Magyar Polgár, 1869. január-június (3. évfolyam, 1-76. szám)

1869-01-29 / 13. szám

Harmadik évi folyam. Slőfieetési feltételek: Évre ........................... frt — kr. Félévre........................ ® * n Negyedévre .... 3 . — „ ÜHV;mké»t.................1 B — » Megjelenik hetenkint háromkor: Vasárnap, Szerd&n és Pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Monostor utcza L. bá* »lett.POLITIK Iliik.ám 1 LAP. m Kolozsvárit, péntek január 29. 1 . Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 5 kr. Hélyegdij minden hirdetéstől 10 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadó-hivatal. Fiókkiadó-hivatalok: Diósén, Krómer Sámuel. Enyeden: Vokál János. Torda: D. Papp Miklós. Szamosuj vártt: Csauer testvérek. Kolozsvárit: Stein J. és Demjén L. M.Vásárhelyit . Wittich Józsefnél. KOLOZSVÁR, JANUÁH 28. trgnjabi távirati tudósítások. Madrid, jan. 26. Az egyházi szabadságot illető, rég várt decretum a napokban fog közzé tétetni. Burgos polgári kormányzó a székesegyház levéltárának hivatalos megszemlélése alkalmával meggyilkoltatott. A gonosztett a legmélyebb megindulást szülte. A polgári hatóságok hatalmukat a katonai közegeknek adták át. A vizsgálat kezdetét vette, s többen elfogattak. Konstantinápoly, jan. 26. Elliot angol nagykövet értesiti a Portát, hogy a walesi herczeg és neje Máltából rövid napok múltán Konstantinápolyba fognak érkezni. Bécsi ágro jan. 28 án Arany 5.71 Ezüst 118.50. Erdélyi földteherm. kötv. (á 100 ft) pénz — 74.8. áru 70.75. — Érd. vasút részvény (á 200 ft.) pénz 152.80. áru 153.50. A „Gazeta Transilvanei“ új pályáján. i. (K. B.) Örömmel látjuk, hogy a „Gazeta“ is elismeri uj törvényeink érvényét, kötelező voltát, s ennek alávetetten, csak alkotmányos eszközökkel s a törvényhozás jóakarata informatiójával akar módosításokra működni. E nyilatkozata világosan defavoyálja azon túlzók politikáját, kik imitt-amott a románok nevében törvényeink ellen protestálgatnak s a román népet a jövő törvényhozásbani részvéttől elvonni akarnák. Hogy a „Gazeta“ ezek nézeteit nem pártolja, mutatja az is, miszerint a képviselőválasztások küszöbén az u. n. román nemzeti párt szervezkedését sürgeti. Engedjen meg nekünk erre nézve is pár jóakaratú szót. Hogy a román választók is olyanokra adják szavazatukat, kikbe bizalmukat helyezik, miszerint érdekeikre törvényesen működni fognak, az ellen semmi ellenvetésünk. De ezen érdekeket ne azonosítsák teljesen a nemzetiség kérdésével, mely amaz érdekek összegének csak egy részét képezi. Nem tagadjuk a nemzetiség és nyelv fontosságát, de ez nem minden. Ha a magyar törvényhozó testület csak egy nemzetiségügyi konferencia volna, nem csodálkoznánk, ha a román választók jelöltjüktől csak ez iránti elveik formulázását kívánnák programm gyanánt. Ámde törvényhozásunk sok más közjogi és magánjogi tárgyak körül is forog, melyek úgy az egész haza, mint az egyes polgárok érdekeire legnagyobb horderővel bírnak. Ha az országot elszegényítő, anyagi és szellemi erejében meggyengítő, szabadságát aláásó állapot tényezői továbbra is megmaradnak , ha a nemzet jogait egymásra adja fel s szabadsága veszendőnek indul; ha nincs módjában népét célszerű nevelés által az európai műveltség színvonalára hozni, s igy a politikai jogok gyakorlatát minél nagyobb mérvben kiterjeszteni; ha élete és vagyonáról függetlenül nem képes rendelkezni, akkor legyen bár a román nemzet minden törvénycikkben külön megemlítve, legyen bár a legszélesebb nyelv- és politikai