Magyar Polgár, 1870. január-június (4. évfolyam, 1-75. szám)

1870-02-25 / 24. szám

Kolozsvárn­, péntek Február 25. 1870 Negyedik évi folyam. 24-ik szám Előfizetési feltételek: Hirdetési dijak. fivre Félévre . . Negyedévre Hav­onként . 12 írt —­kr. Megjelenik hetenkint háromazer. Vasárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Monostor uter. L. Bányai ház alatt. POLITIKAI LAP. . hasábozott Bor ára 6 kr bélyegdij minden h­irdetésb­ől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó­ hivatal. Fiókkiadó-hivatalok: Décsen: Krémer Sámuel. Engaden: Vokál János. Szamosujvártt: Csausz testvérek. Korocsvártt.- Stein J. és Demjén L. M.-Vásárhelytt, Wittich Józsefnél. KOLOZSVÁR. FEBRUÁR 24. Legújabb távirati tudósítások. Bécs, febr. 22. A kir. tanácsban a ke­reset adóról folyt a vita s a ház elvetette azon határozatot, hogy a munkáltató a mun­kástól ezen adót maga köteles beszedni. páris, febr. 22. A concilium közelebbi elnapolásáról szóló hir megerősítést nyer.— Az asturiai hg. Rómába utazott. Róma, febr. 22. A Hohenlohe hg. bi­­bornok kíséretében Rómában időző Friedrich hittudor a sz. városból kiutasittatott, mivel az Augsb. Alig. 7.-ba levelezett. A „csalhatlanok­“ Dante Alighieri, az olasz költő-ki­rály beteljesü­ltnek mondja a római pápákon a „titkos jelenések“ könyvének jóslatát a hét halmon ülő kéjhölgyről, ki embervértel itta­san, fejedelmeket és népeket vezetett tévútra. A pápaság nemcsak megfelelt e jóslat­nak, hanem még tovább is ment, s elég vak­merő azt követelni, hogy a tévútra veze­tett népek vezetőjüket csalhatatlannak higyjék. A csalhatatlan pápaságnak nem igen van oka megelégedéssel tekinteni vissza hi­stóriai múltjára. Nincs lapja az egyháztörténelemnek, melyen ne találnánk adatokat a csalhatlan pápaság bűnlajstromából, mely ne szolgáltat­na érveket a pápai csalhatóság és csa­­lóság egy jövő concilium által kimondandó dogmájához. Sötéten bizonyítja e gyászkötésű könyv, mily kis mértékben téve nem hogy csalha­tatlanokká, de bár erkölcsösebbekké, jobbak­ká a pápákat Péter apostol székének elfog­lalása. Egyik sora az egyházfőknek — IV. Pál, VI. Pius, X. Incze, III. Sándor stb. —, míg az egyházi hierarchiában alsóbb rendű ál­lást foglalt el, mindenkitől józan életű, em­­berszerető és erkölcsös férfiúnak ismertetett; mihelyt azonban a tiarát fejükre teheték, felhagytak az eddig követett iránynyal, s zsarnokok­, feslett életűek­ s kegyetlenek­ké váltak. Ily tapasztalatok bírhatták rá — hogy egy „kifogástalan“ tanúra hivatkozzunk — még Oliva jezsuita főnököt is (1670) azon nyilatkozat tételére, hogy „a pápai méltóság a megválasztott egyén jelle­­ ­gy estély «fókáinál. Pest, febr. 20. 