Magyar Polgár, 1869. január-június (3. évfolyam, 1-76. szám)

1869-03-26 / 37. szám

Harmadik évi folyam. Előfizetési feltételek: Evro ...........................12 frt — kr. Félévre................................6 „ — T Negyedévre .... 3 . — „ Hívónként...........................1 n — „ Megjelenik hetenkint h­áromszor: Vasárnap, Szerdén és Pénteken. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt. 37-ik szám. Kolozsvárit, péntek márczius 26. 1869. s­­. v . POLITIKAI LAP. Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 6 kr. Bélyegdy minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél is.Innen kedvez­ményt is nyújt a kiadó­ hivatal. Fiók-kiadó-hivatalok: Décsen: Krémer SámueL­gyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Kiamososvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit: Stein J. és Demjén L M.­Vásárhelytt: Wittich Józsefnél. ■ KOLOZSVÁR: MÁRCZIUS 25. Legújabb távirati tudósítások. Pest, mart. 25. Az újon megvá­lasztott képviselők a következők : Jókai Mór balközépi. (Gorove ellen), Csernátony Lajos balk. (Szentkirályi Mór ellen), Vidacs János szélsőbal (Tö­rök Pál ellen), Deák Ferencz (a balol­dali Ujházy László ellen), Wahrmann Mór jobbold., Gaal Endre balk. (Koriz­­mics László ellen), Id. Kossuth Lajos, Dobsa Lajos balk., nógrádi Szontagh Pál balk., Darcsay Ákos jobbold., Ug­rón Lázár jobbold., id. gr. Bethlen Já­nos jobbold., Boér János jobbold. (Szé­kely Udvarhely) Szaplonczay József balk., Szabó Imre jobbold., Várady Gá­bor balk., Ivánka Imre balk., Lukics Ernő balk., Varga Károly balk., Mo­­csáry Lajos balk., Kun János balk., Kendeffy Árpád jobbold., gróf Vass Samu jobbold., Kerkápoly Károly jobb­old., Molnár Pál jobbold., gömöri Szon­tagh Pál jobbold., Hoffmann Pál jobb­old., Wukovics Sebő balk. (másodszor megválasztva), Szluha Benedek, balk., Huszár Imre, balk. Nagy Károly, balk. Prónay József, balk. Deáky Lajos szél­sőbal, Thury Gergely, balk. Eddig te­hát 144 kerület választott bal- és 171 jobboldali képviselőt. Bécsi ágro mart. 25-n Arany 122.15 Ezüst 580. Erdélyi füldteberm. kötv. (á 100 ft) pénz — 74.—. áru 70.75.— Érd. vasút részvény (á 200 ft.) pénz 152.80. áru 153,50. XLIJU-L------|----------------------■ |' ' -Jfej—---— ---------L________■■|-__J___ Tordamegye ellenzékéhez. Feleletül báró Bánffy Jánosnak. IL Ha saját szemeimmel nem látnám, nem könnyen hinném el halandó társamnak, hogy az alkotmányos küzdelemben megőszült, senkire, semmiért nem szoruló Bánffy János írta e szavakat, kissé másként elhelyezve „a külön magyar hadsereg lehetlen­ arra, ha forradalmat csinálni nem akarunk, szük­ségünk nincs.“ Elszorul keblem, ha meggondolom ki irta s mit irt!!! Vérző kebellel kell beismernem, hogy nem túloztam, midőn azt írtam fennebb, hogy vannak az előttem fekvő felszólalásban oly tété­telek, melyek közvéleménynyé válva, vég­telenül veszélyeztetnék hazánk jövőjét. Tehát az a miért 1848-ban annyi nemes honfi vér omlott, minek áldozatáúl domborodnak martyraink sírhalmai hazánk­nak általuk újra megszentelt földön, a külön m­­a­­gyar hadsereg lehetlen!!! Hallod ezt hon­véd baj­társam?! s légy az ellenzék vagy a kormánypárt soraiban, nem mozdul-e meg e szóra minden csepp vér ereidben?! Oh bár biznék Széchenyi metsző gúnyja, Bónis vas logicája s Kölcsey ékes­szólásával, ez állítás megczáfolhatására! Magyar hadsereg lehetlen. Az igaz hogy ez volt mindég a reacţionak, az absoluti­z­­musnak torz állítása, mikor az ország, a gra­­vameni politica korában, e tárgyra vonatkozó szám­talan régi törvényeinknek életbe léptetését követelte. E volt ama fő tagadás, mely az 1848-diki szakadáshoz vezetett. De ilyet állítani az egyik Szabadelvű párt tagjának, s ezt még másokkal elhitetni is akarni, ez csak­ugyan megfoghatta. Nem is