Magyar Polgár, 1868. július-december (2. évfolyam, 77-154. szám)

1868-09-16 / 110. szám

Második évifolyam. Előfizetési feltételek: Erre ............................ frt - kr. Félévre.........................6 » ~ » Negyedévre • • • • • * Havonként................. n r Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdán és Pénteken.MAGYAK Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Szentegyház-utcra 467. sz. POLITIKAI LAP. 110-ik szára. Kolozsvárit, szereda September lp. 1868. Hirdetési dijak. ^tsz°r hasábozott sor éra 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­­ményt is nyújt a kiadó-hivatal. Fiókkiadó-hivatalok: Décsen: Krém­er Somáél. Enyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Szamosújvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárét: Stein János és Dem­­jén László. KOLOZSVÁR, SEPTEMBER 15.­­Legújabb távirati tudósítások. Zágráb, szept. 13. Az országgyűlés tegnap megnyittatott. Az elnök hangsúlyozta, hogy az országos küldöttség munkálatát legjobb tudomása s lelkiismerete szerint bevégezte. Lemberg, szept. 13. Az országgyűlésen a lengyelek és ruthének közt folyt hosszas és izga­tott vita után a lembergi és krakói egyetemekben előadási nyelvül használandó lengyel nyelvre vo­natkozó javaslat elfogadtatott. Bécsi ágro. sept. 12. Arany 5. 44. Ezüst 112.60. Erdélyi földteherm. kötv. (a 100 ft) pénz— 70.50. áru 70.75.— Érd. vasút részvény (d 200 ft.^) pénz 152.80. áru 153.50. Falusi reflexiók. Mikh­áza, September 8. III. Hogy mily viszonyokat teremtett Sado­­na a múltban, s mily alakulásoknak csiráit rakta a jövő méhébe? ha sok tekintetben kényes is e kérdés bonczolgatása, a politi­kusnak számot kell vetni horderejének su­­lyával. S ha volt idő, bizonyára a sadowai katastropha utáni óra az, melyben Quinet Edgar szavai szerint: „un grand nombre d’ hommes demandent la vérité seuse“, az em­berek nagy száma kívánja a meztelen igazsá­got. Az uj viszonyokat constatálva kell lír­nunk, hogy általuk új politikánk tájékoz­hassuk. S milyenek ez uj viszonyok „igazságuk meztelenségében ?“ A lajtbántuli fél németországi nagyha­talma az enyészet torkába, s mind­két fél annak szélére sodorva, nagy "Németország alakult az elszórt rokon elemekből, a né­met lajtbántuli fél szomszédságában. Vájjon birjuk-e a legkisebb garantiát a nagy német tömb vonzerejének paralysálá­­sára? Nem. A német egységízési folyamatnak Sadowa által erőteljesen megindított sejtése után csak idióta , nem politikus kétkedhetik az örökös tartományoknak ideiglenre akadá­lyozható, de föl nem tartható kiválásában a personalunió kapcsából. Et quid tunc? Ha valaha, ily kilátások között legke­vesebb hajlamot érezhetett Magyarország az öröktartományok változ­atlan sorsától és nem általunk széttépendő kapocs szorosbra fű­zésére, s százados önállósági politikájának feladására. S a nemzet ezt nem is tehette politikai múltjának cserbenhagyása,­­ az ön­állóságáért vívott szívós küzdelmeinek kár­­hoztatása nélkül. Mivel, ha a magyar nem­zet politikájában nem épp magyar nemzeti­ségének tiszta conserválására irányuló törek­vés, s mi evvel karöltve jár minden idegen beavatkozás kizárása tekintendő főrugónak, önállóságunknak feladása mindenesetre ért­hetőbb a nagy, a hatalmas egykori Austriá­­val szemközt, mint a Sadova által tönkre­tetten. A