jogokkal elárasztva, közös hazánkkal, közös szabadságunkkal együtt mégis buknia kell. Sürgessenek tehát a románok is programmot jelöltjeiktől, mely valamennyi fontosabb belreformi, de még annál inkább közjogi kérdéseinkre kiterjedjen, s ezek fölött határozottan nyilatkozzék, s csak ha programjaikat e tekintetben is ismerik, akkor adják szavazatukat olyanokra, kikben bízhatnak, hogy nemcsak a speciális józan nemzetiségi érdekeket, hanem a haza közös érdekeit itt szem előtt tartandják, s a haza boldogsága s alkotmányos szabadsága és függetlensége lesz törekvésük főtárgya. Ha erre nem vigyáznak, úgy csak kincseket igyekeznek összehalmozni oly házban, mely a lángok martaléka lesz. — Ha a haza vesz, minden vesz vele! TARCZA: Görögország hajdan és most. Mendelssohn-Bartlioldy K. nyomda. VI. (Ur.)A széles alapon, melyen nyugszik, növelhető, fogékony, de egyszersmind józan és tevékeny nép is a görög. Több észtehetség és számítás, mint szenvedély, nagyobb felfogáserő, mint alaposság: ezek jellemző vonásai. Tisztelet nélkül az ősi, kevés érzékkel a múlt iránt, kizárólag a pillanat előnyére gondol. Megvan azonban az új görögökben a nyugalmat nem ismerő tudvány, a kielégíthetlen ismeretszomj is. A legtávolabbi fal- Vak iskoláinak ajtai előtt egész csoportban látjuk oolt a gyermekeket, kik anélkül, hogy a szép napfényben gyönyörködnének, vagy az átutazó idegent, siedügyre vonnék, egy könyv olvasásába elmerülve, kérdések és feleletekben nyújtanak egymásnak oknrét. A török főhatóság alatt Keleten élő görög rajsh szorgalmasan összegyűjti minden félretehető piaszterét, hogy fiait az athéni egyetemen neveltethesse. A görögök képezik lelkét a keleti népeknek, habár mindeddig nem is valának képesek a lelket testtel venni körül. A minden társadalmi osztályt áthatott tud vágyat az egyenlőség neveli, mely a görögöknél nem üres szó, hanem gyakorlatilag is keresztül vanai követválasztási mozgalmak. — Kolozsvár jobboldali választói vasárnap délelőtt tisztelegtek gr. Mikó Imre excellentiájánál, s őt felkérték a követjelöltség elfogadására. A közlekedési rainistertől barátságosan fogadott s igenlő választ nyert néhány választó éljenzése közt kiálták ki excellentiáját a kolozsvári jobboldal képviselőjelöltjévé. Kolozsvár városának központi választmánya az összeiró bizottságokat következőleg alakitá meg: Belközépben: Simon Elek, Korbuly Bogdán, tizedkapitány Gyöngyösi János; belmagyarban: Pap Mózes, Kele Izrael, t. kapitány Marselek Ferencz ; belszénben: Szász Domokos, Bányai Vikitre, t.-kapitány Tömösvári Miklós ; belmonostorban : Wolff János, Groisz Nándor, t.-kapitány Kállai Lajos; óvárban: ifjabb Hintz György, ifj. Sallai István, t. kapitány Somlyai Lajos; külközépben Szilvási Miklós, Tamási Sándor, t. kapitány Palczer János; külmagyarban : Tamási János, Szentiványi Ferencz, t. kapitány Váradi László; külszépben: Finaly Henrik, Váradi József, t.-kapitány Lezsák Sándor; külmonostorban: id. Filker Elek, Kiersmayer Károly, t.-kapitány id. Sinczki József; kétvízközt: Vizi Endre, Akeszmán Samu, t. kapitány Szentpéteri János; hidelvén: Schütz János, Pap József, t.-kapitány Csiki Mihály, s a város 12 dik tizedét képező Felek községben: Szilvási Miklós, Magyari Mihály, tizedkapitány helyett a feleki jegyző. B -Szolnokmegyei dolgok, (Dézs) jan. 25. 1869. Mintegy tiz naptól fogva a „K. Közs.“ majd minden számában olvasunk egy-egy tudósitást a „K. szolnoki Deák-pártról“, „képviselőjelöltjeiről s egyéb viselt és viselendő dolgairól.