Magyar Nemzet, 1999. december (62. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-24 / 300. szám

40 Mahir Nemzet Múltidéző Kávéház könyvtárral, zónaételekkel és parlamenten kívüli vitákkal C­sak az volt a neve: a Central Századvégen született, századvé­gen születik újjá a pesti Belváros egykori és majdani ékessége, a Centrál kávéház. Az üzleti sike­rei mellett kiemelkedő karitatív tevékenységéről, a magyar tudo­mány nagyvonalú támogatásáról is közismert Somodi Imre elhatá­rozta, hogy életre kelti a magyar kultúra, a magyar szellemiség egyik tetszhalott intézményét. Megvásárolta a Károlyi Mihály utca 9. számú házat, amelyben irodák lesznek, a földszintjén pe­dig ismét megnyitja kapuját a hajdan méltán híres s most meg­újult Centrál kávéház. A hagyományőrzésről gon­doskodik az épület külső és bel­ső kialakításával megbízott Ge­reben Gábor Ybl-díjas építész és felesége, Pataki Dóra belsőépí­tész. A tervezett határidő egy kissé módosul, hiszen az ünne­pélyes megnyitó szilveszter he­lyett a legutóbbi hírek szerint ja­nuár 5-én lesz. A patinás intézmény történe­téről annyit, hogy 1887-ben nyílt meg Erényi Ullmann Lajos fris­sen épült házában, Quittner Zsigmond tervei szerint. „Nem mondta senki Szaniválnak, még kevésbé központi kávéháznak. Csak az volt a neve: a Centrál” - írja Laczkó Géza a kávéházról, melyet a mai Károlyi Mihály ut­cában rendezett be Seemann ká­vés a veje, Frankl részére. Egy korabeli ítész szerint: „A világí­tótestek s az egész berendezés, úgymint a márványasztalok, fo­telek, biliárdasztalok, az egész játékszoba s a kávékonyha, sőt az edények és csészék is oly szé­pek, hogy szebbet elképzelni sem lehetne.” Már az 1890-es években fontos szellemi központ, amikor Kiss József merész lapjával, A Héttel nekivág a magyar renge­tegnek. Itt áll az ő kerek asztala, amelyet újdondászok ülnek kö­rül, akik eredetiek, lázadók, a modern élet természetes hang­ján szólnak: Ignotus, Kóbor Ta­más, Színi Gyula, Makai Emil és a Kató-versek költője, Heltai Jenő. A Hét glosszája az Innen­­ onnan rovatban: „Föstik a Cent­ rál kávéházat - azaz, hogy már befestötték, a A Hét megint visz­­szatérhetett az ő rendes sarkába, ahol szombat délelőttönkint az összes munkatársai egybegyűl­nek, megcsinálni a revíziót. A kávéház füstös falai új díszt öl­töttek, s pompeji urak meg asz­­szonyok nézik róluk nagy érdek­lődéssel, mekkorát haladt a világ a viaszoslaptól s a szilosztól egész az Athenaeum nyomdáig, amelynek kedvéért hetenkint egy délelőttre ebbe a szomszédos ká­véházba gyülekezünk.” Az első világháború után a Centrál lesz a szellemi központ, a Nyugat íróinak törzshelye. A Nyugat írói mindennaposak a kávéházban, minden kedden Nyugat-zsúr van, szerdánként az írónők tartják itt összejövete­leiket. A Centrált írta meg Ba­bits Siena néven a Halálfiaiban. A Centrált szellemét idézi Lacz­kó Géza a Babits-emlékkönyv­­ben: „A Centrálban szoktunk volt találkozni. A legkülönösebb tár­saság gyűlt össze a Központi kávéház kurtábbik végének bel­ső sarokasztalánál. Ahányan voltunk, szinte annyi kor- és eszmeosztály, egyik véglettől a másikig. Minden tekintetben középhelyet foglalt el Schöpflin Aladár.” Tóth Eszter írónő, Tóth Ár­pád