em­lítve a Zápolya János, Bocskai, Bethlen, Rákócziak magyar hadsergeit, ily állítást e hazában csakugyan el nem hisz senki 1840/B után, mely oly fényesen bizonyitá, hogy a külön magyar hadsereg nem csak lehető, de már esztendős csecse­mő korában lehetetlennek látszó dolgokat naivelt. Tudjuk, hogy az egységes osztrák hadsereg halántékait díszítő babérok nagyobb részét is a ma­gyar ezredek szerzék, még­pedig többnyire olyankor, mikor több magyar ezred, egy magyar hadtest, egy kis magyar hadsereg működött együtt, mikor a Rá­kóczi induló hangjaival lelkesítők ezredeinket a táma­dásra mint nem egyszer az olasz hadjáratok alatt. Emlékezzünk meg Mária Therézia trónjának megmen­tésére, mely csak is a magyar parancsnokuk alatti magyar katonaság lelkesültségének sikerülhetett, s kénytelenek vagyunk arra a gondolatra jönni, hogy a Bárót a fennebbi nézet elkövetésére különcrködésnél egyéb alig vezethette. De a miniszerem is elbámulna, hallva, hogy egy híve azzal dicséri, miszerint feladta a ma­gyar had­serge­t, holott ő maga is mindig azt vitatja, hogy lassan, óvatosan, fokozatosan ugyan, de ii is épen oda akar jutni, hogy legyen az ő Felsége többi haderejével együttesen működő, de magában egy szerves egészet képző, minden műtani osztályokkal bíró magyar hadsergünk, mihez a bal­közép is alig óhajt egyebet, csak hogy ez legyen meg minél hamarább. Hogy nem lehetlen az, miszerint egy közös főve­zér itt a fejdelem alatt, két, saját geniusa szerint szabadon fejlett önálló hadsereg együttesen működjék, ezt elég példa mutatja. A franczia háborúban német, angol, orosz hadak vívták egy fővezér alatt a döntő csatákat, s győztek a világ első katonája ellen, győztek, pedig azt csaknem állítja senki, hogy e 3 államnak közös hadserege lett volna. Hogy a vezényleti nyelv különbsége sem zavar meg egyebet csak a gesammi monarchia eszméit, arra legdöntőbb példa 184%-u­i szabadság-h­arczunk, melyben a régi ezredek többnyire németül vezényeltetek, a honvédek, új lovasság, új tüzérek magyarul, sőt volt oly ezred is, melyben a vezénylet nyelve századonként különbözött. Volt oly sereg, melynek fővezére egy szót sem tudott magya­rul. Bajosan bizonyíthatná be azonban valaki, hogy ez a működés egységét gátolta volna. Nagy baj az a ministeriumnak, hogy pártjában vannak magánál is ministeri­ál­isabb emberek!!, kikhez dr. Bánffy Jánost eddig nem számítottuk volna. Magyar hadseregre, ha forradalmat nem akarunk, szükség sincs. Az állításnak ezen 2-ik fele a mellett, hogy azon gyanút rejti magában, mintha a­ki magyar hadsereget óhajt, forradalmat tervezne, mi ellen komolyan tiltakozom, épen oly alap­talan, mint első fele. Szükség van a magyar hadseregre azért, mert törvényeink rendelik, mert határainkat a hazafiak jobban megvédendik mint idegenek; szükség van reá, mert a­nélkül hogy a hadsereg mindennel kellőleg fel legyen szerelve, az állandó csatarend behozatala, mi most minden államban fő­ törekvés, lehetlen; szük­ség van azért, hogy arról, mit a hadsereg nem a fel­ségének, a magyar királynak egyenes rendeletére tesz, legyen a nemzetnek kit feleletre vonni, legyen ki feleljen a tiszti kinevezések, várak berendezése stbiről; szükséges hogy a munka­erő a gazdaság s más ipar­üzlettől csak is az elkerülhetlen mérvben vonassák el, mi csak honn élő nemzeti sereg mellett kivihető; de szükség van erre főként azért is, mert o­ly or­s­z­ág, melynek haderejéről szabadon rendelkez­­ni nem lehet, az európai concertben állam­­tekintélylyel nem bírhat, óhajtásainak, igazainak súlyt nem adhat. Az ily állam csak is azon emberhez hasonlítható, kinek kezei kötve lévén, ha valaki nyakon üti, előbb a szomszédba kell szaladnia, szépen megkérni valakit, hogy oldja meg kezét, s mikor aztán, ezzel közegyezésileg meg akarná