Magyar Nemzet, 2017. szeptember (80. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-16 / 217. szám
28 magazin Gödör - Kalet- Moszkva tér - Széll Kálmán tér Gombától a legyezőig Majd másfél éve már, hogy használatba vehettük a felújított Széll Kálmán teret, a közlekedési és társadalmi csomópontot, amelyet sokan sokféle módon használnak. Akárcsak a nevét. Arra voltunk kíváncsiak, mi maradt a régi Moszkvából, amit szerettünk. Hogyan alakult át az egykor galeriknek és könyvárusoknak is helyet adó valamikori agyagbánya, ahol mindig jólesett a csalamádés hamburger? HAJNAL GÉZA orosmajori gyerekként első emlékem a Moszkva térről, hogy fenyőt vásároltunk a Trombitáskertben - szüleim már beavattak a nagy titokba, hogy a karácsonyfát nem a Jézuska hozza, s bátyámmal fagyott ujjakkal cipeltük hazafelé a hálóba húzott fát. Keresztül a téren, majd fel a meredek lépcsőn (a kisebbiken, amely a Csaba utca vonalában húzódott), amelyen nem volt pihenő, s a postapalota melletti buszmegállók felől áradt velünk szemben a tömeg. Ezen a lépcsőn később évtizedekig emelkedtem, hogy hazajussak, bár egyik osztálytársammal minden tiltás ellenére többször leléptünk az ötvenhatos villamos hátsó, nyitott kocsijának peronjáról a Szilágyi Erzsébet fasori kereszteződésnél, ha pirosat kapott a tuja, hogy megússzuk a szintkülönbség ledolgozásának fáradalmait. Elhatároztam, hogy ezen a részen kezdem a felújított térrel való ismerkedésemet. A fix lépcsőbe épített két pihenő is hatalmas eredmény (hány idős hölgy kért meg annak idején, hogy segítsünk felvinni a Fény utcai, piacon , zöldséggel, gyümölccsel teletömött húzós kocsiját!), a mellette föl-lejáró mozgólépcső pedig maga a Kánaán. Nem tudom, hogy télvíz idején - minden védelem nélküli kialakítása miatt - üzemelésre képes lesz-e, ezt majd eldönti az idő. Korunk építészetének egyik állandó kulcsszava, az akadálymentesítés nem csak itt, a megújult Széll Kálmán téren érhető tetten, hiszen a Várfok utcára kicsit feljebb lifttel is érkezhetünk a Vérmező felől bekúszó villamosok alagútja mellett kiépített aknákon. Körülbelül ott szállhat ki a felvonóból az utas, ahonnan a tér másik, jellegzetes és légies, a síneken átívelő nagy lépcsője indult. Ennek eltüntetése tűnik a legbátrabb építészeti megoldásnak a „Moszkvához” szokott szememnek, soha nem jutott volna eszembe hozzányúlni. Valószínűleg a tér történetének memóriámba vésődött képkockái miatt, például ahogy a kalefosok így nevezték az ötvenhat utáni nemzedék hatvanas években kiteljesedő tagjainak galerijét, lásd Berta Zsolt Kalef című kiváló regényét, Markó György precíz történelmi feldolgozásait vagy éppen az egyik legeredetibb beatzenekarunk, a Kex dobosának, Kisfaludy Andrásnak keserédes dokumentumfilmjét - szívják a cigarettát a nagy lépcső hídszakaszán, vagy bakelitlemezeket cserélgetnek a Várfok utca korlátján. Ezek a képek is segítenek feldolgozni a tér sajátosságait, hogy valahogy másként működött, mint egy klasszikus, egy központú találkozóhely. Elsősorban közlekedési csomópont volt, a leírások szerint az erre nyargaló lóvasút metszette ki a helyét. A Várfok utcáról lenézve háromszöget látunk magunk előtt, melyet mindegyik élén sínpárok határolnak, kijelölve az észak-budai-dél-budai, pesti-észak-budai és pesti-dél-budai közlekedési irányokat. Persze mindig érdemes a természeti formákat s az emberi beavatkozások egymásra halmozódását figyelnünk, hogyan alakulhatott ki Buda egyik legnagyobb tere ezen a részen. A Duna mellett az Ördög-árok volt a terület meghatározó vízfolyása, amely a már említett Városmajort és a Vérmezőt is átszelte, miközben a tektonikus mozgások és a hévízfelfakadások következtében