Magyar Polgár, 1869. január-június (3. évfolyam, 1-76. szám)
1869-03-26 / 37. szám
Harmadik évi folyam. Előfizetési feltételek: Evro ...........................12 frt — kr. Félévre................................6 „ — T Negyedévre .... 3 . — „ Hívónként...........................1 n — „ Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdén és Pénteken. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt. 37-ik szám. Kolozsvárit, péntek márczius 26. 1869. s. v . POLITIKAI LAP. Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 6 kr. Bélyegdy minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél is.Innen kedvezményt is nyújt a kiadó hivatal. Fiók-kiadó-hivatalok: Décsen: Krémer SámueLgyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Kiamososvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit: Stein J. és Demjén L M.Vásárhelytt: Wittich Józsefnél. ■ KOLOZSVÁR: MÁRCZIUS 25. Legújabb távirati tudósítások. Pest, mart. 25. Az újon megválasztott képviselők a következők : Jókai Mór balközépi. (Gorove ellen), Csernátony Lajos balk. (Szentkirályi Mór ellen), Vidacs János szélsőbal (Török Pál ellen), Deák Ferencz (a baloldali Ujházy László ellen), Wahrmann Mór jobbold., Gaal Endre balk. (Korizmics László ellen), Id. Kossuth Lajos, Dobsa Lajos balk., nógrádi Szontagh Pál balk., Darcsay Ákos jobbold., Ugrón Lázár jobbold., id. gr. Bethlen János jobbold., Boér János jobbold. (Székely Udvarhely) Szaplonczay József balk., Szabó Imre jobbold., Várady Gábor balk., Ivánka Imre balk., Lukics Ernő balk., Varga Károly balk., Mocsáry Lajos balk., Kun János balk., Kendeffy Árpád jobbold., gróf Vass Samu jobbold., Kerkápoly Károly jobbold., Molnár Pál jobbold., gömöri Szontagh Pál jobbold., Hoffmann Pál jobbold., Wukovics Sebő balk. (másodszor megválasztva), Szluha Benedek, balk., Huszár Imre, balk. Nagy Károly, balk. Prónay József, balk. Deáky Lajos szélsőbal, Thury Gergely, balk. Eddig tehát 144 kerület választott bal- és 171 jobboldali képviselőt. Bécsi ágro mart. 25-n Arany 122.15 Ezüst 580. Erdélyi füldteberm. kötv. (á 100 ft) pénz — 74.—. áru 70.75.— Érd. vasút részvény (á 200 ft.) pénz 152.80. áru 153,50. XLIJU-L------|----------------------■ |' ' -Jfej—---— ---------L________■■|-__J___ Tordamegye ellenzékéhez. Feleletül báró Bánffy Jánosnak. IL Ha saját szemeimmel nem látnám, nem könnyen hinném el halandó társamnak, hogy az alkotmányos küzdelemben megőszült, senkire, semmiért nem szoruló Bánffy János írta e szavakat, kissé másként elhelyezve „a külön magyar hadsereg lehetlen arra, ha forradalmat csinálni nem akarunk, szükségünk nincs.“ Elszorul keblem, ha meggondolom ki irta s mit irt!!! Vérző kebellel kell beismernem, hogy nem túloztam, midőn azt írtam fennebb, hogy vannak az előttem fekvő felszólalásban oly tétételek, melyek közvéleménynyé válva, végtelenül veszélyeztetnék hazánk jövőjét. Tehát az a miért 1848-ban annyi nemes honfi vér omlott, minek áldozatáúl domborodnak martyraink sírhalmai hazánknak általuk újra megszentelt földön, a külön magyar hadsereg lehetlen!!! Hallod ezt honvéd bajtársam?! s légy az ellenzék vagy a kormánypárt soraiban, nem mozdul-e meg e szóra minden csepp vér ereidben?! Oh bár biznék Széchenyi metsző gúnyja, Bónis vas logicája s Kölcsey ékesszólásával, ez állítás megczáfolhatására! Magyar hadsereg lehetlen. Az igaz hogy ez volt mindég a reacţionak, az absolutizmusnak torz állítása, mikor az ország, a gravameni politica korában, e tárgyra vonatkozó számtalan régi törvényeinknek életbe léptetését követelte. E volt ama fő tagadás, mely az 1848-diki szakadáshoz vezetett. De ilyet állítani az egyik Szabadelvű párt tagjának, s ezt még másokkal elhitetni is akarni, ez csakugyan megfoghatta. Nem