Magyar Polgár, 1869. július-december (3. évfolyam, 77-154. szám)

1869-11-21 / 138. szám

Harmadik év­­folyam. 138-ik szám Monostor utcsa L. Bányai ház alatt.MA&TAE Előfizetési föltételek: Évre ■ • Félévre .­­ Negyedáre figv .inként 12 frt —­kr. 6.-n 3.-n 1 .­­ . Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal: POLITIKAI LA­P. Kolozsvárit, vasárnap november 21.18Wgr:| * Hirdetési dijak:­­ Ötször hasábozott sor ára 5 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó­hivatal. Fiókkiadó-hivatalok:I Deéten: Krómer Sámuel, Enyedlen: Vokál János. Diamo­ny pártt: Csapss testvérek. Kolozsvártt .* Istein J. és Derojén L. -Vásárhelytt: Wittich Józsefnél. KOLOZSVÁR, NOVEMBER 20. Legújabb távirati tudósítások. Cairo, nov. 18. Tegnap történt meg a Suez csatornának ünnepélyes megnyitása Eu­genie franczi* császárné, az osztrák-magyar uralkodó a minden nemzetbeli kiséret jelen­létében. Roppant néptömeg volt jelen a meg­nyitásnál. Cairo, nov. 18. Az osztrák császár látogatása emlékére a portsaidi nagy rak­part és Ismaila főutczája a császár nevét nyerte. Ismaila, nov. 18. Lesseps a kereske­delmi kamrai tagok congressusának és a suezi csatorna igazgatóinak tiszteletére nagy banketet adott. Egy két jegyzés „raemento“-nak. Meggondolva, hogy oly eleven eszű s ügyes tollú férfiú, mint a leveleimre tett ész­revételek írója, oly állandólag balul (jobbol­dali létére!) fogja fel állításaimat és okos­kodásaimat, azt következtettem, hogy az ol­vasók nagy tömegének még inkább leledzik abban a hibában, hogy a sorok közt akar olvasni, s ott természetesen nem az író, ha­nem saját maga gondolatait olvassa. Ez ok­ból nem remélvén, hogy további felebbezé­­sem ad Philippum melius informatum foga­­natosabb legyen, mint eddigi kísérleteim, min­den további hozzá­szólásról lemondtam róla. Azonban szemembe ötlék történetesen Talleyrand mondása: „Ne suivez jamais votre premier mouvement, car il est bon,“ *) el­engedem ragadtatni magamat az ellenmondás szellemétől s — aztán hálából is a hozzám intézett „memento“-ért — egy néhány „me­­mento“-val szolgálok „Vidi“-nak. Memento — hogy midőn valaki bizonyos rendszabálynak kényes voltára és adott vi­szonyok közt­­—nem czél-, hanem — esz­­közszerű­tlenségére figyeltet, logika elleni szar­vas azt dikitny, azogy az érintett figyel­tető ellensége annak a rend­szabálynak. Ezt a hibát követi el mindenki, a­ki leveleimből azt bírja kiolvasni, hogy én ellensége va­gyok a községi iskoláknak. Memento — hogy a világon volt és levő iskolák, jelesen népiskolák 9999.... 10,000- ed része felekezeti, s hogy a mostani miveit *) Ne kövesd soha első indulatodat (ötlete­det), mert az jó. Kolozsvártól a Piramisokig. Útirajzok Jónástól. XVI. Smyrnában. Smyrna, okt. 24. Ma vasárnap lévén, ismét kiszállódnak ha­jónkról a partra, s megtekintik a karavánok híd­­ját, hogy összehasonlíthassuk fényképeinkkel. A hídon épen néhány arab karaván vonult át tevéivel, melyek egymáshoz kötve hosszú sor­ban, méltóságos lassúsággal ballagnak a vezető szamara után. Itt láthatni csak, mennyi hasznát veszik e türelmes állatoknak itt. Sokszor egy te­vének hátán 10—15 mázsa teher van, gyapottal telt zsákokban, s óriás kender-kötegekben, melye­ket egyik lerakó helytől a másik lakásig szállit­tak s onnét be az ország minden részeibe. A hid mellett terül el az Asisis kert, a má­sik oldalon óriás ciprusfák alatt