1870. Egy költői képzelő tehetséggel párosult mű­vésznői ízléssel berendezett szobában ül a költő. Tekintete az elötte levő könyvtáron van. E könyv­tár minden darabja egy-egy gyöngyszeme az iro­dalomnak. Ismeri mindenikét e hazában mindenki, olvasták egy részét a ködös Izlandtól a pálmalom­bokig. S e könyvtárt egészen e költö i­á. Az asz­talon három lap van. Az egyik Magyarhon legel­terjedtebb lapja. A másik a nép újsága, melynek hivatása az igazat mondani azoknak, kiknek oly sokáig lön mondva nem igaz. A harmadik, mely a magyar humor teremtője lön; balzsam, melynek hivatása: feledtetni a naponkint kapott sebeket. E három lap is a költő műve. Ott van még egy al­bum, mit Magyarhon fővárosának legnagyobb vá­rosrésze adott szeretett országgyűlési képviselőjé­nek, a ki szintén e költő. Ő, ki ma negyvenöt éve született. Negyvenöt éve, melyből többet hu­szonötnél a hazának — az emberiségnek szentele. Az ajtón kopogás bak­szik. Az országház pad­jainak ismert férfiai lépnek be, forró szerencseki­­vánatukat fejezve ki a párt egyik tisztelt vezé­rének. Ismét kopognak. A belépők a „Népkör“ kül­döttjei, magyar és német nyelven tolmácsolva a kör szeretett elnökének küldött üdvözletét. Végre jöttek a „Hon“ munkatársai az öreg Lúd­víggal élükön. Ki megható beszéde után egy pompás albumot nyújtott át Jókai­nak. Ez albumban minden munkatársnak egy em­léklapja vag,­rolt saját maguk szedtek, emlékül némileg a strikere is. Az emléklapok azon szel­emben vannak írva, milyen az illető író állandó rovata. Ez emléklapok a következők: „Gyengélkedvén, más által, de szívem mé­lyéből kivánom Jókai barátomnak a legjobb jókat.“ Ludvigh János.*) A fontost a vezérczikkező, a diplomatikust a külföldész, a praktikust a közgazda úgy hiszem elmondják. Én csak azt kivánom, hogy Jókai Mór­nak soha egy hajszála se görbüljön meg, a pesti közgyűlések és akadémiai ülések kényszerű végig­hallgatása miatt. Bariba Miklós: Hány verset irt Kakas Márton, Hány bonmót ama csizmadia, Hány levelet Tallérossy, Hányat Lügewacker hazudt, Hány elbeszélést Sajó irt És hány regényt Jókay Mór, Csak annyi esztendőt élj te! Don Pedro Bajuszkádó. (Bartók Lajos.) Bámulom a világgal költészeted tündér­vilá­gát, kebled ragyogó napját. Tisztelem a hazával politikai jellemed köszirijét. E tündérvilág, e nap, e szírt legyen kimeríthetlen, örök, törhetetlen. De azért, hogy teremted a kis (!)-et a „Hon“­­ban, bámulás és tisztelet nem ér. Engedd meg, hogy ezért szeresselek. Hegedűs Sándor. — Ép, bizony isten! nem tudok elég nagyot mondani. Drága kegyelmed millió mankót osztott ki a népnek, s e millióból egy lett, melyre mindig büsz­keséggel támaszkodhatik: ez a nemzet hálája. Ki köszöntené fel nemzeti létünk ezredéves ünnepét, ha nem Jókai? Bakcsi Ferencz. Sarlós Ádám. Angyalosi. *) Megjegyzendő, hogy Ludwigh és Lukács emléklap­ját rendes szedők szedték. Nem boszszu életet kívánok annak, a ki hal­­hatlan­; nem örök vidámságot annak, a ki az Üs­tököst teremtette és fentartja; nem boldogságot an­nak, a kit édes othonában családi örömek övez­nek, hanem a mire legtöbb szüksége s a miben legkevesebb bősége van: jó egészséget kívánok Jókai Mórnak. Első jelentékeny fellépésednek nem rég mult 25 esztendeje. Legyen ezentúl is minden lépésed nyomatékos és 25 év múlva, adja isten, az arany babért mosolyogva fogadd el. „(Baloldali képviselők, 1866.) Itt van Jókai, Hon s Üstököld magával Hiába tagadná, minden szava rá vall, Ámbár a Svábhegyre szívesen jár ő fel, Bécs hiába hivná, jöjj fel kopasz, jöjj fel! Illésy György, Kunsági­ György deák. Betegágyamból