Magyar Polgár, 1868. január-június (2. évfolyam, 1-76. szám)
1868-02-26 / 25. szám
Második évi folyam. Előfizetési feltételek: Évre ............................. frt - Vr. Félévre..........................® » ' » NegyedévTe . • * * * * » Havonként................. « ““ »» Megjelenik hetenkint háromszor vasárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal -Szentegyház-utca 467. sz. POLITIKA 25-ik szám. Kolozsvárit,szerda, február 26* Hirdetési dijak. Ötször hasébolott sor ára 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt ■ kiadó-hivatal. Fiókkiadó-hivatalok: Déésen: Krémer Sámuel. Enysdsn: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós, Kiimosújvártt: Csansz testvérek. Kolozsvárit : Stein János és Demjén László. a Legújabb távirati tudósítások. Szeben, febr. 22. Trauschenfels azon indítványa, hogy a kormány ellen Schmidt Konrád felmentetése miatt ő Felsége és a magyar országgyűlés előtt tiltakozzanak, a szász nemzeti egyetem mai ülésében zajos vitát idézett elő. Az indítvány végre jelentés tétel végett egy háromtagú bizottságnak adatott ki. Bécs, febr. 22. A Dunafejedelemségek nemsokára bekövetkezendő függetlenségi nyilatkozatáról hivatalos hírek érkeztek ide. Zágráb, febr. 22. A helytartó ma az öszszes hatóságokkal tudata az egyesség megkötését a magyar közlekedési minisztérium, s Weikersheim bankárház között a Zákány Zágrábi vasútvonal kiépítése végett. Bécs, febr. 24. Galicziába figyelő hadtest fog összevonatni. Bécs, febr. 24. Trefort a delegátióban interpellálja a közös pénzügyőrséget, amennyi activuma van? Becke válaszolja: 66 millió, a rendkívüli kiadásokat új adó vagy kölcsön nélkül fedezheti. Fest, febr. 25. Ő Felsége megérkezett, résztveend a polgári bálba. Agio. Arany 5.58s/io- Ezüst 114.25. Urb. köt. Magyarországi 71.*/a- Erdélyi 66. */a* A német kérdés magyar szempontból. Van-e oly ivadéka Árminnak,aki Arndt negyvennyolczadiki „talpra német, ll a haza“ költeményének reframnját „Das ganze Deutschland soll es sein!“ ne ismerné? Az összes német apró államokból alakuljon egy nagy német állam Európa közepén, mely e mivelt nemzet politikai sociális tehetségének, társadalmi érettségének megfelelőleg belülről szilárd és szabad, külpolitikájában aktív, s a külfölddel szemközt ponderans legyen, igy értelmezte a költőnek jelszavul választott szavait ezelőtt húsz évvel Germánia, ily értelemben fogadta el programjául a frankfurti „pariser Hof“ „nagy német“ pártja. A programmal elfogadott költői refram húsz év előtt megmaradt ábrándnak és poésisnek. Ott fityegett a „Frankfurter Zeitung“ élén mottóként, de a német nemzet demokratikus és viharos kezdeményzése a baloldal mohó éretlenségén, majd berlini, s kremsieri politika sézükkeblűségén szilárd szíkbe ütközött, s megtört. A separatistikus érdek kivívta diadalát a nemzeti felett, Németország megmaradt tizennyolc, évre szövetséges államok halmazának. Az ábrándozó Vogt, a rajongó Ruge tervének majd tizennyolcz év után gyakorlati érvényt szerzett a conservative Bismarck. Az utilisatio nagy embere könnyen megalkudott a positiv viszo . Századunk költészetének befolyása a magyar nemzet politikai életére. ((Folytatás. Mindezek azonban egyelőre csak vajúdások, de egy jobb kor vajúdásai voltak. Mert igaz ugyan, hogy íróink többsége már lemondott a reményről, hogy hazáját nagynak és boldognak lássa; igaz, hogy a politika és törvény emberei is a végső, elhatározó tusára készültek, mely nem forradalomban való kitörendő, hanem az úgynevezett vis in értiae túlfeszítésében érlelődött volna meg, mely bizonyára