“ Ma egy, holnap más módon csinált levelezővel iatnak le. Már a hajdankorban keveset adtak ott a rangkülönbségre, s még a telivér aristocrata, Perikies is a külváros legigénytelenebb polgárának kegyét hajhászta. Most sem létezik Görögországban fekvőtulajdon és kiváltságok által elkülönített nemesi osztály, az alkotmány pedig egyenesen eltörölte a nemesi czímeket. Sőt nemcsak a születés, hanem az érdem aristocratiája iránt is ellenszenvvel viseltetik a görög. A magas hivatalok utáni vágy oly átalános, a a kormányok élete annyira rövid, hogy a legfőbb államférfiak sem szerezhetnek maguknak igen nagy tekintélyt. Ha a minister az Aeolus-utczán keresztül megy, s a borbély műhelyéből azt kiáltja neki, hogy „barátom, te roszul kormányozol“, ez minden felindulás nélkül nyugodtan válaszolja: „Próbáld meg, ha tudsz e te jobban ?“ Ilyen az egyenlőség, mire a hellének annyira büszkék. Nekik nem volt a miénkhez hasonló középkoruk, nem voltak ezédeik, nem ősiségük és babérjogaik, csak a török zsarnokság sújtott mindenkit egyaránt s nivellírozott ki minden társadalmi egyenlőtlenséget. Kinek nincs oka félni másoktól, ki nyitva látja maga előtt a polgári élet czéljait, a közügyek elintézésében nem egy csoport kiváltságos jogtalan befolyását, hanem az állampolgárok közvéleményét tapasztalja irányadónak, az bizonyára inkább hajlandó ama czél felé minden erejéből törekedni, s a közjónak magánérdekeit áldozatul hozni. A hajdankori történet legszebb jeleneteihez panegyricont, dythyrambot, mi Isten csudáját aoy- Dyi változatban, hogy utoljára a „K. Közlöny“ is hinni kezdi, miszerint „B.-Szolnok megyében legtöbb kilátása lehet a jövő országgyűlésem képviselőségre egy Bethlen Sándornak és Betegh Kelemennek.“ Mintha bizony a képviselőválasztásokat is csak úgy lehetne megrendelni, mint egy tudósítást toll alá mondani, s mintha néhány ámító phrasissal meg lehetne vesztegetni a józan közvéleményt ! Igaz, hogy nem igen vehetjük rész néven azon néhány úriembertől, kik magukat megyénkben Deák-pártnak nevezik, ha a legközelebb szenvedett erős vereségeik miatt kétségbeesve, vízbehalóként, az elferdítés s a közvélemény megvesztegetésének gyenge szalmájába kapaszkodva keresnek kárpótlást. Hiszen ez ártatlan s legfeljebb szánalmas költő mulatság. És éppen ezért nyugodtan hagynak fenhangon örvendeni a magukban sirókat ezúttal is, ha a legközelebbi— lásd a „K. Közi.“ jan. 23 ki számát — tudósításukban az elferdítések legvakmerőbb határáig nem jutának vala. Ezen tudósításban ugyanis az íratott, hogy „megyénk egész közönsége a Deák-párt körül tömörült "a legközelebbi pártértekezlet alkalmával, s egyhangúlag jelölte ki a két volt jobboldali képviselőt a jövő országgyűlésre képviselőkül.“ Oly ráfogáa, melyet szó nélkül nem hagyhatunk, ha megyénk közönsége iránt eddig fennállott jó véleményt fenn akarjuk tartani. Szerencsénkre azonban e czélunk elérésére, minden okoskodás helyett bőven elég lesz egyszerűen kiegészíteni a „M. P.