Jókai Mórnak mély tisztele­temet és őszinte jó kivánatomat küldöm Lukács Béla. Szép vagyont, jó egészséget kiván neked a közgazda, Hogy kitűnő müveiddel S productiv vállalatokkal Vidd előbbre a magyart. Mudrony Pál. Szegény Diogenest Lámpással, kelt, fel s alá, Völgyön, hegyen, kasul keresztben, Hogy jóbarátra szert tehessen. S mégis hiába kelt, Hiába járt: Egyetlen jó barátra sem talált! Mi más, mi szebb időket élünk mostanában: még annyira meg szokta rontani, hogy senki sem kívánja jó embernek e megválasztást és senki sem reméli, hogy még a legjobb bíbornok is, mint pápa valósággal megtartsa azon jó és szent szándékokat, melyektől hiva­tala elfoglalásakor át van hatva.“ Ily tapasztalatokat tehetett azon floren­­czi követ is, ki egyik jelentésében VII. Sán­dorról ezen vajmi sok „csalhatatlan“ pápa kortársai által joggal ismételhető szavakat mondja: „Olyan pápánk van, ki soha sem mond egy igaz szót is.““ Leghatalmasabban küzdenek a pápai csalhatlanság ellen maguk a pápák el­lenmondó cselekedeteik és rendeleteik által. Míg VI. Sándor máglyán égettette meg ko­rának egyik ünnepelt szónokát, Savonarolát, egy későbbi pápa, XIV. Benedek viszont méltónak találta ezt arra, hogy fölvegye a szentek közé. IV. Jenő bulláiban megát­kozza és semmiseknek nyilvánítja a bázeli zsinat határozatait; utódja, V. Miklós meg IV. Jenőnek e bulláit mondja semmiseknek és hatályon kívülieknek, még ha szinte­­ a ferrarai vagy florenczi concilium helybenha­gyásával bocsáttattak volna is ki.“ IV. Incze kiad egy rendeletet, melynél fogva szerze­tesnek nem szabad az illető plébános enge­­delme nélkül a gyóntató székbe tolakodni; IV. Sándor viszont semmisnek nyilvánítja ezen intézkedést és ellenkezőt rendel el. III. Miklós excommunicatioval sújtja azokat, kik sz. Ferencz szabályait nem az ő nézete sze­rint értelmezik. XXII. János pedig e rende­letet nyilvánítja hasonló ünnepélyességgel kárhozatosnak és igazságtalannak. Hogy még csak egyet említsünk, III. Coelestin kijelen­tette, hogy a házasság felbontottnak tekin­tendő, ha az egyik házasfél haereticus lett. III. Incze hamisnak nyilvánítja e határozatot és—a mi legszebb — VI. Adorján meg e határozat miatt haereticusnak nevezi magát Coelestin pápát! Várjon csak ezek után is lehet-e kétel­kednünk egy kitűnő történész azon állításá­ban, mely szerint: „a­ki a pápai csalhatlan­­ságról szóló tant az egyháztörténelemből akar­ná bebizonyítani, annak nem kevesebbet kel­lene tennie, mint az egész történelmet meg­hamisítani?“ E hamisítást hosszú idők óta meglehe­tős sikerrel űzte a római curia. Hogy a jog­talanságokra épített pápai hatalomrendszert fenntarthassák, hosszú időkön keresztül védel­­­­mükben részesíték a pápák az Ál-Izidor-féle decretaliákat, elannyira, hogy midőn Contius egyházjogtudós azoknak valótlanságát kimu­tatta, munkája letiltatott, míg ellenben Agu­­i­­rre, spanyol szerzetes, ki utoljára tett kísér­letet a decretaliák védelmezésére, bibornoki kalapot nyert. Jámbor Lajos császár 817- ben kelt ajándéklevelét a pápák a XI. szá­zad végén meghamisítják, s benne Paschalis pápának ajándékoztatják