is említve a Zápolya János, Bocskai, Bethlen, Rákócziak magyar hadsergeit, ily állítást e hazában csakugyan el nem hisz senki 1840/B után, mely oly fényesen bizonyitá, hogy a külön magyar hadsereg nem csak lehető, de már esztendős csecsemő korában lehetetlennek látszó dolgokat naivelt. Tudjuk, hogy az egységes osztrák hadsereg halántékait díszítő babérok nagyobb részét is a magyar ezredek szerzék, mégpedig többnyire olyankor, mikor több magyar ezred, egy magyar hadtest, egy kis magyar hadsereg működött együtt, mikor a Rákóczi induló hangjaival lelkesítők ezredeinket a támadásra mint nem egyszer az olasz hadjáratok alatt. Emlékezzünk meg Mária Therézia trónjának megmentésére, mely csak is a magyar parancsnokuk alatti magyar katonaság lelkesültségének sikerülhetett, s kénytelenek vagyunk arra a gondolatra jönni, hogy a Bárót a fennebbi nézet elkövetésére különcrködésnél egyéb alig vezethette. De a miniszerem is elbámulna, hallva, hogy egy híve azzal dicséri, miszerint feladta a magyar hadserget, holott ő maga is mindig azt vitatja, hogy lassan, óvatosan, fokozatosan ugyan, de ii is épen oda akar jutni, hogy legyen az ő Felsége többi haderejével együttesen működő, de magában egy szerves egészet képző, minden műtani osztályokkal bíró magyar hadsergünk, mihez a balközép is alig óhajt egyebet, csak hogy ez legyen meg minél hamarább. Hogy nem lehetlen az, miszerint egy közös fővezér itt a fejdelem alatt, két, saját geniusa szerint szabadon fejlett önálló hadsereg együttesen működjék, ezt elég példa mutatja. A franczia háborúban német, angol, orosz hadak vívták egy fővezér alatt a döntő csatákat, s győztek a világ első katonája ellen, győztek, pedig azt csaknem állítja senki, hogy e 3 államnak közös hadserege lett volna. Hogy a vezényleti nyelv különbsége sem zavar meg egyebet csak a gesammi monarchia eszméit, arra legdöntőbb példa 184%-ui szabadság-harczunk, melyben a régi ezredek többnyire németül vezényeltetek, a honvédek, új lovasság, új tüzérek magyarul, sőt volt oly ezred is, melyben a vezénylet nyelve századonként különbözött. Volt oly sereg, melynek fővezére egy szót sem tudott magyarul. Bajosan bizonyíthatná be azonban valaki, hogy ez a működés egységét gátolta volna. Nagy baj az a ministeriumnak, hogy pártjában vannak magánál is ministeriálisabb emberek!!, kikhez dr. Bánffy Jánost eddig nem számítottuk volna. Magyar hadseregre, ha forradalmat nem akarunk, szükség sincs. Az állításnak ezen 2-ik fele a mellett, hogy azon gyanút rejti magában, mintha aki magyar hadsereget óhajt, forradalmat tervezne, mi ellen komolyan tiltakozom, épen oly alaptalan, mint első fele. Szükség van a magyar hadseregre azért, mert törvényeink rendelik, mert határainkat a hazafiak jobban megvédendik mint idegenek; szükség van reá, mert anélkül hogy a hadsereg mindennel kellőleg fel legyen szerelve, az állandó csatarend behozatala, mi most minden államban fő törekvés, lehetlen; szükség van azért, hogy arról, mit a hadsereg nem a felségének, a magyar királynak egyenes rendeletére tesz, legyen a nemzetnek kit feleletre vonni, legyen ki feleljen a tiszti kinevezések, várak berendezése stbiről; szükséges hogy a munkaerő a gazdaság s más iparüzlettől csak is az elkerülhetlen mérvben vonassák el, mi csak honn élő nemzeti sereg mellett kivihető; de szükség van erre főként azért is, mert oly ország, melynek haderejéről szabadon rendelkezni nem lehet, az európai concertben államtekintélylyel nem bírhat, óhajtásainak, igazainak súlyt nem adhat. Az ily állam csak is azon emberhez hasonlítható, kinek kezei kötve lévén, ha valaki nyakon üti, előbb a szomszédba kell szaladnia, szépen megkérni valakit, hogy oldja meg kezét, s mikor aztán, ezzel közegyezésileg