költő leánya szívesen emlé­kezik vissza saját kávéházi élmé­nyére és még inkább édesapja kötődésére a törzsasztalhoz. Mint mondotta, ötesztendős kis­lányként járt ott először, amikor a kor nagyjai megkülönböztetett szeretettel vették őt körül. A füst és a csillogás maradt meg emlé­kezetében, később nemigen volt köze a belvárosi irodalmi és tu­dományos találkahelyhez és an­nak különböző jogutódaihoz. Apja gyakran járt oda, mondhat­ni, törzshelye volt a kávéház. A világmegváltó gondolatok cseré­jén túl repült az idő a sakkozás­sal, a biliárdozással és a kártya­játékkal is. Tóth Árpád asztaltár­saságához tartozott Szabó Lőrinc is. Egy alkalommal közöttük volt dr. Mikes Lajos, Az Est iro­dalmi rovatvezetője, és amikor sakkozás közben meghallotta, hogy a két költő amúgy melléke­sen jó gyorsíró - 250 szótag fö­lött írtak mindketten -, behívta magához Tóth Árpádot a szer­kesztőségbe és állandó feladattal látta el. Így jutott kenyérkereset­hez az írónő édesapja. A Karinthy dinasztia legif­jabb tagja, Márton, a színházcsi­náló, aki a nagy nevet viseli, ép­pen tizennyolc esztendővel ez­előtt alapította teátrumát. Mivel éppen könyvet ír, családja törté­netét, még többet tud a nagypapa hétköznapjairól, mint más uno­ka. Hogy Karinthy Frigyes állan­dó látogatója volt a kávéháznak, arra több irodalmi bizonyíték is rendelkezésre áll, például az Utazás a koponyám körül című műve. Karinthy Márton, az unoka, rendező és színidirektor. A Cent­rál újjáépítését természetesen nagy örömmel fogadja. Hogy mit jelent neki a hely? Mára iro­dalomtörténeti emléket és a vala­mikori Eötvös Klubot a Hordó­­val, ahol avantgárd előadások váltották egymást jóízű vitákkal fűszerezve. Ahol hétvégeken dü­­börgött a rock and roll, ahol ba­rátságok és szerelmek szövőd­tek. Egyébként, mint mondotta, a nagyapa törzshelye fiatal korá­ban a New York kávéház volt, majd később 1922 és 1934 kö­zött a Hadik kávéház. A família 1934-ben a Reviczky utcába köl­tözött, ekkor lett igazán törzshe­lye a Centrál. Fia, Karinthy Fe­renc, közismert becenevén Cini, egy alkalommal így ír apjáról: „A Centrál kávéházban nem ta­lálta a helyét, átment a Parisette­be, onnan az Abbáziába, ott megebédelt, majd a Japánba, s alkonyatkor visszatért a Centrál­­ba. A törzsasztal még üres volt, apám hívei tudták, hogy ebben az időben egyedül szeret lenni. Ilyenkor írt, a kávéház áporodott füstje, egyhangú csörömpölése, zsongása elringatta, s e különös zene hangjára indult meg keze a papiroson. A pincérek, mint egy szertartás mellékes szereplői, halkan végezték feladatukat: vál­togatták a feszetéspoharakat, ki­szórták a megtelt hamutartókat. Az utcáról a járókelők bebámul­tak, s komolyan bólintottak: az öreg ír. Néha apám is kibámult a sö­tétedő utcára, a járókelők elúsz­tak előtte. Hirtelen engem látott meg, délutáni kószálásom veze­tett erre. Kérdőn tekintettem be. - Cinkó - gondolta apám. In­tett, hogy dolgozik, nem ér rá.” Ennyit ízelítőül a múlt han­gulatából. S hogy milyen lesz a jövő évezred belvárosi kávéháza, arról Ajkay Lajos cégvezető tájé­koztatott. Először is társasági in­tézmény kíván lenni, melyet a tolerancia és a demokratikus lég­kör jellemez. Parlamenti vitát