Magyar Nyelvőr – 76. évfolyam – 1952.
Angyal Endre: Nyolcvan esztendő a magyar nyelvművelés szolgálatában
magyaros, ki kezdi szorítani a czifra idegen hangzásút . Mindinkább meggyökeresedik az a vezérgondolat, hogy vagy tisztességesen ültessük át magyarra az idegen műszót, vagy pedig sehogyan, s éljünk ebben az esetben inkább az idegen szóval a maga eredeti formájában. Majdnem minden tudományban megindult a harcz az álmagyar műszak s műkifejezések ellen. Néhány főpap, az igaz, zokon veszi a dolgot s úgy szeretne tenni, mintha semmi sem történt volna. De lefelé nagyon sebesen gördül a kő, s a mily nagy fáradságba került barbár szólásokhoz hozzászoktatni a magyar fület, és oly könnyen s még könnyebben el is fog szokni tőlük" (Nyr 7 : 113). Alexander továbbra is híven kitartott az egyszer fölismert igazság mellett. A Nyelvőrben ezentúl gyakrabban találkozunk nevével, így amikor a nyolcadik évfolyamban Fordítóink címmel Szász Béla magyar John Stuart Mill-jét bírálja. Az értékes, alapos bírálat első felében a szabatosság hiányát rója fel Szásznak (Nyr 8 : 54—64), a második részben a filozófiai műnyelv problémáiról beszél a fordítás kapcsán (Nyr 8 : 106—117). A fordítás műszavait nemcsak bírálja: helyette mindjárt jobbakat is ajánl. Az ajánlottak közül nem egyet, mint például a tudattalant el is fogadta a magyar filozófiai nyelv. Alexander tollából jelenik meg azután a 41. évfolyamban az a cikk (Szarvas Gábor időpontja), amely Szarvas működésének, a Nyelvőr munkájának egyik legszebb méltatása. Hasonló Jókainak és a Magyar Nyelvőrnek viszonya, jeles regényírónk nyelvén is nyomott hagyott a hatvanas-hetvenes évek elvaduló írás- és beszédmodora. A magyar nyelv a regényirodalomban című cikkében (Nyr 3 : 312) Melczer Kálmán igen alaposan bírálja a Mégis mozog a föld nyelvi hibáit s többek közt joggal hibáztatja az efféle mondatokat: „Kálmán pedig nem akarta magát engedni, hogy a szórakozottságot kiderítsék felőle". Vagy: ,,A főúr családja még mind aludt lefüggönyözött ablakok mellett". Vagy pedig: „Foglalt magának egy magas álláspontot, a mely ifjú kedélyeknek, mikről az ábrándoknak szűz hamva még nincs letörülve, oly kedvencz regiója; a magasztos, lovagias, angyali felfogást." — Melczer még sok ilyen hibás mondatot pellengérez ki s rámutat Jókai egyéb nyelvi botlásaira is. Jókai azonban — hasonlóan Alexanderhez — szintén nem sértődött meg. Buzgó olvasójává vált a Nyelvőrnek, kisebb cikkeivel maga is felkereste, s alig két év múlva Melczer Kálmán ezt állapíthatta meg az Enyim, tied, övé című regényről: „Annyit meg kell vallani, hogy ebben a regényben az ú. n. ismusok, fattyúhajtások meggyérültek; a mondat szerkesztése is már többnyire szabatosabb; mindazonáltal akad még ebben a műben is elég konkoly, elég kivetni való" (Nyr 5 :320). — Jókai ezt a tanácsot is megszívlelte, s buzgón és eredményesen irtogatta a „konkolyt" saját nyelvéből, stílusából. Utolsó műveiben már alig maradt nyoma a régi hibáknak. Persze, nem mindegyik íróban volt meg Jókai és Alexander erkölcsi nagysága, önkritikai ereje. Már a második évfolyamban foglalkoznia kell Szarvasnak a Nyelvőrt ért hírlapi támadásokkal (A Nyelvőr a sajtó ítélőszéke előtt, Nyr 2 : 120—122), három év múlva pedig, visszatekintve a munkaközösségi alapon kibontakozó „nyelvjavító mozgalom" első esztendejére, bizonyos keserűséggel állapítja meg: „így kedvetlenedett el s hidegült meg jóakaróink egy része irányunkban; ebből az okból szegődtek többen az úgynevezett semlegesek közül is ki nyiltan, ki titkon az ellenfél táborába; s midőn a javaslatkérők tájékoztatása végett a második hónapban felsoroltuk a hibás alkotások összes osztályait, az elégületlenség még inkább fokozódott s mind szélesebb és szélesebb körben terjedett; nyilvános hangok szaladoztak föl