Magyar Nyelvőr – 88. évfolyam – 1964.
Kovalovszky Miklós: Nagy J. Béla nyolcvanéves
mosan sokasodtak nyelvészeti munkái is. Bár pályája, jó időre a pedagógia fele kanyarodik, munkásságának igazi irányát végeredményben az a kis ifjúkon cikke szabta meg, amelyet elsőéves bölcsészettanhallgató korában közölt a Magyar Nyelvőr. Benne már az érett Nagy J. Bélára oly jellemző hang csendül meg. Érdeklődési irányának és működési területének jelzéseként idézzük néhány jelentősebb tanulmányát : Az i, ú, ű a magyar helyesírásban (MNy. 34 : 112), Köznyelvi kiejtésünk (uo. 37 : 82), A megengedés szórendje (uo. 38 : 373), Helyesírási kérdések (uo. 47:299), Hibák vagy babonák (uo. 49:484), Helyesírásunk időszerű kérdései (uo. 53 : 230), A Péter tyúkja (uo. 55 : 263); Hangváltó igetövek (NyK.. 50 : 312) ; Alakegyezés (Melich-eml. 276) ; A nyelvművelés elvei (Msn. 1 : 29), Hogy ragozzuk a magyar igét? (uo. 4 :1), A személynevek kérdése (uo. 5:1), Az iskola a nyelvművelés szolgálatában (uo. 6 : 97), Helyesírásunk (uo. 18 : 6) , Van-e nyelvhelyesség (Nyr. 79 : 1), Az írásjelek alkalmazásának néhány kérdése (uo. 81:407), Hogy nevezzük a nőket? (uo. 85 : 398 és 87 : 30), stb. Valószínűleg az iskolai magyar nyelvoktatás problémái és tapasztalatai vonták Nagy J. Béla érdeklődését és munkásságát mindinkább a helyesírásés a nyelvhelyesség időszerű kérdései felé. Széles körű nyelvészeti tudás, a stílus kérdései iránti finom érzékenység és született pedagógustehetség egyesül benne a legszerencsésebb formában, s ez avatja őt kitűnő nyelvművelővé, a nyelvi ismeretterjesztés mesterévé. A nyelvtörténet és a nyelvjárások ismerete, irodalmi tájékozottsága, a klasszikusainkból merített gazdag példaanyag sugárzó bizonyító ereje, természetes és biztos érvelésű logika, kristályos tisztaságú, de egyéni zamatú stílus, fordulatos, szellemes előadásmód, egyszóval : tudományos alaposság és a forma könnyedsége jellemzi minden írását. Ezek az erények adják Nagy J. Béla nyelvművelő munkásságának aranyfedezetét. Vannak sokan, akik alig várják nyugalomba vonulásuk napját, hogy megszabaduljanak a munka ,,nyűgétől". Némelyek meg azért kívánkoznak a nyugdíjas állapotba, hogy annál többet dolgozhassanak. Nagy J. Bélában is a munkának ez a szenvedélye ég. Pedig alig kezdte élni a termékeny nyugalmat, közbeszólt a történelem : a háború olyan veszteséget okozott neki, amely gyengébb egyéniségeket leroskasztott volna : évek munkájával elkészült nagy helyesírási szótára kiszedve ott pusztult a Franklin-nyomda romjai alatt. Vidéki magányba vonultan, a tudományos életből kiszakadva napi gondjaival küszködött, de a szellemi feléledés jeleire készen állt a munkára : ismét nekifogott a helyesírási nagyszótárnak. (Ha a nyugtalan időkben megint csak nem valósult meg a terv, Nagy J. Béla fáradozása mégsem volt hiábavaló : az ő kéziratos anyaga lett egyik alapja a Helyesírási tanácsadó szótárnak.) Amikor pedig szóba került a Magyarosan feltámasztása, az Akadémia e az ő segítő közreműködését kérte. Az a három-négy év, ameddig szoros kapcsolatban voltam vele a Magyarosan közös szerkesztése során, tanulságos iskola és gazdagító élmény volt számomra Ha egyes részletekben eltért is a véleményünk, és bár időnként voltak vitáink, hálával, tisztelettel és örömmel gondolok vissza arra, hogy vele dolgozhattam együtt.. Mivel vidéken lakott, levélben kellett megtárgyalnunk a szerkesztés kérdéseit, a kéziratokat. Nagy J. Béla elvi határozottsága, körültekintő józansága, mérlegelő tapintata nemcsak tanácsaiban érvényesült, hanem a cikkekre vonatkozó bíráló megjegyzéseiben és javító munkájában is. A legnagyobb figyelemmel, a legaprólékosabb gonddal nézte át a kéziratokat : tárgyi szempontok mellett fokozott felelősséget érzett a nyelvművelő lap hibátlan magyarságáért is. Egy-egy ,,nehezebb" esetről, vitás kérdésről néha egész kis tanulmányt írt levelében. Megőriztem sorait