Corsicát, Sardiniát és Siciliát a közel fekvő révpartokkal, s eze­ken felül még egész Tusciát és Spoletot! Atalában a csalhatatlan pápák annyi csalást követtek el egyháztörténelm­i kútfők s más okmányok hamisításával, miszerint a velen­­czei Marsiglio méltán aggódhatott a fölött, hogy idők folytán épen semmit nem fognak ezen iratoknak hinni s ilyképen az egyház ad­ásatik. Tagjainak egyértelmű megegyezésével, egyetlen hanguak ellenmondása nélkül nyi­latkoztató ki a konstanzi zsinat negyedik és ötödik ülésének decretumában, hogy „a hit dolgait illetőleg... mindenki, maga a pápa is, a zsinatnak a fája van vetve.“ A jelenleg Rómában ülésező zsinat le készül mondani a „concilium oecumenicum“­­nak az egész egyház által elismert ezen jo­gáról, elvakultságában meg nem gondolva, hogy a constanzi zsinat álláspontjának fel­adása egyértelmű az egyházi törvényhozás elenyészté­­s a legkorlátlanabb absolutismus általi helyettesítésével; meg nem gondolva, hogy a pápa csalhatlanítása után méltán fog­juk kérdezhetni Bossuet szavaival: hogy vájjon mire fog szolgálhatni az egyházban a sok költséget és munkát igénylő zsinat, ha a pápák csalhatlanságuknál fogva az egyes tanok felöli minden vitát kijelentésük által eldönthettek volna? A trienti zsinaton minden ellenzés nél­kül a pápai székre emeltetett VI. Adorján theologiai főmunkájában (Comment, in IV. sentent.) határozottan kifejezi meggyőződését több pápai elődjének eretneksége felöl, s szószerint mondja a következőket is: „Cer­­tum est, quod possit (papa) et rare, haeresin per su­am determinati­o­­nem, aut decretatem asserendo.“ *) nia más nem, és az egy pápa — leg­alább idézett szavaira vonatkozólag — való­ban „csalhatatlan“ volt. Még lehet egyébiránt egy csalhatatlan pápa; csalhatatlanná teheti IX. Piust is azon állításának teljesedése, melyet a conci­­liumi atyák csalhatlanitási törekvéseire vo­natkozólag a napokban mondott: „Per furia di farmi infailibile,mi faranno fallire.“**) Molnár Antal. *) Bizonyos, hogy a pápa tévedhet, végzése vagy decretaléja által eretnekséget támaszthatván. **) Az én csalhatlanitásom körül kifejtett mé­­róságuk által még megbuktatnak engem. Egy sarcasticus ember levelei Jónáshoz. . I... .­­Thurgaui reminincentidk.) A schweiczi köztársaság szive tájékáról, Bern mellöl irom neked barátom e sorokat, azonban még koránt sem érzem annyira itthon magamat, hogy benyomásaimat fixírozni tudnám számodra. Előttem még most is mindig a kedves Thurgau képe lebeg, s midőn eszembe jut, hogy mily sok élvezetes és tanulságokban gazdag időt töltöttem itten felülmulhatlan szívességű­ thurgaui ismerő­seim körében, mindig eszembe jut egyszersmind ama német bölcs mondás: Selten erlebt man et­was besseres. Engedd tehát, hogy levelem tárgyát most még thurgaui reminiscentiáimból merítsem, hisz neked úgy is mindegy Bern­e vagy Thurgau, nekem pedig teljességgel nem mindegy. A szabad szárnyalási privilégiumot nyert képzelet legelső állomási helye Tagerwyl. Házi­gazdám a két tanítóképezde igazgatója szívessé­géből meghívást kapok E. ezredestől Tagerwyl­­ben részt venni szüreti ünnepélyükben. Egy szép őszi