiereje kedden és szerdán három ízben bombázta a Vietnami Demokratikus Köztársaság különböző térségeit. Egy amerikai szóvivő azt állította, hogy a támadásnak a Bán Kara-i hágó mentén létesített északvietnami rakétarendszerek ellen irányultak. Vo Nguyen Giap tábornok, a VDK nemzetvédelmi minisztere kedden— a szovjet nagykövetségnek a hadsereg napja alkalmából adott fogadásán — kijelentette, hogy az Egyesült Államok újabb indokínai katonai lépései veszélyeztetik a VDK biztonságát. Az amerikai és dél-vietnami csapatok nagyszabású inváziót indítottak Dél-Laoszban, együttműködve a laoszi királyi kormánnyal és a thaiföldi csapatokkal. „Ilyen tömeges katonai erő jelenléte a 17. szélességi körtől alig valamivel délre, a Vietnami Demokratikus Köztársaság biztonságát is veszélyezteti” — mondta Giap. Nguyen Thi Binh asszony, a DIFK külügyminisztere, hivatalos olaszországi látogatásának befejeztével szerdán sajtóértekezletet tartott Rómában. A Párizsban folyó Vietnamtárgyalások kilátásairól szólva kijelentette: a Nixon-kormányzat zátonyra futtatja a párizsi béketárgyalásokat”, s „brutális és alattomos eszközökkel igyekszik meghosszabbítani a vietnami háborút”. „Ha az Egyesült Államok szabotálni akarja a konferenciát — fűzte hozzá —, akkor vállalnia kell ezért a teljes felelősséget.” A külügyminiszterasszony leszögezte: az Egyesült Államok jelenlegi politikája a háború kiszélesítésének és folytatásának veszélyével fenyeget. Érdemérem-infláció Az infláció a közgazdasági szaknyelvben a pénz elértéktelenedését jelenti. A washingtoni Védelmi Hiivatal statisztikai kimutatásnak is beillő dokumentuma ezúttal egészen más jellegű, a pénzromlástól eltérő, de tartalmilag azonos következményű elértéktelenedésre utal. | A háborúban a résztvevők bizonyos hányadát mindig megjutalmazták, a harci morál erősítése érdekében. A Pentagon, úgy látszik, szükségét érzi, hogy megacélozza Indokínában harcoló katonái elszántságát, mert ugyanehhez a módszerhez nyúlt. Olyan méretű érdeméremosztásra, ami 1961 óta nap mint nap megismétlődik ! Saigonban és Washingtonban, a történelemben talán még nem volt példa. Az International Herald Tribüne adatai szerint tíz év alatt 2 741 857 amerikai katona szolgált Dél-Vietnamban. Közülük 2 143 364-et tüntettek ki különféle érdeméremmel. Pontosabban kettővel kevesebbet. Tavaly november 20-án ugyanis a 25-ik tengerészeti divízióból kitüntetettek listáján szerepelt két kutya is, Griffin M. Cannine és Smokey M. Griffen a „Bronz Csillag" érdemérmet kapta „az ellenséggel szemben folytatott katonai műveletekben végzett szolgálataiért”. Az említett „Bronz Csillagból’’ egyébként eddig 40 ezerrel többet nyújtottak át, mint a második világháború idején.A Védelmi Hivatal statisztikájából az is kiderül, hogy a legtöbb kitüntetést a szárazföldi hadsereg adta ki, ezt követi a haditengerészet és végül a légierő. Az aprólékos felsorolásból csupán az hiányzik, hogy kik tartoznak ahhoz az elenyésző kisebbséghez, amely nem érdemelte ki sem az „Ezüst Csillagot", a „Légierők Keresztjét”, a „Haditengerészet Keresztjét", sem ehhez hasonló, más kitüntető elismerést. Esetleg Calley főhadnagy is kimaradt a névsorból? Vagy a My Lai-i „haditettért’’ is kijár egy-két érdemérem? (sia) Nyugalom Calabriában Reggio di Calabriából jelenti az AFP. A rendőrség szerdán behatolt a Sbarre negyedbe, s buldózerekkel szétszórta a hetek óta álló barikádokat. Reggio többi részében már nyugalom uralkodik és a lakosság nagyobbik része nem vesz többé részt a jobboldali erők szította zavargásokban. A pápa egyébként kedden táviratot küldött Giovanni Ferro reggiói érseknek, aki vasárnap Sbarre templomában mondott misét és megbékélésre szólítva fel a lázadókat. A pápa elismerését fejezte ki az érsek „pásztori buzgalmáért” és maga is „egyetértésre” buzdította a híveket. Brazíliában feszült a helyzet A diákszövetség volt elnökének nyilatkozata Genfből jelenti az AFP. „Brazíliában robbanásig feszült a helyzet és ez a feszültség