meg akarná legalább beszúlni magát, ellenfele rég eltávozott biztos rejtekébe. Nem hiszem, nem hihetem, miszerint Torda megye ellenzéke még az ősz hazafi nyilatkozata után is akarhatná, hogy hazánk ily kötött kezű állam legyen; nem hiszem, hogy e kölcsönös kötött kezűséget a régi reactionárius katonai ezopton kívül valaki komolyan jónak képzelje; nem, hogy ez a monarchia másik államának is érdekében volna. Ezért kérem megyei elvrokonimat, ne adjanak hitelt azon állításnak, hogy magyar hadseregre szükségünk nincsen, ha forradalmat nem akarunk. Hiszen nem hazai, nem a nemzet geniusa szerint alakult s fejlett hadsereg nem lelkesülhet az alkotmányért, országgyűlés határzatáért, báró Bánffy János pedig maga mondja, igen helyesen, hogy siker csak úgy lehet, ha a háború eszméjéért a hadsereg is lelkesül. Hogy katonánál a fő dolog, hogy jól legyen fegyelmezve, vezetve, nem csak elismerem, de állítom. Ez is a hazai hadsereg létesítését teszi azonban szükségessé, mert kellően, czélszerűen fenntartani a fegyelmet annál könnyebb, mentől homogénebb, hasonlóbb elemek felett kell azt gyakorolni. Ha a katona mint a báró mondja, a katonadicsőségért lelkesül csak, az nem elég, mert ekkor status marad a statusban s a katonai dicsőséget, néha polgártársai kárán is keresendő. A katonának hazája dicsőségiért kell lelkesedni, s ezért hazailag úgy kell szervezni a hadsereget, hogy a Reglement s a katona keblének érzelmei ugyanazonosak, és ne ellentétesek legyenek. Adjunk nemzeti zászlót, magyar vezényletet a hadseregnek, esküssük fel a koronás magyar királynak s azon alkotmánynak hűségére, melyet fővezére a király is megpecsételt esküjével, engedjük hogy védje kiki első helyen családja tűzhelyét a várost, hol szülei, gyermekei élnek, s a katona nem fog a disciplina ellen zúgolódni nem fog politizálni, de mindenik egy egy oroszlán lesz hazája védelmében. Ha az ily hadserget a törvény alapján országgyűlési határzat királya vezénylete alatt a monarchia másik állama hadseregével együttes működésre rendeli, tudva, érezve ez, hogy ott is hazájának, nemzeti zászlójának szerzi a dicsőséget, hogy fényt ott is a magyar névre áraszt, nemesen vetélkedni fog a vitézségben, s a másik fél által túl bizonyosan nem szárnyaltatik. Ez aligha veszélyeztetheti a közérdeket. Az hogy mergünk most német, mivel zárja ki inkább azt, mit báró Bánffy János csakis humoristicus intentióval mondhatott, hogy a hadseregben huszonegy divergentia legyen, felfogni képes nem vagyok, sőt eszmemenetét elfogadva is okvetlen megmenekülnénk a magyar vezénylet behozatalával már ez által 3 divergentiától, sőt többtől is, mert hinnünk kell, hogy hazánk nem magyar ajkú lakosi nagy része is értve nyelvünket ezt ők is könnyítésnek vennék. Minden külön érdek ott igyekszik leginkább érvényesitni magát, hol a fő eszméért, mely körül kell csoportosulni, senki nem lelkesül; a nagy közös hadsereg,eszméjéért pedig bizony már nem lelkesül senki, míg szülötte földéhez, annak érdekeihez, jelvényeihez, az emberi kebelt ábrándos ragaszkodás fűzi. Ne csináljunk hát a szegény magyar katonának faragott képet a közös hadsereg nagyságából, de hagyjuk, hogy ő királya s hazájának téve le az esküt, azt jó feedvvel is tarthasa meg, s mikor meghal, tudja legalább kiért áldozta életét. Hogy egy hazáját szerető, itthon levő, azon elvek szerint vezetett hadsereg, melyben minden tagja mint polgár is felnőtt, ne lenne a belbékének, rendnek, csendnek legbiztosabb fenntartója, azt csak annak hiszem el, ki bebizonyítja, hogy az én hazám csendje a szomszédnak inkább érdekében van mint nekem magamnak, de azt, hogy a hazaszeretet okvetlen rend - és csendzavarásra vezet. Hogy az alkotmánynak, a rendnek hazai hadseregnél