Magyar Nyelvőr – 101. évfolyam – 1977.
Nyelvművelés - 1
MAGYAR NYELVŐR 101. ÉVFOLYAM 1977. JANUÁR-MÁRCIUS 1. SZÁM A jön ige szituációs jelentésváltozásai I. Jó néhány évvel ezelőtt — 1969-ben — tanulmányt írtam a jön—megy, hoz—visz igék használatáról (Nyr. 93, 423), kidomborítva a nyelvhelyességi szempontokat. Erre a tanulmányra azért volt szükség, mert a jön—megy és hoz—visz igepárokra vonatkozó, merő fikción alapuló nyelvhelyességi szabály lehetetlenné tette a tudományos kutatást. Pedig már régebben szerettem volna föltárni a mozgást jelentő igék, köztük a jön és megy ige szituációs és funkcionális sajátosságait a magyarban és a rokon nyelvekben is. Először azonban a nyelvhelyességi szabály támasztotta akadályt kellett az útból eltávolítani. Tanulmányomban igyekeztem megmutatni (i. h. 436), hogy a jön használatát a beszédbeli szituáció, a beszélő hangulata, lelkiállapota, elképzelése határozza meg. Arra kértem a nyelvészeket, hogy folytassák kutatásaimat, és bíztam abban, hogy közös erőfeszítéssel jobban tisztázhatjuk — Szarvas Gábor szavaival élve: „tisztába hozhatjuk" — ezt a régóta vajúdó kérdést. Felhívásom, akárcsak annak idején Szarvas Gáboré, eredménytelen maradt, senki sem szólt hozzá alkotó módon, kutató szándékkal megállapításaimhoz. Ehhez a negatívumhoz további negatívumként csatlakozott az a körülmény, hogy egyes nyelvhelyességi könyvek, figyelmen kívül hagyva, sőt egyenesen kárhoztatva tanulmányomat — pontosabban: magának a tudományos kutatásnak puszta tényét egy elmarasztalt nyelvi jelenséggel kapcsolatban — változatlanul a régi nyelvhasználati utasítást közölték követendő szabályként. A „fogódzónak" ajánlott szabály így hangzik: „Aki, ami az éppen beszélő vagy író felé közeledik, az jön, aki, ami távolodik tőle, az megy" (Ferenczy Géza: Anyanyelvi őrjárat, 231). Ugyanezt még jobban szimplifikálva más kézikönyvek így foglalják össze: ,,Ha mondatunkba az ide határozószó illik bele, akkor a jön, hoz igét kell választanunk, ha pedig az oda határozószóval vág egybe a mondat, akkor a megy, visz a jó". Ami ezzel a szabállyal ellentétbe kerül, az a nyelvvédők ítélkezése szerint „németes pestiességnek" számít. Könnyűszerrel ki lehet mutatni ennek a szabályozásnak, elsősorban az „ide—oda" receptnek a használhatatlanságát. Például: „Csak ide megyek a szomszédba"; „A szekrény ide jön, a tükör oda jön". Maga az ÉrtSz. is közöl hasonló példát a jön címszónál: „Ez az asztal oda jön a másik mellé" (681). A szótár egy önálló odajön címszót is közöl számos példával. De a másik javasolt nyelvhelyességi kulcs — a beszélőhöz való közeledés, ill. a beszélőtől való távolodás — sem állja meg a helyét a nyelvi valóság fényében. Vajon ki, mi távolodik a beszélőtől, ha valaki ilyen kijelentést tesz: „Hazafelé rendszerint a mozi előtt megyek el." És vajon ki, mi közeledik a beszélőhöz, ha ezt mondom: „Most jövök az értekezletről".