Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)
1867-10-09 / 59. szám
Elsó évi folyam. Előfizetési feltételek : Évre . . • • . . 1» frt Félévre . • • • * * Negyedévre *■ • • » r Havonként . . . . 1 . Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdán és Pénteken. Sok szám. Kolozsvárit szerda, Oktober 9. 1867 Szerkesztőség és kiadó-hivatal : Szentegyház utca, 467. sz. POLGÁR. LAP. Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sorra 6 kr. bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadó-hivatal. Fiók-kiadó-hivatalok : Décsen : Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. Tordán: Papp Lukács és fia. Szamosujvártt : Csausz testvérek. Az ellenállási jog. (BM) Nincs kényelmesebb dolog, mint halászgatni a zavarosban. E szerepet, talán éppen mert kényelmes, elvállalom. A Bad Károly úr zavarosa még aug. 27-én megjelent a „Kolozsvári Közlöny“ ben. Meglehet, akik olvasták is, azóta elfeledték, és hogy én ily későn jelenek meg a sorompók között, azt ne tessék feltudni. Vártam, hogy hivatottabb kéz vegye bonczkés alá a hullát. Szolgáljon ennyi igazolásornul. Most sincs szándékomban elemezni az egész czikksorozatot, a kiviteli kérdéseket teljesen érintetlenül hagyom. Egy pár elvi nézetre szorítkozik minden megjegyzésem. Mivel a közlekedési eszközök gyorsabbak, tökéletesebbek, czikkíró nem hiszi, hogy a megyék ellenállási jogával kormányozni lehessen. De itt még nem állunk meg. „Villany és gőzerővel keltenék ma kormányzatot vezetni... ha azt akarjuk, hogy túl ne szárnyaltassunk.“ Meg kell vallanunk, B. K. sz igen elmésem , bér Ki hinné? Még kaczagó pajtásokat is gyűjt, nevetségessé kivánja tenni az ellenvéleményt. Minden választmányi taghoz egy sodronyt és egy mozdonyt vezetett. Ez aztán okos módja az irányczikk írásnak ! Aztán elkezd B. K. urajgatni: mikép legyen felelős a kormány, ha a megyék nem teljesítik rendeleteit? A szegény kormány! De hát ki is kíván itt felelősséget? Nézetem szerint csak egyéni felelősségről lehet szó. A miniszer felelős czélszerűtlen vagy törvénytelen intézkedéséért a parliamentnek , ámazért csak megbuktathatják, ezért vád alá is helyeztethe-tik. A megyei tisztviselő legyen felelős a népkép- s viselet alapján szervezendő megyei bizottmánynak. Maguk a bizottmányi tagok, kik a vis mertist gyakorolják, legyenek egyénenként felelősek akár a parlamentnek, akár mint ezt Tisza Kálmán jeles hazánkfia indítványozta, egy e végre felállítandó bíróságnak, mely egyszersmind hivatva legyen a kormányrendeletnek törvényes vagy törvénytelen, czélszerű vagy czélszerűtlen voltát meghatározni. Ki hazánk sajátságos politikai helyzetére gondol, lehetetlen nézetem szerint, hogy ne kívánja fenhagyni a vis mertis jogot. Meg kívánom itt jegyezni, hogy ezen par excellence elvi kérdésnél, mint eddig, úgy ezután sem jöhet szóba a tényleg kormányzó ministérium. Én általában magyar felelős parlamenti kormányról szólok. Törvényhozásunknak körül kell magát bástyázni a kormányhatalom túlterjeszkedési vágya ellen. Igaz, megvan erre biztosítékunk: a felelősség. Ámde ki biztosít az államcsínyekkel szemben? És hát ha ez államcsíny érdekeink világos összeütközésével azon állam előnyére követtetnék el, melylyel megközös- Ügyesedtünk ? ! Én csakis a megyék ellenállási jogában látok itt garantiát. Aztán nem tudom felfogni, mi veszély létezik az ellenállási jogban a kormányzat gyorsaságára nézve? Hiszen ha a gyorsaság annyira érdekében van a kormánynak, ne bocsásson ki soha törvényavagy czélszerűtlen rendeletet, s akkor soha sem is fog összeütközésbe