kialakult a sasbércszerű Várhegy, peremein téglaégetésre kiváló minőségű agyagrétegekkel. Ahogy a valóságban csekély mélységű Feneketlen-tó, úgy a Széll Kálmán tér is agyagbánya volt, a kitermelt nyersanyag helyén maradt gödör adta egy időre a nevét is. A gödörből való kijutáshoz kellettek a lépcsők, amelyekről elkanyarodtam az imént, s a nagyobbik helyett a rézsűbe, a szintvonalakkal párhuzamosan épített, lankás feljárón trappoltam, s ismertem be magamnak, hogy a bátor szanálás helyébe ügyes és korszerű megoldásokat találtak a tervezők. Közben eszembe jutott, hogy valamikor a nyolcvanas évek közepén ezen a rézsűn a Skorpió zenekar adott koncertet, a galeris szubkultúrát akkoriban már a csövesek képviselték, s a Rex elszállt hajója után Frenreisz Károly farmergatyájának a vége lógott bele a vízbe... Ezekre nem azért hivatkozom, hogy megsárgult emlékeimmel untassam az olvasót, hanem azért, hogy lássuk, milyen finoman szövődik egy köztér és a társadalom - sokszor láthatatlan - szövete. Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy az említett szubkultúrák tagjai ugyanúgy az adott kor legkülönfélébb társadalmi csoportjaiból kerültek ki, mint az egész csomópont utazóközönsége. Hosszan sorolhatnánk a bebörtönzött ötvenhatosok csemetéitől a legmagasabb rangú pártkáderek gyermekeiig, vagy a Maros utca pincelakóitól a Rózsadomb legelőkelőbb villatulajdonosaiig az itt megfordulókat, a koldusokat és professzorokat, legegyszerűbben a szegényeket és a gazdagokat. Az utolsó, nagy visszhangot kiváltó művészeti alkotás csomópontunk elmúlt évtizedekig hivatalos nevét kapta címéül, a Moszkva teret. Török Ferenc nemzedéki filmje már a nálam fiatalabbaknál szól, s talán a tér három legfontosabb attribútuma közül - a nagy lépcső, a metró épülete mellett - a legkisebb, de legjelképesebb órát tekinthetjük kiinduló- és végpontjának. Számtalan idevonatkozó történetemből csak egyet említek, amelyhez a film képkockáin is szerepel hasonló: a nyolcvanas évek végén magam is jártam olyan házibuliban, ahol a résztvevők zöme az óra alatt kapta a fülest, hogy az adott épület adott lakásában buli van. Ennek következtében irgalmatlan mennyiségű, egymás számára többségében vadidegen fiatal gyömöszölődött be a kétszobás kéglibe, szó szerint kirúgva a ház oldalát, önfeledten ugrálva a kor nagy slágereire. Egy erősen illuminált férfiú a zajt leküzdve, ordítva kérdezte meg tőlem rőt hajamra mutatva: „Te holland vagy?” „Igen!” - ordítottam vissza. A párbeszédet természetesen ékes magyar nyelven folytattuk le. Szóval ezt a bizonyos órát is elbontásra ítélték a felújítás kiötlői, s korszerű, finom betonszerkezetet álmodtak a helyére, kijelölve az új origót. A különleges technikákkal zsaluzott és díszített játszóbeton több helyütt jelen van a téren, ahogy a ragasztott, speciális"hőkezelésű faszerkezetek és a különféle kőburkolatok is, mind segítve a térépítészet huszonegyedik századi megvalósulását és az idejüket akár csak rövid várakozással itt töltők komfortérzetét. A felsorolt építőanyagok világos, ám sokszor érdekesen megforgatott vagy meghajlított geometriai formái tökéletesen illeszkednek a nagy háromszögbe, reflektálva az egész tér alakjára vagy éppen egymásra. Ilyen például a villamosmegállók perontetőinek vékony betonlemeze, a fapadokkal kényelmessé tett lelátó formája, ahol a padkiosztás a metróépület betontetejére, a lelátó falainak záró hegyesszöge a téralakra, a betonfelületbe vájt intarziák - régi villamos és az óra - a tér múltjára rímelnek. Külön említést érdemel a metró épülete, amely eredetileg a hetvenes években készült, a lebontott „gomba” helyén. Az építészek által legyezőként emlegetett