nyerhető emolumentum mérve, s másrészt az önfeladási politikára irányuló pressio súlya amott sokkal nagyobb, mint az előny, melyre feladott jogainkért a meg­törött részéről táplálhatunk kilátást, s a Ma­gyarország és saját helyzetéből folyó szük­ség dualistikus kívánalmait belátó megcsök­kent nyomása. Sadova után olyan Austriá­­val állottunk szemközt, mely most már sat­­nyaságában önmaga is nagy méltányosan érzé a magyar támasznak szükségét; Austri­­ával, melyet a szükség oda vitt, hogy tör­vényes követelésünknek gyenge marokban tartott jogait szívósságunk első határzott föl­lépésére kiadja; Austriával, ,melylyel szoros a kapocs által érdekeinket összébb elegyizni kétszerte kevésbbé volt czélszerű, mint addig. S a­mit az erős Austriának kicsikarni nem sikerült, feladta a gyöngének a nemzet önszántából, absolut függetlenségét Sadova után, s a német kérdés végkatastrophái előtt. Ezt nem óhajtjuk siettetni, de erőtle­neknek érezzük magunkat fentartani, féljük bekövetkezését, de számot kívánunk vetni tényezőivel is, nehogy diadalszekere várat­lanul robogjon felénk,­­ gázoljon át meg­menthető érdekeinken. S e számítást feledték ki, mint látszik, a 67-es szerződés kötői combinatioikból, s lehettek, mint paktumkötő felek igen leyáli­­sok, a Sadova előtt követelt jogokból en­gedvén, nagyon nemesek a gyengült ellen a harczot nem folytatván, de voltak igen rosz politikusok a helyzet nyújtotta előnyöket ki nem zsákmányolván. A múlt hagyományaiban semmi igazo­lása, a jövő közel­méltében rejlő események­ben a legnagyobb kárhoztatása. És ezen po­litikán a nemzet történelmének értelmében, s a jövő eventualitásainak számbavételével javitni, tartják oly halálos bűnnek ott a jobb­oldalon. Nem tudják, mit cselekesznek. (B—a—X.) zete, s a viszonyaink között kétszeresen ér­dekes felvetett kérdés bírtak reá, hogy re­flexióinknak a királyhágón túli ellenzék köz­lönyében adjunk kifejezést. Székünk helyzete valóban abnormis. Az országgyűlésen, mint jobboldal szereplünk képviselőink miniszeriális votumaival, bizott­­mányi gyűléseinkben defavoyáljuk képvise­lőinket, s a balközépi politika elvei, a Ti­­sza-Ghyczy-párt programmjának nézetei nyer­nek határozott kifejezést. A szék miniszeriá­lis az országgyűlésen, ellenzéki saját gyű­lésén, sem­ támogatja azon elveket, melyek­nek ide lem­ opponál. Vájjon jobb- avagy baloldali-e tehát Csikszék? Vájjon jobboldali vagy balközéppárti tisztviselői vannak ferde helyzetben? Jobboldali kollegáinknak semmiként sem tetszik a probléma ilyetén felállítása. Ők leginkább tudják, hogy 65 óta a politikai hangulat székünk többségét a Deák-pártból az ellenzékhez terelte át, hogy a három év előtt választott képviselőink nem nagy prae­­cisiával képviselik a szék közvéleményét három év után, hogy székgyűlési jegyző­könyveinkben, a kormányhoz intézett felira­tainkban e hangulat elég nyílt kifejezést nyert, hogy a képviselő bizottmánynak, s magának a tisztikarnak többsége a balközép­­párt elemeiből construált. Mindezt jól tudja a csikszéki jobboldal, s ezért igyekszik a tisztviselő állását a kor­mány uralkodó elvei, s nem a választó­bi­zottmány politikája szempontjából tekinteni, s ezért minket vádol, kik választóink elvei­nek érvényre emelését mozdítjuk elő, hogy jobboldali kormánynak baloldali meggyőző­déssel szolgálunk, s