jöni a megyével. Legyen meggyőződve B. K. úr, hogy csak egy darabocska alkotmányosdi eljátszásáért a kormánygépezetet nem fogja egy megye is megakasztani; legyen meggyőződve, hogy csupán akadékoskodás, csupán ellenzéki viszketegből egy megye se fogja gyakorolni a vis mertist. Megsúgom miért. Mert e jog gyakorlatáért minden egyes bizottmányi tag felelős. Felelős nemcsak saját lelkiismeretének, de felelős egy tekintélyes hatóságnak. Feltehető, hogy egy testület könnyelműen kockáztasson oly lépést, mely a felelősség terhével jár. Tehát a gyorsaság csak ott szenvedhet, a végrehajtás csak ott tagadtathatik meg, hol a kormányintézkedés káros, hol a felelősség terhét ellensúlyozza a veszély élénk érzete. S ez lenne szálka a B. K. úr szemében ? Hiszen ha a küllőt megakasztjuk a meredélyen, a kocsi tulajdonos csak köszönettel tartozhatik, bár ezáltal gyors haladásában akadályoztatik meg. De miért is lenne valakinek eszménye a kormányformák közül csupán a gyorsaság? A végrehajtás, a kormányzás szaladjon villanyszerűleg. Igen szép. Ámde mozgás közben az erők gyakran ezélt tévesztenek. A felsodronyzott sebességű intézkedés az egyéni, vagy közszabadságon ejtett csorbát. Nem örömest engedne-e valamicskét ekkor B. K. úr a gyorsaságból, csak hogy vele a csorbát betömje? Kinek állhat érdekében, ki javasolhat gyorsaságot a végrehajtásban, ha az a közérdeket veszélyezteti? Bod K. úrról meg kell vallani, hogy igen siet. Az ellenállási jogot illetőleg lehet még egy scrupulusa B. K. úrnak. Hát ha a kormánynak egy czélszerű rendeletét a megyei hatóság a féltékenység szemüvegén át nézvén, czélszerűtlennek látja, s hona tide felfüggeszti? Mint fönnebb jelzem, a kiviteli kérdésekbe nem bocsátkozom, s azért e tételre nézve rövid lesz válaszom. Nézetem szerint az nem fog megtörténni Támogatja e nézetemet egy helyesen kidolgozandó codex, melynek rendszere biztosít a törvényességek feletti kételyek ellen; támogat törvényhozásunk bölcsessége, mely a kormányrendeletek hatáskörét lehető legszigorúabban kürüli randja , támogat a népképviselet alapján szervezendő megyei hatóság érettsége , értelmes belátása, azon hatóságé, mely egy megye legintelligensebb bajnokaiból van szervezve. És ha mindezek daczára megtörténnek, megvédené kormányzatunkat a körülírás , mely határt szab a protestatiók végtelen sorának. Higgye el B. K. úr, az ellenállási jog nem nehezíti, de sőt nagyban elősegíti a kormányzást. A kormány a népért létezik, s más czélja nem lehet, mint népboldogítás. És ha felteszszük is, hogy a kormány e czélt soha szem elöl nem téveszti, mindazonáltal nem megtörténhető-e, hogy helytelen tanácsokkal félrevezetik, mistificálják? Lehet kedvösebb expediens ily alkalmakra, mint a vis mertia fenntartása, mely figyelmezteti a kormányt a tévútra s elejét veszi a közérdekeket veszélyeztető intézkedések végrehajtásának.Egy példát hozok fel. Bírjon a kormány indemnitással s sodródjék belé botorul egy a nemzet érdekeivel sehogy meg nem egyeztethető bábomba. Ujonczoztat a megyékben. Ezek látják a vészt, de nincs ellenállási joguk. Minden a leggyorsabban megtörténik, mint azt B. K. úr óhajtja; minden egyöntetűleg a legjobb rendben foly, csak a hadsereg szaladása lesz zavart, csak az lesz rendetlen. És a botorul vérpadra vitt ezer meg ezer áldozatokért kártalanítva lesz-e a nemzet, kormánya vád alá helyezésével? Mindez nem fog megtörténni, vetik oda, mert a kormányférfiakban több hazafiságot feltételezhetni. Részemről nem óhajtanám egy nemzet szabadságát, az egyénilarcoktól függővé tenni. Nem a