“ I. évi jan. 17- és 20 ik számaiban megjelentigen derék és objectív dézsi levelet, mely levél különös jellegénél fogva a követkijelölések aprólékos részleteire ki nem terjeszkedhetett. A legközelebb lefolyt bizottmányi évnegyedes gyűlésünk alkalmával nálunk is, mint másutt meg kellett választani a központi és járásbani bizottmányokat, vagyis más szóval: a jövő képviselőválasztásokra megtettük az első lépést. S úgy látszik, hogy az ismeretes utolsó Deák clubi pesti értekezleten a hatalmas vezértől vett meghagyásokhoz híven, a mi volt képviselőink is kötelességüknek tátták megkísérteni a térnek jó előre való elfoglalását. Mert, hogy az egész csak kísérlet, mégpedig igen roszul sikerült kísérlet volt, az előadandókból fog igen világosan kitetszeni. Híven tehát a napi parancshoz, legelsőbben valami követjelentésszerű nyomtatványokat osztogatának ki ez urak, melyben — mint mondák eljárásaiktól akarnak számolni. Nem czélunk ez alkalommal taglalni e jelentésekben foglalt üres parazisokat, mert a választóközönség tudja, hogy volt képviselőink a lefolyt országgyűlésen nyert vívmányok és szerencsétlenségek megszerzésében mily kevéssé valának érdekelve; s mert kétségkívül áll, hogy „a mi tőlük kitett mindent megtettek.“ Nyugodjanak békével szerzett babéraikon idehaza, mint ahol jobb a kenyér s olcsóbb a dicsőség! De azt mégis méltán megvárhattuk volna, hogy a volt képviselő urak, miután pártkülönbség nélkül választottak, összes választóiknak fognak számolni sáfárkodásaikról, nem pedig ,egy osztás méltó példáit ezen élő bonszerelemnek nagy számmal tüntette föl századunk első felének derekán a görög szabadságharcz, s a közelmúlt évek eseményei. Ami nagy és dicső Görögországban történik, az nem a bukás szélén álló, földhöz tapadt szegény állam, hanem egyeseknek érdeme. Ahol az állam kezei kötve vannak, ott az egyesek lépnek elő, hajókat állítanak ki, s hadcsapatokat szerelnek fel. A legtöbb közintézet, az athéni csillagdától kezdve a legkisebb elemi iskoláig, magánosak költségén alakíttatott meg, a görög községek építteték az ország kevés útját is, szóló bizonyságául a hellenekben élő közérzületnek, melyet még a görögök ismert particularismusa sem né ásíthat el. Mi távollevők azt hihetnék, hogy a görög történelemben Hellas életére csak a fővárosban, Athénben vert. Soha sem fogjuk azonban e történetet megérthetni, ha nem méltányoljuk mindazon szellemi léttöredékeket, melyekkel az egyes, a kisebb községek Görögország felvirágzásához járultak s a melyekben nyilatkozó Individualismus Hellas’fénykorában legalább éppen nem csökkenté a Patriotismus, sőt a közjót előmozdító veszeggésnek lön rugójává. Ezen individualismus ma is feltalálható nemcsak az ország különböző vidékeinek lakosságán, hanem még e vidékeken is. Míg a korinthi öböl mellett myrthusok és oleanderek zöldellenek, Arkadia téveit gyakran jég és hó borítja. Rövid vízi utazás ily kis területen sehol sem létező változatosságban ismertet meg bennünket a toriyocskának, mely nagyobb részt atyafiaikból áll. S éppen igy, miután ők vitatják leginkább, miszerint az egész megye a „Deák-párt körül tömörült“, ugyan miért hitták meg mégis csak a Deák-pártiakat képviselő kijelölő értekezletre, még pedig oly kijelentéssel, hogy ellenvéleményének a zold értekezleten szava nincs. Mekkora ellentmondás tagadni egyfelől a baloldal lételét, s másfelől mégis csak jobboldaliakat hívni értekezzletre. Íme a veszedelme az áruitoknak úgy verik magukat saját fegyvereikkel. tartanak tehát „Deák-párti értekezletet a társalkodási egylet helyiségében.“ De minthogy ezen teremhez minden egyleti tagnak joga van, önként következik, miszerint a baloldalt onnan bizony kirekeszteni nem lehetett. Meg is jelentünk mintegy 70—80-an mi is baloldaliak, s így csakugyan volt Deák-párti értekezlet is részben a leghatározottabb balközépi férfiakból. Miután azonban nekünk szó nem adatott, hagytuk beszélni az öt, főként három törhetlen jobboldali bajnokot, s éljenezni a 10—12 (lelkemre legfeljebb 12) tapsonetot (ha kell, neveikkel is szolgálunk) egész addig, míg egyik szónokuk ügyetlenségből kitalálá ejteni — véghetetlen érdemű nagy hazánkfiának — Kossuth Lajosnak nevét!; mire aztán elkezdettünk mi is éljenezni, és éljeneztük majdnem 20 perczig oly lelkesülten, milyenhez fogható 20 évtől fogva Dézsen nem volt hallható. Ezt tette a b.