hatékonyabb lehetett akkor, mint a forradalom , de mindemellett sem halt ki teljességgel a szebb jövőben helyezett bizalom. Hiszen az egyes emberben is megvan azon hit a legnagyobb vész pillanatában is, hogy szabadítója, őrangyala még megérkezik , annál inkább megvan ez egy nemzetnél. Ennek életében lehet fájdalmas resignatio, lehet megrendült hit az eljövendő idők iránt, de teljes öntudatlan tétlenségbe és fásultságba, jogai végleges feladására nem sülyedhet le. „Nemzetnek lehet elnyomást tűrnie, de jogai valósításának reménye iránt semmi körülmények közt nem szabad kétségbe esnie, s azért, mert vala mely jogát nyomban nem képes valósítani, nem szabad arról önként, örök időkre 1 e ra o n d a n i“ - mondja történelmi értékű „Nyiltlevel“ ében Kossuth Lajos. S ez axiómának - mely ugyan később mondatott ki, de akkor is igaz volt - megfelelt nemzetünk s megfelelt különösen a korszakban mert a dermesztő halálszunyadás karjaiból kibontakozott s regeneratioját 1825-ben hévvel s nem csekély sikerrel meg is kezdette! Összehívta ugyanis I. Ferencz az országgyűli s tovább: ...........Ó hon! meghallasz e engem, S nagyra törő tehetösb fiaid hallgatnak e , számra? És valóban hallgattak a költő szavára, mert a tudományos Akadémia meg jön alapítva, s igaza van Toldynak(**) hogy „a nemzet szive volt az, mely az ő kebelében oly hangosan dobogott, a nemzet érzése az, mely az ő szája által szólt az erő és önméltóság egész hatalmával.“ Vörösmarty mellett azonban az ébresztők kő*) Vörösmarty életrajza. 1866. 78. lap. **) A magyar nemz. Irod. története. Pest, 1866 1866. 240. lap. „I am the sole depository of my owe secret, and it shall perish with me.* (Én vagyok egyedüli letéteményese titkomnak, és az velem együtt fog elenyészni.) Junius: Ki irta „Junius l’eveles“t? Ezen több tekintetből igen érdekes kérdés majdnem egy évszázad óta foglalkoztatja az angol irodalomtörténészeket, anélkül, hogy annak teljesül nem szabad kifelednünk Gruczort sem, aki lelkének egész erejével szintén az éposz s igy a felkelés terére lépett, felrázni akarva a nemzetet tespedtségéből s megmutatni az „ősi dicsőség“ nek mindinkább elhalaványuló fényét. Nem kell elhagynunk Kölcseyt sem, ki elméletével inkább csak a jövő útját egyengette ugyan egyelőre, de később ő is a cselekvőség terére lépett, s a legnemesebb, legönzéstelenebb honfiszeretet tüzével s lelkesültségével küzdött a reformok mellett s a kormány ellen. Olvassátok el csak, mit Kossuth róla a „Pesti Hírlap“ egyik vezérczikkében (1842. 1. sz.) irt s igazat fogtok adni szavamnak ! De ha a költészetről szólunk, mint lényeges fényéről, nem kell figyelmen kívül hagynunk az „érem túlsó lapját sem,amelyet csaknem teljesen Széchenyi foglal el mindjárt első fellépésével. Nem kell pedig azért, mivel ellenmondhatlanul igaz egy igen tudósunknak azon ítélete, hogy ha a költők hatottak a korra, a kor is hatott s tán nagyobb mérvben a költőkre. Szerinte Petőfi 1850 után nem lett volna Petőfi, de viszont 1830 előtt sem. De áll ez egyéb nagy emberekre is. Napóleon más viszonyok között, mint a franczia forradaloméiban talán soha sem lett volna „nagy Napóleon.