kormányok jellemében, hanem a törvények érettségében látok biztosítékot. Kossuth Lajos levele a „Pesti Napló“ szerkesztőjéhez. Köszönöm első levelem legális felvételét. Míg várnám, ha felvétetik-e? Wenkheim minister úr engem hivatalosan notóriusnak nyilatkoztatott. Köszönöm a bókot. Merci der baron! Nem rosz compániába jutottam, ha nem roszul tudom a történelmet. Mert tény, hogy a körülbelöl három század óta a magyar nemzet azoknak emlékén csügg a legnagyobb pietással, s a magyar történelem azoknak nevére tűzte a hazafius hűség legszebb koszorúit, kiket a hatalom hitlenségi nótával bélyegzett meg. Szomorú, hogy ennek igy kellett lenni, mert e constans tény arra mutat, hogy ezen egész hosszú idő alatt hazánk állami viszonyai nem voltak harmóniában a nemzet érzelmeivel. Pedig a magyar nemzet nem csinál professiót a forradalmi viszketegből. (bizony én sem!) Rendszerető, türelmes, és nagyon leyális nemzet az . — nagyon ! Nem gondolja, szerkesztő úr, hogy ama három százados tény három százados alapnak is vétethetnék arra, aminek csak puszta megemlítése is Wenkheim urat amolyan Narvaez féle nemes indignatiora gyulasztotta ? Hogy a bók teljes legyen, csak még az kellene, hogy az országgyűlés meg proscribáljon. Megérhetjük. Mért ne? Hiszen Rákóczi is proscribáltatott. Igaz, hogy azért Rákóczi mégis — — — Rákóczi maradt ! — Ő nagy ember volt, a szó nemesebb értelmében — Én igen kicsi, mindennapi ember vagyok. Nekem nem a nap, legfeljebb egy kis harmatocska szerény kis szerepe jutott. Hanem bár „n’en deplaise á Monsieur Wenkheim“ minden fulminatoriumai daczára, én is csak Kossuth Lajos maradok. De a nemes báró roszul választotta az alapot. Mert a hitnek azon enuntiatiója, melyre haragját concentrálni látszik, nemcsak nem „evidens erectio contra Statum publicum“, de még csak nem is agitatio, sőt ha ki nem szakittatik „egy garas áru a vörös posztó közepéből“, igen legális nyilatkozat, mely (miért tagadnám?) egy kis önlegyőzésembe is került, de őszinte volt. Minek is agitálnék? Hiszen agitál helyettem eleget a ministerium, a Deák-párt, a „Pesti Napló“ és (előttem ismeretlen) collegái, a közös ügy, a, quota, az idegen érdekek végetti háború felé sodortatát, a hivatali és fizetési cumulatiók, az ezekkel terjedő politikai depravatio, s a mindennemű elégedetlenségnek teli lapátokkal szórt magvai. Szerkesztő úr szives volt engem halottnak nyilatkoztatni. Bizony megérem, hogy ezek az agitátorok felélesztenek: De der Baron Wenkheim. De én Tamás vagyok benne, hogy a lap-lefoglalásokat, sajtópereket, nótázásokat amaz irtózatos három sor okozta. — Mert hiszen más, de nem kevésbbé világos szavakban megmondtam én ugyanazt Deák Ferenczhez intézett nyilt levelemben is. — Deáknak az 1848 ki törvényeket visszakövetelő 1861 -ki feliratáról szólva, azt mondtam ott, hogy „engem, ki bizonyos kapcsolatokban az ellentéteket kiengesztelhetleneknek ítélem, nem elégített ki a határ, melyet kitűztél“ — és szóltam nyitott térről a jövendije számára. Biztosíthatom szerkesztő urat, hogy még Karakán Marczi is tökéletesen megértette, hogy mik azok a „kiengesztelhetlenül ellentétes kapcsolatok, és mi az a jövendő, mely több, mint 48, de, mert valamint váczi levelemben megmondtam, hogy „ha a 48-ki alkotmány helyreállittatik és megtartatik, az én incompatibilitási hitem meg lesz Czáfolva, s a nemzet elégedett lesz,“ épp úgy a „Nyilt levelében is oda nyilatkoztam, hogy „ha nemzetünk 1848-hoz békés után eljut, lesz oka többet nagy szenvedések árán nem merényleni,és sem szerkesztő úr nem dobta Nyilt