-szolnok megyei baloldal azon értekezleten, hol —17 fuldokló kormány — akarom mondani — Deák-párti vitéz újra ki akará jelölni gr. Bethlen Nándort és Betegh Kelement képviselőket. Megkérdhetnék ugyan e két — különben igen tisztelt — úrtól, hogy hát milyen szívvel vállalják már most el jelöltségüket oly értekezlettől, hol éljenezték, s újra és ismét éltették Kossuth Lajos óriás hazánkfiát, t. i. azon férfit, kit ők 1867 őszén a belügyminister úrral együtt hazaárulónak bélyegeztek. — Mondom — megkérdhetnék hogy mint fogják képviselni — ha ugyan fogják — azon választókerületeket, melyek lakosainak nézetei az övéikkel ily roppant ellentétben vannak , de nem tesszük, miután tudjuk, hogy a felelet elmarad, aminthogy felelni csak a reflectáló egyének szoktak. Legfeljebb azt válaszolnák, mit nem rég pártunk egyik tagjának mondanak, hogy t. i. ők megígérték Pesten, hogy újból fogják képviselni megyénket, ha mindjárt anyagi — más nem is lehet — romlásokba is kerülne, a többit üsse a kő. Ők megígérték, hogy képviselők lesznek. — De hát ugyan kinek a rovására? Vagy mi, a választók már csak birka nyáj lennénk-e, kiket e két úr néhány atyafiával arra terelhet, hova neki tetszeni fog?! Hát portéka, lelketlen holt tömeg vagyunk , mi, miket megkérdezés nélkül csak úgy rendeletre ide-oda küldeni, adni, venni lehet?! — Uraim! ezen egyetlen feltételük, vagyis ígéretük már bőven elégséges arra, hogy minden önérzettel biró egyént maguktól távol tartsanak; mert hol és ki követ el nagyobb sértést embertársain, mint mikor veleszületett erkölcsi méltóságát támadja meg; s azon egyént, kinek szavazatára szüksége van, mint tárgyat vagy éppen állatot veszi számadásába természet különbféle alakulásaival. Az ország természeti szétszakadottsága nemcsak a különböző tudományágak virágzását idézte elő, hanem a pártokra szakadásnak, a társadalmi törvények megsérthetésének is kedvezett. A rablót például még mindig félreismert ugyan, de becsületes embernek tartják, a ki magát sociális zavarokból vagy polgári kötelességeinek teljesítése alól ki akarja vonni, a „hegyek“ közé menekül, s fegyverrel kezében vívja ki magának a tekintélyt, melylyel nűnt polgár nem bírhatott. Még mindig buján tenyésznek a többi görög főbűnök: az engedetlenség, féktelenség s a democraţia halálos ellensége, az irigység is. A particularisms okozza továbbá azt is, hogy a görögök nem tudnak igazságosak lenni nagy embereik iránt. Themistokleinek náluk ma is száműzetés, Socratesnek méregpohár lenne osztályrésze. Átalában véve az érdemet és tehetséget alig becsülik valahol kevesebbre, mint Görögországban. Neveztünk meg egy nagy nevet az új görögöknek, s ha nem válaszolják, hogy „az gazember“, legalább is „szörnyetegének fogják mondani, ki „a szegények verejtékéből zsarol“, vagy „a közpénztárakat meglopja“ Már a hajdankorban Polybius elpanaszolá, hogy egy görögben sincs meg a tulajdonság, mely reábízott közpénzeken megőrzést kétségtelenné tehetné. S valóban a görögök becsületessége ellen alapos bizonyítékok hozhatók fel. Kifejlődött nyelvágy, kalmárkodási szellem gyakran az „enyém“ és „tiéd“ közötti különbség