a temető, mely ezer meg ezer apró turbános sírkövével épen olyan egyhangú, mint minden török köztemető. A város fölött emelkedő hegyen vannak a régi Smyrna romjai, melyekhez a nagy bőség mi­att nem mentünk fel, a­mit ma is bánok, mert néhány óra alatt meg lehetett volna nézni. Az idő 12 órára járt már, „ így sietni kellett volna vissza a hajóra, mert a kapi­tány 12 órára határozta az indulást. Egy pár tag­­ja azonban társaságunknak, azon jó remény fejé­ben, hogy a hajóról nem késünk el, villás reggeli után látott egy parti vendéglőben, s csak pár percz hiányzott a 12 órából, midőn bárkába ül­tünk, hogy az hajónkra vigyen. Alig közelítettük meg a Trebisondát, kiálto­zást hallottunk, hogy siessünk, mert a hajó indul. Minden tagja társaságunknak aggodalommal gon­dolt reánk, s általános volt már a hiedelem, hogy Smyrnában maradunk négyen (b. Láng, Kislinger, Maurer és én), mert a kapitány nem várhat, s már ötször adatott felt részünkre, de a­mit mi nem hallottunk a város zajában. Midőn a fedél­zeten voltunk, úgy tekintett a társaság minket, mint megmentett embereket, s átalános volt az öröm, hogy akkora kellemetlenségtől menekültünk meg. Hajó ugyanis Smyrnából Alexandria felé csak minden nyolc­ napban egyszer indul, s így mi egész palestinai utunktól elmaradtunk volna, ide számítva még azt a kellemetlenséget is, hogy hármunknak pénze a hajón, s a többek között nálam alig néhány frank volt, a­mivel nem tu­dom Smyrnából hogy keltem volna útnak ! A kapitánynak szives várakozását megkö­szöntem, melylyel nem csak nem tartozott, de mi­után útja óraszámra ki van szabva, felelősség is terheli, ha elkésik útjából. A hajó két percz múl­va már útban volt Rhodus felé, nemzetek, t. i. ebeknek úgy, a hogy, mivel a része azoktól származtatja mivelődése iniţia­ti­váját. És amúgy rövid uton „delenda“-t ki­áltani reá, annál kevésbbé méltányos, mivel a felekezeteknek és számos adó- és hagyo­­mányozónak tetemes tökéi fekszenek benne, melyeket sem elrabolni, sem elcsenni még törvényes ürügy alatt sem szabad. A „salus rei publicae suprema lex esto!“-nak rettene­tes pronunciamentoja csak igen ritkán, csak igazán égető szükségben és felfordult viszo­nyok között, vészes napokban mondathatik ki. Minden más esetben csak a kényhatalom­­nak — mindegy akár­honnan támadjon — nyújtunk vele fegyvert a kezébe. Memento — a milyen mértékkel sat. Azt írja Vidi, hogy „Cato féli a közös isko­lát, mint Brassai a materialismust.“ Mielőtt tovább folytatnám, megjegyzem, hogy „fél“, nem kiható ige, tehát nem szenved tárgy­­esetet maga mellett, s nincs határozó formá­ja; (a materialismus sok minden alól dispen­­sálhat, de a nyelv törvényei alól nem dis­­pensál); — hogy „közös“ és „községi“ is­kola különböző eszmék: ez szükségkép amaz is, de amaz lehet nem ez; hogy én a közös iskolától nem félek, azt a gyermek is kiol­vashatja leveleimből, jelesen az utolsóból,a hogy utoljára nem értem, mikép jő bele Brassai a credoba, t. i. a debreczenibe. No­ha nem jó, mert legalább alkalmat ad méltó­­lag kiegészítenem az elemzett idézetet imigy: „és mint Mentovich a katechismust.