nélkülöző társalgás halk moraja lengi be majd a megújult terme­ket. A kirakatüveg éppoly nagy és átlátszó lesz, mint a múltban volt, ki is látnak majd a benn ülők, és benézhetnek az arra já­rók. Az elképzelések szerint a törzsközönség a jövő évezred hí­res írói, újságírói, tudományos kutatói, orvosai, polgárosodott vállalkozói, kereskedői, ügyvé­dei és nem utolsósorban művé­szei lesznek. Újmódi akadémiát hozhatnak létre itt a gazdasági és a kulturális elit képviselői. Együtt gondolkodhatnak a meg­oldandó társadalmi gondokon, hiszen a kávéház is lehet törzs­asztalaival a közélet színtere. A kiszolgálóhelyiségek az ő igé­nyeiket elégítik ki, hiszen a ká­véházban lesz házikönyvtár a legszükségesebb kézikötetekkel, számítógépek állnak rendelke­zésre, természetesen a világháló használatát kínálva. A játékok közül a sakk, a kártya, a dominó rendelkezésre áll, biliárdasztal nem lesz. A vendégeket pompás terem­belső fogadja, különös szépségű óra jelzi az idő múlását. A bronzcsillárok a hajdani bécsi vi­lágítótestek mai másai, a tonett­­székeket egy londoni katalógus­ból választották az építészek, de az eredetieknek megfelelően, s Olaszországból érkeztek. A fala­kat nem tapéta díszíti, hanem kü­lönleges festészeti eljárással ké­szült nonfiguratív, a miliőbe illő festmény. Ismét lesznek törzs­asztalok, közöttük feltehetően a Magyar Nemzet szerkesztőségé­nek is. A beruházók a színvonalas, hagyományhű építészeti stílus mellett garantálják a sajátos gasztronómiai élvezeteket is. Reffle Miklós mestercukrász a Béke Szállóból érkezett ide. A világszínvonalú technikai fel­szereltséggel rendelkező mű­helyben pompás sütemények ké­szítésére van mód. A kávéház különlegessége a diós-mákos­­mézes Centrál-kalács lesz. Be­de Róbert fiatal szakácsmester kiváló stábjával, fantasztikus re­ceptgyűjteményével kápráztatja el a vendégeket. Elképzelései valóra váltásához nem hiányzik a legkorszerűbb konyhatech­nika. A légkondicionált kávéház reggel hét órától éjjel egy óráig várja a betérőket. Természetesen szerepel a kínálatban a hideg és a meleg reggeli, friss péksüte­ménnyel. A régi időkhöz méltón lesz zónaétel 10 és 12 óra, vala­mint 14 és 18 óra között. A fő­időben főként magyaros ízű ebé­det és vacsorát tálalnak, az étlap háromnyelvű: magyar, német és angol. A konyha éjfélig fogad el megrendelést. A felszolgálók ha­da fekete-fehérben sürög-forog, és közülük egy-egy pincér moso­lyogva fogadja a vendéget az aj­tóban. A kávéház képéhez társul a füst. Itt is érvényesül a törvény, és külön étkezhetnek a dohányo­sok és a nem dohányzók. A ter­mek nagy elődökről kapják ne­vüket, ennek megfelelően A Hét, a Nyugat és az Újhold emlékét is megidézi egy-egy helyiség. Bár a korhűen tetszetős intézmény még 1999-ben elkészül, a meg­nyitóra 2000. január 5-én kerül sor, az ünnepélyes avatásra pe­dig a hónap végén. Várhegyi Andrea A kávéház kurtábbik végében a nyi kor- és eszmeosztály Karinthy Frigyes állandó láto­gatója volt a kávéháznak legkülönösebb társaság gyűlt össze, ahányan voltak, szinte any- 1 Homlokzat az új évezredhez - Gereben módra A falakat különleges festészeti eljárással készült nonfiguratív festmény díszíti 1999. december 24., péntek

Next