feledi, hogy nem a kor­mány kinevezése, hanem választóink bizalma emelt tisztségre, s hogy nem a kormány el­veit, hanem választóinkét kell működésünk­ben első­sorban szem előtt tartanunk. Ezen igen tisztelt urak összetévesztik a „választott tisztviselőség“ fogalmát a kormány által kinevezett hivatalnokéval, a megyei és széki tisztikart a Kreisek hadi­­korszaki bureaucratáiéval. Az a kormány vá­lasztottja az ő nézeteinek szolgálatába sze­gődött, a Kreishivatalnok felülről mozgatott gép e mozgásnak lefelé érvényesítésére kö­telezett. Az alkotmányos tisztviselő ellenben nem így. Őt választóitól, a szék vagy me­gye bizottmányától nem tekinthetjük elkü­­­lönzötten, mert hivatalos teendőiben ennek határzata, véleménye szab működésének irányt. Ma legalább így van, ma a megyei a­uto­nóm­iát még nem tölné ki alkotmányunk­ból a törvényhozás, még érvényben van az állandó megyei bizottmány intézménye, s an­nak jogi illetősége a megyei tisztikar fö­lött. A törvényhozás által alkotott törvény természetesen a bizottmánynak is fölötte A XIV. Lajosok fajtája, mely merő­dúlási tüntetések végett szállna meg valamely tartományt — miként ö Pfalzot—, napjainkban a haromiák sorá­ba helyeztetnék. De mutatkozott ily jele a „nagyok“ klassificatiojának már a mult században is, úgy hogy Nagy Frigyes Voltair-rel szemben némileg rablónak vélte magát. Katonai erővel a népek nyakára tönni magát, erőszakos tüntetés, jogtiprás, a megtett tények igazságnak bélyegzése, geniális durvaság; némelyeknek még tetszhetik ugyan, de mi csak vályoritva bámuljuk az ily „magasztos otrombaságokat.“ Eleget kábították el az emberi elmét az úgynevezett hősiesség harsogásai; ideje, hogy ne tekintsünk oda ezentúl ama felhatalmazott mészárlások rendezőire!! Gondolkodni kezd az ágyutöltelék! A költészet trag­ediáját csak az állam­férfiaké múlja fölül. Ez legtöbbe kerül mindenha. A kétes heroismusnak ez idő szerint egy uj, egy nagy ellensége támada a pénzügyben. Sokáig míg a statistika silány idővesztésnek vétetett, a dicsőségnek méreg­drágaságával nem sokat törőd­tek; ezt épen nem ismerték. Az egésznek eltitko­lására létezőnek hallgatag „kémények“, mint példá­ul csak az is vala, melyben XIV. Lajos Versailles építkezési költségtervéből eredt számlákban egy milliárdnyi értéket képviselő­ füstöt repített ki. A nép, e „vén kamasz“ oda sem nézett, hogy bámul­hatná a „felségi avausement“t. Mainapság legalább egy megbecsülhetlen erényben kezd gyarapulni a nép — a fukarságban. Tudván, miszerint a pazarlás a legesleg­­nagyobb bajok kútfeje, számítgatókká lettünk, s megtanulván a kettős könyvvezeté­s láthatjuk, hogy minden, még a csatározások dicsősségének is áll, s e törvény követése által az alkotmá­nyos tisztviselő nem jöhet a bizottmánynyal collisióba, esetleg a bizottmány politikai né­zeteit nem valló többség által hozott tör­vényt is emel érvényre, a közigazgatásban vagy igazságszolgáltatásban. A kihirdetett törvény egyenlően kötelez mindenkit az ál­lamban, akár meg van annak helyességéről győződve, akár nem. Collisioba a tisztviselő politikai meggyőződése az állandó bizottmá­nyéval a kormányzás körül jöhet, ott, hol a kormányrendelet végrehajtásáról van szó. A tisztviselő magáévá tehet valamely kormányrendeletet, de az állandó bizottmány határzata nélkül vagy ellen a mai törvény