“ Luther VII. Gergely alatt nem reformálhatá vala a kereszténységet. Wasnrnghton, százada közepén még alig magasodhatott volna ki, mint ahogy annak utófelében stb. stb. A kor megszüli a maga eszméit, de , teremt embereket is azok keresztülviteléhez. Azonban forduljunk Széchenyihez. Hogy ezt bemutathassuk, egy köztudomású tényt kell ismételnünk, mely a muzeumalapító Széchenyi Ferencz fiát egész nagyságában tünteti fel s ez: az Akadémia létrehozása. Az 1825—27-diki országgyűlésen egyebek közt szóbajött egy „magyar tudós társaság“ eszméje, mely 1790 óta, sőt Bod Péterrel már 1760 óta pengetve volt, de még e diétán is a kitűnő ellenzéki szónok Nagy Pálnak azzal kellett végezni beszédét, hogy az nálunk kivihetlen, mert mindenekelőtt három dolog szükséges, ében. I. i.: pénz, pénz és pénz. De alig hogy e szavak elhangzottak, a követek asztalához egy fiatal huszárkapitány lépett s tördelt magyarsággal im ezt mondja: „Nekem e táblánál szavam nincs Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok ; és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely azzal segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá.“ *) E néhány — kitörő lelkesedéssel fogadott — szó által testté lett az ige s a sokak óhajtásával találkozó magyar nyelvmivelőtársaság megalapittatott. Ez által Széchenyi neve ismeretessé lett széles e hazában s nem csalódunk, ha kimondjuk, miszerint e váratlan fellépése idézte elő legkiváltképp ama nagy tekintélyt, melylyel ezentúl nemzete minden ügyére döntőleg befolyt. S ez időtől kezdve huzamosan Vörösmarty éa , Széchenyi alakja emelkedik ki irodalmi s politikai életünkből s mig egyik rövid idő alatt is valóban óriási mérvben előmozdította s kifejlesztette anyagi tehetségünket, addig a másik, költőrokonaival, irodalmunkat tömöritette erős phalaxxá. A kettőnek kiindulási pontja különböző, de czélja egy volt, mert miként a kör sugarai különböző pontokról a középbe futnak össze, úgy ők is — nem ugyanazon után bár— egy focus felé tartottak. Mindegyik azt akarta, hogy nemzetünk legyen erős, mint Árpád és Mátyás alatt, de legyen képzett is, mint — ahogy még nem volt. És czéljukat nagyrészt el is érték, mert anyagi hatalmát kimutatta 1849/- ben, a mikor árulás nélkül „még a pokol kapui sem döntendették vala meg”“ szellemi erejét pedig bebizonyította 1830 óta új életre ébredt irodalmában és irodalmával. Az irodalomban természetesen Vörösmarty feltűnése után Kazinczy, kinek szintén oroszlán része volt nemzeti újjászületésünkben, csakhogy annak inkább előkészítésében, mindinkább hanyatlott az olvasóközönség előtt. Ö megtette kötelességét s re-i ,Za Ll idézetet UcrviLil M. Huszonöt év M.-iim, tört. ^ Is lVö. I. nyokc igényeivel, s ma már sebesedő erővel halad teljes életbelépése felé a germán unió megindítolt folyamata. És most folyik a Majna alatti Németország képviselőválasztása az össz vámparlamentbe, s a sodrony hírei szerint túlnyomó többségben áll a párt, mely az egységesítés művét sine cuuctatione sürgeti. Ritka sor harczol a mai katonai számszerződés kizárólagos fentartása mellett, s még nagyobb minoritásban maradt a particularisták leapadt reactionarius csapatja, mely a porosz hegemónia ellenében a régi frankfurti szövetség napjainak húsos fazékait állítja vissza. Tüzelőik az exfejedelmek konczotvesztett udvaronczaik, prophétájuk gyanánt sub rosa Beust bárót szeretik tisztelni, reményük eldoradója Austria, bizalommal függesztik szemeiket reá. Nem szül gyáva nyulat Nubia párducra, az ex szász minister sem békülhet ki szívében. Borussiával, bárodal nyújtogatja is a „Wiener Zeitung“ ban békülő jobbját Berlin felé. A revanga politikája óvatos, süs ist die Rache. Az ilykép gondolkodók reményhérmérőjébe nem tudjuk ki szolgáltatja a higanyt, de hogy az a „vöröskönyv“ kiadásakor s a hannoveri affair után felszökött, csak az nem látja, ki e particularisták székhelyének Würtembergnek életmozgalmait becses figyelmére nem méltatja, s a stuttgarti hírlapoknak „linus tubae permixtus somtusa“ ellenében betartja füleit. Nem is megvetendő mennyiségű vizet hajtottak a békés „vöröskönyv“ 13, 46, 47, 48 dik adái a particularistály malmára, s az ő helyzetükben mi is enyagirozó coqueteriának tudnak be Beust bárótól ama keserű melancholiát, melylyel Wimpfen s Trautmansdorf uraknak Austria passiv politikájának indokait illatos leveleiben kitálalja. Erre aztán a „Norddeutsche“ is megfelelt buzsikos hangon, bezzeg leburrogatta Austria német politikáját, b. Beust békés szándékait, mindenki elérthette belőle, hogy e szenvedélyes hang Bismarck lelke mélyéről szól Bécs felé, nem egyedül az 500 hannoveri passus miatt kiöntött dorgatorium, afféle intovatiojú, minővel a Spree melletti német azt mondja ellenfelének: „da hast etwas faustdick hinter den Ohren!“ Ezt pedig csak önérzete haragja pillanataiban mondja a német, Bismarck részéről ez önérzet ép annyi, mintha ekképp szólna az osztrák cancellárhoz: „Das ganze Deutschland muss es sein.“ Akár szövetkezik Austria a délnémet ultramontanokkal s a democraţia bőrével takarodzó separatismus, ma a német kérdés csak az, mit a syntaxis „interrogatio rethoricának“ nevez, azaz magában meg van oldva Ma az éjszaknémet államok egyesülnek, holnap Délnémetország szerződik Poroszhonhoz katonai sváli szerződésekkel, s holnapután e szerződésekből unificatio jön létre, s ki felel a lufihántuli tartományok ezutáni sorsáért?lést, mi már magában jó hatást, bizalmat eredményezett. Megkezdettek a vitatkozások, melyek most — annyi század óta első ízben — nem pusztán a gravamenekre szorítkoztak, hanem tárgyalás alá vettek azokban egyetmást az újabb kor eszméiből; egyes követek emberies, nemes gondolkodásmódot tanúsítottak , a mi legfontosabb vivmány volt s egyszersmind a felvilágosultsági eszmék fuvalatáról tesz bizonyságot: megalapították a magyar tudós társaságot. Ez eredmény részben egy fényes irodalmi tüneménynek, Vörösmarty Zalánjának köszönhető. Éppen alkalmilag jött a mű, s miként Gyulai kifejezi:* „Vörösmarty egy politikai nagy pillanatban lépett fel, mintegy a kor kifejezése volt s költői tehetsége a az országos hangulat egyaránt a nemzet költőjévé avatták." Fel is villanyozta az országgyűlés által elfoglalt kedélyeket, ha nem is örömre, legalább őszintébbb érzésre és fájdalomra. A lélek pensejéig ható mély benyomást okozott mindjárt az elején levő imezen bús szózat: .......ezeren némán fordulnak el: álom Öldösi sziveiket, s velök alszik az ősi dicsőség. A tehetetlen kor jött el, puhaságra serényebb Gyermekek álltak elő az erősebb jámbor apáktól. A centrapetal erő az államalkotás folyamatá- íban ép oly tényező, mint súlyos testek mostanában. S ha a távolító erő mennyisége vele nem mérkö- szik a vont testnek egy iránya van: a központ felé. Ne ábrándozzunk a politikában, ne képzelegjünk, s midőn jövőnk módozatait ismert tényezők szerint kell megállapitnunk. Van-e Austriában államférfiúk oly erős, ki a lajthántúli tartományok mai állapotának állandóságát biztosíthatná? Van-e Európában oly vak, ki a nemzetiségi eszme factorait ne látná? Van e oly homályos elme, mely a Sadova előtti s utáni Austria viszonyainak óriási differentiáját csekély horderejűnek tartaná Magyarország jövőjét illetőleg? Az eddigieknek csak corollariuma, hogy az átalakult Austria irányában a magyar politika is módosítandó volt. Politikus az, ki a körülmények bordereivel megalkuszik. S a napokban tudott így írni egyik jobboldali kollegánk, Deák Ferencz felszólította a baloldalt, nyújtson valami gyakorlatibb közösügyi tervet. A baloldal nyújtott is egy véleményt, de maga