levelemet a romkosárba, sem a ministerium nem vette azt üldözőbe, s nem fenyegetődzött miatta nótával. Másutt van a nagy harag kútfeje. ” A „Nyilt levél“ csak azt mutogatta, hogy nem jó az a közösügyi transactio ! S erre mosolyogva azt gondolta a hatalom: beszélhetsz — az már megvan. — De a váczi levélben azt mondottam, hogy ne hagyja magát a nemzet háborúba sodortatni a végett, hogy a bécsi kormány az elveszett németországi állást visszaszerezni megkísértse. És — hi ne tantae animis coelestibus irae —Ezt nagyon nem szeretik Pécsben, s a Pécsből inspirált körökben hallani. De hát oda jutott-e magyar hazánk az alkotmány-visszaállítás boldog évében, hogy még ily életbe vágó nemzeti érdekekről se legyen szabad sem komoly, mérsékleti hangon véleményt mondani, sem a nemzetnek törvényes úton és módon nyilatkozni? Tisztázzuk egy kissé a tényállást, és n em- ekezznk régiekről, ha megengedi szerkesztő úr! Hogy nekünk, magyaroknak, fontos okaink vannak rokonszenvvel viseltetni Németország egységi törekvése iránt, de azon feltétel alatt, hogy ne azon uralkodóház legyen Németország fejévé, amely Szent István koronájának is birtokában van, ezen igazság felfedezését oly kevéssé van jogom magamnak vindiálni, mint Széchenyi amaz angoljának volt hinni, hogy ő fedezte fel Budapestet, a porost. A magyar nemzet, hacsak pár hónapig is megszabadul az idegen járszalagozástól, nyomban bámulatos tapintattal bírja eltalálni a szegnek fejét. Ezer huszonnégy esztendeje (a 843-ban kelt verduni kötés óta,) hogy Németország van. E hoszszas időn át mindig bírt az egységnek némi symbolumával, s belső szétszaggatottsága a westphaliai békekötésen és a bécsi congressuson keresztül, mindég összébb és összébb szorult, de valósággal egységes soha sem volt, s mert ez nem volt, idegen befolyásoknak — 1815 óta főleg orosz befolyásnak volt játéktere. Pedig természetes, hogy egységes, tehát független akar lenni. S mert természetes, tehát lesz. Ez a történelem logicájában fekszik. Aki azt meg akarja akadályozni, lehetetlent akar. Pedig „il ne faut jamais vouloir l’impossible.“ Ez a szó III dik Napóleon császár szava. * A németországi egység kérdésének megoldását a mi korunkban hozták válságra a körülmények , tehát oly korban, midőn a monarchicus elv országos Európa felett. Mi lehetne, ha Francziaországban valami „véletlen“ nemcsak történnék, hanem consolidálni is találná magát? Vagy mi lesz akkor, ha az éjszak-amerikai fiatal óriás lakkossági censusa száz milliót fog mutatni (nem kell reá száz év), s a világon irányadó hatalommá válik? Az más kérdés. Most a monarchiai elv itt az uralkodó, most tehát Németország egysége is csak a monarchicus elvvel kapcsolatban létesíthető. Ez igy lévén, ha Németország fejévé, vagy egységi kapcsává az válnék, ki Magyarországnak is királya, ugyan csak meggyűlne hajunk a germa-nisatio átkával, melylyel már annyi küzdelmünk volt. A „germanisatio“ szót főkép politikai értelemben kérem vétetni, ámbár tudva, minők voltak még most nem rég, és részben minek még most is „magassabb“ köreink, tán nemzetiségi tekintetben sem volnánk túl minden bajon. De annyi bizonyos, hogy a német irány, német hatalmi érdek, német politika volna a vontató gőzös. Hazánk pedig az utána akasztott lakható, mely szenet viszen a gőzös számára. Ha ellenben oly dynastia lesz Németország fejévé, vagy egységi kapcsává, mely nem egyszersmind Szent István koronájának is birtokosa, egyszer mindenkorra megmenekszünk a hatalom germanisationális irányzataitól. — Ez világos. Aztán az így egyesült Németországnak