értelmében végre nem hajthat, s ismét hely­teleníthet valamely kormányrendeletet, de kö­telme azt a bizottmány határzatának értel­mében exequálni. S várjon melyik tisztvise­lőnek jöhet ily esetben politikai meggyőző­dése kötelességérzetével collisióba? Csak azé, kinek politikai programmja a bizottmányéval nem azonos. Lehet e mel­lett azonos a kormányéval, de közte­s kormány közt az állandó bizottmány áll, a a bizottmány akaratának végrehajtója a tiszt­viselő. Tisztviselő, míg bizottmánya határza­­tainak értelmében jár el, soha sem cseleked­­hetik törvényellenesen, ha kormányel­lenesen jár is el; mig tisztviselő, ki a kor­mány értelmében a bizottmányi határzattal ellenkezőleg cselekszik, mindig a törvény­­tiprás útjára lépett. Íme a kötelem és politikai meggyőző­dés szülte collisiónak csak ott van helye, hol a választott tisztviselő nem a székbizottmány politikai többségének soraiból válott. Lehet a többség akár ellenzéki, akár kormánypárti, s a tisztviselő kormánypárti vagy ellenzéki. A megyei institutio mai berendezése mellett így áll a dolog. S míg a tisztviselőt a megyei bizottmány választja, e bizottmány többsége utasítja: igy is marad. S addig kérjük a csikszéki jobboldalt, hogy alább a hanggal, alább a szitokkal, hogy a jobboldali kormány idejében balolda­linak választástól függő tisztséget viselni elvtelenség, avagy legalább is anomália. Váj­jon mit tesz az ily­elv rigorista, ha esetleg tisztviselő is baloldali többségű megyebizott­­mányunknak határzatával, midőn jobboldali nézeteivel ellenkező? A tisztviselői kötelem végrehajtást parancsol, a politikai meggyő­ződés ellentmond egy kárhoztatott rendelet végrehajtásának. Ám a helyzet ferdesége, a kötelem és politikai hit összeütközése. „Te akartad Bandin György!“ Szabó Lajos, tisztviselő. T­Á­R­C­Z A. A történelem bű­nlajstroma. Dr. Jóseffy Vilmostól. *) I. Egy uj, egy szebb constellatio száll fel ragyo­gó pompával a történészet kékeltő egén. Lassan­ként sáppadni kezdenek a régiség fénypontjai; egyre kialszanak a hajdan vakító lángjai. Immár feljutunk romjaira azon történelemnek, melyben csak is erő és hatalom emberei szerepel­tek, mint föld urai; melyben ama apokalypsisi csoport tündöklött egyedül a magasban, melyet a császárok, királyok, hadvezérek és hódítók czimé­­be az emberi nem herosaiként foglaltak össze. Undorító győzelmeiket a borzalom siető ü­dvö­zölni. Zúgó lángtenger követi nyomdokaikat. Tűz­­színben úszik föld és ég. Nem világítás ez, hanem gyújtogatás. Hinnéd, birtokukba szándékoznak keríteni mindent, még a végtelent is. Diadalmuk zajából kihallszik a romlás szellemének dördülete. Valami megnevezheti pir borul el a láthatáron.­­ Mi ez? Bíbor? vér? avagy a szégyen és bűnbánat pírja e, mi e Káinok, e testvérfalók arczát ily pokoli fényben, a gyűlölet villám fényében tükrözi vissza ? — Mily robajjal csapnak öszsze egymás­sal e rettenetes csillagzatok !—Ime sugaraik mind­untalan hosszabbra nyúlnak.........gyilkoló kardok­ká! Ah ezek fenyegetődztek fejeink felett minden­kor!