legalább beszúlni magát, ellenfele rég eltávozott biztos rejtekébe. Nem hiszem, nem hihetem, miszerint Torda me­gye ellenzéke még az ősz hazafi nyilatkozata után is akarhatná, hogy hazánk ily kötött kezű állam legyen; nem hiszem, hogy e kölcsönös kötött­ kezűséget a régi reactionárius katonai ezopton kívül valaki ko­molyan jónak képzelje; nem, hogy ez a monarchia másik államának is érdekében volna. Ezért kérem megyei elv­rokonimat, ne adjanak hitelt azon állításnak, hogy magyar hadseregre szük­ségünk nincsen, ha forradalmat nem aka­runk. Hiszen nem hazai, nem a nemzet geniusa szerint alakult s fejlett hadsereg nem lelkesülhet az alkotmányért, országgyűlés határzatáért, báró Bánffy János pedig maga mondja, igen helyesen, hogy siker csak úgy lehet, ha a háború eszméjéért a hadsereg is lelkesül. Hogy katonánál a fő dolog, hogy jól legyen fegyelmezve, vezetve, nem csak elismerem, de állítom. Ez is a hazai hadsereg létesítését teszi azonban szük­ségessé, mert kellően, czélszerűen fenntartani a fegyel­met annál könnyebb, mentől homogénebb, hasonlóbb elemek felett kell azt gyakorolni. Ha a katona mint a báró mondja, a katonadicsőségért lelkesül csak, az nem elég, mert ekkor status ma­rad a statusban s a katonai dicsőséget, néha polgártársai kárán is keresendő. A katonának hazája dicsőségiért kell lel­kesedni, s ezért hazailag úgy kell szervezni a had­sereget, hogy a Reglement s a katona keblének ér­zelmei ugyan­azonosak, és ne ellentétesek legyenek. Adjunk nemzeti zászlót, magyar vezény­letet a hadseregnek, esküssük fel a koronás magyar királynak s azon alkotmánynak hűségére, melyet fővezére a király is meg­pecsételt esküjével, engedjük hogy védje kiki első helyen családja tűzhelyét a vá­rost, hol szülei, gyermekei élnek, s a kato­­na nem fog a disciplina ellen zúgolódni nem fog politizálni, de mindenik egy egy oroszlán lesz hazája védelmében. Ha az ily hadserget a tör­vény alapján országgyűlési határzat királya vezény­lete alatt a monarchia másik állama hadseregével­ együttes működésre rendeli, tudva, érezve ez, hogy ott is hazájának, nemzeti zászlójának szerzi a dicső­séget, hogy fényt ott is a magyar névre áraszt, ne­mesen vetélkedni fog a vitézségben, s a másik fél által túl bizonyosan nem szárnyaltatik. Ez aligha veszélyeztetheti a közérdeket. Az hogy mergünk most német, mivel zárja ki inkább azt, mit báró Bánffy János csak­is hu­­moristicus intentióval mondhatott, hogy a hadse­regben huszonegy divergentia legyen, felfogni ké­pes nem vagyok, sőt eszmemenetét elfogadva is okvetlen megmenekülnénk a magyar vezénylet be­hozatalával már ez által 3 divergentiától, sőt több­től is, mert hinnünk kell, hogy hazánk nem ma­gyar ajkú lakosi nagy része is értve nyelvünket ezt ők is könnyítésnek vennék. Minden külön érdek ott igyekszik leginkább érvényesitni magát, hol a fő eszméért, mely­ kö­rül kell csoportosulni, senki nem lelkesül; a nagy közös hadser­eg,es­zméjéért pedig bizony már nem lelkesül senki, míg szülötte föl­déhez, annak érdekeihez, jelvényeihez, az emberi kebelt ábrándos ragaszkodás fűzi. Ne csinál­junk hát a szegény magyar katonának faragott képet a közös hadsereg nagysá­gából, de hagyjuk, hogy ő királya s hazájának téve le az esküt, azt jó feedvvel is tarthasa meg, s mikor meghal, tudja legalább kiért áldozta életét. Hogy egy hazáját szerető, itthon levő, azon elvek szerint vezetett hadsereg, melyben minden tagja mint polgár is felnőtt, ne lenne a belbéké­­nek, rendnek, csendnek legbiztosabb fenntartója, azt csak annak hiszem el, ki bebizo­nyítja, hogy az én hazám csendj­e a szom­­szédnak inkább érdekében van mint ne­­kem magamnak,­­ de azt, hogy a hazasze­retet okvetlen rend - és csendzavarásra vezet. Hogy az alkotmánynak, a rendnek hazai had­seregnél is nagyobb