“ Uram! a prücsök csak prücsök akár ki fejében, s akár mi alakban legyen. Azt a nyári szép napon kinn a virágos fűben, köl­tőnek még télben is a küszöb alatt csiripoló állatkát hallgatni kellemetes, de a fejben, ott már nincs helyén és nagyon alkalmatlan. Szüntelen késztet a prüszkölésre, s különö­sen Mentovichnál oly gyakoriak a paraxys­­musai, hogy egykor nevét akarván leírni, az o-nál reájött a prüszkölés, úgy, hogy meg kellett szakasztania s zavarában a végét kü­lön irta s nag­y betűvel kezdte. Ex actis bí­rom bebizonyítani. De szóljunk komolyan. Én nem akarom újra kezdeni a Bayletől majd kétszáz év előtt egyik oldalra eldöntött vitát, vájjon egy at­­heistákból (materialista) vagy fanaticusokból (bigot) álló állam volna-e boldogabb? Csak két igénytelen észrevételt teszek. Egyet azt, hogy a catechismus pártolásához és tanítá­sához bizony járulhat és gyakran járul is bigottság, egészen a fanatismusig, de merő­sen független is lehet ezektől s a különböző eszm­ék összezavarása nem mutat felvilágo­­sodott észre. Most azt, hogy ha megengedem ,­ a gonosztevők legnagyobb részét t­udatlanok képezik, de figyeltetem Vich urat, hogy tudatlanságuk nevezetes és legártalma­­sabb részét nem a Bi­chner-tan, hanem a ka­­echismus nem tudása teszi. Mert né,­emeb­­ben mégis csak tanítják ezt a két tilalmat: „Ne lopj!« és „Ne ölj!“-de igazán ható legyek, ha Vich ur csak egyetlen egy pa­rányi elvet is ki tud mutatni a materialismus egész és összes tanában, a­mely akármely gonosz indulattól sugallott tett végrehajtásá­ban csak annyi gát gyanánt is szolgáljon, mint azon utas tenyere, a­ki Donau-Eschin­­gennél a Duna forrását elrekesztvén, kár­örömmel képzelte, mikép fognak majd a bé­csiek bámulni, hogy kimaradt a Dunájok. A tanúságomra közlött adomát köszö­nettel visszautasítom Vict­or saját használa­tra s magára alkalmazására s hálából fi­gyelmeztetem egy franczia regényíró nyilat­kozatára: „Je n’aime pas les bigots, mais je déteste les atheistes!“ *) Cato. □ Hiacinthe atya az új világban. Az „Atheneum“ legújabb számában egy amerikai le­velező Washingtonból October 25 ikéről kelt tudó­sításában egyebek között ezt írja: A küszöbön ál­ló római concilium, az angol és amerikai episko­­pális egyházban előforduló rituálistikus tüntetések s Hyacinth atyának világrészünkbe való érkezése csodálatos sensátiot idéztek elő a vallásos világban.­­ A mezítlábos volt Karmelita ez országban ma a leg­híresebb ember. Szállása, a new yorki első rangú hotelek egyikében tömve van férfi és nő­i láto­gatókkal, kik tisztelkedni kívántak a nap hősénél. A hírlapok Huss, Luther és Feneion méltó utódá­nak nevezik; a Notre-Dame-ban tartott beszédei nemsokára megjelennek fordításban, még csak a nyomtatás késlelti. Hyacinth azt mondja, hogy ő a római katholikus egyházból nem lépett ki; — „csak amaz egyházban gy­akorolt zsarnoksággal kivánt szakítani“ A fényképészek ezer­vel árulják arczképeit. — □ A királyföld igazságszolgáltatási költségei, melyeknek viselését egy kormányintéz­­kedés az illető törvényhatóságokra ruházta, egy legújabb belügyéri rendelet szerint a folyó 1869 évre is az állampénztárból fognak kifizettetni. E költségek a következők : Törv. hatóságok, irodai, utazási, lakbéri átalány. Besztercze (vidék és város.) 620, 1400, 600 Ért. Brassó (vid. és v.) 960, 1200,h­n Kőhalom (sz. és v.) 440, 500 Medgyes (sz. és v.) 700, 600, 700 fi N.­Sink (sz. és v.) 360, 600,— Szászv. (sz. és v.) 610, 650, 240n Sieben (szék és v.) 1330, 2000, 2000­ Szászseb. (s.és v.) 500, 550, 1000 fi Sepesv. (sz.és v.) 590, 600, 660 fi Szerdab (s. és v.) ÖVO, ÜOO, 4öiön Lekencze (sz. és v.) 270, 500, 350 fi Képek a csatamezőröl.