Bartalus István: Magyar népdalok - Egyetemes gyűjtemény VII. (Budapest, 1896)
Nehány szó a magyar népdalról. Irta: Bartalus István. 1873 óta 1896-ig eljutottam gyűjteményem hetedik és egyszersmind utolsó kötetére,ami korántsem azt jelenti, hogy ezen hét kötettel a népdalokat teljesen kimerítettem. A hetvenes évek elején (1871—72) a Kisfaludy-társaság megbízásából s a tudományos akadémia ajánlata folytán a közoktatási ministérium segélyével gyűjtött dallamokból még elég maradt feldolgozatlan. Horváth Ádám kéziratos gyűjteménye sincs egészen kimerítve. Meg kell említnem még azt is, hogy gyűjtés végett csak Heves, Borsod, Gömör, Nógrád és Zemplén megyék helységeit látogattam meg; Erdélyben csak a székelységet tanulmányoztam s innen önként következik, hogy noha a nevezett helyeken gyűjtött anyag egész Magyarországon ugyanaz, legfentebb bizonyos változatokban különbözvén, de a többi megyéknek is lehetnek, sőt vannak helyi érdekű dallamaik s innen folyólag mind a múlt, mind a jelen időből még sok anyagot lehetne gyűjteni és feldolgozni. Ezeken kívül megemlitendők a régibb gyűjtemények, például Füredi-Bognár, Mátray, Színi Károly, a Limbai-féle hatkötetes gyűjtemény s a hatvanas évek elejéről 101 népdalgyűjteményem. Mindezek összegéből — miután eme hét kötetben leginkább a még meg nem jelent dalok kiadása volt feladatom — igen keveset vettem fel s ha az egyetemes gyűjtemény fogalmának meg kellene felelnem, úgy még több kötetet lehetne összeállítnom. De miután az erre szükséges időből már kifogytam, a folytatást másokra bízom. S most, mielőtt letenném a tollat, röviden elmondom nézetemet általában a népdalokról s gyűjteményem tartalmáról. A népies fogalomnak feltétlen követelménye az egyszerűség úgy tartalmilag, mint alakilag. A közéletből ismert dallamok, sőt szövegük is nem mindenben felelnek meg az egyszerűség követelményeinek s ez leginkább tartalmilag észlelhető. De ha visszamegyünk a múlt századokra, melyek folytán a külföld nyomdokain a magyar szóköltők is szorgalommal írtak részint klasszikus minták szerint, részint átélve azon juhászéletet, melynek szereplői magasrangúak voltak, úgy találjuk, hogy mindez napjaink népdalaihoz legfeljebb csak alakilag hasonlíthatott, de tartalmilag (ideértve a dallamot is) nem a népélet kifolyása, vagy ha olykor ezt megközelítné, zavarólag hatnak az ókori mithosz alakjai. A nép a maga dalait minden időben a legnagyobb közvetlenséggel költötte, de szóköltőink még századunk első felében sem tudtak részint ama juhászéletből, részint a klaszsziczizmusból kibontakozni, ésannyira, hogy a népies magyar szóköltészet tulajdonkép Petőfivel, de legfőkép Aranynyal kezdődik. Hát dallamköltőink ? Kezdetben a szó- és dallamköltészet egy személyben központosult. Még századunk első felében is igy találjuk; szóköltőinknek rendszerint volt annyi zeneismeretük, hogy dallamaikat valamely hangszeren (hárfán, de főkép gitáron) el tudták játszani s ezért ezen korszakot gitárirodalomnak is nevezhetjük. Ilyenek voltak: Horváth Ádám, Verseghy stb. Ez az irodalom Arany Jánosban érte el a tökély netovábbját. Napjainkban a szó- és dallamköltő olyan két egyén, kik nem ismerik egymást s tehát ama közvetlenségről szó sem lehet. Megemlítendők az olyan műkedvelők, kik egy személyben szó- és dallamköltők, kiknek a természet adományánál fogva hivatásuk volna költői becsű művek írása, de egy s más tekintetben kifogástalanok nem lehetnek; a szoros értelemben vett népiesnek meg nem felelnek s mindemellett tanulmány hiánya miatt a népies színvonalon állanak. E sorok kezdetén említett gyűjtési kirándulásomon kívül, midőn a néppel közvetlenül érintkeztem, a fentebb nevezetteket is felhasználtam, a mennyiben tudniillik népies dallamaik költői becsüknél fogva ide sorozhatok. A dalok idejét s főleg évszámát adatok hiánya miatt pontosan meghatározni nem lehet. Vannak ugyan hagyományokra támaszkodó dalok, főkép a Rákóczy idejéből s legfőkép közvetlenül ezzel kapcsolatban; de a régibb századokra visszamennünk lehetetlen; mert a Vak Béla s a gályarabok nótáit örökítő hagyomány nem megbízható ; s ha szóköltőinktől maradt is fenn elég szöveg, de ezeknek dallamaik vagy elvesztek, vagy nem is voltak. Egyébiránt tekintve a természetnek évenkénti megújulását a maga romjaiból, bizton állíthatjuk a népdaloknak is hasonló életét, mindaddig, mig az éltető nemzet él. A tisztán népies dalokat illetőleg hangsúlyoztam . Következő időrendben jelentek meg : I. kötet 1873., II. kötet 1875., III. kötet 1883., IV., V., VI, VII. kötet 1895—96.