is nagyobb biztosítéka a nép műveltsége, vagyonossága, józansága s a szabad sajtó, ez szent. De a szabad sajtót, úgy amint itt annak birtokában vagyunk, az absolutismus korából fentartott sajtótörvények alatt, köszönöm, s így nem tarthatom alkotmányunk biztosítékának. A delegációról már annyit szóltam, hogy szinte elrekedtem bele, nem tehetem azonban, miután K. B. J. újra felhozza, hogy én is el ne mondjam, miszerint 1) Bizonyos, hogy régi törvényeink alapján vannak közösen érdeklő viszonyok a monarchia két állama közt, de közös ügyet csak az 867 XII. ez. s teremtett. 2) Ezek intézésére parlamenti bizottmányok okvetlen kellenek, ez ellen senki nem szól . 3) Hogy e bizottmányok Deák 1861. 2-dik felirata szerint, s helyesen, csakis esetről esetre véleményezni, nem pedig az orsz. gyűlések fejére határozatokat hozni küldethetnek ki s egészen mások lennének ez alakban mint a már fájdalom törvényes delegatio. Csak is az 1861-ki küldetségek nem veszélyeztetnék hazánk kizárólagos törvényhozási jogát s függetlenségét. Bajos és egészen új állítás, hogy ha a status adósság egy részét el nem fogadtuk volna, most alkotmányos téren nem állanánk valamint az is, hogy az új osztrák legelső szavával is kiadta nekünk elrablott kincseinket. Nem tudtam, hogy jogainkat nem az absolut uralom, hanem a lajthántúli testvérek rabolták el, s ők adták vissza. Hiába, mindig tanul az ember!! Teljesen ellenkeznek ezek, különösen az első, b. Bánffy János azon fennebbi állításával, hogy azaj bánt útiaknak volt a kiegyezés érdekükben, mert ha igen, akkor nekik kellett volna azt a sok millión megvenni, nem nekünk. Ellenkezik azzal, hogy alkotmányunkat: 1-ször Minden alkotmány s törvénynek természetszerű elévülhetlensége, 2-szor. Helyes passiv magatartásunk s ez irányban különösen Erdélynek nagy erőfeszítése, 3- szor A kiegyezés körül tanúsított mély belátás, végre 4- szer A sok keserű tapasztalat után jól értesült uralkodónak, népei sorsa iránti atyai gondoskodásából nyertük vissza. Pedig eddig ezt hittük. Mert ha a Bárónak hinni akarnánk, azt vagy az új osztrák adta nagylelkűségből vissza vagy az csak eladta nekünk jó áron, kiről mégis a báró is elvrokoni is azt állítják s erősítik, hogy neki sorsunkra befolyása nincsen. Különösen illustrálja ez állítás alkotmányunk garantiáit s jövőnket is. Az okoskodás egyszerű. Most megvettük a státusadósságokon az 1867 XIII.cz. szerinti alkotmányunkat, s élvezhetjük, mert a nagy árért a monarchia másik állama ezt engedi, de ki tudja, ha valamikor eszibe jutna ezt tőlünk elvonni akarni, pénzért visszaadná-e ismét? mit kéne érte s mi meg birnék-e fizetni?! Oh áldott opportunitási politica!!! Ha e következtetés absurdum, mit szivesen elismerek, bizony még sokkal inkább absurdum a két alapállítás, hogy alkotmányunk visszaszerzését főként a liberális új osztrák lélekismeret vádjának s az államadósság elválalásának köszönjük. Sőt ez történelmileg is hibás állítás, mert midőn az államadósságot elválaltuk, alkotmányunk jelen állapotának már birtokában voltunk. Nem kénytelenségből tehát, de méltányosságból, mondhatnám nagylelkűségből vettük ez iszonyú terhet magunkra, s oly sokat belőle elég könynyelműen. Legalább e kis nagylelkűségi dicsőséggel vigasztaljuk magunkat a teher nyomása alatt, fel tehát a baloldal, ha bizonyos vol diadalában? Erre a kérdésre azt hiszem leghelyesebben Sámi Lászlónak azon nyilatkozatával lehet felelni, melyet pártbizottmányunkhoz intézett a választások előtt. E nyílt, őszinte nyilatkozatnak el kell némítani a jobboldal minden gyanúsítását, párthíveinket pedig meggyőzheti arról, hogy Sámi László pártunknak ma is régi tántoríthatlan híve, kinek azonban az alább következő nyilatkozatában felfejtett