hamarosan forradalmi háborúba torkollhat” — mondotta a 25 éves Jean Marco von der Weid, a brazil diákszövetség volt elnöke, akit 1969-ben letartóztattak, a börtönben megkínoztak és a hatóságok Bucher svájci nagykövetért cserébe bocsátották szabadon 69 társával együtt. Kijelentését Genfben tette kedden este a svájci Emberi Jogok Ligája szervezésében tartott sajtóértekezletén. Terve, hogy sajtóértekezletek sorozatán ismerteti a világközvéleménnyel a brazil börtönökben uralkodó valóságot, hogy a közvélemény nyomást gyakorolhasson a brazil kormányra. Elmondotta, hogy Brazíliában egyetlen demokrácia van, a kínzásé: „Ennek ugyanis, válogatás nélkül, mindenki egyaránt ki van téve.” A diplomatarablásokról úgy nyilatkozott, hogy ezek korlátozott lehetőségű akciók, amelyet váltogatni kell a harc egyéb formáival. Nigériai és ghanai tiltakozás Lagosból jelenti a Reutert Jakubu Gowon tábornok, nigériai államfő, kedden bejelentette, hogy Nigéria kilépett abból a bizottságból, amelyet a nemzetközösség singapore-i értekezletén hoztak létre a Dél-Afrikába irányuló esetleges brit fegyverszállítások kérdésének megvizsgálása céljából. Nigéria ezzel a lépéssel tiltakozik az angol fegyverszállítási szándék ellen, hangoztatta Gowon. Accrában kedden hivatalosan közölték, hogy Ghana hazarendelte londoni nagykövetét. A diplomata beszámol Angliának arról a döntéséről, hogy katonai helikoptereket ad el Dél-Afrikának. Ghana elítéli ezt az angol elhatározást. ■Csütörtök, 1971. február 18. ENSZ-munkabizottság vádolja Portugáliát New Yorkból jelenti az AP. Egy jogi szakértőkből álló ENSZ-munkabizottság jelentést terjesztett kedden a világszervezet emberi jogok bizottsága elé, amely ebben a hónapban tartja (február 22- től március 26-ig) Genfben a 27. ülésszakát. A jelentés Afrikában szerzett tapasztalatok és meghallgatott tanúvallomások alapján vádolja Portugáliát, mert afrikai gyarmatain „tömegesen végeztet ki olyan személyeket, akik ellenzik a rendszert”. Bizonyított, hogy a portugál hatóságok embertelenül és megalázóan bánnak a politikai foglyokkal Angolában, Mozambique-ban és Portugál- Guineában — hangoztatja a jelentés, amelyben a bizottság kéri, hogy az ENSZ menekültügyi főbiztosa tegyen lépésekét azért, hogy a szabadságharcosok a politikai menekülteknek kijáró jogokat kapják az ENSZ-tagországoktól Az olajtermelő országok megállapodása Tripoliból jelenti a UPI. Megállapodásra jutottak minimális követeléseiket illetően a Tripoliban tárgyaló arab olajállamok. Az áremelés pontos összegét egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Mint már jelentettük, Algéria, Irak, Líbia és Szaúd- Arábia képviselői kedden kezdték megbeszéléseiket a líbiai fővárosban. Az egész nap és éjszaka folyó tárgyalások után közleményt adtak ki, amelyben Líbiát bízták meg azzal, hogy tárgyaljon a nyugati olajtársaságokkal új követelések teljesítéséről. Líbia, a világ egyik legnagyobb olajexportőrje már szerdán megkezdte tárgyalásait, amelyek eredményére két hét múlva kell beszámolnia olajtermelő partnereinek. Amennyiben a megbeszélések nem vezetnek eredményre, a négy ország olajügyekkel megbízott miniszterei újból találkoznak Tripoliban, hogy megvitassák az olajtársaságok ellen hozandó intézkedéseket beleértve a szállítás beszüntetését is. A Francia KP megkezdte választási kampányát Dobsa János, az MTI párizsi tudósítója jelenti. A Francia Kommunista Párt kedden este a párizsi sportpalotában rendezett nagygyűlésen nyitotta meg választási kampányát a március közepén tartandó községtanácsi választások előtt. A nagygyűlésen Georges Marchais, az FKP főtitkárhelyettese rámutatott arra, hogy a kommunisták már egy sereg francia városban bebizonyították, milyen eredményeket érnek el a lakosság javára ott, ahol kommunista polgármester áll a városigazgatás élén, s hangsúlyozta a most tartandó községtanácsi választások politikai jelentőségét az egész ország szempontjából Fokozott szükség van a demokratikus közvélemény