biztosítéka a nép műveltsége, vagyonossága, józansága s a szabad sajtó, ez szent. De a szabad sajtót, úgy a­mint itt annak birtokában vagyunk, az absolu­­tis­mus korából fent­artott sajtó­törvé­nyek alatt, köszönöm, s így nem tart­hatom alkotmányunk biztosítékának. A delegációról már annyit szóltam, hogy szin­te elrekedtem bele, nem tehetem azonban, miután K. B. J. újra felhozza, hogy én is el ne mondjam, mi­szerint 1) Bizonyos, hogy régi törvényeink alap­ján vannak közösen érdeklő viszonyok a monar­chia két állama közt, de közös ügyet csak az 867 XII­­. ez. s teremtett. 2) Ezek intézésére parlamenti bizottmányok okvetlen kellenek, ez ellen senki nem szól . 3) Hogy e bizottmányok Deák 1861. 2-dik felirata szerint, s helyesen, csakis esetről e­­setre véleményezni, nem pedig az orsz. gyű­lések fejére határozatokat hozni küldethetnek ki s egészen mások lennének ez alakban mint a már fájdalom törvényes delegatio. Csak is az 1861-ki kü­ldetségek nem veszélyeztetnék hazánk kizáróla­gos törvényhozási jogát s függetlenségét. Bajos és egészen új állítás, hogy ha a status adósság­ egy részét el nem fogadtuk vol­na, most alkotmányos téren nem állanánk valamint az is, hogy az új osztrák legelső szavával is kiadta nekünk elrablott kin­cseinket. Nem tudtam, hogy jogainkat nem az absolut uralom, hanem a lajthántúli testvérek ra­bolták el, s ők adták vissza. Hiába, mindig tanul az ember!! Teljesen ellenkeznek ezek, különösen az el­ső, b. Bánffy János azon fennebbi állításával, hogy a­z­aj b­ánt útiaknak volt a kiegyezés érdekükben, mert h­a i­gen, a­k­k­or n­e­k­i­k kellett volna azt a sok millión megvenni, nem nekünk. Ellenkezik azzal, hogy alkotmányunkat: 1-ször Minden alkotmány s törvénynek termé­szetszerű elévülhetlensége, 2-szor. Helyes passiv magatartásunk s ez irány­ban különösen Erdélynek nagy erőfeszítése, 3- szor A kiegyezés körül tanúsított mély be­látás, végre 4- szer A sok keserű tapasztalat után jól ér­tesült uralkodónak, népei sorsa iránti atyai gon­doskodásából nyertük vissza. Pedig eddig ezt hit­tük. Mert ha a Bárónak hinni akarnánk, azt vagy az új osztrák adta nagylelkűségből vissza vagy az csak eladta nekünk jó áron, kiről mégis a báró is elvrokoni is azt állítják s erősítik, hogy neki sor­sunkra befolyása nincsen. Különösen illustrálja ez állítás alkotmányunk garantiáit s jövőnket is. Az okoskodás egyszerű. Most megvettük a státusadósságokon az 1867 XIII.cz. szerinti alkotmányunkat, s élvezhetjük, mert a nagy árért a monarchia másik állama ezt engedi, de ki tudja, ha valamikor eszibe jutna ezt tőlünk el­vonni akarni, pénzért visszaadná-e ismét? mit ké­ne érte s mi meg birnék-e fizetni?! Oh áldott op­­portunitási politica!!! Ha e következtetés absurdum, mit szivesen el­­ismerek, bizony még sokkal inkább absur­dum a két alapállítás, hogy alkotmá­nyunk visszaszerzését főként a liberá­lis új osztrák lélekismeret vádjának s az államadósság elválalásának köszönjük. Sőt ez történelmileg is hibás állítás, mert midőn az állam­­adósságot elválaltuk, alkotmányunk jelen állapotá­nak már birtokában voltunk. Nem kénytelenségből tehát, de méltányosság­ból, mondhatnám nagylelkűségből vettük ez iszo­nyú terhet magunkra, s oly sokat belőle elég köny­­nyelmű­en. Legalább e kis nagylelkűségi dicsőség­gel vigasztaljuk magunkat a teher nyomása alatt, fel tehát a baloldal, ha bizonyos vol diadalában? Erre a kérdésre azt hiszem leghelyesebben Sámi Lászlónak azon nyilatkozatával lehet felelni, melyet pártbizottmányunkhoz intézett a választások előtt. E nyílt, őszinte nyilatkozatnak el kell némí­­tani a jobboldal minden gyanúsítását, párthívein­­ket pedig meggyőzheti arról, hogy Sámi László pártunknak ma is régi tántoríthatlan híve, kinek azonban az alább következő nyilatkozatában