sietett azt visszavonni, mert átlátta, hogy az sokkal rosszabb. Ne úgy uram ! Benyújtotta Sadowa előtt, s visszavonta Sadowa után, mert az újon alakult viszonyokkal számot vetett, mert belátta, hogy a Németországban szilárdan állott Ausztriával szemközt jó az, mi az onnét kiküszöbölt irányában helytelen. S a jobboldal játszta az politikus helyett a lovagiast, s szorosan odafűzte Magyarország sorsát ama tartományokéhoz, melyeknek uj sorsa, változott politikai iránya már nem is bizonytalan. S ha a közösügyi szálak szakadnak, várjon nem mi esünk fejünkre. S ha Magyarország központja egyedül Budapest lészen, nem sóhajtaná ama virágzó politika nem egy kiábrándult matadora a költővel: Felix, qui potuisset rerum cognoscere causas ! Quis potuit? Azok-e, kik a mai közösügyi törvényeket hirdetgetik a legbölcsebb politikának ? Erre megfelel a német kérdés végmegoldása. „Das ganze Deutschland wird es sein!“ Mátray Ernő. „Junius levelei.44 (Tanulmány.) III. sen kielégítő megfejtése mindeddig sikerülhetett volna. Dyer Sámuelt, Bürke barátját tartották legelőször e levelek írójának, melyekben több, általa gyakran használt kifejezésmódot véltek föltalálhatni, habár különben műveinek jellege, sőt egészben véve irálya is már akkor kevés valószínűséget kölcsönzött e föltevés helyességének. Mások a szerzőt a Walpole ministerium alatti ellenzék egyik befolyásos tagjában, Glover Richard-ban vélték rejlett, kinek halála után megjelent, korabeli egyének- és államügyekről csípős gunyorral nyilatkozó emlékiratai, és különösen néhány azokból merített, de igen hiányos öszszehasonlítás szolgáltatott okot ezen Glover-t illetőleg nagyon is megtisztelő gyanúra. Coventry 1825 ben megjelent munkájában a hétéves háborúból ismeretes lord Sackville-t, Krewster egykorú levelek nyomán Macphersont, némelyek Tooke Horne nyelvészt és ítészt, kinek könyvtárában találták állítólag az eredeti kéziratot s a nyomtatott tiszteletpéldányokat, sokan ismét Walpole Horace-ot, sőt magát Chat am lordot állították Juniusnak. A nagy angol szónok és államférfi, Burke Edmund, a franczia forradalom felett írt „Észrevételek“ híres írója sem kerülhető ki „Junius levelei“ szerzésének gyanúját, s valóban ha összehasonlítjuk azokat Burke munkáival, a mindkettőnél egy iránt jelentkező finom észlelő tehetség, a kifejezések élessége, a deductiók és következtetések ereje s a vonzó, lelkesedéstől áthatott irmodor nem egy érintkezési pontot tárna föl előttünk, ha másfelől Burke nyilvános pályája s e levelekről különböző alkalmakkal tett megjegyzései nem igazolnák Macaulay állítását, miszerint „idővesztegetés volna bizonyítani, hogy Burke nem volt Június.“ Mindezen többé kevésbbé elégtelen alappal bíró feltevések háttérbe szorultak egy, a valószínűség csaknem minden kellékeivel ellátott vélemény előtt. Taylor fejeze ki először 1816 ban „Junius és egy életben levő személy azonságának bebizonyítása“ czímű munkában azon meggyőződést, hogy Junius nem más, mint a Bengáliai helytartósági tanácsnak egyik volt tagja, Sir Philipp Francis. Ezen, két névtelenül megjelent röpirat által is támogató nézetet a legjelesebb angol ítészeti folyóirat, **) s újabban kitűnő államfői fiúk, — egy Broughamm) és Macaulay ***•) tették magukévá. •) Memoirs of a celebrated literary aud political character. Loudon, 1814. **) Ed nburgh’ Review. 67-ik szám, V-ik cz. ***1 Die Staatsmänner während der Regierungs-Epoche Georg's III Aus dein Engliecien des H. lord Brougham von Dr. Kott-nhamp. 2 er Bund. Pforzheim. 1840 92—9?\ 1. **♦*, W ar ren H astings-röl iit gyönyörű „essayu