Magyar Nyelv – 51. évfolyam – 1955.
Bárczi Géza: Új fél század küszöbén
MAGYAR NYELV LI. ÉVF. 1955. MÁRCIUS 1. SZÁM Új fél század küszöbén A jelen számot megelőző kettős számmal lezárult a Magyar Nyelv ötvenedik évfolyama, folyóiratunk életének fél százada. Ötven év jelentős idő egy tudományos folyóirat életében is, és rajtunk, a Magyar Nyelv olvasóin és munkatársain némi ünnepi hangulat vett erőt, amikor ezt a vaskos füzetet kezünkbe vettük. Ha az ötven kötetnyi tekintélyes sorozaton végigtekintünk, nincs okunk szégyenkezésre: fél századon át a Magyar Nyelv nemcsak becsületesen és eredményesen szolgálta a magyar nyelvtudomány ügyét, de nyelvészeti életünknek állandóan a középpontjában állt, megszületésekor már az élre szökkent, és fél századon át a magyar művelődésnek egyik legsúlyosabb vezető tudományos orgánuma maradt. Bár szerencsére nem volt huzamosabb ideig a magyar nyelvtudomány egyetlen fóruma, rajta le lehet mérni, sőt rajta lehet legjobban lemérni tudományunk félszázados történetét, fejlődését, e történet minden viszontagságát. Voltak nehéz évei, ismételten előfordult, hogy évfolyamai lapos füzetecskékké zsugorodva és csak a legnagyobb áldozatok árán, esetleg vékonypénzű szakemberek erős személyes anyagi kockázatával tudtak megjelenni, de megjelentek. A Magyar Nyelv egyetlen évet sem hagyott ki, hirdetve legmagyarabb diszciplínánk szívósságát, a művelőiben soha ki nem hamvadó akarást, a nyelvünk múltja, jelene, jövője iránt való aggódó szeretetet. Maguknak a köteteknek a vastagsága elárulja a történetet. Az első évfolyamok 480 lapos terjedelme az első világháborút követő nehéz években alig egyharmadára szállt le, majd az újabb növekedés és megállapodás évtizedei után a második világháborút követő esztendőkben 100 lap alá csökkent, hogy azután új virágzásba bontakozva fél századának utolsó két évfolyamában ne csak elérje, de jelentősen fölül is múlja a kezdet terjedelmét. A Magyar Nyelv már megindulásakor maga köré gyűjtötte annak a tudományunk szempontjából igen termékeny korszaknak minden jelentős nyelvészét, s ez egyszerre magas színvonalat biztosított számára. Igaz, az erők egyesítését, melyet bevezető jelentkezésében célul tűzött ki, hosszú ideig nem tudta huzamosabban megvalósítani, de dolgozó társai közé számíthatta a magyar nyelvtudomány előző nemzedékének legtöbb büszkeségét, vezető egyéniségét. Az utóbbi években azután végre sikerült az erők lehető teljes egységesítését is megvalósítania. De érdeme a folyóiratnak az új nyelvésznemzedék nevelése is; erre egymást követő szerkesztőinek állandóan különös gondjuk volt. A Magyar Nyelv lapjain induul el legtöbb magyar nyelvészünk, itt bontakozott ki, itt élte és éli a tudomány mozgalmas életét. S a Magyar Nyelv a fiatal nemzedék nevelését össze tudta egyeztetni a tudományos színvonal szigorúan magas igényével. Tudományos munkatársainak tábora ma sokszorosa annak, amely egykor a folyóirat bölcsőjét vette körül, s számára Magyar Nyelv Lf. 1.