felfej­tett okait pártunknak méltányolni erkölcsi köteles­sége volt. Sámi László munkásságára jövőben is súlyt fektet a kolozsvári baloldal, s e tekintetben csa­lódni bizonyosan nem fogunk, létre tehát minden gyanúsítással, s bizzunk a jövőben, mely pártunknak nagy elégtételekkel tartozik! A kérdéses okmány, melynek közlésére fel vagyunk hatalmazva pártbizottmányunk által is — így szól: „A kolozsvári baloldal választmányá­nak áldást! Nem emlékszem, hogy életemben egyetlen egy becsületes embernek bizalommal felém nyúj­tott kezét eltaszítottam volna. Mindig örömet érez­tem, ha ember- és polgártársamnak szolgálni tudtam. És most, mikor lelkes hazafiak, nemes törek­vésű polgártársaim egy öntudatos politikai párt vá­lasztmánya oly kitűnő bizalmat tanúsít irántam, hogy elveimbe és szolgálati készségembe nem is kételkedve, képviselőjelöltjének nézett ki, hogy kö­szönjem meg a nagyra becsült bizalmat, és hogy elvbarátaim jó­indulatát el ne veszítsem, hogy fe­jezzem ki azt, hogy ez idő szerint bizalmuknak meg nem felelhetek? Még benső barátaimnak sem igen szokásom magamról és ügyeimről beszélni, és most hogy félre ne értsenek — főleg elvbarátaim, kiket tisz­telnem kell — és ne bánják meg a bizalmat, a rokonszenvet, melyet irántam nyilvánítottak, kérem hallgassanak meg egynéhány szót, melyet magam­ról kell mondanom. Kisebb nagyobb mértékben mindnyájan tud­juk, hogy annak a törvényes és nemes küzdelem­nek , melyet nemzetünk ezelőtt 20 évvel a szabad­ság és a haza érdekében vívott, egy időre oly eredménye lett, melyet az emberiség minden ne­mesebb tagja megkönyezett. A Dante gazdag képzelődése nem tudott oly poklot alkotni, milyet hazánkból a becsületes em­berekre nézve azok csináltak, kik Austria hivatal­­szobáiból és kaszárnyáiból reánk zudittattak. Szerencsétlen hazánkban néhány évig a Sá­tán ünnepe tartott, és minden úgy nézett ki ez idő alatt, mintha az emberiség kialudt, és a gonoszság végleges győzelmet nyert volna. És e rettenetes időből bennem semmi gyűlö­let nem maradt az emberek iránt, pedig mennyi lelkiismeretnek láttam szennyes redőit, és mennyi szívnek éreztem rothadtságát! Én elfeledtem a rosz embereket. De az akkor szerzett tanúságot soha nem akarom elfeledni. És a tanúság ez: rosz emberek rosz intézmé­nyek teremtményei. Ez a tanúság az én politikai gondolkozásom­ra háromig befolyással fog lenni. Tehát nem elvkülönbség, hogy a baloldal je­löltségét el nem fogadhatom. Én némileg ahhoz a párthoz fogok tartozni, mely hazánk önállóságára és szabadságára a legkedvezőbb elveket pártolja. Mindig ahhoz a párthoz tartozom, mely szó­val, tettel azt hirdeti, hogy a szabadság a legna­gyobb és legjobb műszer — instrumentum — min­den javításhoz. Az irtózatos erkölcstelenség közepette, mikor legjobbjaink bakó kéz alatt vérzettek el, és az életben maradottak a calvaria minden állomásain végig hurczoltattak és oltáraink előtt Te deumot énekeltettek, engem legelőbb egy költemény vi­gasztalt meg. A költemény tartalma ez: „Az emberiség egyen kívül kihalt a földről, és a föld kifáradtan, elaléltan kéri a teremtőt, hogy semmisítse meg. A teremtő azzal a válaszszal bocsátá el a földet, hogy addig, míg egyetlen egy ember él, meg nem semmisítheti, mert az az egy még min­dent helyrehozhat.“ E költeményből és a minden 24 .órában is­métlődött jelenségből, hogy az éjszaka nem ette meg a napot, hazám jövője iránt, ha hír, áldozat­kész és erős akaratú fiai lesznek, én erős reményt nyertem. Tisza László: Miért nem lett Námi László képviselője­löltje a kolozsvári balodésnak ? Mióta Kolozsvárit a képviselőválasztás lejárt, száz oldalról halljuk - ha Sámi Lászlómat ad a baloldal jelöltjének, pártunk diada­la kétségbevonhatatlan. Erre aztán rögtön az a kérdés következik: miért nem léptette

Next