­ ­ [J Dalmácia e keskeny tengerparti ország sok barczot látott lezajlani. A rómaiak is nem egy­*) Nem szeretem a bigottakat, de gyomrom­ból utálom az istentagadókat. Útirajzok Erdély keleti részéből. Baráti levelek Mátray Ernőhez. X. (­Vége.; Csik-Sz.-Domokoson keresztül sietünk, a jó részt faházak kissé komor szint adnak e helység­nek. Az sem tartóztat, hogy Bodó uram kapujának a felirata egyenesen le akar foglalni, mert azt mondja: Ha Jó szived s neved Bátron jöhetz, ha rész, tágos az ut tágos az út fel 8 alá elmehetz.“ Nem teszlek próbára édes atyámfia, tudom, hogy a kapu felirata nem hazugság. De hogy is marad­na az ember, a mikor a Nagy-Hagymás, Egyeske az Öcsémtető és Tarkő integet. — Különben Csik- Sz.-Domokos nevezetességeit pár szóval elmond­hatni: a falu népének az egyik felét „Kedves“ nek, a másikat „Bodó“ nak hívják, harczias hirök mesz­­sze nyúlik a múltba, a mikor t. i. Báthory uramra rontottak a Borvizpatak táján —, és e tulajdonság ma is megvan, természetesen szelídített alakban, s mindössze abból áll, hogy a papot elkergetik, utód­ját pedig csak a karhatalom segítségével lehet be­­igtatni a béke hivatalába. Ha egy Kedves megtud­ja, hogy az utas Kolozsvárról jön, első kérdése az: „ismerte az úr az „Abbást?“ (Kedves István egykori kolozsvári plébános), mert az nekem bá­tyám volt!“ s a jó apát szakállára — pardon ! sza­­káltalanságára, annyi bátorságot vesz magának, hogy egy hevesebb vérű ember könnyen megso­kalja. Az utolsó nevezetesség a nők feköteje, mely fekete s oly idétlen, hogy a legcsinosabb menyecs­kéből is madárijesztőt csinál, s a soha ki nem ta­karított zsírtól metsző avas szaga. Jól tenné a sze­rény „Nagy Székely“, a­ki egykoron az öreg Pal­­merstonnal oly kedélyesen beszélgetett az angol parliamenti ház karzatán, ha legközelebbről a kö­vetkező interpellation szánná magát: „Közegész­ségi szempontból indulva, kérdem a belügymini­­stertől: van e tudomása oly lökötök létezéséről, a melyek a divaton kívül állva, nem változnak s a fejbőr szükséges kigőzölgését az egészség rovására hátráltatják, ha van stb. Evvel éjszaknak kanyarodunk, az itt még patakszerü Ok­ völgyébe. A nyárfákkal elegyes fenyves borította hegyoldalak mind meredekebben s magasabbra igyekeznek, a mogyoró szajkó az egyik oldalról a másikra röpköd; az út nyirkosabb helyein a nyárfa pilléje, a centaurokon és harang­virágokon a pompás Apollo jelzik a havas lábát. Nemsokára kiálhatatlan kénkeszag fúrja az orrun­kat; még egy kanyarodás és Balánbánya füstölgő rézkohója előttünk áll. A munkáslakók körül sa­lak­falak képezik a kerítést, a­mi ép oly eredeti, mint szép. A helység igen tisztaságos és takaros. A templom épen azon mellékvölgy torkolatában áll, a mely az Öcsémtetőre vezet; a bal felőli mint­egy 50" meredekségű hegyre keresztek vezetnek fel: ez az úgynevezett Jézushágó. *) Az egyetlen vendéglő egyetlen szobáját el­foglalva, gyorsan elrendezkedtem, hogy rögtön a hegyekre indulhassak; a sietség daczára szemem mégis megakadott egy képen, a­mely a falon füg­gött. A keleti háború három koronás főszereplőjét ábrázolta, de miután a festék ólmos volt, a betó­duló köngör furcsa metamorphosist idézett elő, a­mennyiben III. Napóleon, Miklós czár és Abdul Medjid szultán képe oly fekete lett, mint Núbia szerecsene. A gzlik Kovács patakán felhatolva, nemsoká­ra kivergődtem a kénes