­­ — Ez ama tragikai fény, mely elárasztá az egész hajdant. Most már enyészetnek indul. — Szükséges is, hogy szűnjék meg el valahára végle­gesen a csatározások dicsősége, a kényuralom, theokratia, rabszolgaság és vérpad .... mint már is kezd rövidülni a kard, homályosodni a thiára, szerényülni a koronák formája, mind inkább alá­­felé könnyulni a büszke sisakbokréta, a bitorlat szűkebb korlátokban mozogni, könnyülni a rab­­lánct, ritkábban alkalmaztatni politikai merény­leteknél a halálbüntetés. A patriarkális erőszak, mit egyesek az egye­temes emberi jogok ellen követtek el, már már vége felé siet; a faraonismus, mely hatalmat adna élők és holtak fölött, csak egyes pontokon folytatja még nevetséges tusáját az önállóság fel­ébredt szelleme ellen; a kiskorú jobbágyság, a gyámnokság átka alatt sinlödő pária kezd már gagyogni . . . remélhető, miszerint nem sokára beszélni is megtanul. — Az emberiség a fárasz­tó utat, melyet annyi sanyargatások közt bejárt, tovább folytatni nem szándékszik, s ennélfogva bizonyos despotai életformák már is maguktól lehetlenekké lettek. A Fáraó múmiává, a Szultán agyrémmé vált. Az erőszak embereinek ideje lezaj­lott , eleget élveztek a dicsőségből. Most a hala­dás napvilága felolvasztó nagyságukat; ez oly fém, mely tulajdonságánál fogva a czivilizátió légköré­ben önmagától mintegy élenyülésnek indul. Az érettség eme korában, mit a 48-as epikai vonag­­lások előre segítettek, a „hős“ czim nem oly köny­­nyen érdemelhető ki; hódoltatási viszketegről le kell mondani, megvan a maga követelési és tartozási oldala. Ez teszi tönkre.... Ilyetén mérlegelések után eljutunk aztán azon meggyőződéshez is, hogy az újkor legna­gyobb, legveszedelmesebb hódítója nem I. Napóleon, hanem Pitt volt. Napóleon viselte ugyan a háborúkat, de Pitt dicsvágya nél­kül sem a forradalom, sem a császárság nem vállal­kozik rájuk. Tegyük Pitt helyébe Foxot, s a 23­ éves harcroknak oka, a coalitio lelke megszűnt, holott Pitt szelleme még annak halála után is működik a borzalmas mészárlások folytathatására. Íme néhány számban akarjuk kimutatni, mennyibe került Angliának és az evvel szövetkezett nemzeteknek Pitt dicsőssége; hadd ragyogjanak (e számok) féldombormű gyanánt a diplomata emlékoszlopának talapzatán! Ugyanis 1791—1814 egyedül Francziaország­­nak, Angliával szövetkezett Európa ellen harczra késztetvén, megtámadási és határvédelmi czélokra 5 millió embernél többet kell­ feláldoznia (esik mindennapra 600). Egész Európának (ide értve Frankhont is) 16 millió 8 százezer (2000 naponta) emberébe került e 23 éves testvérgyilkolás. A pénzbeli összegre nézt csak angol t. i. ezt illető adatokkal rendelkezhetünk. Hogy Frankhont a coalitio segítségével megbuktathassa, Anglia 24 milliárd 31,646,053 franknyi adóssá­got csinált. Minden bulla tehát belekerült csak Angliának magának 1250 frankba!! E 17 millió ember elégséges lett volna arra, hogy Australiának az európainak megfelelő arány­­szerű népességet adjon. A sommák pedig, melyek itt a szó szoros értelmében „füstbe“ mentek, ha a polgárisodás *) Tudós hazánkfia, a párisi „Société asiatique* 1. tag­jának ezen, a magyar történelmi társulat Kolozsvárit tartandó gyűlése alkalmából irt, s valódi democraticus szellemtől átha­tott czikksorozatára felhívják­­. olvasóink figyelmét. Szerk. „Pártalakulás és választott tisztviselők.“ Csik-Somlyó, September 9. Őszinte örömmel, s a rokon gondolko­dás sympathiájával üdvözlök Csikszék tiszti­karának balközépi tagjai a „Magyar Polgár“ „Pártalakulás és választott tisztviselők“ czi­­mű­ czikkét. Székünk abnormis politikai hely-

Next