éberségére — hangoztatta Marchais —, figyelmeztetett azonban arra, hogy az anarchista csoportok kilengései ürügyet szolgáltathatnak a kormánynak az elnyomó intézkedések fokozására és azok igazolására. Marchais hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kormánytöbbség a „nyitás” politikájának jelszavával a reakciós fondorlatív erők újra csoportosítására törekszik, de ezzel sem leplezheti, hogy immár repedések mutatkoznak a kormányhatalom épületén. Vasil Bilak cikke a Pravdában A csehszlovák forradalom tanulságai Moszkvából jelenti a TASZSZ. Vasil Bilak, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának elnökségi tagja, a Központi Bizottság titkára, cikket írt a moszkvai Pravdában az 1948-as csehszlovákiai februári forradalom győzelmének jelentőségéről. „1948 februárjának érdeme, hogy lehetőséget teremtett a burzsoázia politikai és gazdasági állásainak végérvényes felszámolásához, a szocializmus építésére való átmenet meggyorsításához” — írja Bileik. A hatalomért 1945—1948-ban vívott harc eredményei és tanúságai különös jelentőségre tesznek szert annak a ténynek a fényében, hogy 1968-ban a párt előtt ismét felmerült a hatalomért vívott harc kérdése. A burzsoázia várta a megfelelő pillanatot, hogy revánsot vegyen 1948 februárjáért. Ilyen pillanatnak tartotta az 1968 januárját követő időszakot, különösen azután, amikor pártunk vezetőségébe behatoltak és többségbe kerültek a jobboldali opportunista nézeteket valló erők — mutat rá Vasil Bilak. A cikk írója megállapítja, hogy a jobboldali erők minden igyekezete a Csehszlovák Kommunista Párt háború utáni fejlődése történetének átértékelésére irányult. Vasil Bilak megállapítja, hogy Csehszlovákiában a szocializmus védelme és megőrzése nemcsak a Csehszlovák Kommunista Párt és a csehszlovák dolgozó nép közvetlen érdekeit érintette, hanem elkerülhetetlenül közös ügyévé vált a szocialista országoknak, az ezekben az országokban működő testvérpártoknak és az egész kommunista mozgalomnak. A külpolitika hírei (Moszkvai MTI) Mint Moszkvában közölték, a szovjet és a francia külügyminisztérium képviselői Párizsban február 22-én és 23-án tanácskoztak az indokínai helyzetről. A konzultációra Pompidou elnök szovjetunióbeli látogatása során 1970. október 13-án aláírt szovjet— francia jegyzőkönyv alapján került sor. (Bonn, MTI) Bonnban szerdán összeült a Szociáldemokrata Párt szűkebb elnöksége, hogy előkészítse a párt vezető szerveinek péntekre összehívott ülését. A pénteki ülés legfontosabb napirendi pontja a bal- és jobbszárny között kirobbant vita problémája lesz. Lengyel vezetők Wroclawban Varsóból jelenti a PAP. Edward Gierek, a LEMP első titkára és Piotr Jaroszewicz miniszterelnök Alsó-Sziléziában tartózkodik. Szerdán Wroclawban találkoztak a LEMF vajdasági bizottságának vezetőségi tagjaival, s a wroclawi városi és vajdasági népi tanácsok elnökeivel és megvitatták velük a körzet fejlesztésének legfontosabb problémáit. 10 (Havanna, TASZSZ) Juan Bosch volt dominikai elnök szerdán élesen elítélte az Egyesült Államokat amiatt, hogy politikai gyilkosságokat szervez a Dominikai Köztársaságban. A Prensa Latina hírügynökség szerint Bosch kijelentette, hogy a dominikai hazafiak meggyilkolása mögött a CIA ügynökei állnak. Cionista konferencia Párizsból jelenti a TASZSZ. Az ellenállási mozgalomban részt vett franciaországi zsidók szövetsége szerdán Párizsban nyilatkozatot tett közzé, amelyben élesen elítéli és „szovjetellenes manővernek minősíti” a brüsszeli cionista konferenciát. Az ellenállási mozgalomban részt vett franciaországi zsidók szövetsége nem ért egyet a brüsszeli cionista konferencia céljaival — hangsúlyozza a nyilatkozat. A belga rendőrség szerdán délután letartóztatta a Zsidó Védelmi Liga elnevezésű cionista szervezet vezetőjét, Meir Kahane New York-i rabbit és két munkatársát Röviddel az őrizetbevétel előtt a Brüsszelben ülésező zsidó világkongresszus vezetősége megtagadta a rabbi bebocsátását a konferenciára.