délután megindultunk tehát Tägerwyl felé. Trunk Egelshofen s Emishofen községeken keresztül mintegy háromnegyed órát tarthatott. E falvak közt az összekötő láncszemet a tehetősebbek gyönyörű nyári lakói képezik. Az ezt megelőző napok sza­kadatlan esőzései daczára egészen száraz, kitűnő alkotása miatt és mindenütt kerítés nélküli gyümöl­csösök és szőlős kertek közt vezet egész Täger­­wylig. Láttam helyenként egyes szőlőtöket egé­szen kihajolva az útra, s mintegy kibivólag két­kedve termésükkel: a dús, ép gerezdek világosan mutatták, hogy egy szem sem lett elidegenítve belőlük. Bámuljuk meg az ilyen erkölcsöket ked­ves erdélyi atyámfiai, kik öles tövis kerítések és állig fölfegyverzett csőszök daczára is néhol csak a tarlóját tudjuk betakarítani gyümölcstermésünk­nek. A hely­színére érkezve már az egész csalá­dot a szőlőskertben találtuk. A gyermekek — még­­ a 4—5 éves kis Bertelét sem véve ki — koruk és nagyságuknak megfelelő puttonokkal voltak föl­szerelve. Nagyon szép családi kép volt ez! Bemu­tattak az ezredesnek, ki igénytelen polgári öltö­zetben és modorral — azonban még is nem min­den lovagias eleganczia nélkül — fogadott s igen szívélyes modorban kért föl, hogy találjam egé­szen otthon magamat. Egy pár Erdélyre vonatko­zó kérdezősködés után elbeszélte, hogy 1806 ban — még alig volt 4—5 éves akkor — egy osztrák vadász zászlóalj volt beszállásolva Tägerwylben. E zászlóalj többnyire mind erdélyi szászokból állott, s derék magaviseltük által hosszas időn megma­radtak a falusiak jó emlékezetében. Csak egy oláh fiú volt köztük, ki épen az ezredes szüleinek há­zánál nagyon illetlenül viselte magát. E dolog a százados fülébe jutott, s a szegény oláh fiút a családnak minden kérései sem menthették meg a Szobáinkból lépést sem teszünk . Csupán egy albumot vesz fel kezünk, S itt minden oldalon Száz ily derék legényt lelünk. Mephisto, alias Rakovszky István Annak, ki a közélet utporából Kitérve, járatlan ösvényre tér, Vigasztaló: ez utlan után is, Találni pár előző lábnyomot. Ez arra int, hogy utad bár göröngyös, Nem egy magad vagy rajta és a czélnál, Ha azt eléred, nem maradsz magad. Siess, haladj, mi ott leszünk nyomodban, S ha el nem estünk, még találkozunk. P. Szathmáry Károly: Galanterie czikk. Hat éves koromban olvastam az első regényt, a Hétköznapokat. Azóta az ördögé lettem. Betörés­sel párosult lopásokat követtem el anyám könyv­tárán, s elolvastam minden magyar könyvünket, persze lopva, egy diófa tetején. Tizenhat éves ko­romban elmondhattam magamról, a­mit Byron: hogy elolvastam 5000 kötet regényt. Akkor kezd­tem sajnálni az angolokat, francziákat és némete­ket, hogy nincs olyan regényük, mint a „Magyar Nábob“, „Kárpáthy Zoltán“ stb., melyeknek egyike annyira meghatott, hogy anyámnak lemásoltam. Az e munkákat átültető lélek verőfényén nö­vekedett fel az én lelkem, s ha lesz belőlem vala­ha valami, azt leginkább annak fogom köszönhet­ni, a ki lelkemnek atyja volt Törs Kálmán. (Junius Brutus.) Két „Hont“ adott neked a végzet, mindket­tőt mindig virulásban lásd, s mindkettőnek a század elején is erős oszlopa légy. Vadoay Károly.

Next