nagyon érdekében lesz: nem tűrni, hogy az orosz még messzebb nyújtsa máris túl hosszú karjait. Tehát nekünk természetes szövetségesünk az orosz ellenében. — Ez is világos. Sőt ha egyszer Németország egysége többé nincs contestatio alatt, az is érdekében lesz, hogy közte és az orosz közt újra felálljon a lengyel választó fal, melyen a közvetlen contactus megtörik . Ezerszer nagyobb nyereséget igér ez a nagy Németországnak, mint a heterogén kis Posen kényszerű birtoka. Úgy hogy a consummált németországi egység nagyobb kilátást nyújtana a szintoly nemes, mint szerencsétlen lengyel nemzetnek az újjászületésre, mint felosztása óta valaha birt. — Ez is nagyon érdekünkben van. Ugyancsak hatalmas okaink vannak tehát rokonszenvel viseltetni Németország egységi törekvése iránt, a mondott feltétel alatt. Volt idő, midőn ez nem is volt pártkérdés hazánkban. Ebben mindnyájan egyetértünk, hajdani és mostani miniszterek, jobb és baloldal, mindenki, maga b. Kemény Zsigmond úr is. 1848 ban is munkában volt a németországi egység kérdése, még pedig oly módon, miszerint kezdet óta mindenki tudta, hogy a német császári korona a porosz királynak fog megajánltatni. Úgy is történt. De Pécs ellenzése miatt akkor hiába. És mi történt a saját lábára állott Magyarországon?— Történt az, hogy 1848-ban augustus 3- án a magyar országgyűlés képviselőháza egyhangúlag, közakarattal, legmelegebb rokonszenvet szavazott Németország egységi törekvése iránt. És ki indítványozta e rokonszenvi szavazatot? — Talán én? — Koránsem , hanem Gorove István, mostani miniszter úr. Nemcsak rokonszenvet, hanem szövetségkötési készséget is indítványozott. Az indítvány pártolására szólók közt, feledhetlen Teleki Lászlónk e szavakkal végezte beszédét: „Mint a civilisatió védője, mint szabad ember, mint magyar, örvendek, hogy Németország egysége nagy napjának hajnala halad, és árulóknak nyilvánítom azokat, kik ez ellen tenni mernének, akár magyarok, akár németek lennének azok.“ A képviselők háza, köztük három mostani miniszter (Eötvös, Horváth és Lónyay urak) és Kemény Zsigmond úr is, egyhangúlag, közakarattal elfogadták Gorove indítványát. S még többet is elfogadott. Nyáry Pál indítványára kimondta azt, hogy „ha a bécsi kormány, az összpontosított német hatalommal,, a német egység kérdése miatt háborúba keverednék, Magyarország képviselői kijelentik, hogy azon esetben Magyarország pártolására ne számítson.“ Kitörő helyeslés közt, közakarattal ez is végzéssé emeltetett. Négy mostani miniszter, és a „Pesti Napló“ szerkesztője, ezen végzésben is részesek voltak. De az uralkodó háznak dynastialis eredete, történelmi fejlődése, múltjának emlékei, s az elsőségi állás, melyet a német confoederatióban birt, predominánsokká tették a bécsi kormánynál a német nagyhatalmi állás vágyait. így jön, hogy ama rokonszenvi, s a német egység elleni háborúba sodortatást nemzetünktől elutasító országgyűlési végzéseket a bécsi kormány nagyon zokon vette, elannyira, hogy elhatározná Magyarországnak az 1848-ks törvényekkel biztosított függetlenségét, ha másként nem lehet, fegyverrel is megsemmisíteni, minthogy az a Németország feletti felsőségre vágyásban nem akart eszközül szolgálni. A vágy, Magyarország erejével e czélra rendelkezhetni, hozta nyakunkra a császári seregeket és az orosz invasiót. Elkövetkezett a világosi catastrópba, s a terrorrismus, majd az elmállasztás hosszú időszaka. Rendelkezhettek szabadon erőnkkel. És rendelkeztek. És elkövetkezett az osztrák porosz rivalitás történelmi kényszerűségű válsága. És lett bele-