régióból s szemközt ál­lottam a furaóriásokkal. A majdnem hófehérben ragyogó sziklák töve szomorú képet nyújt; itt is leperzselték az erdőt s a félig szenesült sudarak szerte hevernek, helyen közön pedig még fennál­l. A Jézus hágó a mult nyári unnapi processio méltó „Seitenstück,,-je. Tudva van, hogy akkor a gyermekekkel 28 foknyi hőségben, fedetlen fővel sétáltatták meg, s az illető rec­­lamatiókra Rauscher bibornok azt felelte, hogy az isten szolgál­­atában a hőség meg nem árt. In spe bibornok Fogarassy pe­dig azt m­ondá, hogy jó lesz a Jézushágot minden kedden énekelve megmászni, meg is mászták háromszor, azután pe­dig megszüntek a Fogarassy-menyországra aspirálni.E szer akarták meghódítani, a Augusztus meg is hó­dította. Majd a gothok birtoka lett, majd Bizánc uralta, a 7 dik század elején pedig a szlávok al­kottak benne királyságot. De 1080 ban szent Lász­­ló magyar király egy részét hazánkhoz csatolta. Kálmán királyunk pedig már 1102 ben dalmát ki­­rálylyá is megkoronáztatta magát. Másik része a velenczei köztársaságé lett, s e részt nyerte el Ausztria az 1797. október 17 iki campo formiói bé­ke által, de a magyar királyság kiegészítő részé­hez nincs semm­i külön jogczime. A pozonyi béke 1805 ben a volt velenczei részt franczia kézbe jut­­tatá, de nem sokára vissza­került az ismét. A catta­­rói környék a volt velenczei részhez tartozik, né­hány szigettel és egy pár tengerparti várossal . Dalmáczia többi részét az ausztriai császár nem birja, mert azt a magyar koronával nyerte meg mint magyar király. Dalmáczia 233 négyszögmérföld, 1830 ban 320,000 lakosa volt, 1854 ben 422,734, s most va­lamivel több. Földje eléggé termékeny, de nincs kellőleg művelve. Gyér népessége miatt ipara nem fejlődhetett ki nagyob mérvben. Leginkább kitűnik a maraszkino likőr készítésben, melyet (kivált Zá­rában) bizonyos „marasca“-nak nevezett meggy­fajból készitnek, s ez iparág annyiban jellemző, mert maga a föld népe is nagyon kedveli a sze­szes italt. Lakosai közt van katholikus 330,500, nem egyesült görög 79,900, többi vallása kevés. Hanem van még ma is egy érseke, öt püspöke s hetvenkilencz zárdája 443 szerzetessel és 42 apá­­czával. 1866 ban volt jövedelme 2.100,000 frt, ki­adása pedig százezer forinttal több. A „Trister Ztg.“ egy Dalmátiában vezetett naplóból következő érdeket dolgokat közöl: Tíz óra körül járt az idő október 31. 1869, midőn ágyban feküdtem. Puskalövéseket hallottam, elő­ször egyeseket, azután többeket egyszerre, majd egész sortüzeket. Kattaró utczái megélénkülnek. — Szablya csattog, dob pereg, — katonaság fut­kos ide­s tova. Azt hittem, hogy a vakmerő Zup­­paiak akarják ostromolni Kattaró várát, miu­­tán október 23. Trinita és Gorazda erődöket meg merték támadni. Felugrottam ágyamból és siettem a fünrhelyre. Későbben megtudtam, hogy négy kincstári ökör — melyeknek táborhelyük a Ratta­­ro Scagliari közt levő pusztán a szabadban volt, elhagyta helyét, megfélemlett s tova akart futni. Midőn ezen négy darab ökör — két örző által ül­­döztetve — tovább tovább futna, s a vadászmajor lakosztálya előtt rohanna keresztül, az ott őrt álló katonától Zuppaiaknak nézetett és megszokiitatott; minthogy pedig ezek nem akartak megállani, sőt feleletet sem adva tova futottak, a nélkül, hogy a bajonettől és lövéstől féltek volna, a vélt ellenség lelövetett. Kattaró várának egész őrsége Mula.

Next