Magyar Nyelvőr – 117. évfolyam – 1993.
3. szám - Íróink nyelve - N. Lőrincz Julianna: Az ellentét kifejezőeszközei Petőfi Sándor Csalogányok és pacsirták című versében
implicite tartalmazza a szebb, boldogabb jövő megteremtésére vonatkozó felhívást, szenvedélyesen pozitív egyéni példát adva erre. Ennek igen expresszív kifejezőeszközei a klasszikus retorikából is jól ismert szó- és mondatalakzatok, a retorikus kérdések ismétlése, amelyek hatását kiegészítik és fokozzák a felkiáltó mondatok. Ezek a mondatalakzatok értelmező-magyarázó funkcióval párosulnak a versben. Ugyancsak retorikus elem a versben a közvetlen megszólítás, a 2. személy megidézése. Az elvont fogalmak megszólítását s ezáltal megszemélyesítését is minősíthetjük retorikai és stilisztikai alakzatnak. Ugyan még meddig zengitek, Ti holdvilágos emberek, ... A II. szakasz nagyszabású víziójában a megszólítás, amely anaforikus ismétlések és fokozások halmaza is, ugyancsak expresszív retorikai és stilisztikai alakzat: Tiéd minden dal, minden hang..... Te lelkesítesz engemet, \ Te néked ontom én könnyűimet, \ Én tégedet köszöntelek, | Te a beteg \ Emberiségnek orvosa, jövendő! 3. A vers rendkívül indulatos kérdéssel kezdődik, amely azonban csak formailag kérdés, modalitását tekintve nyomatékos felszólítás és alig rejtett óhajtás: Ugyan még meddig zengitek, \ Ti holdvilágos emberek, \ A régi kort, . . .Az első mondat főmondata tehát kérdést és felszólítást is tartalmaz egyszerre, ami a klasszikus retorikus kérdésekre jellemző. A "hamisan romantikus, ábrándos jelentésű „holdvilágos emberek" melléknévi metafora, amely jól illeszkedik jelentésénél fogva is és szerkezetileg is az I. szakasz allegorikus képébe, ti. a várrom, a vércsék, a bagolyfiak jellegzetes kísérteties huhogása a teliholdas éjszaka romantikus hangulatát idézi. Az ember szó a versben csak egyszer fordul elő, a továbbiakban a metaforikusan az éjszakával azonosított régi kort zengő madárral, a csalogánnyal találkozunk. A III. szakasz 1. sorában megszólított elkésett dalnokok is egyaránt vonatkozik a madárra és a költőre. Az enyészet és a tenger között teremt metaforikus kapcsolatot a Mit elsodort Hullámival már az enyészet? mondat. A tengert asszociálja a hosszabb (2 nyolc szótagos) sorok után következő két rövid sor is: A régi kort, a Mit elsodort (4 szótagos), valamint a második rövid sor után következő enjambement is, amelynek versmondattani funkciója itt a figyelemfelkeltésen kívül (amelyet a pillanatnyi szünet érzékeltet) a hömpölygés felidézése. Ugyanakkor a lendületesség mellett, amelyet az elsodort igealak fejez ki, lágy áramlást is érzékeltet ez a mondat. Ezt az l hangok gyakori előfordulása is jelzi. Ez különösen az I. szakaszban feltűnő, ahol 32 l hang van, amely a versben szereplő összes l hang (63) 50%-a. Fónagy Iván A költői nyelv hangtanából c. művében az l hang szimbolikáját elemezve megemlíti, hogy: „Az enyészetről, a lassú elmúlásról szóló verssorokban is gyakori az V' (Fónagy, 1989. 63). 3.1. Az első mondat 3. tagmondata, amely az 1. tagmondathoz kapcsolatos mellérendelő mondatként szerveződik, szintén retorikus kérdést tartalmaz: Mikor rontjátok le a fészket,... A mondat modalitásá