okait pártunknak méltányolni erkölcsi kötelessége volt. Sámi László munkásságára jövőben is súlyt fektet a kolozsvári baloldal, s e tekintetben csalódni bizonyosan nem fogunk, létre tehát minden gyanúsítással, s bizzunk a jövőben, mely pártunknak nagy elégtételekkel tartozik! A kérdéses okmány, melynek közlésére fel vagyunk hatalmazva pártbizottmányunk által is — így szól: „A kolozsvári baloldal választmányának áldást! Nem emlékszem, hogy életemben egyetlen egy becsületes embernek bizalommal felém nyújtott kezét eltaszítottam volna. Mindig örömet éreztem, ha ember- és polgártársamnak szolgálni tudtam. És most, mikor lelkes hazafiak, nemes törekvésű polgártársaim egy öntudatos politikai párt választmánya oly kitűnő bizalmat tanúsít irántam, hogy elveimbe és szolgálati készségembe nem is kételkedve, képviselőjelöltjének nézett ki, hogy köszönjem meg a nagyra becsült bizalmat, és hogy elvbarátaim jóindulatát el ne veszítsem, hogy fejezzem ki azt, hogy ez idő szerint bizalmuknak meg nem felelhetek? Még benső barátaimnak sem igen szokásom magamról és ügyeimről beszélni, és most hogy félre ne értsenek — főleg elvbarátaim, kiket tisztelnem kell — és ne bánják meg a bizalmat, a rokonszenvet, melyet irántam nyilvánítottak, kérem hallgassanak meg egynéhány szót, melyet magamról kell mondanom. Kisebb nagyobb mértékben mindnyájan tudjuk, hogy annak a törvényes és nemes küzdelemnek , melyet nemzetünk ezelőtt 20 évvel a szabadság és a haza érdekében vívott, egy időre oly eredménye lett, melyet az emberiség minden nemesebb tagja megkönyezett. A Dante gazdag képzelődése nem tudott oly poklot alkotni, milyet hazánkból a becsületes emberekre nézve azok csináltak, kik Austria hivatalszobáiból és kaszárnyáiból reánk zudittattak. Szerencsétlen hazánkban néhány évig a Sátán ünnepe tartott, és minden úgy nézett ki ez idő alatt, mintha az emberiség kialudt, és a gonoszság végleges győzelmet nyert volna. És e rettenetes időből bennem semmi gyűlölet nem maradt az emberek iránt, pedig mennyi lelkiismeretnek láttam szennyes redőit, és mennyi szívnek éreztem rothadtságát! Én elfeledtem a rosz embereket. De az akkor szerzett tanúságot soha nem akarom elfeledni. És a tanúság ez: rosz emberek rosz intézmények teremtményei. Ez a tanúság az én politikai gondolkozásomra háromig befolyással fog lenni. Tehát nem elvkülönbség, hogy a baloldal jelöltségét el nem fogadhatom. Én némileg ahhoz a párthoz fogok tartozni, mely hazánk önállóságára és szabadságára a legkedvezőbb elveket pártolja. Mindig ahhoz a párthoz tartozom, mely szóval, tettel azt hirdeti, hogy a szabadság a legnagyobb és legjobb műszer — instrumentum — minden javításhoz. Az irtózatos erkölcstelenség közepette, mikor legjobbjaink bakó kéz alatt vérzettek el, és az életben maradottak a calvaria minden állomásain végig hurczoltattak és oltáraink előtt Te deumot énekeltettek, engem legelőbb egy költemény vigasztalt meg. A költemény tartalma ez: „Az emberiség egyen kívül kihalt a földről, és a föld kifáradtan, elaléltan kéri a teremtőt, hogy semmisítse meg. A teremtő azzal a válaszszal bocsátá el a földet, hogy addig, míg egyetlen egy ember él, meg nem semmisítheti, mert az az egy még mindent helyrehozhat.“ E költeményből és a minden 24 .órában ismétlődött jelenségből, hogy az éjszaka nem ette meg a napot, hazám jövője iránt, ha hír, áldozatkész és erős akaratú fiai lesznek, én erős reményt nyertem. Tisza László: Miért nem lett Námi László képviselőjelöltje a kolozsvári balodésnak ? Mióta Kolozsvárit a képviselőválasztás lejárt, száz oldalról halljuk - ha Sámi Lászlómat ad a baloldal jelöltjének, pártunk diadala kétségbevonhatatlan. Erre aztán rögtön az a kérdés következik: miért nem léptette