Zolnai Gyula: Magyar oklevél-szótár – Pótlék a Magyar nyelvtörténeti szótárhoz
Bevezetés
BEVEZETÉS. A szótár története. A M. T. Akadémia Nyelvtudományi Bizottsága 1896 március 14-iki ülésében azzal a föladattal bízott meg, hogy SZAMOTA ISTVÁN hátrahagyott adatait a Nyelvtörténeti Szótár pótlékaképen szótárrá dolgozzam föl. E korai sírba dőlt ifjú történettudósunk* azt a nevezetes célt tűzte maga elé, hogy nyelvünk szókincsének legrégibb és legfontosabb adatait a tihanyi apátság 1055-iki alapítólevelétől, «mint a magyar nyelv legrégibb hiteles és egykorú emlékétől» kezdve— amelyről beható tanulmányt is írt** — nevezetesebb levéltáraink okleveleiből és egyéb irataiból, valamint a pontosság tekintetében legmegbízhatóbb oklevél-kiadásokból összegyűjti s majdan szótár alakjában közzéteszi. E feladatra bizonyára azon nagy hiány érzete sarkalta őt, melyet a Nyelvtörténeti Szótár mutat épen az oklevelek magyar szóanyagát s a mindennapi életnek irodalmi művekben ritkábban jelentkező, de műveltség- és nyelvtörténeti szempontból annál becsesebb szavait és kifejezéseit illetőleg. Szorgalmas méheként kutatott és gyűjtött tehát e tudós rövidre mért ifjúságának tavaszán, hogy összehordja, amennyire lehet, a magyar léleknek puszta szavakban is történeteket beszélő régi nyilatkozásait, s amint hátrahagyott jegyzetei mutatják, fáradhatatlanul dolgozott leginkább az Országos Levéltár, továbbá a Nemzeti Múzeum, a pannonhalmi apátság, a leleszi konvent, a veszprémi káptalan s a Batthyány-család levéltárának (Körmend) oklevelei és iratai között. A hasonlók ezrei közt találtam is két papírlapot, mely célját elárulja. Egyik így szól: «Középkori magyar szók az Országos Levéltárban levő kiadatlan oklevelekből (1526-ig)». A másik: «A Középkori Magyar Nyelv Szótára 1526-ig. (Csupán oklevelekből. FEJÉR Cod. Dipl. nem jön tekintetbe.)* SZAMOTA tehát főkép a mohácsi vész előtti szókincs adatait kutatta s óhajtotta egyelőre szótárrá dolgozni; azonban gyűjtögetésében e koron jóval túl is el-elkalandozott, mert nem csekély számmal találni jegyzetei között a XVI. század közepéről és végéről, sőt a XVII-dikből is, egészen e század utolsóelőtti évtizedéig, főkép műveltségtörténeti érdekű kijegyzéseket.*** A hátrahagyott jegyzések száma ezerekre megy ugyan, de ez is csak parányi csöpp a levéltárainkban lappangó adatok tengeréből, amelynek kimerítéséhez nem egy, de száz SzAMOTÁnak nem rövid ifjúsága, de hosszú élete volna szükséges. SzAMOTÁt a gyűjtés szenvedélyes munkája közben érte a halál. Nem érhette meg nemcsak azt, hogy adataiból szótárt alkothasson, hanem azt sem, hogy annyi adalékot hordjon össze, amennyit óhajtott, s amennyiből terve szerint, legalább egyelőre, meg lehet kezdeni egy tekintélyesebb szótár egybeállítását. Az anyag azonban, melyet részint szavanként külön . Szül. 1867-ben, meghalt 1895-ben. ** A tihanyi apátság 1055-iki alapítólevele mint a magyar nyelv legrégibb hiteles és egykorú emléke, Nyelvtudom. Közlemények XXV. k. 129—107. I. és különnyomatban is, Budapest, 189.r). *** Legkéseibb adatai, amennyire emlékszem, az 1683. évből valók (1. pl. az ecetes-átalag cikkben).