objektumot ugyancsak rendkívül bátor döntéssel megszabadították keresztszárnyától és a hozzá kapcsolódó egyre gyarapodó, kusza bodegáktól, létrehozva így egy világos, trapéz alakú csarnokot az üvegfalakon nyugvó jellegzetes, hajtogatott vasbeton födémmel. Az üvegfalon kellő számú nyílás engedi ki- és beáramlani a tömeget, mintegy az egész terület szíveként lüktetve. Minden térelem, facsoport, növénydézsa, térburkolat helyét ugyanis a téren hömpölygő gyalogosfolyam ismeretében határozták meg a tervezők, felmérve a mozgási irányokat és dinamizmusát, alaposan előkészítve a kivitelezést. Ennek köszönhetően a lelátón kívül több tucat pont létesült, ahol szívesen megpihenhetünk vagy randevút beszélhetünk meg, ha már kiismertük magunkat az új viszonyok között. A légiesített legyező épületéből elkerült a BKK-iroda, amely hiányozhat az informálódni kívánóknak vagy éppen a bérletet, menetjegyet vásárlóknak, de ezeket a funkciókat lassan úgyis gépekkel pótoljuk. Több mint egy órát töltöttem a megújult Kalefon, keresztül-kasul bejárva minden zugát a lelátó alatti toalettektől az összes megállóig, megérintve az új dizájn részeként elhelyezett csigákat és madarakat is. Örömmel láttam a Duna irányába futó bicikliutat (korábban kerékpárral a Moszkva tér megoldhatatlan akadálynak tűnt), s bár nem tudom, napi használóként mennyire szeretném, alkalmi látogatóként úgy érzékelem, barátságos és élhető teret álmodtak és építettek meg a tervezők és a kivitelezők. Csupán két dolog tűnik pótolhatatlanak: a „hagyományos magyar” hamburgeres és Bandi könyvész! FOTÓK: VÉGH LÁSZLÓ A Széll Kálmán tér ma. Bandi könyvész fájó hiánya 2017. SZEPTEMBER 16., SZOMBAT tear V'inzri HA SZEREPELNÉNEK A HÉT KÖNYVEI ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKBAN, KÉRJÜK, HÍVJÁK A 216 8817-ES TELEFONSZÁMOT. HIRDETÉS cs DOMINA m @LS. HILTON: DOMINA Judith Rashleigh, a mindenre elszánt egykori művészettörténet-hallgató egyszer csak rájön, hogy a festményeket nem pusztán a képek szerelmesei kedvelik, de különböző maffiahálózatok is készek lecsapni rájuk. A lányt férfi kollégái semmibe veszik, ezért saját kezébe veszi a sorsát, és megmártózik a bűn mocsarában. L. S. Hilton Maestra című pszichothrillerének erotikában gazdag folytatása egyszerűen lebilincselő. Vigyázat, itt még a halottak sem nyugodhatnak békében! ATHENAEUM KIADÓ 366 oldal, 3999 Ft SHRABANIBALU: VIKTÓRIA KIRÁLYNŐ ÉS ABDUL A magas és jóvágású Abdul alig huszonnégy évesen érkezett Agrából Angliába, hogy az aranyjubileumát ünneplő Viktória királynő asztalánál szolgáljon fel. Az indiai ifjú alig egy év leforgása alatt az udvar befolyásos személyisége lett. A királyi udvar megvetéssel tekintett a bizalmas kapcsolatra, amely egészen a királynő 1901. január 22-én bekövetkezett haláláig kitartott. Shrabani Basu eredeti dokumentumok alapján eleveníti fel Viktória és Abdul páratlan kapcsolatát, és vele a késő tizenkilencedik század Brit Birodalmának életét. ATHENAEUM KIADÓ 400 oldal, 3499 Ft PACHMANN PÉTER: MISU HÁBORÚJA Misunak már a születése sem volt egyszerű. Hat évvel később, a délszláv háború idején a halálos beteg kisfiú a Drina völgyébe utazik. Steril szobára lenne szüksége a túléléshez, édesanyja mégis ápolónői feladatokat vállal egy táborban. Misu végignézi, ahogy útban a tábor felé, az ellenőrző pontoknál folyamatosan megalázzák a félholdat viselő nőket. Az édesanyának és Misunak sokszor víz sem jut. A túlélésért küzdenek. Pachmann Péter meglepő fordulatokban gazdag regénye egy furcsa világba vezet bennünket. Itt mások a szabályok, mindenki különösen viselkedik. Vagy minden furcsa döntés egy jól felépített stratégia része? ATHENAEUM KIADÓ 280 oldal, 3499 Ft